36. rész: Borzongás II.

Viktor szemszögéből:

Nem tudom legyőzni a másik énemet. Azt az énemet, aki kegyetlen és ölni akar. Próbálkozok, ahogyan csak elbírom viselni az égető fájdalmat a szívemben. Most is gyorsabban dobog a szívem a kelleténél és a pulzusom is az egekbe szökött. A szemöldökömet ráncolom és harag csillog a szememben. A szám annyira van kinyitva, hogy levegőt kapjak. A haverokkal egy diszkóba jöttünk, hogy csajozzunk. De nekem ahhoz egyáltalán nem volt kedvem, csak Natasha járt a fejemben, ezért ittam pár pohárral alkoholt, hogy felejtsek. Most kijöttem az épületből a friss levegőre. Odabent meleg és büdös izzadt szag terjeng. Nem bírtam tovább ott maradni, mert hányingerem lett. Hiába ittam párat, az a lány még mindig itt van a fejemben. A hosszú egyenes vörös haja, a szürke kerek szeme, az ajkai, a nyaka... a rémülete. Tudtam, hogy amit tettem, arra nincs mentség és lehetetlen kitörölni a múltamból.

A sötét utcát néztem, ahol az egyik lámpa villogott, és nem sokkal később ki is égett. Alig látok embereket és mozgó autókat, minden olyan csendes. Kicsit szédültem, ezért mélyeket lélegeztem és lehunytam a szemem. Elővettem a zsebemből egy szál cigit és öngyújtót. Muszáj rágyújtanom, kell valami nyugtató.

Nem sokkal később mögöttem lépteket hallok és egy hang megszólít. Ez Dániel.

- Hé, Viktor – kiabál. – Nem jössz vissza?

- Majd megyek – felelem rá se nézve.

- Ne bőgjél már, gyere! – hirtelen mellettem terem és kikapja a cigit a kezemből, leejti a földre, aztán eltapossa. Elkezd húzni befelé.

Mindenhol táncoló izzadt testek, akik őrülten és eszeveszetten a zene ritmusára csavarják, tekerik a testüket. Haverom elkezd előttem fel-le mozogni, közben lehunyja a szemét. Engem meg újra elkapott a hányinger. A szám elé kapom a kezemet, hirtelen megszédültem, elsötétült előttem minden. Nem hallottam senkit és semmit.

Lassan kinyitom a szemem, a fejem fáj, a szám kiszáradt és fáradtnak érzem magam. A kedvem se jobb… Hogy a fenébe kerültem haza? A fehér plafont bámulom pislogva, mire teljesen kitisztul a látásom. Tíz perc telhetett el, amikor meguntam ezt, és felültem. Beleszédültem és a fejemet fogtam. Felsóhajtottam.

Kimentem a konyhába és kinyitottam a hűtőt. Csak ásványvíz és sör volt, viszont volt kifli, ami még nem volt száraz, ezért megettem azt, azután bevettem egy fájdalomcsillapítót. Majd lezuhanyoztam. A telefonom csörgött, de nem foglalkoztam vele. Friss levegőre volt szükségem, így hát elmentem otthonról, amúgy is be kell vásárolnom. Szüleim nincsenek, úgy hogy ezt is nekem kell megcsinálnom.

Natasha szemszögéből:

Már délután kettő óra volt, amikor felkeltem. Castiel még aludt, mert este sokáig fent voltunk és filmet néztünk, azután volt egy kis csókcsatánk. Ránéztem a Vöröskére, aztán megsimogattam a haját. Selymes. A következő pillanatban meg elkezdett korogni a pocim, úgy hogy ott kellett hagynom az ágyban, én meg felöltöztem és a konyhába mentem. A hűtőben nem volt semmi ehető kaja, úgy hogy felkaptam magamra a kabátomat és a csizmámat, és hazamentem, be a szobámba a pénztárcámért. De előtte írtam Castielnek, hogy elmentem bevásárolni, később jövök. Se Benjamin, se apám nem volt otthon, úgy hogy most nem tudtam egyikkel se beszélni.

Nagyban gondolkozok a LIDL-ben, hogy a Vöröske minek örülne, pizzának vagy palacsintának. - Talán valami más kéne? – Amikor valaki megérintette a vállamat, azonnal megpördültem felgyorsult pulzussal. Azt hittem, Casiel az, de tévedtem. Viktor állt előttem komoly tekintettel. A szívem hevesebben vert a mellkasomban, a kezem remegni kezdett és erősebben markoltam a mögöttem lévő bevásárló kocsit. Hirtelen ledermedtem, és nem tudtam, hogy mit csináljak. Aztán rájöttem, hogy itt nem bánthat, mert emberek közt vagyunk, egy olyan helyen, ahol még biztonsági kamerák is fel vannak szerelve. Nagyot nyeltem és legyűrtem a félelmemet, de nem igazán sikerült.

- M-mit akarsz? – nyögöm ki, de a hangom nem igazán volt kemény, inkább túl vékony volt.

- Nem gondoltam volna, hogy itt találkozunk – körbenézett gyorsan, aztán vissza rám. A citromsárga szemében mintha valamiféle düh és bánat keveredne, de nem foglalkoztam ezzel. – Hol van a barátod?

Teljesen egyedül jöttem el Castieltől, teljesen megfeledkeztem erről az egészről, hogy Viktor bántani akar. Ő feszülten és türelmetlenül várt a válaszomra.

- Nem vagyok egyedül. – Most sikerült haragosabban megszólalnom és összehúztam a szemöldökömet. A kezem még mindig remegett, abban reménykedtem, hogy nem veszi észre.

- Egyedül vagy – mondta megnyugodva. A szája mosolyra húzódott, egy olyan mosolyra, amiről észrevettem, hogy valamit kitalált. Valami olyat, ami nekem nem biztosan jó. Félek.

- Nem vagyok egyedül – ismételtem meg felemelve a hangom. Látom rajta, hogy nem hisz nekem. A fenébe! Most mit tegyek?

Belém karolt erősen. Az ajkamba haraptam, hogy egy sikolyt visszafojtsak.

- Kifizetjük a cuccodat, utána meg jössz velem.

Egy szatyorral a kezembe léptem ki az épületből, a jobb oldalamon Viktor volt. A csuklómat fogta erősen, hogy ne tudjak menekülni. Nem merek megszólalni, félek, hogy az emberek, - akik itt pakolnak be a kocsijukba, vagy épp belépnek a Lild-be -, nem segítenének nekem, hanem helyette csak megbámulnának. Emlékszem, amikor anyu haldoklott az utca kellős közepén. Ott térdeltem előtte és a hasába lőtt sebre fektettem a tenyeremet, hogy visszatartsam a vért. Anyu fájdalmában nyögött és sírt. Sikoltottam, hogy valaki segítsen, de az emberek csak elhaladtak mellettünk megbámulva, mint ha nem is lenne komoly. Ott vérzett el… Senki se segített… Kicsi voltam és még mobilom se volt, senkit sem tudtam hívni. Reménykedtem, hogy meggyógyul, hogy ez semmiség, elhitettem magammal, hogy meg fog gyógyulni. De ez nem volt elég ahhoz, hogy életben tartsam. A szemem láttára halt meg. A gyilkos meg elmenekült…

Egy buszmegállóhoz értünk, még mindig engem fogva. Az elhaladó autókat nézte, én meg körülnéztem, hogy ha még is sikerülne elmenekülni, akkor hova bújhatnék el. Az a szívás, hogy a telefonomat megint nem hoztam magammal.

- Idegesnek tűnsz – szólalt meg.

- Már hogy ne lennék az, amikor egy pszichopata s*ggfej elrabol.

- Figyelj - szembe fordult velem. Megfogta az államat, felemeli, hogy a szemébe tudjak nézni. - Jóvá akarom tenni a múltat - láttam szemében, hogy komolyan gondolja. Gyorsan félrenéztem, aztán megszólaltam.

- Hazudsz – felelem idegesen.

- Nézz rám!

- Leszállhatnál már rólam - nyelek egy nagyot.

- K...k-kérlek – dadogja.

Újra ránéztem, láttam rajta, hogy visszafogja magát. Nem tudtam hinni neki, túlságosan is féltem.

- Hogy hihetnék neked azok után, hogy még a házamat is felgyújtod - suttogtam felháborodva.

Meglepettség ült ki az arcán.

- Felgyújtották? - köpni, nyelni alig tudott. - Várj, engem gyanúsítasz?

- Igen téged. Még is ki mást? Te vagy az egyetlen, aki bántani akar - visszafojtom a sírást.

Megfogja fejemet, oldalra fordította. Egy sötét zsákutca látható ott.

- Ha bántani akarnálak, oda vinnélek és rosszat tennék veled, de nem tettem.

Nem tudtam mit higgyek. Inkább nem szólaltam meg. Az egyik kezét a combja mellé ejtette, a másikkal újra a csuklóm köré fonta az ujjait. A busz megérkezett, megállt és kinyíltak az ajtók. Viktor felrángatott, majd nem elestem a lépcsőnél, mert megbotlottam a saját lábamba, de ő megtartott. A buszon kevesen voltak, két tini lány mögé ültünk, én voltam belül.

- Hova megyünk? - A hangom halk, de nem mutattam ki, hogy félek, de szerintem ezt már rég észrevette.

- Központba – válaszolta.

- És mit akarsz csinálni velem, ha nem "bántani"?

- Randizunk, mi mást?

Undor ült ki az arcomra. Komolyan gondolja?

- Azt már nem!

Előttünk a két lány hangosan cseverésztek valami zenéről. A busz elindult.

- Pedig nyílt egy új cukrászda és ki akartam próbálni veled és egy új film is ki jött a moziban.

A kabátom szélét markoltam. Tudtam, hogy akármit mondanék, ő akkor is elráncigálna oda. Ez egy beteg állat. Höh...

Megérkeztünk. Beléptünk a fehér, napfénnyel kivilágított, gyönyörű finom sütikkel ellepett épületbe.

- Mit szeretnél enni? - próbálta barátságosan kérdezni, de nehezen ment neki.

- Az a csokis torta jó lesz - mutattam az üvegre. Éhen halok, ha bántani akar, legalább akkor ne szenvedjek az éhségtől. Meg amúgy is nem hiszem, hogy egy falat is lemenne a torkomon. – Egy szelet elég lesz.

Megrendelte. Leültünk egy asztalhoz, ő mellettem volt. Közben elengedett, a szatyrot a lábam elé tettem, és a combomra fektettem a két tenyeremet. Azt néztem, mintha olyan érdekes lenne. Kínos csönd keletkezett. Castielre gondoltam, meg arra, hogy hátha megláthatott egy ismerős, aki szólt a Vöröskének. De egy ismerőst se láttam. Nagyon boldog lennék, ha úgy lenne.

- Kifizettem a tortát, ha nem eszed meg én foglak megetetni.

Megfogtam a villámat remegő kézzel, és a tortára pillantottam.

Felsóhajtott.

- Ne nézz - suttogom kínosan.

- Nagyon nyuszi vagy, ugye tudod?

- Rohadj meg - motyogom.

- Árad belőled a szeretet.

- Persze, hisz egy olyan ember mellett ülök, aki meg akart erőszakolni és megölni.

Végül megerőltettem magam és neki álltam enni. Ő felnevetett, de nem gonoszan, hanem őszinte volt.

- Szóval a harag az eledeled.

Nem válaszoltam. Rá se néztem, míg ettem. Amikor végeztem, akkor a tányérban hagytam a villát és kinéztem a melletti lévő ablakon. Idegesen a tarkóm felett beletúrtam a hajamban.

- Megsérült a nyakad?

- Nem - vágtam rá.

- Pedig picit véres.

- Mi? - a tenyeremre nézek. Picit véres. Viktor egy szalvétát rak oda. Hogyan vette észre?

- Szorítsd oda.

Nem emlékszem hogyan kezdett vérezni. Engedelmeskedtem. Nem olyan vészes, biztos kivakartam idegességemben. Lop egy kis falatot a tortából, amit ott hagytam.

- Nem akarsz elengedni?

- Ha elengedlek, lemaradunk a filmről.

- Nem fogok elmenni veled. Csak engedj el, nem volt ez elég? Mit akarsz még tőlem? Haza kell mennem, várnak otthon.

Nem fog elcsábítani semmivel, semmiképp sem adom meg magam. Nem bízhatok benne.

- Haza kell mennem – mondom határozottan, aztán felállok.

- Nem akarom, hogy elmenj.

Most már sokkal feszültebb és mérgesebb lett.  Mély levegőt vett, majd kifújta.

- Ne csinálj úgy, mint ha barátok lennénk.

- Ülj vissza – összeszorította a száját.

Itt nem bánthat. Emberek közt vagyunk, és ha nem akar feltűnést kelteni, akkor most hagyja, hogy elmenjek. Úgy hogy elindultam a kijárat felé, ám hallottam, ahogy felpattan és elkapta a karom. A szívem majd felrobbant…

Félve felpillantottam rá. Nagyon dühös arcot vágott.

- Nem akarok erőszakos lenni, de te rákényszerítesz.

Még erősebben szorította a karomat, hogy már fájt.

Végül sikerült elvinnie a moziba. Valami vígjátékot néztünk. A leghátsó sorban ültünk középen, körülöttünk senki se volt. Az emberek inkább középen ültek, de annyira sokan nem voltak. Már eltelhetett legalább húsz perc. Sorban történtek meg a vicces jelenetek, de egyáltalán nem tudtam és nem is akartam felfogni, hogy mi miért történt a filmben. Viktor mellettem felnevetett. Lassan és óvatosan rápillantottam. Most egyáltalán nem fogta a kezemet, hanem kényelmesen tartotta az ölében lévő zacskót, amiben pattogatott kukorica van. A másik kezével evett.

Úgy láttam, hogy a film teljesen lefoglalja, ezért lassan a mellettem lévő székre ültem. Aztán megint… és megint. Nem vette észre. Folytattam, majd amikor úgy éreztem, hogy elég távol vagyok tőle, akkor elkezdtem futni, kifelé a vetítővászon melletti ajtóhoz. Annyira reszkettem a félelemtől. Elértem az ajtót, és hátranéztem. Viktor rohan utánam, mindjárt elkap. Basszus! Kinyitottam az ajtót és elkezdtem rohanni. Ám elkapott. Elkapta a karom és visszarántott, amitől elvesztettem az egyensúlyomat és a mellkasának estem, de ő megtartott. Maga elé fordított és neki lökött a falnak, amitől fájdalmasan felszisszentem. Senki se volt itt, csak mi.

35. rész: Borzongás

Castiel szemszögéből:

Úgy akartam tenni, ahogy Natasha mondta, gyakorolni a koncertre. Már nyúltam a gitáromért, már az ölembe volt, amikor csengettek. Azt gondoltam, hogy a csajom jött vissza a telefonjáért, mert itt hagyta. Ám amikor ajtót nyitottam, az ajtó túloldalán nem Natasha volt, hanem az exem, Moemi. Nyugtalan, ideges és feszült lettem. Hát megtalált..

Megindult befelé a házamba, nem akartam hagyni, de félre lökött. Becsuktam az ajtót, erre ő meg felém fordult és elmosolygott. Ugyan úgy nézett ki, mint mikor utoljára láttam. A szőke tincsei a vállára omlottak, a világoszöld szeme csillogott, ajkai vörösek voltak, de már rég nem éreztem iránta semmit. Nem kedvelem, el akartam kerülni és elfelejteni, mert ez a nő maga az ördög. Tényleg nem tudom, hogy mit szerettem benne, ő csak egy hűtlen megbízhatatlan nőszemély.

(Moemi)

- Szia – a hangja egészen vidám volt, nem tudtam eldönteni, hogy csak tetteti, vagy tényleg jó kedve van.

- Mit akarsz? – kérdeztem köszönés helyett.

- Hiányoztál. Látni akartalak, újra együtt akarok veled lenni.

- A mi kapcsolatunknak már rég vége. Soha nem akarok újra összejönni veled.. soha. – A hangom eléggé lenéző, durva.

- Miért? Mondj egy okot!

- Például megcsaltál! – kiabálom.

- Az egy tévedés volt – már ő is felemelte a hangját.

Ekkor váratlanul átölelt. Erősen. Szorosan. De úgy, hogy éreztem a szívverését, és eléggé gyorsan vert neki. De ez nem tudta megváltoztatni a véleményemet. Moemit nem kedveltem, soha többért nem fogom szeretni és soha többért nem lehetünk barátok. Majd alig öt másodperc múlva megéreztem Natasha jelenlétét, amitől nagyon megijedtem. Moemi elhúzódott tőlem, - ha egy másodperccel is tovább ölelt volna, én magam löktem volna el magamtól. Megfordultam és a szemem megakadt Natasha-n. A szeme elkerekedett és a homlokát ráncolta, de aztán összevonta a szemöldökét. A szívem majd meghasadt, hogy fájdalmat okoztam neki, még ha nem is önszántamból. A szemei könnyesek voltak, én meg hirtelen meg se bírtam szólalni, de hamar föleszméltem, hogy igenis mondanom kell valamit.

- Ő ki? – kérdezte az exem, úgy, mint ha fel se fogná a helyzetet.

Natasha megpillantotta Moemit, azután újra rám szegezte a tekintetét.

- Natasha, ez nem az – szólalok meg rekedt hangon. De ő elfutott, és nem vagyok benne biztos, hogy ezt meg is hallotta. Nem gondolkoztam, hanem azonnal utána futottam, hogy megmagyarázzam ezt az egészet.

Láttam, ahogy kinyitotta a házának az ajtaját és keményem becsapta. Rohantam, nem törődve azzal, hogy nincs rajtam cipő, se kabát. Nem kezdtem fázni.. nem. Bár remegtem, de ez nem az az érzés volt, hanem az, hogy elveszíthetem őt.

Amikor beléptem a házba, égett szagot éreztem, de nem tudtam ezzel foglalkozni, hogy mi történhetett. Felsiettem az emeletre, mert Natasha felszaladt. A szobája ajtajában állt, amikor a bátyja átölelte. Natasha meg csak zokogott..

- Natasha – a hangom tele van rémülettel. – Nem úgy történt…

Benjamin dühösen néz rám, de ő most egyáltalán nem tud érdekelni. Viszont váratlanul megjelent mellettem Moemi, amitől majd szívbajt kaptam. F*szom! Az arcán nem látok semmilyen megbánást, sőt, ez az egész szórakoztatja őt. Ökölbe szorítottam a kezem, és mély levegőt vettem.

- Menj innen – mondom Moeminek, de nem hallgat rám.

Natasha hirtelen abba hagyta a sírást. Benjamin elengedte és csak annyira távolodott el tőle, hogy a szemébe tudjon nézni. A lány a pólójába törölte a könnyeit, aztán megpördült és egyenesen Moemire nézett. Megindult felé és neki ugrott a csajnak, akinek elkezdte tépni a haját, amitől az exem kicsit lehajolt és neki lökődött a falnak. Közben felsikított, de nem hagyta magát, ezért ő is belemarkolt Natasha hajába. Egymás haját tépték, aztán Natashanak valahogy sikerült belerúgnia a csaj gyomrába a térdével, amitől Moemi összerogyott és elengedte Natashat.

Nagyon gyorsan történt minden, én és Benjamin csak ekkor kapcsolódtunk, hogy hopp.. le kéne szednünk róla. Én voltam a gyorsabb. Elkaptam Natashat, és elrántottam Moemi elől, de úgy, hogy neki ne fájjon. Nos, inkább az exemnek lett belőle baja, mert ekkor a csajom még mindig a haját markolta és hát, ezért nagyon fájhatott ez Moeminek. Elengedte. Ekkor a szőke hajú felkelt a földről és neki akart menni a csajomnak, de mielőtt én bármit is csinálhattam volna, Benjamin elkapta.

- What the hell?!! – motyogja mérgesen. – Ki vagy te, hogy a házamban tartózkodj?

(Mi a fene/pokol?!! - … - …?)

Moemi felnézett Benjaminra és kissé megijedt tőle.

- Ti beszéljétek meg – nézett ránk, majd elhurcolta Moemit.

Elengedtem Natashat, háttal állt nekem. Nem fordult meg, hanem átölelte magát és hallottam, ahogy lélegzik. A fejét lehajtotta, majd szaggatottan felsóhajtott.

- Natasha.. – kezdtem. – Esküszöm, hogy nem csaltalak meg, nem lennék arra képes, még csak meg se fordult ilyen a fejemben.. Én téged szeretlek! Az előbb ő ölelt át engem, nem én őt és el akartam lökni magamtól. – Megfordul, és a szemembe néz. A szemei felduzzadtak a sok sírástól és szomorú képet vág.

Elment mellettem, be a fürdőszobába és hallottam, ahogy megengedi a vizet. Pár perc múlva nedves arccal és lehajtott fejjel jött ki és közben a csizmáit lerúgta magáról. Elsétált a szobájába, aztán befeküdt az ágyába és magára húzta a takarót. Még sose láttam ilyennek, féltem..

Követtem. Magam mögött becsuktam a szobája ajtaját és leültem mellé. Az oldalán feküdt befordulva a fal felé, és még mindig mélyeket lélegzett.

- Kinyitnád az ablakot? - kérte rekedt hangon és szipogott. Felálltam és ablakot nyitottam, ahogy kérte. - Castiel.. - suttogta. Megfordult és rám nézett. Megfogta a takarója szélét és megemelte, jelezve, hogy feküdjek be mellé.

Nem tétováztam, azonnal befeküdtem mellé. Hátrébb csúszott az ágyon, hogy elférjek. A takaró másik fele magamon volt és Natasha a szemeimbe nézett. Már nyitottam a számat, hogy megszólaljak, amikor ő megelőzött.

- Castiel... - szünet. - Én hiszek neked. Szeretlek - suttogta. Elmosolyodtam. Közelebb húztam magamhoz és átöleltem, Natasha meg a mellkasomra tette a fejét, közben a lábaink összegabalyodtak. - Mondd ki.

- Mit?

- Hogy te is szeretsz.

- Szeretlek.

Kuncogott.

- A zoknid átázott - mondja immár nyugodtabb hangon.

- Észre se vettem eddig.

Nos, a zoknim azért ázott át, mert a beton nedves a hó miatt.

- Az a csaj.. - kezdte, de félbeszakítottam.

- Ő semmit se jelent nekem.

- Tudom.

Benjamin szemszögéből:

Elzavartam ezt a csajt, aki egyébként szerintem úgy nézett ki, mint ha most jött volna a diliházból. Bár nem csodálom, Natasha jól megtépte. Nem tudom, hogy mi történt, de most ezzel nem igazán tudok foglalkozni. Fel kell hívnom apámat, hogy valaki szándékosan akarta felgyújtani a házat. A füst szagát már alig lehetett érezni, és helyette a hideg friss levegő kezdte ellepni a ház alsó részét.

Visszamentem Natasha szobájához, óvatosan kinyitottam az ajtót, és megkönnyebbültem, amikor megláttam őket az ágyban. Épp Castiel beszélt. Észre se vettek, inkább becsuktam az ajtót és hagytam őket. De most hogy a fenébe fogok telefonálni?

Natasha szemszögéből:

Picit később rákérdeztem Castiel a múltjára, amit elkezdett mesélni:

- Moemit egy buliban ismertem meg. Részegek voltunk és akartuk egymást, szexeltünk. Annyira emlékszem, hogy utána felírta a bőrömre a telefonszámát, majd pár nap múlva felhívtam, mert tetszett. Tudtam akkor, hogy az a nő egy ribanc lehet, de nem gondolkodtam. Anno nem igazán vágytam szerelemre vagy ilyesmi, még csak eszembe se jutott ilyen, csak a csaj testét akartam. Tudom, ez borzalmas, de akkoriban vonzódtam hozzá és ő is hozzám, még ha nem is vallottam be magamnak. Később összejöttünk, de viszont ahogy telt az idő, egyre jobban mutatta meg a valódi énjét. Körülbelül egy hónap után kiderült, hogy amit magáról mesélt, a fele hazugság volt, és valójában csak egy elkényeztetett gazdag pasas kölyke volt, aki nem bírt engem. Hát én se őt. Az is kiderült, hogy az exem több férfivel is megcsalt. Ezek mind kiütötték nálam a biztosítékot és csak verekedni akartam. Még a gitáromat is szétvertem, Lysander állított le. Mivel akkor még alig tudtunk találkozni, így sokszor egyedül voltam és nem igazán tudtam mással beszélni, mert az akkori barátaimat, illetve a volt barátaimat véresre vertem. Valójában hamis barátok voltak – vett egy mély levegőt, majd kifújta. - Ahogy ezek kiderültek, Moemi eltűnt pár napra, nem tudtam elérni. Egyszer csak megjelent a volt otthonomban és segítségért könyörgött. Volt egy másik fickó, akit az exemet akarta birtokolni és többször is megverte, meg ilyesmi.. szóval segítettem neki, megmentettem. A pasit meg megvertem és megfenyegettem, utána többet nem nyúlt hozzá, még csak nem is ment a közelébe, tudtom szerint. Moemi hálás volt és újra akarta velem kezdeni, azt mondta, hogy belém szeretett, és hogy megbánta, hogy hazudott nekem. De én nem tudtam neki megbocsátani, a szememben csak egy k*rva volt. Majd sorjában vittem haza a csajokat – megakadt. – Akármennyire is szeretném ezeket kitörölni a múltamból, sajnos ez lehetetlen.

- Castiel.. – az ujját a számra tapasztotta, majd folytatta.

- Eltelt több mint egy év és ez idő alatt suliba se jártam nagyon. Majd egyszer csak a szüleim azt mondták, hogy elköltözünk egy másik városba és új életet kezdhetek. Nagyon örültem neki, hittem abban, hogy megváltozhatok, ezért is festettem be a hajamat vörösre.

Közben levette az ujját az ajkaimról. A szemében düh csillogott és megrándult a szája. Közelebb húztam magamhoz és gyengéden megcsókoltam. Majd annyira elhúzódtam tőle, hogy a szemébe nézzek.

- Mossuk le magunkról a mocskot – az alsó ajkamra haraptam. A Vöröske elmosolyodott.

- Kis huncut, ha pucéran akarsz látni, csak szólj.

- É-é-én nem... – vágtam rá dadogva, lángoló arccal.

Felnevetett.

- Hát persze – fölém mászik, aztán az ajkait az enyémre tapasztja és beszívja az alsó ajkamat. A hajába túrok és az ujjaim elvesznek benne, míg csókolózunk. Aztán elhúzódik tőle egy kicsit. – Amúgy itt mi történt?

A házra érti, persze hogy észrevette. Ahogy ez eszembe jutott, lebiggyesztettem az ajkaimat és a homlokomat ráncoltam. Rám tört újra a félelem, és ezt Castiel észrevette. Visszafeküdt mellém és magához húzott, átölelt. Éreztem a tekintetét rajtam, majd a számat nyitottam, hogy megszólaljak, de hirtelen nem tudtam. De végül megerőltettem magamat és sikerült kinyögnöm:

- Valaki fel akarta gyújtani a házat – nyelek egy nagyot.

- Micsoda? – A hangjában félelmet és haragot fedeztem fel.

- Szerintem Viktor volt – könnyek szöktek a szemembe.

A Vöröske káromkodott egyet.

- Castiel... Bevallom, én nagyon félek.

- Majd én elintézem, hogy többet ne keljen rettegned.

A mellkasához bújtam és beszívtam az illatát, ami elbűvölt. Mellette biztonságban érzem magam és máris nyugodtabban lélegeztem fel. Nyomott egy puszit a fejem búbjára, én meg elmosolyodtam. Most csak miatta aggódom egy kicsit, mert nem tudom, hogy hogyan akarja elintézni.

Castiel itt maradt velem még pár órát, majd amikor már sötét volt, mondta, hogy menjünk át hozzá és nézzünk egy filmet. Azért ott, és nem itt, mert Benjaminnak sikerült valahogy felhívnia apát, és apa nagyon dühös volt és elkezdett nyomozni a kollégáival a ház körül, hogy hátha találnak valami nyomot.  Itt voltak legalább egy órát és kikérdeztek bennünket is. Nem szóltam semmit sem Viktorról, mert mi van, ha még se ő volt? Majd Benjamin elment új bútorokat vásárolni, és még az a szerencse, hogy a hűtőhöz nem ért el a tűz, így nem lett semmi baja az ételeknek, meg egyebeknek, amik benne vannak. Na meg azért is akar átvinni magához, hogy biztonságban érezzem magamat, hogy ne féljek attól, hogy ki mászik be a szobámba éjjel, amikor alszok, meg ilyesmi.

Szóval átmentünk a szomszédba – Castielnek kölcsön adtam Benjamin cipőjét, biztosan nem fogja bánni, majd úgy is visszakapja. Hoztam másik ruhát, amibe majd átöltözök, mert a Vöröskénél fogok aludni. Beléptünk a szobájába és ő leült a gép elé és bekapcsolta.

- Akkor keresek filmet – mondja vigyorogva.

- Addig lezuhanyzok – biccentett, majd elkezdett halkan kuncogni. Próbálta visszatartani, de nem értettem mi olyan vicces. Aztán ott hagytam és a ruhámmal együtt elindultam a fürdőszobába. Amikor beléptem, látom, hogy nem lehet bezárni az ajtót. Ó basszus! Félek, hogy rám nyit. Az a nevetés eléggé gyanús volt.. na mindegy.

Már a kádban voltam, és a meleg vizet engedtem a hátamra, amikor Castiel nyitotta ki az ajtót. Döbbenten nézek rá, és eltakartam a testrészeimet, ahogy csak tudtam. Az arcom lángolt, hogy így lát. Ő csak vigyorog és leveszi a pólóját.

- M-m-mit csinálsz? – nyögöm ki.

- Bejövök melléd – nevet.

Letolja a fekete nadrágját, én meg gyorsan elfordítom a fejem. Lélegezz, Natasha! Lélegezz!

- Menj ki! – mondom vörös fejjel, a szívem még gyorsabban kezdett dobogni. Persze nem hallgatott rám, - valahogy úgy érzem, hogy ezt nem gondoltam komolyan - és inkább beült mögém. Oldalra fésülte a hajamat az ujjaival, aztán belecsókolt a tarkómba, amitől a hideg kirázott. De jó érzés volt.

- Mi a baj?

- Ez... kínos…

- De hát már szeretkeztünk. Ne légy zavarba. – A hangja olyan vidám és lágy. – Emlékszel, amikor azt mondtad, hogy mossuk le magunkról a mocskot? – bólintok. – És most ezt is fogjuk tenni.

Átölelt, én meg mosolyogtam. Ebben a pillanatban elfelejtettem minden rosszat, ami ma történt velem, és csak ő volt a szemem előtt, csak őt láttam. Érte dobogott a szívem, oly hevesen. Azt akartam, hogy megálljon az idő és ez a pillanat örökké tartson. Örökkön örökké… mert ha nem is vallottam be magamnak, vagy nem gondoltam rá, a tudatom legmélyén féltem attól, hogy valamelyikünknek baja esik, egy nem kívánatos személy miatt.

34. rész: Váratlan esemény

Reklám: Neki kezdtem egy új csj. sorozatnak és ez Lysanderes. Ha érdekel valakit, akkor itt a link:
http://veszelyeselet.blogspot.hu/

Jó olvasást! :3

(December 26., csütörtök)

Viktor szemszögéből:

- Castielnek hívják és hát elég híres volt valahol.. honnan is jött.. – közben visszaült mellém. - Mindegy, arra nem emlékszem, csak azt tudom, hogy dolga volt a maffiával. Valakit szétvert onnan, és fenyegetőzött. Nem tudok részleteket.

Mi dolga lehetett a maffiával? Érdekes. Az se biztos, hogy amit mond, az igaz e. Viszont abban biztos vagyok, hogy idegesítő és nagyon útban van, legszívesebben eltenném láb alól, de nem tehetem. De hogy a maffiával? Ugyan már, akkor már rég nem élne, itt valami másról lehet szó.

Castiel magához húzza Natashat és átöleli, majd homlokon csókolja és nevetnek. A hideg kiráz tőlük és grimaszolok. Ökölbe szorítom a kezem és mély levegőt szívok, hogy visszafojtsam a dühöt. De késő volt már.. Az a látvány, amit láttam, kib*szott undorító volt, utáltam Castiellel látni, és utáltam, hogy vidámak.

- Hé, haver.. Jól vagy? – tudakolta Dániel. Nem válaszoltam, mert egy hang se jött ki belőlem, csak egy kis morgásféleség. – Basszus.. Hé, nyomorékok! – szól oda a többieknek. - Viktor kikészült, csináljatok már valamit. Tiszta ijesztő a tekintete.

- Viktor, engedd ki a dühöt, sikíts – mondja valamelyik haverom, de most nem vagyok képes felismerni, hogy melyiknek a hangja volt.

Aztán a következő pillanatban mozdultam. Elindultam a szerelmes pár felé, a többiek meg próbáltak visszatartani, az egyik meg is fogta a karom, de bevertem egyet neki. Nem hallottam semmit se, csak azt, ami a fejembe szólt. Egy mély gonosz hang.. „Ölj! Ölj! Ölj! …”. Ölni nem akartam, de verekedni igen.

Ahogy közeledtem feléjük, Castiel megpillantott és a vidám arcát egy dühös, megvető arc váltotta fel. Natasha is elfordította a fejét, és ahogy meglátott, elbújt a csávója mögé. A haverjaim hirtelen rám ugrottak és én meg nem bírtam megtartani az öt hülyegyereket, - mert, hogy rajtam kívül annyian jöttünk el -, ezért a földre rogytam és felnyögtem fájdalmasan a súly miatt. Motyogtam valami káromkodás félét, közben láttam, hogy a szerelmes pár elmenekül előlem. Ma megölök valakit!

- Nyugodjá’, haver! –kiabálja a fülembe Dániel. – Szívjunk el egy cigit és menjünk csajozni. Majd máskor szívatjuk Adam-et.

Hallottam, hogy Adam felnevetett – új fiú. Aztán pár perc múlva kiszállt a testemből az égető indulat és már nyugodtabban lélegeztem fel, amikor mindenki leszállt rólam. Feltápászkodtam és megpillantottam, Adam arcképét. Őt ütöttem meg, most hirtelen megbántam.

- Bocs, haver – kértem elnézést, mire ő elvigyorgott.

- Semmi gond.

Adam a zsebéből elővett egy zsebkendőt, és az ajka jobb szélére tapasztotta, hogy beszívja a vért.

Natasha szemszögéből:

Amikor észrevettem, hogy Castiel arckifejezése megváltozott és Viktort nézte, komolyan megijedtem. Felénk jött, nekem meg halálfélelmem lett, a szívem és a pulzusom felgyorsult, a szemeim kikerekedtek és úgy figyeltem a következő másodpercekben. Aztán pár fiú Viktorra ugrott, és láttam, hogy mozdulni se bír tőlük, ez egy picit megnyugtatott, de csak azért, mert így el tudtunk menni. A Vöröske magához hívta a kutyáját, a rajta lévő hámra rácsatolta a pórázt és már indultunk is ki a parkból, egyenesen hazafelé. A barátom végig a kezemet fogta, a bőre meleg volt, a keze férfias és úgy éreztem, hogy mellette biztonságban vagyok, ezért már nem féltem annyira. Egyszer hátranéztem, hogy követ e minket Viktor, szerencsére nem tette.

Beléptünk Castiel házába, azután elengedte a Démont. Pár meleg ruhadarab és cipő levétele után a Vöröske szobájában kötöttünk ki. Leültem az ágyára, ő meg az ágya melletti – gép előtti – forgós székre tette le a fenekét. A szürke szemeivel rám meredt, a térdeire támaszkodott és a két tenyerével megtámasztotta a fejét, azután elmosolyodott.

- Mit nézel? – kérdezem zavartan egy kis idő után, és éreztem, hogy egy kis halvány pír megjelenik az arcomon.

- Jól nézel ki – mondja lágy, kellemes hangon.

- Tudom.

Nyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de a telefonom csörgése megzavarta, én meg összerezzentem. Ez ijesztő volt.. vajon ki hívhat? - Gondoltam, közben kivettem a farmer zsebemből, kijelzőre pillantottam, és Alexy nevét láttam meg. Fogadtam a hívást, és kihangosítottam.

- Sziiiaaaa Natasha - üvölt Alexy, felsóhajtott. Köszöntem én is, Castiel meg közben mellém ült. - Hiányzol, hiányzik Magyarország, a többiek, mindenki, minden. Megőrülök. Utálom Londont.. - mondja szomorú hangon, és biztos vagyok benne, hogy az utolsó mondatot nem gondolta komolyan.

Eközben a Vöröske beült mögém és a hasamnál átölelt, az állát a vállamra helyezte.

- Haza akarok menni, de itt kell maradnom Arminnal a szüleink miatt.

- Kibírod, és inkább menj, szórakozz, érezd jól magad és ne csak a szobában ücsörögj.

- Haha. Erre felé rengeteg butik van, asszem meg kéne néznem azokat. Csak egyedül olyan unalmas..

- Hívd el Armint.

- Ah, az lehetetlen.. - szünet. - Most is csak a seggét lapítja, és rombolja az agysejtjeit - suttogja. Felnevettem.

- Értem.

Éreztem Castiel meleg leheletet a nyakamon, nekem meg megbizsergett mindenem. A Vöröske a hasamra helyezte a két tenyerét, én meg összerándultam, mert csikis vagyok.

- Castiel – motyogom.

- Jaj, le kell tennem. Majd hívlak, szia Natasha – letette.

Castiel a nyakamba nevetett és oldalra dőlt velem együtt, el nem engedve engem. Felé fordultam, a lábaink összegabalyodott, a kezeit a hátamra helyezte, én meg a fejem alatt lévő karját használtam párnának. Az arcán két gödröcskét fedeztem fel. Kisfiús vigyora a szívembe hasított, ó de szerelmes vagyok. Elmerengtem egy pillanatra a mosolyába, majd eszembe jutott valami.

- Jut eszembe.. neked nem kéne felhívnod Lysandert?

- Ráér - szorított az ölelésén.

- Nem, Castiel. Hívd fel.

Lysander biztosan még most is Castielt próbálja elérni.

- Nem akarom.

Felsóhajtottam.

A kezemben lévő mobilomban Lysander számát kerestem, meg is találtam, pont sikerült rácsörögni, és kihangosítani az utolsó pillanatban, mert hirtelen a Vöröske kivette a kezemből.

- Szia Natasha, helyzet?

- Szia, ki vagy hangosítva és Castiel itt van.

- Köszönöm Natasha, te olyan kedves vagy. – Hangja nyugodt.

Kuncogtam.

- Hello, na mi van? - szólalt meg a Vöröske.

- Castiel, téged aztán el lehet érni. Mi van, bekebelezett a szerelem? Egy ideje nem gyakoroltunk és nem sokára fellépésünk lesz. Amúgy nem tört el a lábam.

- Az jó, mármint, hogy a lábad rendben van, viszont a koncertről teljesen megfeledkeztem. Hallod, halasszuk már el.

- Feldugok a seggedbe egy répát, ha nem kapod össze magad holnapra. Gyere át hozzám, és szakadj el egy kicsit Natashatól. Féltékeny leszek!

- Remélem, nem töröm össze ezzel a szíved, de nincs esélyed nálam.

A két fiú felröhögött, aztán egy kis szünet után újra megszólal Lysander.

- Holnap 13:00-ra gyere át. Szia Natasha - és letette.

Pár másodperc csend után visszaadta a telefonomat, megnéztem az időt és lenémítottam, utána letettem a számítógép asztalára, ami az ágya mellett van és felálltam. Szembefordultam vele, hogy ránézzek az arcára, közben leültem a forgó székébe. Keresztbe tettem a lábam, a karomat meg a szék karfájára fektettem, miközben kényelmesen hátradőltem.

A Vöröske most nem mosolygott, de a szemében láttam, hogy jó kedve volt.  Felült és a pillantásunk összeakadt.

- Nézzünk meg egy filmet – szólal meg. – Horrort.

- Azt nem este kéne? – nevettem.

Mielőtt Castiel bármit is válaszolhatott volna, elkezdett rezegni a telefonom.. megint. A Vöröske elvette és megnézte mi az, közben láttam az arcán, hogy nem nagyon örült, hogy megint megzavartak. Felém nyújtotta és elvettem. Most nem hívtak, hanem egy üzenetet kaptam Benjamintól. „Gyere haza. HELP!”. Ahogy elolvastam vissza is tettem az asztalra, a barátom meg kíváncsi tekintettel nézett rám.

- Haza kell mennem.

- Szuper.. – mondta morcosan.

- Visszajövök estefelé. Te meg addig gyakorold a dallamot, amit Lysanderrel fogsz előadni.

- Jó-jó.. De este horrort nézünk.

- Oké

Erre elvigyorodott, nyomtam egy puszit az arcára és siettem haza. Elképzelésem sincs, mi baja lehet a bátyámnak, de kicsit aggódtam érte, mert ő nem szokott ilyeneket üzenni. Rohantam, ahogy csak tudtam, belöktem a bejárati ajtónkat és hatalmas meleg füst fogadott. A szívem a torkomba ugrott, és felköhögtem, ahogy beszívtam a füstöt, a torkomat marta.

- Benjamin! – sikoltom. – Hol vagy?!

- Itt vagyok.

A konyhából hallottam a mély hangját, azonnal oda siettem, közben a kezemet a szám elé tettem. Épp ablakot nyitott ki, én is így tettem.

- Mi történt? – kérdezem türelmetlenül, idegesen.

- Valaki bedobott egy égő papírt az ablakon.

- Mi-micsoda? – dadogom. Újra felköhögtem, de a füstöt már kezdte felváltani a friss tiszta levegő.

- Szerencsére hamarabb észrevettem a tűzet és eloltottam. De a fél konyha szétégett – a kezeit ökölbe szorította, visszafojtja a dühét. Elé állok és átölelem.

- Te jól vagy? Apa hol van?

- Apa már elment dolgozni, én meg.. – szünet. – Jól vagyok, de ha megtudom ki tette, esküszöm a saját kezemmel ölöm meg!

Volt egy sejtésem ki tehette. Csak egyetlen egy személy lehetett, csak egyetlen egy személy akart nekem, velem együtt a szeretteimnek fájdalmat okozni.. nem más, mint Viktor. Ennyire még soha senkit sem gyűlöltem.

- Benjamin.. – suttogom, aztán elengedem és felnézek a szemeibe. A hajába túr a jobb kezével, a másikat még mindig összeszorítja. Megfogom a bal kezét, és nyugtatni próbálom.

- Felhívom apát.. – a farmer zsebeibe nyúl, de nincs ott a telefonja. – Basszus! A telefonomnak annyi.. ott volt a pulton..

- Itt az enyém – én is elkezdem keresgélni, amikor rájövök, hogy Castiel szobájában hagytam. – Castielnél hagytam, átmegyek érte. Addig.. a szobámban van ásványvíz, idd meg.

Bólintott és siettem a szomszédba. A sírás kerülgetett, nem hiszem el, hogy ilyen velünk is megtörténhet. Bosszút akartam állni, de.. az nem old meg semmit. Futottam és futottam.. Belöktem a bejárati ajtót, de ahogy teljesen kinyílt, lefagytam. A lábam a földbe gyökerezett, a szemem megakadt Castielen és egy másik nőn, aki épp a Vöröske karjaiban volt. Úgy ölelte a csaj a pasimat, mintha tőle függne az élete. Nem.. nem, nem, nem és nem!! Castiel háttal állt nekem, így nem vett észre. MI A FENE FOLYIK ITT?!

Nem tudtam tisztán gondolkozni, a harag –, ez és az előbb történtek - ellepte az elmémet és ökölbe szorítottam a kezem. A szemöldökömet összehúztam, és kib*szott dühös képet vághattam. Majd pár másodperc múlva a csaj elengedte a pasimat, a Vöröske meg megérezte a jelenlétem, ezért megpördült és a szemünk összekapcsolódott. Ziháltam és ölni tudtam volna, de visszafogtam magam.

- Ő ki? – tette fel a kérdést a csaj. Ránéztem.

Hosszú egyenes szőke haj, zöld szemek, karcsú test, nagy mellek. Csak ezeket figyeltem meg gyorsan, aztán a szemem visszatalált Castielre.

- Natasha, ez nem az..

Nem akartam végig hallgatni, ezért elrohantam. Vissza, haza, be a szobámba. Benjamin az ágyamon ült és az 1 literes műanyag üvegre tekerte vissza a kupakot. Mélyeket sóhajtottam, hogy leküzdjem a dühömet, de beleremegtem. Benjamin észrevette, hogy valami történt, ezért ide sietett hozzám. Két tenyerébe fogta az arcom és megemelte a fejem, hogy a szemébe nézzek. A könnyeimet már nem bírtam visszafogni, úgy potyogtak ki, mint ha valami vízesés lennék. Benjamin magához szorított és a hátamat simogatta, arra várt, hogy mondjak valamit. El akartam neki mesélni, mit láttam, de abban a pillanatban nem bírtam megszólalni. A szívem őrjítően dübörgött a mellkasomban, lehunytam a szemem és vártam, hátha megnyugszom. De folyamatosan az előbb történtek jártak a fejemben. A tűz.. Castiel és egy csaj. Nem tudom felfogni, hogy ez tényleg megtörtént.

A következő pillanatban Castiel hangjára lettem figyelmes. Mögöttem szólalt meg, ez a hang úgy hangzott, mint ha kétségbe lenne esve. Mondott valamit, de nem sikerült megértenem, csak a folyamatosan nagy ütemben verő szívemet hallottam. Dam da-damm.. damm da-damm…

Ki volt az a csaj? Mi történt? Hisz a Vöröske nem tenne olyat. Ő nem olyan..

Castiel szemszögéből:

Következő részből..

33. rész: Kezdet

 (December 26.)

Natasha szemszögéből:

Tegnap nem meséltem el mindent Castielnek, ami a családi vacsoránál volt téma. Csak azt nem, amikor az anyukája a volt barátnőiről mesélt. Ha csak azokra gondolok, szomorú leszek, hogy Castiel nem mesélt róla. Ő ismeri a múltamat, én elmondtam neki mindet. De ha tényleg rossz és bántja, akkor nem piszkálom őt ezzel.

Most, hogy belegondolok, amióta beleszerettem Castielbe, azóta megváltoztam. Például már nem foglalkozok a blogommal -, ritkán felnézek és válaszolok pár kommentre. - Nem nézek rá más pasira, csak Castielre, és jobban oda figyelek, hogy hogy nézek ki. Meg még biztos van pár apróság, amit nem vettem észre.

Most a kádban ülök meztelenül és a gyűrűmet csodálom. Már lezuhanyoztam, csak kicsit félek kimenni. Az előbbi kínos volt.

A gondolataimtól Benjamin szakított el, kopogott és kedvesen szólalt meg.

- Natasha, bent vagy?

- Mit akarsz?

- Hoztam neked terhességi tesztet, a szobádba teszem. Majd valamikor csináld meg.

- Jó..

- Ja, és apa beszélni akar veled.

Köszi, Benjamin. Olyan kedves vagy, hogy szóltál apának. Kérlek, hagy "nyírjalak ki". Megtehetem, mert tesók vagyunk. Grr.. - gondoltam.

Akkor essünk túl rajta.

Apa a nappaliba várt. A kanapén ült és a tenyerét bámulta, miközben összevonta a szemöldökét. Észre se vette, hogy ott voltam, ezért megszólaltam.

- Ülj le mellém. - Hangja nyugodt, ahhoz képest, amilyen dühös képet vág.

Leültem mellé.

- Mióta ismered Castielt?

- Október eleje óta. - Felelem semleges hangnemben.

- Mióta vagytok együtt?

- 2 hónapja..

- Két hónapja.. Mond csak lányom, te eszednél vagy?! Hogy adhattad magad oda egy olyan fiúnak, akit ennyi ideje ismersz, méghozzá nem ismered eléggé! - Egyre jobban emelte fel a hangját, én meg mérges lettem rá, de visszafojtottam.

- Szeretem, szerelmes vagyok belé és ő is belém. Eléggé ismerem, hogy megbízhassak benne.

-  Ezt nem tudom felfogni.. - Félbeszakítom.

- Apa, ha nem is Castielben, de bennem bízhatnál.

- Védekeztetek?

- Igen. - Vágom rá rögtön a hazugságot. Ha megtudná az igazat, csak még jobban kiakadna.

Hirtelen megenyhül és felnevet, én meg értetlenül nézem, hogy mi olyan vicces.

- Erről a szituációról az anyád jut eszembe. Ő 16 éves volt, amikor elvettem a szüzességét, fiatalabban, mint te.

- Aha, csak ne menj bele a részletekbe.

- Ígérd meg, hogy vigyázni fogsz magadra.

- Ígérem. Erős nő vagyok.

Reggeli után visszamentem a szobámba és a szekrényemből Castiel kedvenc zenéjét hallottam meg. Kíváncsian nyitom ki az ajtaját és ezt a hangot a Vöröske kabátjában találom meg. Itt maradt a telefonja és Lysander hívta. Nem volt időm felvenni, viszont nem sokkal később újra hívja, ezért felveszem.

- Castiel! Nem tudom hogyan, de megtalált.. A gengszter exed. Hallod, ez a nő nagyon ijesztő.. Hé! Ott vagy?

- Castiel jelenleg nincs itthon, próbáljon később kopogni.

- Milyen szexi az új hangrögzítőd, úgy érzem, egyből idecsinálok.

- Fuj, Lisander...

- Jah, bocs Moemi, nem tudtam h ennyire finnyás vagy..

- Haha, nagyon vicces...

- Várj... Natasha

És letettem. Szerintem ezt nem kellett volna hallanom.. gengszer ex? Moemi? Kik ezek? Höh, na mindegy. Ne kezdjek el ezen agyalni..

Elhúzom az ablakból a függönyt és kilesek. Vajon Castiel otthon van? Lysander felhúzott.

Bekapcsoltam a gépet és felnéztem facebook-ra. Van pár üzenetem és 15 értesítésem. Megnézem, kik írtak.

Lysander Sinclair Ainsworth: Szia. Az előbb a telefonban csak vicceltem, nem akartalak megbántani.

Natasha Grey: Nem bántottál meg.. de ki az a Moemi?

Lysander Sinclair Ainsworth: Csak egy random név volt.

Natasha Grey: és az a „gengszter ex”?

Eltel pár perc, mire válaszolt a kérdésemre.

Lysander Sinclair Ainsworth: Senki.

Natasha Grey: Oké.. és a lábad hogy van?

Lysander Sinclair Ainsworth: Egész jól. Nem tört el, csak kificamítottam a bokám.

Natasha Grey: Castiel azt mondta, hogy eltört.

Lysander Sinclair Ainsworth: Azt hittem, hogy eltört, mert fáradt voltam. Ezért mondtam azt Castielnek, de még nem tudtam elérni őt. Nem tudod hol van?

Natasha Grey: Nem, de később átmegyek hozzá.

Lysander Sinclair Ainsworth: Akkor kérlek, szólj már neki, hogy majd hívjon fel.

Natasha Grey: Megmondom neki.

Lysander Sinclair Ainsworth: J

Közben megnéztem a többi üzenetet. Az egyiket Rosalia írta tegnap: „Boldog Karácsonyt!!! <3<3 Majd mesélünk egymásnak.”  Válaszoltam neki. De nem ő volt az egyetlen, aki ilyesmit írt. Castieltől nem jött üzenet, viszont Benjamin küldött valamit. Csak zenéket.

Később Rosalia felhívott, és közölte, hogy szilveszterkor se lesz még itthon. Vagyis ebben az évben már nem találkozunk. Leigh elvitte Párizsba, milyen jó neki. Mindenki olyan elfoglalt.

A monitort bambulom és hirtelen beugrik minden emlék a tegnap estéről. Rögtön elpirulok, hol lehet most Castiel? Átmegyek hozzá.

Egy kék koptatott szűk farmernadrágot vettem fel, fehér rövid ujjas pólóval és fehér színű, lila pöttyös zoknival.

A cuccait beletettem egy szatyorba, a vöröskés sálát meg a nyakam köré tekertem. A pólómra rávettem a kabátom, utána felhúztam a fekete csizmám. Castiel telefonját a zsebembe dugtam, majd a szatyorral a kezembe kiléptem a házból. A hideg szél az arcomba csapott és nem volt kellemes érzés. Átsietek a szomszédba és csöngetek, de senki nem nyit ajtót. Akkor leülök a kis lépcsőre és megvárom, hogy hazaérjen. Semmi kedvem nincs visszamenni abba a házba, mert úgy is unatkoznék, viszont itt kint meg megfagyok.

Csak öt perc telhetett el, mikor kattanást hallottam mögöttem. Hátrapillantottam és a Vöröskét láttam meg az ajtóban. Egy fekete farmert és piros rövid ujjú pólót visel. Kíváncsi tekintettel figyel.

- Itthon vagy?

- Ja, ahogy látod.

- Nem nyitottál ajtót. - Felállok és felé fordulok.

- Gyere be - szája mosolyra húzódik.

Nem kellett kétszer mondania, azonnal megindultam befelé. Itt kellemes meleg van.

- Visszahoztam a cuccaidat. - felé nyújtom, ő meg elveszi tőlem, aztán leejtette maga mellé.

Egyre közelebb jött és neki szorított a falnak, lehajolt és szájon csókolt. Az ajka puha volt, és örömmel dugta át a számba a nyelvét. A nyelvünk összefonódott, teljesen elvesztem benne. Majd abba hagyta és rövid pillanatig a szemembe nézett, én meg elpirultam.

Démon választott szét minket, azzal, hogy elkezdett ugatni ránk. Felnevettem.

- Mi olyan vicces? – kérdezi.

- Az arcod.. csak olyan aranyos. Ó! Jut eszembe, Lysander beszélni akar veled.

Elővettem a zsebemből a telefonját és a kezébe adtam.

- Ő ráér.

A kutyája elkezdte húzni a nadrágját, közben morgott. Felnevettünk.

Viktor szemszögéből:

Napok óta azon agyalok, hogy mit kéne tennem Natashaval. Beszélni akarok vele, de nem találom a megfelelő időpontot. Bocsánatot akarok kérni tőle, de az őrült részem mást akar. Egy mocskosabb, perverzebb terve van, próbálom legyőzni.

- Hé, Viktor! Oda bent vagy? - Kiabál valaki kintről. Ez meg ki a f*sz?

A bejárati ajtóhoz vonszolom magam és kinyitom. A haverom, Dániel meg felvonja a szemöldökét.

- Dik, de pocsékul nézel ki, haver..

- Nem mondod, b*szódjá meg.

- Engedj be, k*csög.

Leültünk a konyhába az asztalhoz, ahol van cigi. Pont erre vágytam. Az elmúlt napokban túl sok cigarettát szívtam el, le kéne állnom.

- Na, mitől vagy ilyen?

- Van egy csaj, akit kib*szottul akarok..

- ÓÓóóó!!!! Értem én, haver. – el kezd röhögni.

- Fulladná má’ meg, k*cs*g.

- Hallod.. – kezdi.

- Nem, b*zd meg, süket vagyok. – Kikészít…

- Gyere má’ el a parkba, ott várnak minket a többiek.

- Mér a parkban?

- Mer’ szívatás lesz, tudod. Beavatjuk az új csávót.

Felsóhajtok, végül megadom magam, és elkezdek öltözködni.

Amikor megérkeztünk, mindenki röhögött és sört ittak. Leültem. Dániel megkínált egy dobozos sőrrel, amit szívesen fogadtam el. Felbontottam és már kortyoltam is a frissítő hideg folyadékot. Nem sokkal később egy nem várt személyt pillantottam meg. Natashat és a pasiját. Kedvem támadt szét verni valakit, de visszafogtam magam és inkább újra elszívtam egy cigit. Röhögcsélnek, és egy kutyával játszanak, a haverjaimra meg nem is figyelek, amíg az arcomba nem dobnak egy hógolyót. Dühösen meredtem Dánielre, ő meg leült mellém.

- Kit bámulsz? – elkezdi nézegetni a tájat, ahol csak néhány ember szórakozik. Végül meg akad a szeme és oda mutat. – Az a nő a sulinba jár, ott az a vörös cica! – hirtelen felpattan mellőlem és döbbenten néz rám. Ennek meg mi a baja?

- Mi van? – kérdezem.

- Te abba a nőbe vagy szerelmes. Igaz?

- Olyasmi.

- B*szódj meg, hallod. Nem ajánlom őt, a csávója.. mindegy.

Ez most nagyon felkapta az érdeklődésemet. Mi van azzal a fickóval? Ismeri?

- Folytasd.