Natasha
Elrejtettem magamban valamit, amit nem kellett volna.
Elfelejtettem azt a személyt, akit régen kedveltem, akivel az életemet
képzeltem el. Szerettem, szerelmes voltam belé. Ő az első szerelmem. Most, hogy
ennek a tudatában vagyok, rettentően szánalmasnak érzem magam. Mindenre
emlékszem, ami kettőnk között történt. A vidámság, a szomorúság, a boldogság, a
csók és az ígéret. Ígéretet tettem neki, hogy mikor újra találkozunk, a
halálunk napjáig nem válunk el.
Az álomtól eszembe jutott minden. Minden, amit együtt
csináltunk.
A könnyeim vízesésként ömlött ki a szemeimből, melyek
elárasztották az arcomat. A sajgó szívem rettentően fájt, testem remegett,
szemeim kitágultak. Az idő megállt körülöttem, nem kaptam levegőt. A gyűrűt
markoltam olyan szorosan, amennyire csak tudtam. Ebbe kapaszkodtam, míg az
emlékek átsöpörtek rajtam.
Fogalmam sincs mennyi idő telhetett el. Hirtelen felálltam,
mire a fémdoboz a földre esett, ami eddig az ölemben volt, a gyűrű meg kiesett
a kezemből. A dobozból kiszóródott minden, én meg a szédülés miatt
összerogytam. Halkan felnyögtem a pillanatnyi fájdalomtól, mert beütöttem a
kezemet.
Mindezeket azért nyomtam el magamban, mert Darell elment, így
egyedül maradtam a családommal, de a mamit megölték. Az anyukám…
Megfulladok…
Megfulladok…
Megfulladok…
Még is mi történik velem? Mi ez a sok rossz? Most
felsorolhatnám, mi minden történt velem, de nem akarok emlékezni rájuk. S most
egy újabb gond, Darell. Beszélnem kell ma vele, és Castiellel is.
A gondolataimat úgy zártam magamba – legalább is egy kis
időre-, míg rendet raktam a szobámba. A fémdobozba visszapakoltam mindent, és
visszadugtam oda, ahol el volt rejtve. Miután ezekkel végeztem, lementem
csendben a konyhába, hogy igyak egy kicsit. Egy pohárba vizet töltve hirtelen
egy ijesztő zajra lettem figyelmes, amelytől reflexből megfordultam, és
figyeltem a sötétséget, mi bújik ki onnan. Ám semmi nem történt. Némán
felsóhajtottam, és elzártam a csapot.
A hideg víz a szomjamat csillapította, vele együtt kicsit meg
is nyugodtam, és elálmosodtam. Letettem a pultra a poharat, aztán a szobámba siettem.
Bedőltem az ágyba, és váratlanul az emlékek ismét rám csaptak. Azonnal felültem
levegőt kapkodva. Nem bírtam másra gondolni, csak Darellre.
Nem tudom mikor nyomott el az álom, de reggel a telefonom
ébresztett, szinte szétrobbant a fejem tőle. Akármennyire is szerettem volna
még aludni, sajnos ezt nem tehettem meg. Suliba kellett mennem.
Bár a szívem rettentően fájt, nem vesztegethettem el több
pillanatot a szenvedésre. A barátaim nem láthatják meg, hogy történt valami.
Ugyan úgy kell viselkednem, ahogy szoktam. Jó kedvű leszek. Fighting! (Harcolj)
Egy mosollyal az arcomon – még ha hamis is, jobban éreztem
magam tőle, - léptem ki a házból melegen öltözve, a kezemben egy esernyő. Hideg
van, és zuhog az eső, de az esernyő megvéd a hideg vízcseppektől. Alig léptem
el a háztól, már is valaki a nevemet kiáltotta.
- Natasha – Castiel vidám hangja jó kedvre ösztönöz.
Beszaladt a sötétkék esernyőm alá, és megéreztem az illatát,
melytől hirtelen minden rossz kiszállt a fejemből, s inkább helyette valami más
volt ott. Valamiféle boldogság. Az a tudat, hogy itt van mellettem, megvéd,
megvigasztal, szeret és én is őt. Majd nem kiesett a kezemből az esernyő, de ő
elkapta és kíváncsi tekintettel pillantott a szemeimbe. Édes mosoly jelent meg
az arcán, melytől megdobbant a szívem.
- Hogy vagy? – kérdezte.
- Öhm… Jól – nyögtem ki, a kérdés váratlanul ért. Miért? Mert
túlságosan is elmerültem a gondolataimban előtte.
- Helyes – közelebb hajolt hozzám.
– Előttem, vagy légy bárhol is, sose legyen rossz kedved, mert
én – bal hüvelykujjával magára mutatott. – Mindig itt vagyok – a mutató ujját a
szívemhez helyezte, legalább is ezt akarta, mert a mellembe nyomta az ujját.
- Tudom én – leszedtem magamról a kezét.
Nem szóltam érte semmit.
A bal kezébe vette az esernyőmet, a másik kezével meg ujjaim
köré fonta az övéit.
- A szemed azt árulja el nekem, hogy valami történt.
- Nem történt semmi – másik kezem, amelyik a kabátom zsebében
van, ökölbe szorítottam.
- Hazudsz.
- Dehogy hazudok.
- De hazudsz – arcát eltolta tőlem normális távolságra.
- Castiel. Higgy nekem, teljesen jól vagyok.
Látszik rajtam, hogy sírtam, vagy, hogy nem aludtam az éjjel?
Az nem lehet, biztos vagyok benne, hogy sikerült a sminkkel eltűntetni az
álmatlanságomat.
- Bebizonyíthatod.
- Csókkal?
Kérdésemet figyelmen kívül hagyva szólalt meg.
- Tudod, mi nem hazudik soha?
- Micsoda?
- A szív – ismét megbökte a mellem.
- Igazad van, de a mellemet hagyd ki ebből.
Felnevetett, de gyorsan komoly tekintetre váltott.
Biológiával kezdtünk, ismét Castiellel lehettem, és ez örömmel
töltött el, hogy újra az osztályban van. Mindenki örült a Vöröskének, hogy
visszatért, még a fiúk meg is akarták ünnepelni.
Biológiával kezdtünk. A teremben üldögélve muszáj volt
mosolyognom a Vöröske miatt, egyszerűen képtelen lettem volna nem ezt tenni.
Hála Castielnek, na meg az osztálytársaimnak. Egy másik teremben voltunk. Hátul
középen foglaltunk helyet, mellettem Rosalia ült, aki a fiúkkal kiabált, hogy
valami élvezhetőbb zenét tegyenek be a gépen, ne pedig érthetetlen zajosat.
- Buli vaaaan – kiabálja Dakota, aki kibújt a pólójából, és
Castielre mutatott, aki előttem ült Lysanderrel. – Köszöntünk újra az
osztályban, Castiel.
A Vöröske felnevetett.
- Kösz, de nem kérek a testedből – mondta vidáman.
- Megsértődök – Dake durcás képet próbált vágni, de nem igazán
sikerült neki. Az ajka fel-le ugrándozott, felnevettem.
- Én is örülök – szólalt meg Rosalia, Castielt nézte. A
Vöröske felé fordult mosollyal az arcán, ám a barátnőm arca inkább komoly volt.
– Tudod mennyire vártam, hogy visszatérj? Mi tartott eddig? HA? – emelte fel a
hangját. – Tudod, legszívesebben most agyonvernélek, mert rossz fiú voltál, de
nem tehetem meg. Vagyis megtehetem, de nem teszem Natasha kedvéért.
- Jó kislány – megsimogattam Rosalia buksiját, mint valami
kutyust, mire felnevettem. Rosalia meg behunyta a szemét és pufi arcával egy
édes mosolyra húzta ajkát.
- Hol van már a tanár? – tette fel a kérdést Alexy, mire
Dakota összeszűkült szemekkel pillantott rá. Alexy érthetetlenül nézett vissza
rá. – Mi van?
Bár úgy néztek egymásra, mint valami ellenségre, szerencsére a
hangjuk kedves volt.
- Viszonyod van a tanárnővel? – kérdezte Dake, mire az osztály
felröhögött. Látszott Daken, hogy nem gondolta komolyan a kérdést, el is
mosolyodott. – Tartsuk meg ebben az órában Castiel megünneplését.
- Dake – kezdte a Vöröske, de Dake nem hagyta szóhoz jutni.
- Én benne vagyok – szólaltam meg.
- Jó kisláááány – kiáltotta énekelve, én meg újra nevettem.
Mindenki belement, úgy hogy elkezdtük a terem szélére húzni a
padokat, közben kiderült, hogy értekezlet van a tanároknak, úgy hogy a biosz
tanárunk késni fog. Jobb is, ha ezt meglátja, vagy kikészül, vagy pedig csak
nevet rajta és szépen megkér mindenkit, hogy pakoljunk vissza. Előbbire
fogadnék, de ez nem tud visszatartani minket. Nem érdekelnek minket a
következmények, de elfogadjuk. Ha nem ezt tennénk, bele se kezdtünk volna a „buliba”.
Kentin betett egy zenét pakolás közben, és hamar meg is
voltunk ezzel. Alexy kivett a táskájából két csomag chipset, és egy csomó gumicukrot.
Meglepődtem, hogy ő is benne van, merthogy ő nem kedveli bizonyos okok miatt a
Vöröskét. Dake meg kólát szedett ki a táskájából. Lysanderéből meg egy csoki
torta. Armin, Peggy, Amber, Nataniel és a többiek is hoztak valamit, és
teljesen le voltam döbbenve, hogy ilyen kedves osztálytársaim vannak. Gondolom
valamilyen „titkos” forrásból értesültek, hogy visszatért.
Lysander a sarokban lévő gépen betett egy zenét, Kentin meg
felhangosította a hangfalon.
Én az ablaknál a padon üldögéltem és chipset ettem, Rosalia is
ugyan ezt tette mellettem. A másik oldalamon Castiel volt, és vigyorgott, és
néha felnevetett a fiúk egy-egy hülyeségein. Dakota táncolt a zene ritmusára,
Kentin is ezt tette pár másodperc után. Néhány lány evett, vagy énekeltek.
- Castiel, túl csendben vagy – szólalt meg Lysander, aki leült
mellé.
- Azért vagyok csendben, mert számolom a striáimat – hangja
komoly volt.
(Stria: Testen lévő csíkok a hízástól vagy terhességtől)
- Meghíztál? – tette fel a kérdést Lysander, és felvonta az
egyik szemöldökét.
- Jah. Mostanában mióta sminkelem magam, felszedtem pár kilót.
- Sminkeled magad?
- Nem látszik? – fordította a fejét Lysanderhez Castiel.
- Bocs, eddig vak voltam – mindketten komolyan nézték egymást,
aztán felröhögtek.
A következő zenénél a fiúk beálltak együtt táncolni, Dake és
Lysander együtt húzták középre Castielt. Én meg a telómmal elkezdtem videózni
őket. Hatan táncoltak: Dake, Lysander, Castiel, Kentin, Alexy és Armin/Nataniel
(akit szeretnétek elképzelni).
(Képzeljétek el azt, hogy akik a videóban
táncolnak, azok a csj-s fiúk. C: )
A zene végén a fiúk a földön fetrengtek, mi lányok meg
nevettünk, aztán a mosolyunk lefagyott, amikor belépett a terembe a biosz
tanárunk.
