46. rész: Emlék

Natasha

Darell Matthews. Az a fiú, akivel nagyon jóban voltam kiskoromban, de én nem emlékszem rá. Még is hiszek neki, hisz van bizonyítéka. Az a kép teljesen meglepett. Azonban valami még is dereng, hogy mi régen barátok voltunk, érzem. Amikor a parkban megfogta a kezem, és amikor megölelt, a szívem furcsán dobogott, ami nem igazán tetszett, mert nem zúgtam belé. Én egy fiút szeretek, és az nem is fog változni. De ha Castiel tudomást szerez róla, és arról, hogy egy ideig velem fog lakni, teljesen ki fog akadni. Igen, talán nekem kéne elmondanom, mert elképzelhetetlen, hogy ezek ketten ne fussanak össze véletlen. De még is kicsit félek, ha megtudja. De nem értem a saját érzésemet, miért félek elmondani neki? Nem félek… Holnap elmesélem neki, és nem lesz semmi félreértés.

Darell előttem állt és a szemembe nézett, miközben elmosolyodott. Aztán megfordult és elindult kifelé, de még mielőtt ki is érhetett volna a szobámból, kopogást hallottam az ablakomból. A szívem majd kiugrott a helyéről, Darell felém fordult és kíváncsi tekintettel pillantott a függönyre, amely eltakarta az ablakot. Castiel be akar hozzám jönni.

- Ez mi volt? – tette fel a kérdést jó kedvűen.

- Micsoda? – A hangom nyugodtnak tűnt, ami meglepett, mert valójában mindjárt összeesek. Ugye nem veszi észre, hogy remeg a lábam? Most nem láthatja meg Castiel Darellt, ez most olyan félreérthető helyzet. Ahh, basszus, basszus! – Én nem hallottam semmit – megindultam a fiú felé, és elkezdtem kifelé tolni a szobámból. Azután rácsuktam az ajtót.

- Mi a baj? – hallottam az aggódó hangját.

- Semmi, csak át akarok öltözni.

- Ja, akkor oké. Azt hittem megbántottalak – megnyugvást éreztem a hangjában.

A Vöröske ismét kopogott. Oda siettem az ablakhoz, és mielőtt beengedtem, vettem egy mély levegőt. Néztem, ahogy szexisen bemászik az ablakomon, és éreztem, hogy elpirulok. Beletúrt a hajába, közben rám nézett és széles mosoly jelent meg az arcán. A fekete farmer zsebéből elővett egy telefont – az én telómat, és felém nyújtotta, elvettem tőle.

- Mostanában sokszor nálam hagyod a telódat. Van ezzel valami hátsó szándékod? – szólalt meg játékos hangnemben, én meg egyre jobban éreztem, hogy ég az arcom.

- Hátsó szándék? Te perverz – suttogtam, de ő még is meghallotta.

Felnevetett.

- Hiányoztál – húzott magához és gyengéden átölelt.

- De hát csak pár perce váltunk el – mosolyodtam el, közben felnéztem rá, a szemébe.

Közelebb hajolt a fejemhez, csak pár centi választott el az ajkától. Csak pár másodperc múlva szólalt meg.

- Szia – mondta, aztán elhúzódott tőlem és elkezdte kitenni a lábát az ablakomon.

- Mi? Várj, és most mi van a csókunkkal? – panaszkodtam, mire ő meg felröhögött, és visszasietett hozzám. Direkt csinálta, a kis…

Picit oldalra billentette a fejét, tenyerébe fogta két oldalt az arcom és követelőzően kezdett csókolni, még is éreztem benne a szeretetét. A szívem nagyot dobbant tőle. Megkapaszkodtam két oldalt a nadrágjában, és természetesen viszonoztam a csókot. Amikor átdugta a nyelvét a számba, amikor megérintette a nyelvem az övével, egyszerűen a mennyországban éreztem magam. Amikor véget ért a csókunk, homlokon puszilt.

- Sajnos vissza kell mennem Sophie miatt.

Így is tett.

Ablakomat becsuktam és elhúztam a függönyt. Beszívtam mélyen a levegőt, majd kifújtam. Huh, ez meleg volt.

A szekrényemhez lépve kikerestem pár ruhát, amit fürdés után szeretnék felvenni. Amint találtam egy barna cicanacit és egy fehér rövid ujjú pólót, meg fehérneműt, megindultam a fürdőszoba. A konyhából éreztem egy finom illatot, de nem mentem le megnézni, csak miután végeztem a zuhanyzással. Fekete hajamat kiengedve sétáltam le Darellhez, akit a konyhában találtam meg.

- Szereted a vörös színt? – tette fel a kérdést, amint megpillantott.

- Igen – feleltem. – Mi az? – böktem a tányér felé, ami le volt takarva egy másik tányérral.

- Süti. Az majd vacsora után – mosolyodott el.

Már majdnem mondtunk valamit, de megzavart minket a csengő.

- Vársz valakit? – kérdezte.

Megráztam a fejem.

Amikor kinyitottam az ajtót, Viktort pillantottam meg kócos hajjal. Amint meglátott, hülye vigyor jelent meg az arcán, miközben egyik lábáról állt a másikra.

- Szia, hát te? - Hangom kedves volt, de aztán megéreztem rajta az alkohol szagát. - Jól vagy?

Aztán váratlanul rám dőlt, én meg alig bírtam megtartani.

- Úgy hiányoltalak – suttogta a fülembe. – Tudod milyen aranyos vagy? Néha felraknálak a polcra, hogy nézhesselek… vagy az ágyba? Lényegtelen – felcsuklott.

- Viktor – próbáltam eltolni magamtól, de túl nehéz volt. – Elengednél?

A szövegére nem reagáltam, mert felesleges lett volna. Részeg. Talán fel sem fogná a szavaimat. Egyáltalán érti, mit beszélek? Szerintem nem is figyelt erre.

- Olyan puha vagy, mint a párnám.

 A fejét lejjebb tolta, és beletemette a melleimbe az arcát, én meg éreztem, hogy lángol az arcom és legszívesebben most agyonverném. Valahogy sikerült ellöknöm magamtól, és már majdnem rákiabáltam, amikor egy féltékeny aurát éreztem meg mögöttem. Megpördültem és Darellt pillantottam meg, akinek dühében égnek állt a haja. Újra megnéztem Viktor fejét, aki Darellt méregette a véreres szemével.

Aztán a következő pillanatban Darell felemelte Viktort a pólójánál fogva és a falnak dobta, aki a fenekére csúszott, le a padlóra. Darell ropogtatni kezdte az ujjait, én meg hirtelen azt se tudtam, hogyan állítsam le.

- Hogy merészelsz így bánni egy nővel? – tette fel a kérdést gyilkos pillantással.

- Ő nem nő, ő Natasha – Viktor összevonta a szemöldökét.

- Aki a jegyesem - mondta Darell.

Viktor meglepődő arcot vágott, mire rám nézett és szerintem nem jutott szóhoz. Akartam ellenkezni, de nem bírtam volna értelmeset kinyögni.

A részeg Viktor elájult.

- Most mit csináljunk vele?

- Kötözzük meg a szekrényben?

- Nee. Azt hiszem, hívni kéne az egyik haverját - felsóhajtok.

Leguggoltam hozzá és elkezdtem keresgélni a teloját, amikor Viktor elkapta a kezemet. Ijedtemben felsikítottam.

- Hova nyúlkálsz, édesem? Ha te is, én is – egyik tenyerébe fogta a mellem, én meg erre belevágtam egyet a hasába, ő meg felnyögött, azután felnevetett.

Erre Darell megfogta Viktort, és elkezdte húzni a földön, akit az ablakhoz vitt és kilógatott. Én meg lángoló arccal siettem utána.

- Darell! Ezt nem szabad – kiabáltam zavaromban.

- Miért? A földszinten vagyunk úgyis. Nem fájnak neki... – gondolkodó arcot vágott. - Így tényleg nem jó... – mondta. -  Áh, mindegy. Lusta vagyok felvinni az emeletre.

- Inkább hagyd, majd én elintézem - dühös képet vágtam és összefontam a karom.

A kanapéra fektette, Viktor egyik lába lecsúszott és kifolyt a nyála. Darell meg a karjaiba zárt és éreztem gyors szívdobogását.

- Bocsi, csak kicsit... rossz érzés, hogy más is megérinthet.

Viktor leesett a kanapéról, aki rögtön fel is ébredt és el kezdte ölelni a lábamat.

- Csoportos szendvics – mondta, miközben felcsuklott.

- Leüthetem?

- Üsd...

Darell pofon vágta Viktort, aki ismét elájult, Darell meg tovább ölelt.

- És most elengedhetsz - mellkasára fektettem a két tenyeremet, hogy eltoljam magamtól.

- Kicsit furcsa – elengedett és a szemembe nézett ráncolva a homlokát. - Régen alig akartál elengedi... – elpirult. Gondolom egy emléktől.

Amikor elvitték Viktort, vacsora után befeküdtem az ágyamba. A plafont néztem, miközben gondolatok kimentek a fejemből és lassan lecsukódtak a szemeim. Álomba merültem, és oly fura érzésem volt közben.

Az égbolt kék színben pompázott, felhők nem voltak, csak én, a mami és a többi gyerek, akik a játszótéren játszottak. Én az anyukám mellett üldögéltem, ő egy könyvet olvasott, én meg a legjobb barátomat vártam, Darellt. Láttam, hogy a többiek milyen jól szórakoznak, én is ezt akartam tenni, csak Darellel.

Meleg volt, de csak annyira, hogy élvezhető legyen. Pillangók repkedtek, méhek vándoroltak virágról virágra, madarak csiripeltek.

- Mami, megnézem a virágokat – szóltam neki.

A mami rám mosolygott, én meg oda siettem a csúszda mellé, ahol piros tulipánok voltak. Leguggoltam és csodálkoztam, hogy hogyan létezhet ilyen szép dolog, amikor két fiú állt meg mögöttem. Ők picit magasabbak voltak nálam, egyik szőke, a másiknak meg fekete haja volt.

- Nézd mit hoztunk neked – vigyorgott a szőke, mire a fekete felém nyújtotta a kezét.

Felálltam, hogy megnézzem, mi van a kezében. A fekete kisfiú megmutatta, mi van a tenyerébe, én meg valami nagy bogarat pillantottam meg.

- Fúúúj – sikoltottam, és hátráltam.

A két fiú nevetett. Közeledtek felém azzal a csúnya bogárral, én meg elfutottam, de ők követtek. A mamihoz akartam bújni, de meghallottam Darell hangját, ahogy a fiúkra kiabált, miközben oda sietett hozzám. Vigyorogtam és boldoggá tett, hogy látom, de aztán megbotlottam valamiben és hasra estem. Szemeim könnybe lábadtak, a két fiú elrohant Darelltől.

- Nati – aggódó hangját hallottam.

Amint ideért hozzám, felsegített a földről. Letöröltem a könnyeimet, és a zokogás kerülgetett.

- Megsérültél?

Megráztam a fejem. Ekkor Darell magához húzott és átölelt, karjai a hátamon nyugodtak. Ölelését viszonozva újra mosolyogtam és megnyugodtam. Darell egy fejjel magasabb volt nálam, az állát a fejem búbjára fektette, én meg a mellkasán pihentettem a fejem.

- Késtél – suttogtam.

Felpillantottam rá.

- Bocsi, anyukám nem találta a homokozó cuccokat. Építsünk várat - elengedtük egymást.

- De én túl öreg vagyok a homokvárhoz.

- Persze-persze, ha te mondod – vigyorgott, és elindultunk az anyukája felé, aki az én mamim mellett üldögélt és beszélgettek.

- De tényleg.

- Tudom-tudom...

- Nem hiszed? Megmutatom neked – megragadtam Darell pólóját és magamhoz húztam. Ajkamat az övére tapasztottam.

Amikor eltávolodtam tőle, akkor fogtam fel, mit csináltam és éreztem, ahogy elpirulok. Darell értetlenül, de boldogan nézett rám, majd meghallottuk az anyukám hangját, hogy ismételjük meg, mert le akart fotózni minket. Erre még jobban elöntött a pír, és mozdulatlanná dermedtem, nem tudtam mit csináljak, el akartam futni. Aztán Darell a tenyerébe fogta az arcomat, és megcsókolt.

Ekkor kinyíltak a szemeim és azonnal felültem. Megszédültem, ezért vártam egy pillanatot, de a fejemben csak az az álom volt. Ez inkább olyan, mintha emlék lenne… hisz ez emlék. Emlékszem…  A fénykép…

Zakatoló szívvel pattantam fel. Felkapcsoltam a villanyt és a ruhás szekrényemben kezdtem kutatni.

Van egy doboz, amit elrejtettem, és régóta nem nyitottam ki. Teljesen megfeledkeztem róla… Hogy felejthettem el? A légzésem szaporábbá vált és a sírás kerülgetett.

Ahogy megtaláltam, nem foglalkozva pár kihajított ruhámmal, az ágyamra ültem. A kezemben volt egy vörös kopott kerek fémdoboz rózsaszín virágokkal díszítve. Kinyitottam és egy csomó olyan dolgot találtam, amit elfelejtettem. De megtaláltam azt a képet, amit az álmomban a mami fotózott, és volt itt… egy gyűrű.

45. rész: Egy barát

Natasha

Amikor Sophie mocorgására felébredtem a kanapén mellette, amikor megpillantottam a Vöröskét, egyszerűen annyira megkönnyebbültem. De észrevettem, hogy az arca megsérült, aztán megijedtem.

Majd sikerült kettesben lennünk Castiel szobájában, hogy megbeszéljük a dolgokat.

A szívem gyorsan dübörgött a mellkasomban, és kettős érzés volt bennem. Az egyik a boldogság. Boldog voltam, amiért láthattam Castielt, amiért újra vele lehettem, és azért, amiért szeretjük egymást. A másik részem kicsit haragudott rá, de ebben a haragban keverődött egy kis félelem is.

- Azért mentem el, mert meg akartalak védeni – kezdte.

- Ezt már mondtad.

- Ne szakíts félbe – mosolygott, de újra leegyenesedett az ajka. – Az exem azt mondta, hogy vagy szakítok veled és többet nem állok veled szóba, vagy el kell utaznom. Még a kapcsolatot sem tarthattam veled, mert Moemi emberei figyeltek engem. Lysander néha titokban lefotózott téged, hogy láthassalak legalább így, és én emiatt annyira rosszul éreztem magam, hogy miattam szenvedtél. Eddig bírtam… Sokszor megfordult a fejemben, hogy valahogy leállítom Moemit…

A kezei ökölbe szorultak, én megfogtam őket, amitől megenyhült a szorítása.

- De ennek már vége. Ma beszéltem Moemivel… Többet ilyen nem lesz.

- Pontosan ki ez a Moemi, hogy így meg tudott fenyegetni? – tettem fel a kérdést.

- Egy maffia főnöknek a lánya.

- Akkor az embereitől kaptad a sérüléseidet – inkább mondtam, mint kérdeztem. – Hol fáj?

- Jól vagyok, semmim sem fáj – mosolygott el.

- Castiel, ne most vagánykodj! Hol fáj az arcodon kívül? – Hangom szigorú volt.

Ő felsóhajtott és nyitotta az ajkait. A pólója szélére markolva pillantottam rá, aztán a hasára, ő meg elkapta a kezem.

- Mit csinálsz? - tette fel a kérdést úgy, mint ha nem tudná, mit akarok.

- Csak megpillantom a sebed, hogy mennyire komoly.

- Ne keress kifogásokat, ha csak le akarsz vetkőztetni - vigyorgott el.

- Castiel!

Felnevetett, én meg rácsaptam a mellkasára gyengéden, mire ő meg összerezzenve felszisszent. Meg akartam szólalni, amikor a Vöröske elkapta az arcom és szájon csókolt. Puha ajka az enyémhez simult, nekem meg felgyorsult a szívverésem és jó érzés volt. Elhúzódott tőlem egy nagyon picit, a homlokát az enyémhez érintette és így néztünk egymás szemébe.

- Szeretlek - mondta mosolyogva.

- Ne tereld el a témát – suttogtam neki.

- Milyen témát?

- Már amnéziád is van?

Felkuncogott, aztán újra megcsókolt, majd ismét a szemembe nézett.

- Minden rendben lesz most már, ezt megígérem. A sebeimmel meg ne törődj, nem vészesek. Holnap már meg se fogom érezni.

Hangjában érződött a komolyság és a boldogság, de igenis, akartam foglalkozni a sebeivel, vele. Még nem akart eltávolodni tőlem, még csak egy kicsit sem. Lefeküdtünk összebújva az ágyon, élveztük a csendet és azt, hogy együtt lehetünk. Vöröske szuszogására lettem figyelmes. Kinyitottam a szemem és felpillantottam az arcára. Édesen aludt, a mellkasa egyenletesen emelkedett és süllyedt. Élveztem a pillanatot és a látvány, de eszembe jutott valami. Az, hogy nekem be kéne vásárolnom, még mielőtt a bátyám hazaér. Basszus!

Óvatosan kimásztam Castiel mellől, és az ágy szélén ülve elővettem egy telefont az egyik zsebemből.

Mennyi is az idő? 13:45. Még van időm.

Castiel éjjeli szekrényére tettem a telefonját, aztán még mielőtt kimentem volna a szobájából, eszembe jutott, hogy kéne neki üzenetet hagynom. A számítógépe előtt volt egy üres papír és pár toll, úgy hogy írtam neki.

„Szia, Castiel. Ha felébredsz, és nem találsz itt, akkor ne ijedj meg. El kellett mennem bevásárolni, mert a tesóm megkért rá. Szeretlek! <3”

Hamar végeztem a vásárlással, és amikor hazaértem, itthon senki se volt. Bepakoltam a cuccokat a hűtőbe, aztán két csokival a kezemben elindultam vissza Castielhez. Az egyik csokit elkezdtem enni.

Castiel még mindig aludt és nem volt szívem felébreszteni. Viszont Démon meg itt ugatott, és a póráza volt a szájában. Sophie és Lysander is eltűnt, ezért úgy döntöttem, hogy én viszem el sétálni Démont. Mivel még Castiel fel sem ébredt és nem látta az előző levelemet, ezért azt összegyűrtem és bedugtam a zsebembe, helyette írtam neki egy másikat, ha pont akkor ébredne fel, amikor nem vagyok itt.

Amikor a kutyus elvégezte a dolgát parkban sétálva, Démon elém rohant és rám nézett azokkal az édes szemeivel. Majd meglátta a kezembe a citromsárga labdáját. Úgy láttam, játszani akar, ezért eldobtam neki a labdát, mire ő meg elkezdett utána szaladni. Csak hogy a bénaságomnak köszönhetően eltaláltam valakinek a fejét. Hallottam, ahogy az a fiú felnyögött és a fejéhez kapott, én meg a számhoz kaptam. Upsz... Oda szaladtam hozzá és bocsánatot kértem.

- Uhm... Bocsi, véletlen volt - mondtam.

- Semmi... - szexy francia akcentussal beszélt, felvette a labdát, Démon meg leteperte és kezéből kivette a labdát. Hozzám lépett, letette elém a labdát, az orrával még meglökte és csóválta a farkát. Felvettem és eldobtam neki egy másik irányba, mire ő meg elszaladt érte.

A fiú felé nyújtottam a kezem, hogy felsegítsem. Elfogadta a segítségemet, felállt leporolta magát, majd szemügyre vett. - Bocsi, de nem Natasha Greynek hívnak?

- De, honnan tudod a nevem?

Nagy mosoly jelent meg az arcán. Hosszú – épp hogy a válláig érő - barna haja, és elől szőke tincsei kiemelik a vörös szemét, fekete kabátot visel egy fehér sállal és kék csőfarmernadrággal.

- Mért ne tudnám a jövendőbeli feleségem nevét?

- T-tessék? - a hideg kirázott. WHAT?

Arckifejezése szomorúvá változott.

- Komolyan elfelejtettél? - kezét a szívére rakta, a földre térdelt, kezét felém nyújtotta. - Széttöröd a szívemet Nati - hiteles színlelés lenne, ha nem mosolyogna.

- Nem lehet, hogy összekeversz valakivel? Hogy hívnak téged?

- Nati, miért csinálod ezt velem... kegyetlen vagy - felállt és háttal állt nekem. - Darell... Darell Matthews.

Elgondolkoztam, hogy ismerős-e nekem ez a név, ez az ember. De nem. Sajnos nem jut eszembe, hogy valaha ismertem is volna őt.

- Nem emlékszem. Mióta is ismersz?

- Hogy felejthettél el? Kiskorunk óta szomszédok voltunk és mindig együtt voltunk... ez tényleg fáj... pedig mindig megmentettelek a "gonosz" fiúktól a játszótéren...

- Sajnálom. Anyukám halála előtt semmire sem emlékszem - leegyenesedett a szám, és elszámoltam tízig, nehogy elfogjon a rosszkedv.

Felém fordult, kivett a pénztárcájából egy képet, amit felém mutatott. A képen ő és én voltunk egy homokozóban. Hosszú fekete hajam lófarokban, citromsárga pólót és kékrövidnadrágot viselek. Darell haja rövid barna, fekete hosszúnadrág és repülős mintás póló van rajta. Engem néz, ahogy vödörbe lapátolom a homokot

- Az ott tényleg én vagyok – szólaltam meg döbbenten.

Démon letette elém a labdát boldogan és rám ugatott, hogy dobjam már el, de csak a képet néztem. Miért nem emlékszem? Darell megsimogatta az arcomat, amikor leejtette a másik kezét maga mellé.

- Nem telt el úgy nap, hogy ne gondoltam volna rád, ezért is jöttem vissza.

- Izé...

- Amúgy, hogy van Benjamin?

- Jól van... - felvettem a földről a labdát és eldobtam, Démon elszaladt. - Amerikában tanult, de most itthon van - elmosolyodtam.

- Akkor sikerült elérnie a célját... - megsimogatta hajamat. - Tényleg hiányoztál – belepuszilt a hajamba.

- Remélem, majd emlékezni fogok rád – motyogtam. De komolyan is gondoltam. Emlékezni akarok rá.

- Nem megyünk el nézelődni? Rég voltam már itt, és ha jól látom sok minden megváltozott.

- Jó ötlet, csak akkor vissza kéne vinnem a kutyát a barátomhoz.

Végül hazavittem Démont és Castielnek készítettem gyorsan egy kis ebédet teával, ha felébredne és megéhezne. Ismét hagytam egy üzenetet neki. "Elmentem egy barátommal sétálgatni. By: Natasha" Majd nem fél óra telhetett el, amikor visszaértem a parkba. A szememmel keresgélni kezdtem Darellt.

Ott ült, ahol hagytam és az eget nézte. Odasétáltam hozzá és köszöntem neki. Elvigyorgott, felállt, és megfogta a kezem, úgy sétáltunk. Nem rántottam el a kezem, mert ismerős és kellemes érzés fogott el, na meg azért is, mert nem akartam megbántani.

Elmentünk Benjamin cukrászába, aki épp kiszolgált egy vásárlót. Kiszedtem Darell kezeiből az enyémet és oda mentünk Benjaminhez. Amikor megpillantott engem, elmosolyodott, aztán a fiúra nézett, és még nagyobb mosoly terült szét az arcán.

- Nahát! Darell! Te vagy az? - kérdezte.

- Végre valaki megismer - ölelkeztek, majd pacsiztak.

- Natasha nem ismert fel? Really? Pedig olyan jóban voltatok.

- A nevemet se tudta. Összetörte a szívemet - túlozta el. - Bár lehet, hogy csak kifogás, hogy ne tartsa be az ígéretét.

Benjamin felnevetett.

- Óh, hogy az az ígéret. Hát remélem sikerül elnyerned, mert a mostani... – félbeszakítottam, ő meg felsóhajtott. - Hát sok sikert hozzá. Ha kell segítség, csak szólj - vigyorgott.

- Benjamin! - szóltam rá "sértődötten".

- Mindig ilyen aranyos? - kérdezte Benjamint. - Régen is imádni való volt, de túlszárnyalta magát.

- Ne mondjatok ilyet - zavarba jövök, ha tovább folytatják.

- Csak az igazat mondom. Most is ellopod a srácok szívét, vagy csak én vagyok olyan mázlista, hogy beléd habarodok?

Felsóhajtok.

- Benjamin, hozz csokis minyont - mondtam, aztán leültem egy asztalhoz.

Darell is rendelt, majd leült mellém és elbeszélgettünk. Mikor kajálni kezdtünk, megjelent Rosalya és Alexy. Felálltam és odakiáltottam nekik. Ahogy megláttak, az arcukról lehervadt a mosoly és láttam rajtuk, hogy félreértik. Ide jöttek hozzánk.

- Natasha, mit csinálsz itt? - kérdezte Rosalia.

- Eszek és beszélgetek az új barátommal.

- Istenem, milyen cukipofa - Alexy Darell mellé ült, Darell arca tiszta kék lett.

- Ha megbocsájtotok – szólalt meg, aztán kiment a mosdóba.

- Ki ez a srác?

- Egy gyerekkori barátom, akire valójában nem emlékszem. De Benjamin igen - feleltem.

- És mi van Castiellel? Hol van? - kérdezte Rosalia.

- Ő otthon alszik.

Darell kirohant a mosdóból hozzánk.

- Bocsi, de a főnököm hívott, és ha nem sietek, nagy bajban leszek – pénzt rakott az asztalra, és megpuszilt - Sziasztok - elrohant.

- Bezzeg nekem nincsenek ilyen gyerekkori barátaim - panaszkodik Alexy.

- Azt mondta, hogy ígéretet tettünk egymásnak, hogy összeházasodunk... - mondtam, mire Rosalia kiköpte a Minyonomat, amit az előbb kezdett befalni.

- Micsoda??? - akadt ki.

- Akkor te most el vagy jegyezve?

- Izé... Lehet? De én nem emlékszem. Most mit tegyek?

- Ez csak egy gyerekkori kis ígéret, különben is most Castiellel jász, aki kicsinálná a srácot – mondta Rosalia.

- De ha el van jegyezve, akkor nem csalja meg azt a srácot Castiellel? - Alexy logikázni próbált.

- Az tuti, hogy kicsinálná. Most fogalmam sincs, mit tegyek, nem akarom megbántani Darellt - nyögtem fel fájdalmasan a fejemet fogva.

- Szerintem tartsd titokban Castiel előtt - ajánlja Alexy.

- Viccelsz? Ha később Castiel megtudja abból csak nagyobb baj lesz - ellenkezik Rosalya. A telóm felcsörgött és az emlegetett szamár az.

- Castiel az. Felveszem - mondtam. A fülemhez emeltem a telefont.

- Végre megvan az én csajom - Sophie hülyéskedett. - Már hiányollak... azt hiszem... jesszus ez nagyon lezbisen hangzott...

- Sophie? - felnevettem. - Ja, annak hangzott. Miért hívtál?

- Mert megtehetem... és mert szerelmi problémám van

- Na, mesélj.

- Ez nem telefon téma.

- Hol vagy?

- Itthon az alvó medve mellet. Olyan aranyosan szuszog - odarakta a telefont a szájához, és lehetett hallani, ahogy szuszogott. Visszatette a füléhez a telefont. - Siess ide, vagy a végén lesmárolom - viccelődött. Castiel szuszogásától elpirultam. Jajj.

- Sietek.

Letettem.

- Most mennem kell – felálltam, ők meg rám néztek.

- Castielhez? - egyszerre kérdezték.

- A húgához. Sziasztok - mondtam, aztán elrohantam.

Amikor megérkeztem, azt gondoltam, hogy Sophie biztosan Castiel mellett lesz, úgy hogy felmentem Castiel szobájához. Ott is volt és épp tollal firkálta a bátya arcát. Észrevett, és kirohant hozzám, becsukta maga mögött az ajtót és megölelt.

- Végre. Nem tudom, mit csináljak.

- Mi történt? - kérdezem mosolyogva.

- Összevesztem a fehér nyuszimmal. Vagyis azt hiszem... Nála voltunk és megcsókoltam, ő meg szerintem azt hitte, hogy szeretet hiányom van, mert régen azért csókolgattam. Tudtam, hogy ezért viszonozza, ezért megkérdeztem mi is vagyok én neki. Erre volt olyan köcsög és azt mondta, "olyan vagyok, mintha a húga lennék". Szóval megrúgtam és rácsaptam az ajtót. Szerinted haragszik rám? Mi ez a kérdés persze, hogy igen... - hadarja végig az egészet. - Most komolyan, mit csináljak?

- Beszélj vele őszintén.

- De én a "húga vagyok".

- Igen, a húgom vagy - jelent meg az ajtóban a Vöröske és ásított egyet.

Amint megláttam az arcát, elnevettem magam. Az arca össze van firkálva.

- Miért van az, hogy mindig én vagyok nálatok a téma?

- Miért van az, hogy mindig azt hiszi, hogy róla beszélünk? - forgatta Sophie a szemét.

- Miért, kiről van szó?

- Rólad bátyó - hazudott. - Mert annyira imádunk, hogy... hogy sajt - megpuszilta. - A sajtnál tudod, hogy nincs jobb.. Megyek is sajtot enni – lerohant.

Castiel idejött hozzám, karjaiba zárt és egy puszit nyomott az arcomra.

- És milyen baráttal is voltál?

- Rosalyaval és Alexyvel - nem említem meg neki Darellt. Lehet jobb, ha nem tudja.

- Akkor máskor többes számot használj, mert a végén féltékeny leszek - mosolygott.

- Oké - kuncogtam. Átöleltem és beszívtam az illatát. Felpillantottam rá. - De öhm... Mosd meg az arcod, azután csinálhatnánk valamit.

Ő csak kérdőn nézett rám.

- Nézz tükörbe és meglátod...

Fürdőbe ment.

- SOPHIE - kiabált ki, majd pár perc múlva megtalált a nappaliban. Lekapcsolta a tévét, elém lépett, én meg kérdőn néztem rá. Aztán felkapott a karjaiba és elindult.

- Mit csinálsz?? – kérdeztem.

Lerakott az ágyra és rám mászott.

- Levadásztalak – szólalt meg.

- De Castiel... – arcom kipirult. Ő a nyakamat kezdte nyalni.

- Castiel - suttogtam, de mint ha meg se hallana. - Itthon van a húgod...

- Már megrontottam a lelki világát, szóval... – elkezdett vetkőztetni.

Elkezdte felhúzni a pólómat, végül levette rólam, és újra megtalálta a nyakamat. Lassan haladt lefelé, engem meg elkapott a bűntudat, amiért nem mondtam el neki Darellt. De amikor megcsörgött a telefonom, a nadrágzsebemhez akartam nyúlni, de a Vöröske meg megzavart a csókjával.

Felvettem a telefont és Benjamin szólt bele.

- Mi van? - kérdeztem.

- Gyere át, hugi.

- Most nem érek rá, úgy hogy leteszem.

- Pedig van számodra egy nagy meglepetésem.

- Az nem várhat?

- Hát... Na jó, elég estére hazajönnöd.

- De milyen meglepetésről van szó? - kérdeztem kíváncsian.

- Ha elmondanám, nem lenne meglepetés. Este hat után gyere haza – letette.

Hamar eltelt az idő, és már haza is kellett mennem. Elköszöntem tőlük, és siettem, mert kíváncsi voltam mi az a meglepetés. Kinyitottam a bejárati ajtót. A bátyámat kerestem, amikor Darell jött ki a fürdőszobából egy szál törölközőben. A haja csurom vizes volt, kockás hasán a látszottak a vízcseppek.

- T-te mit keresel itt? - mondom lángoló arccal, és gyorsan elfordultam tőle.

- Nem mondta Benjamin? Mivel kiderült, hogy a pasas, akitől béreltem a házat, pedofil és amíg nem találok új lakást ide költözök. Emlékszel? Régen mindig azt akartad, hogy együtt éljünk, mert az összebújós éjszakákat kevésnek tartottad.

- Összebújós éjszakák?

- Mindig átszöktél hozzám és ölelkezve aludtunk az ágyamban.

- Tényleg ilyet csináltam? Mindegy. Öltözz fel - mondom, aztán felsietek a szobámba.

Beléptem a szobámba, magam mögött becsuktam az ajtót. Levettem a kabátomat és a pulcsimat, amiket az ágyamra hajítottam. Az ablakból megláttam, hogy Castiel leskelődik utánam. Oda léptem az ablakhoz és kinyújtottam rá a nyelvem, mire ő meg felnevetett. Azonban hallottam, hogy kinyílik az ajtó és gyorsan elhúztam ijedten a függönyt.

- Szóval ilyen a szobád... hiányolom a babákat - mosolygott.

- Mit csinálsz?

Darell felöltözve jött beljebb a szobámba. Egy szürke melegítő nadrágot vett fel és rövid ujjú fekete pólóval.

- Megnézem, hol alszol. Már fél órája itt vagyok, csak nem akartam az engedélyed nélkül bejönni - elém lépett és megölelt. - Tényleg örülök, hogy melletted lehetek.

- Az jó... - suttogtam, és megpróbáltam eltolni magamtól, de mégse ment, mert valami meleg érzés fogott el, mint amikor megfogta a parkban a kezem. Érzem, hogy régen jóban voltunk. Ettől az érzéstől picit megijedtem, és Castielre gondoltam. Ez nem helyes...

- Éhes vagyok - szólaltam meg. - Együnk valamit.

- Még egy picit hagy öleljelek - kérte és a francia akcentusától dobbant szívem. Mi a feneeee?!

Eltelt vagy fél perc, amikor úgy döntöttem, hogy ennyi elég, és eltoltam magamtól.

- Tényleg éhes vagyok. Benjamin itthon van?

- Azt mondta, valami tini lány a cukrászdában tartja a szülinapját és egész este ott lesz.

Értem. Azaz ma este kettesben maradtam Darellel, ami nem jó. Nagyon nem jó.

44. rész: Mi ez a sok probléma?

Castiel

A nap még alig jött fel, de én már ébren vagyok. Nem tudok aludni, mert ma nehéz napom lesz. Sok mindent el szeretnék intézni, de attól félek, hogy nem úszom meg épp bőrrel. Egyszerűen nem tudom megérteni Moemit, az exemet. De nem is akarom, csak azt szeretném, ha végre eltűnne az életűnkből. Bár sose ismertem volna meg…

Most az ágyamon fekszem, és a plafont nézem, miközben Natasha-ra gondolok. Arra a lányra, akibe beleszerettem. Ő más, mint a többi. Van benne valami, ami engem érdekel, amitől más szemmel nézek rá, mint a többi lányra. Hihetetlen, hogy találtam egy ilyen nőt és megváltoztatott. Más lettem és én képes voltam elhagyni, csak azért, hogy megvédhessem. Meg akartam védeni… megfenyegettek. „Vagy az enyém leszel, vagy senkié! Szakíts azzal a csajjal és hagyd el, vagy különben megölöm. Megölöm, mert nem tudom elviselni, hogy te mással legyél. Vagy én, vagy senki! Castiel… Jól dönts!” – mondta Moemi a szemembe. Rosszul döntöttem, és hagytam, hogy egy nő irányítson. De ez nem fog még egyszer megtörténni, azt garantálom. És nem lennék képes újra ezt megtenni vele, még hozzá alig bírtam távol tartani magam tőle. Sokat szenvedett miattam, de én nekem sem volt jó kedvem ebben a pár hónapban. Mindent meg fogok érte tenni, hogy kihúzzam magunkat ebből a helyzetből.

Annak nagyon örülök, sőt… boldog vagyok, hogy a húgom, Sophie hazatért. Annyira hiányzott és még mindig a szívemet marja a bűntudat, amit tettem vele. Nagyot csalódhatott bennem, de hála Natashanak, megváltoztam. Ha ő nincs, talán még mindig olyan lennék, aki kihasználja a lányokat, de Natasha iránt sose éreztem úgy. Sophie… remélem, egyszer megbocsátasz a lelked mélyén.

Beszívom mélyen a levegőt, aztán felültem és az ablak felé fordítottam a fejem.

Natasha-nal hagytam a telómat, ezért nem írtam neki. A húgom minden percben rajtam lógott, és amikor meg elengedett, akkor meg más dolgom volt. És a nap végére annyira fáradt lettem, hogy zuhanyzás nélkül csak bedőltem az ágyamba és elnyomott az álom. Igen, egy kicsit tudtam aludni, de amikor hajnalban felkeltem, már nem éreztem magam fáradtnak. Az agyam egyfolytában azon kattogott, hogy mi lesz ma. Az első dolgom, ahogy rendbe hoztam magam, beszélek Natashaval. Mindent elmondok neki, miért mit tettem. Tudnia kell az igazságot. Utána találkoznom kell az exemmel. Engem nem fog irányítani. Ideje erősnek mutatnom magam előtte, mert úgy érzem, ahogy eddig viselkedtem, az nem én voltam. Ma mindent rendbe hozok. És ha sikerrel járok, boldog leszek.

Leültem a forgószékbe és csak bambultam. Gondoltam arra, hogy írhatnék Facebook-on Natahanak, de meggondoltam magam. Mert mi van, ha nem olvassa el, mielőtt találkoznánk… nem akarom megrémíteni vagy ilyesmi. Inkább elindultam lezuhanyozni.

Folyattam magamra a meleg vizet és egy pillanatra se tudtam megállítani a gondolataimat. Ökölbe szorítottam a kezem és felsóhajtottam. A csajomra gondoltam, hogy megnyugodjak. Ideges voltam és szívesen szétvertem volna valamit, de nem tettem. Vagy fél óráig csak folyattam feleslegesen a vizet, a homlokomat a csempének döntöttem és lecsukott szemmel álldogáltam. De aztán egy női hangtól és dörömböléstől összerezzentem, az ajtó felé fordítottam a fejem.

- Castiel, ne légy köcsög! - kiabálja be a húgom.

- Most mit tettem?

Aztán benyitott, mosolyra húzta a száját.

- Nem illik egy lány elől elfoglalni a fürdőt – beljebb lép, és végig néz rajtam. - Rég fürödtünk együtt - elkezdett vetkőzni, mire én felordítottam, és kezeim közé rejtettem a férfiasságomat.

- Akkor még gyerekek voltunk! Húzzál már ki! – kiabáltam, de ő csak inkább felkacagott.

- Mintha nem láttalak volna meztelenül. Nem illik egy nő előtt fogdosnod magad...

- Nem illik bejönnöd, amikor tudod, hogy valaki zuhanyozik - mutattam az ajtóra, aztán újra megszólaltam. - Menj ki.

Kinyújtotta rám a nyelvét, majd kiment. Én meg elzártam a csapot, aztán némán felsóhajtottam. Derekam köré tekertem egy törölközőt, majd kinyitottam az ajtót, hogy Sophie bejöhessen. De ő nem volt itt, viszont én valami finom illatot éreztem. Felkorgott a gyomrom, ezért siettem a szobámba és gyorsan magamra kaptam egy fekete csőnadrágot és egy piros rövidujjas pólót. Az után lementem a konyhába és Sophiet találtam ott a gáztűzhely előtt egy serpenyővel.

- Mit csinálsz? - kérdeztem mellette megállva. - Hmm.. Finomnak látszik - mosolyogtam.

- Sajtos rántottát. Kérsz?

- Aha. Éhen halok - leültem az asztalhoz, mire ő a nyakamnál átkarolt.

- Kérek érte egy puszit.

- Nem vagy ehhez már túl nagy? - felvonom a szemöldököm, de végül arcára nyomok egy puszit.

- Szeretlek bátyó - megpuszilt. - Amúgy - suttogott a fülembe. - Nem kellett a fürdőbe mennem, csak meg akartalak lepni... - két tálba szedi a rántottát.

Kifújom a levegőt.

- Valahogy éreztem - felröhögök.

Elém tette a tálat és egy csésze teát.

- Natasha kettő - tettem hozzá motyogva.

Elkezdtem felfalni a reggelimet. Éreztem magamon a tekintetét, ezért oldalra fordítottam a fejem, hogy megpillantsam az arcát. Csúnyán nézett rám, a haja égnek állt és a szemébe féltékenységet fedeztem fel.

- Mi a baj? – tettem fel a kérdést, bár úgy is tudtam a választ.

 - Semmi - felelte, aztán beleült az ölembe és úgy evett.

- Sophie... rossz helyen ülsz – néztem őt, de a lila haja eltakarta az arcát.

Sophie mindig beleült az ölembe, amikor féltékeny volt. Most is ezt tette, de így kényelmetlen volt reggelizni.

- Szerintem nem...

- Biztos? - vigyorgok. Ő bólintott, mire én elkezdtem csikizni. Erre ő leesett, de engem meg magára húzott. Tehát felborultunk és én négykézláb támaszkodtam felette.

- Sophie – kezdtem, de ő félbeszakított.

- NE! – kiabált. Szemei kikerekedett, a homlokát ráncolta, és egy könnycsepp kicsúszott a szeméből. Közben a száját lekerekítette, aztán lelökött magáról és kifutott a konyhából.

- Sophie! - utána rohantam, az ajtajánál megálltam. - Kinyitnád az ajtót?

Nem válaszolt. Biztosan eszébe jutott neki az a nap…

- Ha kijössz, akkor a bátyádtól kapsz egy hatalmas ölelést.

Még mindig nem válaszolt.

- Akkor megeszem a reggelimet egyedül - megfordultam és indultam is a konyhába.

Ajtó nyílását hallottam meg magam mögött, Sophie kikukucskált könnyes szemekkel, de ahogy megpillantottam, ő becsukta az ajtót. Megnéztem mennyi az idő. Lassan indulnom kell, úgy hogy lesiettem a konyhába és folytattam a reggelim elfogyasztását. Pár perccel később a szemem sarkából észrevettem a húgomat, aki ide jött hozzám és az ölembe ült megint. Szorosan átölelt és a fejét a mellkasomra fektette. Mivel már befaltam a reggelimet, és jól laktam, így maradt még egy kis időm, hogy a húgommal foglalkozzak.

- Jól vagy? - kérdeztem és átöleltem.

- Igen csak... a helyzet emlékeztetett a... tudod… - hangja vékony volt és lehetett hallani, hogy visszafolytja a sírást. Szipogott egyet és felsóhajtott.

- Tudom. Sajnálom.

- Soha ne hagyj el – kérte.

- Nem foglak - belepusziltam a hajába.

- Ma is itt maradsz? - figyelte a tekintetemet.

Megráztam a fejem. Akármennyire is szeretnék itthon maradni, ma nem lehet.

- He? Mi az, hogy nem? - csalódottságát hallottam hangjában.

- Dolgom van ma.

- K*csög - csak úgy közölte, mire a fejét a mellkasomba vágta. Aucs?

- Nem vagyok az. El kell intéznem valami fontosat.

- Veled megyek.

- Nem jöhetsz.

- Miért is? – újra felpillantott rám.

- Mert veszélyes - mondtam, de már is megbántam. Jobb lett volna, ha semmit sem tud erről. Bár ahogy látom, nem hisz nekem.

- Castiel Castiel Castiel... szerinted az is veszélyes, ha többször szállok fel a vidámparkban ugyan arra a hullámvasútra... nem kéne ennyire eltúloznod a dolgokat.

Felnevetek.

- Szóóóval... itt maradsz velem? - boci szemeket vetett be ellenem.

Régen a szomorú boci szemeinek alig tudtam ellenállni, mindig rá vett olyanra, amit én nem igazán akartam, ő meg igen. Kicsit el lett kényesztettve, eleinte direkt hagytam magam, mert a szüleink alig tudtak foglalkozni velünk a meló miatt, de minél idősebb lett, annál nehezebb nem-et mondani neki, főleg az után, hogy cserbenhagytam.

- Nem - hangom határozott volt.

- Idióta - felment a szobájába megsértődve.

Felsóhajtottam. Megálltam a szobája előtt és bekopogtam. Persze hogy haragszik, hisz két éve nem is láttuk egymást, nem beszélgettünk.

- Tudod, szeretlek téged. Bármi is fog ma történni velem, akkor is így érzek. Nem mindig lehetek veled, mert vannak magánügyeim is, remélem ezt megérted. Lysander átjön ma hozzád, én nekem fogalmam sincs, mikor jövök.

- Azért használod Lysandert, hogy lerázz? - ajtón át beszélt. - Nem vagyok hülye, észrevettem.

- Nem...

- Mikor jön?

- Délre már itt lesz.

Válaszoltam, mire kinyitotta az ajtót és elém állt.

- A barátnődhöz mész? - csúnyán pillant rám.

- Ja. Beszélnem kell vele.

Erre leguggolt és a lábamba csimpaszkodott.

- Sophie! - hajamba túrtam. Nyitottam a számat, hogy mondjak valamit, de ő megelőzött.

- Már megint fontosabb a barátnőd? – mondta. Újra nyitottam a számat, de megint közbevágott. - Várj... Ne válaszolj. Hagyjuk a fenébe - elengedett és visszament a szobájába.

- Mindketten ugyan olyan fontosak vagytok. De tettem valamit, amit bánok, és ezt kell megbeszélnem vele, utána találkoznom kell más valakivel. Ha ma minden jól alakul, akkor bármennyi időt szívesen eltöltök veled.

- MINDIG EZT MONDOD - kiabált ki.

- Sajnálom... - megfordultam és elindultam a szobámba a dzsekimért.

Már nem jött oda hozzám, nekem meg mennem kellett, úgy hogy még odaléptem a szobájához, és elköszöntem. Semmi választ nem kaptam, de majd megbékél.

Becsöngettem Natashahoz, de nem ő nyitott ajtót, hanem a bátyja. Mérges szemekkel nézett, a karjait összefonta és összehúzta a szemöldökét.

- Akarsz itt valamit, Maddox? – tette fel a kérdést lenézően.

- Natasha-val kell beszélnem, engedj be.

Elforgatta a szemeit és a száját oldalra húzta, majd vissza egyenesbe.

- Ch… Komolyan azt hiszed, hogy beengedlek?

- Ez nem kérés volt… - szakított félbe.

- Ez itt az én házam, és ide be nem teszed a lábad – már csukta volna be az ajtót, de a lábammal kitámasztottam.

- Beszélnem kell Natasha-val – ismételtem meg, de mint ha fel se fogta volna mit mondtam. Kijjebb nyitotta az ajtót és az ajtófélfának dőlt.

- Te tisztában vagy azzal, hogy mennyiszer bántottad a húgomat? Megbíztam benned, hittem neked, hogy meg fogod védeni és sose fogod megbántani, de többszörösen is csalódtam benned. És most megkérlek, távozz. Natasha alszik, hála neked, ismét lerészegedett, úgy hogy egy ideig nem is fog felébredni.

A bűntudat ismét szíven csapott, amely akkorát dobbant, hogy azt hittem kiszakad a helyéről. A szemöldökömet összehúztam és ökölbe szorítottam a kezemet, és Benjamin meg bevágta az ajtót. Pár pillanatig csak mozdulatlanul álltam és bambultam előre, majd egy hangos dudálás kiszakított az emlékeimből. Megpördültem és egy fekete BMW márkájú autóból egy fekete öltönyös csávó intett felém. Elindultam a kocsihoz, vettem egy mély levegőt, aztán beszálltam.

Hát ez is eljött. Azt hiszem felkészültem mindenre, hogy találkozzak vele. Még annak az esélye is megvan, hogy szétvernek. De legyen, ha ez az ára, hogy békén hagyjon minket.

Egy elhagyatott gyárhoz vittek az emberei.. Egy szót se szóltak, én se hozzájuk, csak csendesen vezettek. Összesen hárman voltunk a kocsiban, én elől az anyósülésen ültem. Amikor megérkeztünk, kiszálltam és körbe néztem. A gyár körül egy nagyerdő volt, mögöttem meg csak betonos út. Kicsit arrébb meg kertes házak sorakoztak föl boltokkal.

Felsóhajtottam, azután a fekete öltönyös emberekkel megindultam befelé az épületbe.

Moemi tényleg nagyon megváltozott belsőleg, de kívülről még mindig ugyan olyan volt. Fekete mintás harisnyát hordott fekete pánt nélküli koktélruhával. A szőke egyenes haja ki volt engedve, amit a kezével hátrasimított, hogy megigazítsa a haját. Egy vörös színű fotelben üldögélt, miközben a drága mobilját bámulta. Mellette volt egy átlátszó asztal, amin egy fehér váza volt piros tulipánnal. Belülről a gyár inkább hasonlított egy palota belsejére, mint igazából egy gyárra. Minden modern és drága volt, és szerintem egyáltalán nem volt barátságos a hely.

Amint Moemi észrevett, gonosz mosolyra húzta a száját, majd felállt. Végig nézett rajtam, én meg zsebre dugtam a kezem. Pár másodperc múlva megszólalt, miközben összefonta a karját. Én pár méterre álltam tőle. Emberei csak mögöttem voltak, máshol nem láttam. Biztosan itt vannak… persze, hogy itt vannak, csak megbújva várnak a parancsra, hogy előjöhessen, aztán porrá verjenek.

- Tudok valamit, amit nem kellene – kezdte. Felsóhajtott, majd folytatat. – Azt hittem megbeszéltük, de te mit teszel? Nem tartod be – félbe szakítottam. Nem bírtam hallgatni. De ő csak mondta és mondta, körülbelül húsz perc telhetett el, amíg csak azt magyarázta, hogy én mennyire egy szemét dög vagyok, és hogy meg fogom kapni a büntetésemet és csináljam azt, amit ő akar. Felsorolta, hogy milyen büntetésre számítsak, meg hogy holnap menjek ki külföldre, ő fizet mindent, és majd jön utánam. – Még megbocsátok, ha azt teszed, amit mondok.

- Nem érdekel – egy lépést közelítettem felé. – Nem irányíthatsz engem. Semmi közöd hozzám, még csak nem is szeretsz – még egy lépést megtettem felé.

- Állj meg ott, ahol vagy – parancsolta. Megálltam, de egyáltalán nem ijedtem meg tőle. – De szeretlek, és nem engedem, hogy más nővel legyél. A barátnődnek annyi! Megölöm, mert nem tartottad be a megállapodásunkat! – kiabálta idegesen.

Mérges lettem. „A barátnődnek annyi! Megölöm…”. Ökölbe szorítottam a kezem, azután tovább sétáltam felé.

- Ha szeretsz… mond, akkor miért bántasz? Ha szerelmes vagy belém, akkor miért okozol nekem szenvedést? – Nem szólalt, ezért folytattam. – Te csak birtokolni akarsz. Nem érdekel téged, hogy a másik mit érez. Csak saját magaddal foglalkozol, önző vagy.

Dühösen összehúzta a szemöldökét, és sértődötten pillantott rám. Látszott rajta, hogy igazam van. Az arca mindent elárult, nem tudja titkolni.

- Hogy mondhatsz ilyet… - suttogta, de én még is meghallottam. Felém mutatott a mutató ujjával. – Vond vissza, amit mondtál! – üvöltötte haraggal teli hangon.

- Soha – feleltem.

Megismételte, mire én ugyan azt válaszoltam. Szaggatottan felsóhajtott, az után az egyik emberének szólt, hogy jöjjön elő, kapjanak el és verjenek szét. Látszott rajta, hogy a harag teljesen ellepi a tudatát. Készültem védekezni, amikor hátulról a két férfi elkapott, lefogott, mire egy harmadik előjött egy oszlop mögül, és felém tartott. Kirántottam a jobb oldalamon lévő ember kezéből a karomat, aki utánam nyúlt, de én előbb a baloldalon lévő pasast ököllel pofánb*sztam, amitől ő egy hangos kiáltással elengedett és padlóra esett. A másik újra elkapott, de én meg gyomorszájon rúgtam, ő is elterült a földön. A szemem sarkából láttam, hogy előjön még pár ember. A harmadik, aki felém tartott, elővett egy pisztolyt, amit felém mutatott. Nem fog lelőni – gondoltam. De a két férfi, aki mellettem van, hamar felállt és ismét elkapott, akik a földre rántottak és belém rúgtam párszor, amitől felnyögtem fájdalmasan. Azután amikor végeztek, talán olyan fél perc múlva, megragadtak a könyökömnél és felhúztak a térdemre, én meg fájdalmasan vettem egy levegőt. Aztán valaki az arcomat találta el az öklével, a fejemet az ütéstől oldalra billent, és fémes ízt éreztem meg a számban. Még egy ütést kaptam a másik oldalamra.

Ez így nem volt igazságos…

Moemi háttal állt nekem és magát ölelte. Nem láttam az arcát, fogalmam sincs, mit gondolhat most, de abban biztos voltam, hogy feldühítettem. Csak értse meg, mit tesz…

- Megveretsz az embereiddel… – szólaltam meg rekedt hangon, mire ismét felnyögtem egy ütéstől, de utána folytattam. – Ebben is látszik, hogy… - még egy ütés, most a gyomromba. Visszafojtottam a sikolyomat. - Nem szeretsz valójában – fejeztem be, aztán lehunytam a szemem.

Majd nem kaptam még egy ütést, amikor Moemi hangjára lett figyelmes mindenki.

- ELÉG! – kiáltotta.

Megpördült és felém pillantott. Az embereit elküldte előlem. Én négykézláb lehajtott fejjel kapkodtam a levegőt, vártam, hogy megszólaljon. Az arcomtól lefelé a derekamig mindenem fáj, lehunytam a szemem.

- Menjetek onnan – parancsolt az emberei, akik el is tűntek azonnal. Moemi a földet pásztázta, majd rám pillantott.

- Mikor lettél ilyen gonosz? – nyögtem ki fájdalmasan.

- Mit tudsz te? – csattant fel.

- Sok mindent nem, de tudod, hogy nem vagyok rá kíváncsi.

Moemi ökölbe szorított kézzel, és összeráncolt könnyes szemekkel lépett felém pár lépést, de megállt.

- Pont hogy annyit tudsz rólam, hogy felnyomj a rendőrségnél. Ha nem szeretlek, akkor meg kell, hogy öljelek. Nem kockázhatok.

Ez a nő illegális dolgokat szokott csinálni, meg ilyesmi, persze hogy fél, hogy elárulok mindent a rendőröknek, főleg azok után, amit velem és a csajommal tett.

- Tudod, hogy nem tenném.

- Nem tudom.

- Dehogynem. Nem emlékszel, régen hogy viselkedtünk egymással, amikor még jóban voltunk? Mindig játékosan voltunk egymással, jó haverok voltunk. Megismertél engem, nem mindenben változtam meg.

Egy kis néma csend után újra megszólalt.

- Miért? – tette fel a kérdést, de nem igazán tudtam, mire érti. Mivel nem szólaltam meg, folytatta. – Azt hiszem, igazad van – mondta, én meg kinyitottam a szemem és ránéztem. – Tényleg csak birtokolni akarlak. Azt hittem, hogy ez szerelem, de rájöttem, hogy nem. A szavaid… amit mondtál… - könnyek folytak végig az arcán, de letörölte, azután újra rám pillantott és erősnek mutatta magát. – Castiel Maddox! – felsóhajtott szaggatottan. Hangja szigorú volt. – Elengedlek. Légy boldog a csajoddal, de aztán soha többért ne lássalak.

Tényleg elenged. Számítottam erre, de így átélni még jobb, és végre félelem nélkül együtt lehetek Natashaval.

- De már nem tudom visszavonni azt, hogy a nődet megöljék. Elküldtem oda az egyik emberemet, és ha nem igyekszel, akkor kinyírja. És gyorsan húzz a szemem elől, mielőtt meggondolom magam.

Feltápászkodtam és az egyik tenyeremet a mellkasomra tettem a fájdalom miatt. Kikerekedett a szemem, és hatalmas düh tört ki belőlem.

- Hogy micsoda?!

- Carlos, a sofőröm elvisz téged…

Moemi

Borzalmas vagyok. Rossz családban nőttem fel, rossz helyen és rossz emberekkel, ezáltal én is olyan lettem, mint azok az emberek, amelyek amolyan maffiások.  Én sokáig próbáltam ellenállni, de az apám győzött. Ő mindig arra tanított, hogy ami kell nekem, azt vegyem el, ha kell, erővel. Törődjek a saját dolgaimmal, az érzéseimmel, mert végül úgy is egyedül maradok. Ebben igaza volt, mert amint beleszerettem egy fiúba, azok elhagytak, megcsaltak, bántottak. A világ kegyetlen és romlott, a valósűgban csak az maradhat életben, aki erős, és én felül akarok kerekedni mindenkin, azt akarom, hogy féljenek tőlem. Castielt magamnak akartam, és tényleg csak birtokolni akartam, de a szavai észhez térítettek. A tényleg szeretném, akkor nem lennék képes bántani, de még is megtettem. Csupán csak féltékeny voltam, hogy Castiel szeret úgy egy lányt, hogy akár az életét is feláldozná, csak azért, hogy megvédje. Én ilyet sose kaptam senkitől, vagyis de… egyszer, amikor Castiel megmentett. De azt nem szerelemből tette, még is megtette. Amikor megmentett egy olyan embertől, aki pont, hogy engem akart birtokolni, és dugni. Csak egy tárgy voltam neki, de Castiel megmentett és az életem megváltozott egy kicsit. Uralkodni akartam.

Mindig is úgy gondoltam, hogy hiába próbálkozok, nem tudok uralkodni az érzéseimen, tehát mindig az lett MINDIG, amit én akartam. És Castielben már nem igazán találok semmi érdekeset. Oké, hogy védelmező típus, de még sem látom azt benne, amit régen láttam. Azt az ördögi démont, akit kedveltem, aki alattomosan bármit megtett volna értem, amíg ki nem derült, hogy megcsaltam. De még az után is láttam rajta, de most… most olyan, mint ha teljesen más ember állna előttem, ez nem ő.

Végül elengedtem. Mert többet nem akartam látni, nem akartam, már nem izgatott. Úgy gondolom, hogy jó volt egy kis játékszernek, bár nem használtam ki eléggé, nem játszadoztam vele túl sokat. Így nem volt izgalmas, hogy távol volt tőlem. De mindegy. Már elengedtem és többért nem fogok foglalkozni vele. Ennek vége, úgy is kerítettem egy új játékot magamnak, aki sokkal érdekesebb, méghozzá ő legalább azt csinálja, amit én kértem.

Még ha ki is mondtam, hogy nem bízok Castielben, valójában még is, mert ő nem jó.

Tehát most elment, hogy a nőjét mentse meg. Nem hiszem, hogy sikerrel jár, az embereimet profiknak tanítom. A legtöbbjük az.

Natasha

Kétszer olvastam el, mert elsőre nem fogtam fel. Aztán felsikítottam és a bátyám nevét kiáltottam türelmetlenül mérgesen. MEGÖLÖM!

„Itt volt Castiel, de elküldtem. Viszont nekem sietnem kellett dolgozni, úgy hogy nem leszek itthon, amikor felébredsz. Ma ne menj suliba, maradj itthon és pihenj. Este eléggé berúgtál később beszélünk.  Ja, és menj el bevásárolni. D.u. 3-ig dolgozok. Benjamin"

Visszafeküdtem még egy kicsit aludni. Később arra keltem, hogy a telefonom csörög. Kómásan felütem és pislogtam, szédültem. A telefonért akartam nyúlni, ami mellettem volt az éjjeli szekrényemen, de véletlenül levertem. Leesett a mobil a földre, leakartam érte nyúlni, de a szédülésem miatt leestem az ágyról a takaróval együtt. Végül felvettem a telót a fülemhez emeltem, miközben a padlón feküdtem csukott szemmel.

- HOGY MERÉSZELSZ LELÉPNI? HA MEGLÁTLAK, MEGFOJTOGATLAK TE VADBAROM! - kiabált a telefonba egy lány.

- Honnan léptem le? - motyogtam. - Ez nem Rosalia hangja - megfordultam a másik oldalamra és azt hittem, csak álmodtam.

- NEM VAGY ANNYIRA TÖKÖSLEGÉNY, HOGY BÁTYNAK NEVEZD MAGAD, CASTIEL – csuklást hallottam, majd nevetés. - Annyira imádlak, hogy feliszom a piásszekrényt.

- Sophie? - kinyitottam a szemem és felültem. - Te vagy az, Sophie? Ööö... Natasha vagyok.

- MOST MÁR A NEVEDET IS LETAGADOD – üvegcsörömpölést hallottam. - NEM VAGY NATANIEL, FELFOGTAD TE GÖRÉNY?

- Tényleg Natasha vagyok. Te részeg vagy?

- Miért vagy velem ilyen kegyetlen? Tudod, hogy rosszul esik, ha más lánnyal vagy... mindig visszaemlékeztet arra a napra – elkezdett sírni.

- Nincs itt Castiel, nem vagyok ő. Értesz engem? - felálltam. Megszédültem, ezért lehuppantam az ágyamra.

Csak sírást lehetett hallani, majd megszólaltam.

- Sophie...

Aztán megszakadt a vonal.

Gyorsan megszépítettem a fejemet, felöltöztem és megittam egy pohár vizet, azután rohantam a szomszédba. Csengettem. Pár percbe beletelt, mire ajtót nyitott. Lila haja kócos, arca teljesen vörös, Castiel egyik pólóját és egy rövid melegítőgatyát visel, piásüveggel a kezében.

- Te ki vagy? Mert én ki vagyok a sok hülyeségtől - nevetett.

- Natasha vagyok, Castiel barátnője. Hozzád jöttem. Beengedsz?

- Tudom ki vagy, tegnap beszéltünk elfelejtetted? - háborodik fel. - Vagy előtte? - gondolkozó feje van.

- Emlékszem, de inkább én kérdeztem volna ezt. És tedd le azt a piát.

- A BOR A LEGJOBB BARÁTOM! SEGÍTETTE FELDOLGOZNI A ROSSZ IDŐKET! - megnézte az üveget, aztán eldobta. - HOGY MERÉSZELSZ ELFOGYNI? ELHAGYSZ TE ISTENSÉG? – bement, majd átlépve a szilánkokat, követtem. Magam mögött becsuktam az ajtót. Oda siettem Sophiehoz, aki a nappaliban ált meg.

- Eleget ittál - mondom határozottan.

A nappaliba lépve látni, hogy mindenhol törött üvegek hevernek a földön, de Sophie kikerülgette, úgy ment a piás polchoz, hogy még egyet levegyen. Követtem, aztán kivettem a kezéből az üveget, mire ő rám nézett.

- Szólj, ha te is piatárs akarsz lenni.

- Én nem ihatok. De neked sem kéne - megfogtam a kezét és odavezettem a kanapéhoz és leültettem. Mellette foglaltam helyet, a szemébe néztem. - Öntsd ki a szíved, mond el mi bánt. Hidd el, utána jobban fogod érezni magad.

- Olyan vagy, mint Lysander, de nyugi téged nem smárollak le - kacagott.

Felnevettem.

- Lysander? Nem hiszem – mosolyogtam. - Miért smároltad le?

- Mert cuki és törődik velem... bár ez két  éve volt - csuklott.

- Lysander igazán kedves. Kedveled, mi?

- MIÉRT ILYEN TÖKETLEN CASTIEL? - akarata ellenére témát váltott. Vagyis ezt hiszem. - Miért nem tartja be a szavát?

- Mit ígért neked?

- Mindent. Hogy örökké mellettem marad, hogy vigyáz rám, hogy senki se állhat közénk - sírt. - Miért ígér ilyeneket, ha nem tartja be? Pedig szeretem....

- Hidd el, Castiel is szeret téged. Látnod kellett volna az arcát, amikor szóltam neki, hogy az állomáson vártad.

- Akkor miért hagyott magamra mikor szükségem volt rá? Miért futott a barátnőjéhez mikor nekem volt szükségem rá?

- Na jó.. meséld el, mi történt.

- Kell a pia…

- Szerintem eleget ittál.

- Pont hogy keveset.

- Az alkohol nem old meg semmit.

- De segített elfelejteni az erőszakot.

- Erőszakot?

- Három pöcsfej megerőszakolt. Hogy kínozná meg őket a halál f*sz*.

Jézusom! Szegény mit élt át…

A dohányzó asztalról elvett egy félig üres üveget, és abba kortyolt bele.

- Persze ez már évekkel ezelőtt volt

Elveszem tőle. És magamhoz ölelem.

- Sajnálom.

- És hol volt a " bátynak" nevezet férfiegyed? Hát a csajával volt, mert felhívta magához, pedig velem lett volna programja. Ráadásul nem is keresett? Lysander hívta fel később, hogy nála vagyok piásan, erre Castiel közli, hogy " pedig azt hittem otthon van". Néha megfojtanám.

A haját simogattam és figyelmesen hallgattam.

- Haragszol rá, mi? Ezzel nem vagy egyedül.

- Haragudtam, és nem bírtam a szemébe nézni, szóval leléptem, de attól még szeretem.

- Értem.

- Semmit se értesz....

- Hidd el, át tudom érezni.

- Tudod milyen, mikor három kanos disznó szexuálisan zaklat egy 13 éves kislányt?

- Én is sokat szenvedtem, amikor kicsi voltam, de nem ilyen miatt. És e miatt tudom milyen szenvedni. De a barátok segítettek nekem. Neked vannak barátaid?

Hamisan felnevetett.

- Barátok? Osztálytársaim nem szerettek, csak Castiel és Lysander fogadott a társaságukba.

- Én leszek a barátod.

- Te is az a plázacica ribi vagy, aki a tesó alapján akar közel jutni a bátyához?

- Nincs szükségem ahhoz, hogy közel jussak hozzá - elengedtem, és a szemébe néztem. - És nem vagyok plázacica ribi.

Ismét felröhögött.

- De a zöld csávó veled az volt.

Már annyira nevetett, hogy leesett a kanapéról és elterült a földön.

- Az a zöld csávó a bátyám - visszafojtom a nevetést.

- Akkor is az volt.

- Hogy érted?

- Ah, a cipőket bámulta te meg ott aludtál, mint a csávó, aki a csaját várja

- Láttad? Csak megkérte, hogy elkísérjem. A bátyám, Benjamin nem kedveli Castielt, és észrevett a házatok előtt. Gondolom emiatt kérte meg.

- Lysanderrel meglátogattuk a tesóját. Elráncigált bátyó mellől, mert "neki pihenésre van szüksége".

Mindketten egy kicsit elcsendesedtünk és csak bambultunk. Én tényleg a barátja szeretnék lenni.

- El fogod venni tőlem castielt, mi? – kérdezte fájdalmas rekedt hangon. A homlokát ráncolta.

- Dehogy is. Nem sajátíthatom ki magamnak.

- Komoly? - kíváncsi szemmel pillantott rám.

- Aha - mosolygok. - Csak hagyd, hogy találkozhassak vele.

Felállt, és nagyon közel hajolt hozzám.

- Tényleg olyan szex isten az ágyban, mint ahogy régen hallottam a csajai szájából?

- Most miért kérdezed? - elpirultam.

- Régen mindig hallottam, hogy ezt kiabálják a lányok közben.

- Castiel... Akkor feküdt le csajokkal, amikor te itthon voltál?

- Shhh… - suttog. - Sose tudta, hogy otthon vagyok. Bár kicsit nehéz volt nem észrevenni, mikor a konyhaasztalt avatták fel - nevetett.

Nem jutottam szóhoz. Ez.. Undorító.

- Azt elhiszem.

- Az beteges, ha már elképzeltem, hogy borít ágynak egy srác?

- Szerintem nem az. Minden tinédzsernek vannak szexuális vágya. Vagyis a legtöbbnek, ahogy én észrevettem.

- És ha a legjobb barátod az? És tök zavarba vagy ha beszélsz vele telefonon? És ha énekel tiszta fangirl leszek? – az ajkaiba harapott. Megfordult és térdre esett. Készültem volna elkapni, de megmaradt a térdén. - WÁÁÁ – kiabálta, mire a fejét a dohányzó asztalba verte.

- Mond meg neki mit érzel iránta. Egy megfelelő időpontban.

- És ha a fehér nyulam megutál? - picit felcsuklott.

- Fehér nyulad?

Aztán leült mellém és rám dőlt. Egyből bealudt.

- Hé - megböktem az arcát. – Sophie…

Szuszogott. Annyira rám dőlt, hogy már inkább feküdt rajtam. Nem tudok kimászni alóla és annyira k*csög nem vagyok, hogy lelökjem magamról ezért elfogadom a sorsom és alszok egyet vele.

Castiel

Ha csak rágondolok… ha arra gondolok, hogy valami baja esik, rögtön elsírom magam, de mivel férfi vagyok, ezért nem sírok. Rettentően aggódom érte, azért is, hogy hogyan fogom mindezt megmagyarázni neki. És félek, hogy valami baja esik. Natasha… Csak tarts ki, mindjárt ott vagyok. Ígérem, mostantól mindig melletted leszek, és többért nem hagylak el.

Már látom a házat a kocsiból, a sofőr lelassít az előttünk lévő kék autó miatt, ezért én kilököm, kiszállok és bevágom az ajtót, azután futottam a házához. Őrülten nyomkodtam a csengőt, de körülbelül egy perc után sem nyit ajtót senki. Nagyon ideges voltam, és már észre sem vettem, hogy fájdalmaim vannak.

Úgy gondoltam, hogy akkor a fán átmászva bejuthatok a házba, ezért hazarohantam és meglepetésemre őt láttam meg a húgommal. A kanapén alszanak összebújva. Annyira megkönnyebbültem, mint ha egy kő esett volna le a szívemről. Hirtelen sokkal boldogabb lettem és felnevettem. Vigyorogtam, és oda léptem hozzájuk.

Sophie felült, ezzel felkeltve Natashat, és megdörzsölte álmos szemeit. Mikor észrevett, magához ölelte az álmosan pislogó Natashat és szúrós szemmel nézett rám.

- Most már az én csajom – kinyújtja rám a nyelvét. Látszik rajta, hogy még egy kicsit részeg.

- Te ittál?

- Csak egy fél gyűjteményed – mondta. Szegény Natasha meg már megfullad Sophie melleiben.

- Micsoda?! - megfordulok, és látom, hogy szinte teljesen kifosztotta a piás szekrényt. Visszafordulok hozzájuk. - Ti hogy hogy ilyen jóban vagytok? - Miről maradtam le?

- Bazd, hogy milyen agybarom vagy! Nem hogy örülnél, hogy összejöttem a csajunkkal.

- Én örülök! Persze, hogy örülök, csak meglepett.

Sophie elengedte Natashat, aki még csak most ébredt fel valójában.

A húgom elkezdett dobálni párnákkal

- HAZUDTÁL! NINCS ITT A FEHÉR NYULAAM - látni szemein, hogy majd elbőgi magát.

- Szia castiel - még csak most fogja fel Natasha, hogy mi folyik itt - Mi az a fehér nyúl? Részegen is arról beszélt...

- Lysanderre gondol - válaszoltam kedvesen Natashanak. Utána Sophiera néztem. - Nem tudom miért nincs itt. Lehet bármelyik pillanatban itt lesz.

- Castiel, mi van a fejeddel? – kérdezte félve, kikerekedett szemekkel és felvont szemöldökkel.

- Akkor megkeresem a fehér nyulam egyedül - kinyújtja rám a nyelvét Sophie, majd nekiment a konyhaajtónak. Elterült a földön és lehunyta a szemét.

Hirtelen nem jutottam szóhoz, de aztán elkaptam Natasha csuklóját és magamhoz rántottam. Szorosan öleltem magamhoz és a fülébe suttogtam.

- Istenem, de hiányoztál – vigyorogtam a nyakába.

Natasha kezei a hátamon voltak, amelyek szorosan tartottak magához. Közben hallottam, ahogy Sophie sértődötten felnyög, ezért felé fordítottam a fejem, és kitártam felé az egyik karom, hogy ő is jöjjön ide, aki ekkor már ült. De aztán csengettek az ajtón, és csak úgy felpattant a földről, villámgyorsan rohant a bejárati ajtó felé, közben kiabálta, hogy "nyusziii" és puffanást lehetett hallani. Biztos leterítette Lysandert.

- Szereti Lysandert, mi? – pillantott fel rám Natasha. Bólintottam. - De mi is történt veled?

- Majd később elmesélem. Amikor kettesben leszünk.

Lysander hercegnőként hozta be Sophie-t.

- Találtam egy félrészeg Alice-t, aki nem találta meg csoda országot.

- De a fehér nyulamat megtaláltam - megpuszilta Lysander fejét, a haverom meg letette. Sophie megfogta a kezét és a konyha felé húzta. - Hagyjuk a gerléket magukra – mondta, mire én is és Lysander is csodálkozva néztünk rá.

- Furcsa – Lysander megfogja a homlokát. - Nincs láza.

- Kicserélték a húgomat az ufók? – kérdeztem Natashatól, ő csak mosolygott.

- Miért olyan furcsa, hogy hagyok a bátyámnak dugási lehetőséget? Nem ez az első alkalom.

- Várj... mi van? Te azt láttad, hogy régen azokkal a nőkkel... - nem fejeztem be a mondatot, de Sophie bólogatott. Most az arcom tiszta depi - bemocskoltam a húgom lelki világát.

- Már megszoktam bátyó...

- Szerintem mennyünk a szobámba - karoltam át a csajom derekát. - Képes hallgatózni Alice és a fehér nyula.

- Oké - mosolygott.

Felmentünk, magam mögött becsuktam az ajtót, aztán felé fordultam, mire kaptam egy nagy pofont. Meglepődve pillantottam rá, aztán elkapta két oldalt az arcomat, és magához vont. Puha ajkai meg találták az enyémet és vadul csókolni kezdett, amit viszonoztam. Két csók között suttogott nekem: „Annyira hiányoztál.” Majd eltolt magától, és leült az ágyamra az ajkát harapdálva.

- Úgy örülök h jól vagy... annyira sajnálom – szólaltam meg.

Aztán oldalra fordítva a fejét, megpillantott – és én is – egy női állatmintás fehérneműt, ami az ágyamon hevert. Az meg hogy kerül oda?

- Ez még is micsoda? – kérdezte idegesen.

Úgy érzem, hogy a fejem elkékült, aztán szétnyitottam a számat és válaszoltam.

- Komolyan már a szobámat is elfoglalta a húgom? És miért hord egyáltalán ilyen... Minek neki állatmintás? – elvettem az ágyamról, és kinyitottam az ajtómat és kidobtam a szobámból. Az után leültem Natasha mellé, a párnámat meg a fejemhez nyomtam. - Bele se akarok gondolni.

Natasha felnevetett és megsimogatta a buksimat.

- Na, légy jó kisállat, és mesélj szépen.

Ledobtam magam mellé a párnámat.

- Én nem vagyok Lysander, hogy az ilyen állathívogatásra izguljak - felnevetett, én meg felsóhajtottam némán. - Mielőtt mesélnék...  Megemelem a nem létező kalapom előtted, mert megbarátkoztál a húgommal. Miről is beszélgettetek? - kicsi féltékenység lehet hallani a hangomban.

- Rólad - felelte. - Meg Lysanderről, csak nem tudtam, hogy róla volt szó.

- Vagyis csajos téma. Akkor annyira nem fontos.... Na, akkor kezdem a mesélést.