Natasha
Castiel.
Castiel, hol vagy?
Castiel… Ments meg.
Félek.
Félénk hangom visszhangzott a korom sötétben, szívem eszeveszettül
dübörgött a mellkasomban. A pulzusom gyorsabban lüktetett, szaporábban
lélegeztem. Elkapott az a félelem, hogy örökké itt ragadtam ebben a sötétségben,
és soha többet nem láthatom Castielt. Nem akarok itt lenni. Még is akármerre
megyek, akármennyit futok vagy sétálok, úgy érzem, semmit sem haladok előre.
Majd egy olyan hangra fordítottam el a fejem, mint amikor valaki leejt
valami üveget. A szemem anyukámon állapodott meg, aki menyasszonyi ruhában
volt. Bár ő mosolygott, én még is feszült voltam, egyáltalán nem nyugodtam meg
a jelenlététől. Sőt, inkább nyugtalanított.
A mami kitárta karjait, hogy belevessem magam az ölelésébe, de én meg
sem mozdultam. Tátogott, mondott valamit, de nem hallottam.
Hisz a mami már meghalt –
jutott eszembe. Tudtam, hogy valamit elfelejtettem, de most eszembe jutott. A
maminak nem itt kéne lennie, nem kéne élnie, nem kéne menyasszonyi ruhában
lennie, nem kéne rám mosolyognia, mert ő nem létezik. Ő már meghalt, akkor még
is miért látom?
Potyogtak a könnyeim, a szívem még gyorsabban vert, mintha ki akarna
szakadni a helyéről.
Elvetettem a gondolataimat. Mit számít, hogy igaz e, vagy sem. A mami
most itt van és engem vár türelmesen.
Nyeltem egy nagyot, aztán megtettem felé pár apró lépést. A lábaim
remegtek, bizonytalan voltam. Ő vajon valós, vagy csak egy álom?
Egyik pillanatból a másikra megváltozik a körülmény. Már nem a
sötétség vett körül, hanem minden csupa fényes volt, sütött a nap. Éreztem,
ahogy a nap sugarai melegítik a bőrömet. Talán túlságosan is meleg volt, egyre
nehezebben kaptam levegőt.
A mamiról nem vettem le a szemem, ugyan ott állt tőlem pár méterre, de
ő már nem mosolygott. A szemeiből valamiféle gyűlöletet fedeztem fel, én meg
nem értettem, hogy most mi történt.
Mami, mi a baj?
Egy könnycsepp lefojt az arcán, aztán a következő pillanatban egy
hangos puffanással a fejébe lőttek egy golyót, nekem meg elállt a lélegzetem. A
mami lába összecsuklott, és elterült a zöld fűben. A vörös vér csak úgy
szivárgott mami fejéből, belepve vele a szép zöld fűszálakat.
- I’m so
sorry, but now you’re next – suttogta a fülemben egy ismerős hang. A
bátyámé volt.
(- Úgy sajnálom, de most te következel - …)
Gyors sebességgel megpördültem, vele szemben álltam, de az ő erős
kezei ellöktek, és beleestem valami hideg vízbe. Benjamin arcán undort láttam,
de minden olyan gyorsan történt.
Miért?
Nem kaptam levegőt, elsüllyedtem a hideg sötét vízben. Halálfélelmem
volt, kapálóztam, próbáltam kijutni, de nem tudtam merre van a fent és a lent.
- Ébredj! – e hang ébresztett fel az álomvilágból. Kapkodtam a
levegőt, szédültem és remegett mindenem. A látásom csak pár másodperc múlva
élesedett ki, és megizzadtam. – Natasha, jól vagy? – aggódó hangra
elfordítottam a fejem, és a tulajdonosa Castiel. Látszott rajta, hogy megijedt,
a homlokát is ráncolta, és a meleg tenyere a hátamon nyugodott.
Ekkor vettem észre, hogy az osztályteremben vagyok, miközben óra van,
és mindenki engem néz. Basszus, elaludtam órán. De nem ez zavar – persze ez is,
- de ennél sokkal rosszabb volt az álmom.
Mindenki komoly tekintettel figyelt engem, én meg egyre jobban éreztem
magam kínosan. A francba is.
Felpattantam és kirohantam a teremből, magam mögött becsuktam az ajtót
és siettem a mosdóba. A könnycseppjeim most kezdett kicsordulni. Bezárkóztam az
utolsó wc fülkébe és zokogtam. Két tenyeremet a szememre szorítottam, a két
könyököm a combomon nyugodott.
Ez még is mi volt? Persze az én hibám, mert bealudtam, méghozzá órán.
Bár csak rajzóra, akkor is tanóra.
Aztán a következő pillanatban megszólalt a csengő. Kicsöngettek. De
jó…
Pulcsim ujjával megtöröltem a nedvem arcomat, közben Rosalia hangjára
lettem figyelmes.
- Natasha, itt vagy? – nyugtalan hangjától a bűntudat kezdett erősödni
bennem.
Felsóhajtottam, aztán válaszoltam.
- Jah
Kiléptem a fülkéből, ő meg azonnal elém rohant és átölelt, én meg
döbbent arcot vágtam.
- Mi a baj? – kérdeztem.
Erre elengedett és a szemembe nézett.
- Ezt most komolyan kérdezed? – összevonta szemöldökét. Bólintottam. –
Aggódtam miattad. Neked mi bajod? Álmodban sikoltozol, aztán kirohansz a
teremből. Jól vagy?
- Már jól vagyok.
Aztán a
következő pillanatban Castiel sietett be ide, a lány wc-be.
Meglepett, hogy ennyire megijedtek. Rosalia arrébb állt, hogy a
Vöröske ide férjen hozzám, ő azonnal magához húzott és kicsit erősen, de még is
szeretetteljesen ölelt. Az állát a fejem búbjára fektette, és suttogott nekem
édes hangon.
Ösztönösen visszaöleltem, és a mellkasába fúrtam az orrom. A jelenléte
oly nyugtató volt számomra, hogy egy pillanatra el is felejtettem, mit
álmodtam. Aztán elengedett, mert egy lány elkezdett nyavalyogni, hogy húzzon ki
innen, merthogy ez női mosdó.
Castiel előre ment, én meg maradtam bent Rosaliaval egy kicsit. A csap
elé álltam és megmostam az arcom, ez után frissebbnek éreztem magam.
Amikor kiléptem a mosdóból, Castiel mellém lépett, és megkérdezte,
hogy jobban vagyok e. A válaszom igen volt, tényleg jobban éreztem magam, de
azért még is picit nyugtalan voltam, de ezt leplezni tudtam.
A többi osztálytársaim is megkérdezték, hogy hogyan érzem magam, de
szerencsére ennyiben hagyták, semmi kedvem nem lett volna erről beszélgetni.
Órák után a suli előtt álldogáltunk az osztállyal. Eldöntöttük, hogy
ma ünnepeljük meg, hogy Castiel visszatért közénk. A biosz teremben történtek
nem volt elég.
Dake egyik haverjának van egy pizzériázója, oda fogunk menni. Nincs
messze, és Dake azt mondta, hogy kibérelte a mai napra a helyet. Szóval csak mi
leszünk ott. Ezen mosolyogtam, úgy érezte, megnyugszok egy jó kis bulitól, de
amikor megérkeztünk, még feszültebb lettem. Dake egy s*ggfej.
Egy csomó lányt hívott, akik szépek. Túlságosan is szépek, ami
féltékenységre késztet, ha Castielhez oda mennek. S ez meg is történt.
Castielt figyeltem, ahogy a lányokkal beszélt. Mosolygott és kedvesen
válaszolt a lányok kérdéseire.
Bent leültünk mindannyian. Míg mindenki elhelyezkedett a saját székén,
és az ételeket és az italokat az asztalra tették, én addig jobban megnéztem a
lányokat.
Hatan vannak. Mind karcsú és nálam picit magasabbak. Magas sarkút
hordanak szűk ruhával. Van közöttük barna hajú barna szemű lány, három szőke
kék és barna szemmel, és két fekete hajú lány sötét szemmel. Ebből kettő
Castielen lóg ebben a pillanatban.
- Woaaah - kiáltott fel Dake. - Koccintsunk már - mondta, mire sokan
örömmel kiáltottak vissza neki.
Mindenki egy pohár borral a kezében állt fel, én is így tettem.
Nem ihatok alkoholt, de még is ezt akarom tenni, mert szomorú vagyok,
amiatt a hülye álom miatt.
Miért érzem magam láthatatlannak? Amióta megérkeztünk, Castiel
folyamatosan a lányokkal foglalkozik, ahogyan a többi fiú.
Castiel arcára pillantottam. Még mindig mosolyog.
Miért ülnek ilyen közel ezek a lányok a pasimhoz? Nekem kéne ott ülni.
Miért nem szól rájuk Castiel? Féltékeny vagyok, zavar. Még sem teszek ez ellen
semmit. Az álmom óta furán érzem magam. Mamira gondolok. Fejbe lőtték az
álmomban. A másik ok, amiért nem megyek oda Castielhez, hogy nem akarok
nyomulósnak tűnni.
Remeg a kezem. Túl sokat gondolkozom. A szívem dobogása felgyorsult. Lesütöm
a szemem és lehajtom a fejem, közben a poharamat figyelem, ami félig tele van
vörös borral. Ha megiszom, elvesztem az eszem. Berúgok, és jól fogom érezni
magam.
Nem akarok berúgni.
Haza akarok menni.
Be akarok bújni a puha ágyamba.
Fáradt vagyok – lehunytam a szemem.
- Natasha - szólalt meg mellettem Rosalia. Felé fordítottam a fejem. -
Koccintottunk... - mondta. - Mi a baj?
Magamra erőltettem egy mosolyt és visszaültem a helyemre.
- Jól vagyok. - A hangom túl rekedt volt, nem vette be.
Rosalia a homlokát ráncolta.
- Ezt nem ihatod meg - elvette tőlem a poharat. - Menjünk ki a
mosdóba.
Megfogta a kezem és elkezdett húzni.
- Hova mentek? - kérdezte Rosalia mellől Alexy.
- Megyünk pisilni, oda, ahol te nem leshetsz meg - kinyújtotta a
nyelvét Alexyre.
- Mi? Sose kukkoltalak meg - értetlen képet vágott Alexy.
Rosalia felnevetett.
- Tudom-tudom.
A mosdóban a hideg csempének dőltem. Lepillantottam a cipőmre.
- Na, mesélj. Látom, hogy bánt valami.
Nem szólaltam meg. Kerestem a szavakat, hogyan kezdjek neki.
- Castiel? Elég szemét volt Dake-től, hogy meghívta azokat a
r*bancokat is, miközben úgy volt, hogy csak az osztály ünnepel. Meg amúgy is,
mit lógnak Castielen? - tartott egy kis szünetet, én ránéztem. - Ez bánt?
- Igen - suttogtam.
- Oda megyek, és kirángatom onnan Castiel. Megtegyem?
- Jó lenne. De... - hirtelen elnémultam és a mamira gondoltam.
Lebiggyesztettem az ajkam és könnybe lábadt a szemem.
- Bántott Castiel? - kérdezte félve.
Megráztam a fejem.
- Megint a mamiról álmodtam. Álmomban fejbe lőtte Benjamin - a
tenyerembe rejtettem az immár könnyáztatta arcomat. Sírni kezdtem, Rosalia
átölelt.
Női hangokat hallottunk, akik ide felé tartottak. Gyorsan bebújtunk az
egyik wc fülkébe.
- Castiel olyan édes - mondta izgatottan az egyik lány.
- Aaaz - szólalt meg a másik lány. - De nekem Dake jön be.
- Dehát ő egy s*ggfej.
- Az én s*ggfejem - kuncogott. - És most mit fogsz tenni? Ráhajtasz
Castielre?
- Aha - válaszolta.
Elszorult a torkom és dühös lettem.
- De neki van barátnője, még úgy is?
- Az a fekete hajú sápadt arcú csaj a barátnője, aki szomorúan
üldögélt az előbb?
- Ő.
- Akkor könnyű dolgom lesz – felnevetett.
Legszívesebben kimentem volna, hogy jól megverjem, vagy oda ordítsak
neki, hogy sose fogod elvenni tőlem, ő az enyém. De Rosalia nem hagyta. Befogta
a számat, és lefogott, én meg hiába kapálóztam.
Talán jól is tette. Ebben a csatában én vesztettem volna, mert nem éreztem
jól magam. Szédültem.
Amikor a két lány kiment, kiléptünk a wc fülkéből Rosaliaval.
Már majdnem mondott valamit, amikor megelőztem.
- Haza akarok menni.
- De Castiel...
Szavába vágtam.
- Ő jól lesz. Nem fog megcsalni, bízok benne. Meg amúgy is te itt
leszel.
- Szólok neki, hogy vigyen haza téged - már indult kifelé, de elkaptam
a karját.
- Ne!
Rosalia hátrapillantott rám.
- Hagy bulizzon – mondtam.
Mosolyogtam, de még is a homlokomat ráncoltam.
- Te most... olyan más vagy – megérintette a tenyerével a homlokomat.
- Bár nincs lázad, de...
- Fáradt vagyok. Leragad a szemem – felsóhajtottam.
- Akkor legalább köszönj el Castieltől.
- Ha elköszönnék, velem akarna jönni. A fiúk miatta rendezték meg ezt
a bulit. Rossz lenne, ha lelépne.
- Akkor én kísérlek haza.
- De... Oké - egyeztem bele.
Azt akarom, hogy Castiel jól érezze magát. Tudom, hogy nem fog
megcsalni. De azt se akarom, hogy Rosalia eljöjjön velem, csak mert haza akarok
menni. Neki is itt kell maradnia jól érezni magát. Ráfér a bulizás.
- Felhívom Benjamint, hogy jöjjön értem, így itt maradhatsz.
Rosalia felsóhajtott.
Kikerestem Benjamin számát, és azonnal fel is hívtam. Ám nem az ő
hangja szólalt meg, hanem Darell-é.
- Szia Nati. Benjamin itthon hagyta a mobilját.
- Szia... - suttogtam.
Megköszörültem a torkom.
- Valami baj van? A hangod...
Nem hagytam, hogy befejezze a mondatát.
- Értem tudsz jönni?
- Persze, de mi a baj? Megijesztesz.
- Majd elmesélem. Telefonban nem szeretném.
- Hol vagy?
Kint álltam a pizzériázó előtt, mellettem Rosalia figyelte az elhaladó
autókat, miközben belém karolt. Szédültem és szaporábban lélegeztem, a hideg
levegőben a leheletem is látszott. Fáztam.
Lehajtottam a fejem és a fekete cipőmre fordítottam a tekintetem.
A gondolataim össze-vissza kalandoztak. Egyik pillanatra Castielre
gondoltam, a másikban meg Darellra.
Mit kéne tennem?
- Ne menjünk inkább be? – kérdezte Rosalia.
Megráztam a fejem.
- Nem akarok bent lenni. Jó így.
- De hide… - hirtelen abba hagyta, én meg felpillantottam Rosaliara.
A szeme egy fekete autón akadt meg, amelyből Darell szállt ki. A szőke
tincsei betakarták a homlokát, kócos szőke és barna haját balra fújta a szél,
és aggódó szeme engem nézett. Ide jött.
Előttem megállt és a két tenyerébe fogta az arcomat, azután hirtelen
átölelt. Ez váratlanul ért, és Rosalia is elengedte a kezem. Nem tudtam, mit
tegyek hirtelen.
- Hé – szólal meg csendesen Rosalia.
Túl gyengének éreztem magam, hogy kiszabaduljak a karjai közül.
- Natasha? – mögöttem a Vöröske hangjára lettem figyelmes.
Szemeim kitágultak, a szívem elkezdett gyorsan verni. Darell elengedett,
én meg azonnal Castiel felé pördültem, és a szemébe néztem. Érthetetlenséget és
féltékenységet láttam rajta. Félre értette. Ez nem az, amire gondolt.
- Ca-Castiel – kezdtem, de csak dadogok. Ledermedtem.
