50. rész: Bízom benned

Natasha

Ijedt hangok hangosodtak fel, és nem tudtam, hogy mivel magyarázhatnám meg ezt. Azt, hogy az ablakban állok. A gondolataim össze-vissza kavarogtak a fejemben, és már el is felejtettem a láztól, hogy miért is akartam kimászni az ablakból. Egyfolytában azon kattogott az agyam, hogyan magyarázhatnám Darellt.

Lepillantottam az ablakpárkányról, közben egy izzadságcsepp végigfolyt a homlokomon, és mivel csikizett, ezért le akartam törölni. Elengedtem a falat, és le is töröltem, de ez egy hiba volt. Elvesztettem az egyensúlyomat, és az adrenalin az egekbe röpített. A szívverésem hatalmasakat dobbantott a mellkasomban, hogy azt hittem, hogy ezt nem élem túl. Rettentően gyengének éreztem magam, remegett a testem.

Egy sikoly is kiszaladt az ajkaimon, de szerencsére elkaptak, mielőtt rosszabbra is fordulhatott volna a helyzet. Visszahúztak. Kapkodtam a levegőt és erősen lehunytam a szemem, mert annyira szédültem.

Ismerős illatot éreztem meg, mely számomra nyugtató hatással volt rám. Ez Castiel illata. Csak pár másodperc múlva fogtam fel, hogy az ölében ülök, miközben erős kezeivel magához tartott. Szorosan ölelt magához és a hajamba csókolt. Éreztem, hogy kezd csillapodni az idegességem, és a szemeimet lassan felnyitottam.

Minden olyan gyorsan történt, de a karjaiban úgy éreztem, hogy az idő megállt. Örökkévalóságnak tűnt a pillanat.

Castiel a nevemet suttogta, vörös tincse pedig az arcába hullott és szemei könnybe lábadtak. Kicsit meglepődtem a könnyes szemeitől, nem gondoltam volna, hogy ennyire megijesztettem.

Meg akartam érinteni az arcát, de forgott körülöttem a világ. Még is megpróbálkoztam, de a Vöröske elkapta remegő kezemet. Az ajkához emelte és apró csókokat hagyott rajta, én meg akaratlanul is elmosolyodtam, és én is bekönnyeztem.

- Ilyet még egyszer ne csinálj – ijedt hangjában dühöt véltem felfedezni. – A frászt hoztad rám.

- É-én… én –dadogtam és az ajkamat biggyesztettem. – Sajnálom.

- Én sajnálom, hogy hülyén viselkedtem.

Nem haragszik rám, és ez boldogsággal tölti meg a szívem. Úgy éreztem, hogy megkönnyebbülök, és egy kövér könnycsepp is kicsordult a szememből.

Castiel

Egy seggfejnek érzem magam a viselkedésem miatt, amikor megláttam Natashat azzal a férfival. Egyszerűen olyan dühös lettem tőle, hogy nem bírtam visszafogni magam, és hatalmas késztetést éreztem, hogy megüssem. És megütöttem. Ezt az egyetlent valamiért még sem bántam meg, de a többit igen. De ha előbb meghallgattam volna Natashat, akkor nem sérült volna meg, és nem ájult volna el. Emiatt bűntudatom van.

Idegesen némán felsóhajtottam, miközben megdörzsöltem a homlokomat. Natasha mellett feküdtem, és a karjaimba zártam. Ő csendesen aludt, míg én a hajával játszadoztam. Már lement a láza, és ha felébred, valószínűleg jobban lesz, és majd beszélhetünk.

Halkan kinyílt az ajtó, és Benjamin dugta be a fejét a szobába. Rám nézett, és suttogott nekem:

- Beszélnünk kell. Gyere a nappaliba – mondta, majd becsukta az ajtót.

Belecsókoltam Natasha hajába, aztán óvatosan kimásztam mellőle, hogy véletlenül se ébresszem fel.

Benjamint a kanapén találtam meg, lábait kinyújtóztatta és keresztbe tette a bokáját. Én leültem a fotelbe, és a tévére pillantottam. Tv2-n nézte a híradót, közben a megvakarta a fejét. Felsóhajtott, és lekapcsolta a tévét. Felé fordítottam a fejem, és vártam, hogy megszólaljon.

Semmi jóra nem számítottam, mert tudom, hogy Benjamin egyáltalán nem kedvel. Ha tippelnem kellene, akkor valószínűleg arról kezdene dumálni, hogy hagyjam békén Natashat, meg hogy ne merészeljek a közelébe menni. Vagy esetleg, ha még egyszer megbántom, a szart is kiveri belőlem. Mert ami történt, az én hibám, és nem egyszer bántottam meg.

Benjamin rám nézett, ám nem láttam benne semmilyen gyűlölet félét. Semleges arckifejezése kíváncsiságot ébresztett bennem.

- Láttam, hogy… ööö… - elgondolkozott, hogyan fogalmazhatná meg a mondatot. Ismét felsóhajtott. – Oké. Figyelj.

- Figyelek én.

- Észrevettem egy ideje, hogy Natasha igazán… tényleg beléd szeretett, és én ezt nem akartam elhinni. Mert ugye, nem bírlak, de ez nem azt jelenti, hogy eltiltalak tőle. Én csak arra kérlek, hogy tett boldoggá, vigyázz rá és védd meg, mert rengeteget szenvedett anya halála miatt. Főleg, hogy ő végignézte, ahogy haldoklott is – elnémult és a másik irányba fordította a fejét, hogy ne lássam az arcát. – Azért jöttem haza az Egyesült Államokból, hogy Natasha ne legyen egyedül ebben a kibaszott házban, mert apa egyfolytában dolgozik, és van, hogy haza se jön. Az egész családot megviselte a halála. Natasha nagyon aranyos és vidám kölyök volt, de az eset után elzárkózott – vett egy mély levegőt, aztán újra folytatta. – Mivel el kellett mennem Amerikába a suli miatt, itt is kellett hagynom Natashat. Bár nem akartam menni, de Natasha könyörgött.

Elszorult a szívem ezt hallgatva. Belegondolni, hogy mennyit szenvedett és nem voltam ott, hogy segítsek neki.

- Rosalia többet tud mesélni róla, hogyan élte meg a mindennapjait. Ha érdekel, kérdezd csak meg, biztosan elmeséli neked. Én örülnék neki, ha megkérdeznéd tőle, mert szeretném, ha megértenéd. Nem szeretném többet összetörve látni.

- Tudok a múltjáról.

- Natasha mesélte el? – tette fel a kérdést, miközben felém fordította a fejét. Szemei bekönnyeztek, letörölte.

- Jah. Nagyjából.

- Azért kérdezd meg – ismét néma csend telepedett ránk.

Sokáig egyikünk sem szólalt, csak bambultunk. Amíg a csendet hallgattuk, én egyre jobban bűntudatot kezdtem érezni. Kib*szottul szeretnék Natashaval beszélni négyszemközt. Meg akarom csókolni, és egy forró éjszakát akarok eltölteni vele. Nem is egyet. Rengeteget.

Elképzeltem, ahogy az ajkaira tapasztom az enyémet és érzékien csókolom, de aztán eszembe jutott az a pasas, aki el akarta vinni Natashat.

- Ki az a férfi, akivel haza hoztam Natashat? – tettem fel a kérdést. – Exe? – tippelem meg.

- Darell? Nem, sose jártak. Bár különleges kapcsolatuk volt.

- Hogy érted, hogy különleges?

- Sokat ölelkeztek. Amikor csak tehették, együtt aludtak. Végül is olyan volt, mintha jártak volna, de mindig mindkettő ezt letagadta.

Ökölbe szorult a kezem, ha csak elképzeltem ezt. De aztán eszembe jutott, hogy ez már régen történt és ez nem számít. A jelen számít, meg amúgy is, akkor még nem is ismertük egymást.

- És most mi van velük? – kérdeztem kíváncsian.

- Jegyesek – feleli, mire nekem meg elakadt a lélegzetem.

Lefagytam. Nem jutottam szóhoz. Natasha miért nem mondta ezt el? Mióta? Mi van?

Benjamin felállt és nyújtózkodott egyet, majd újra rám nézett.

- Nyugi, már kiskoruk óta – megveregette a vállam, aztán otthagyott.

Gondoltam arra, hogy csak kihasznált addig, amíg Darell vissza nem tért. De nem, ez nem lehetséges. Hisz szeret, látom rajta, amikor csak rám néz, vagy amikor csókolózunk. Ebben száz százalékig biztos vagyok, hogy szerelmes belém, de sose említette meg ezt az embert. Miért? Miért nem mesélt róla, arról hogy el lett jegyezve?

Megrázom a fejem, beletúrok a hajamba és felsóhajtok idegesen. Benjamin csak idegesíteni akart.

Felálltam és elindultam vissza Natashahoz, ám a lépcsőnél megállított Benjamin, hogy hagyjam békén. Már majdnem beszóltam neki valamit, amikor valaki őrülten elkezdte nyomogatni a csengőt.

Benjamin ajtót nyitott, én meg már megindultam fel Natashahoz, amikor meghallottam Sophiet. Felé fordultam, és megpillantottam a húgom, aki sértődött képet vágott. Kék hosszú ujjú pólót és fekete szoknyát viselt fekete-kék csíkos harisnyával. Arca enyhén ki volt pirulva.

Sophie elviharzott Benjamin mellett, és a nyakamba ugrott.

- Sophie - szökött ki belőlem a neve, mikor elkaptam.

- Teee szemét - meghúzta párszor a hajam barátságosan. – Hogy felejthetted el, hogy a bébi csőszöm vagy? – szemei könnybe lábadtak és éreztem rajta az alkohol szagát. De jó… Megint részegre itta magát. Azt hiszem, többet nem hagyhatom egyedül.

- Nem felejtettem el. Most indultam hazafelé – hazudtam. Abban reménykedtem, hogy elhiszi és megnyugszik, de nem ez történt. Teljesen kiment a fejemből Sophie és ezt nem mondhatom neki, mert megsértődik. Nem szeretném megbántani.

- Hazug – megcsípte az arcomat.

- Au – kiáltottam fel. – Kegyelmezz a bátyádnak.

- Nem – felelte, közben meg letettem.

Megfogta a kezem, és Benjaminra pillantott, miközben elkezdett kifelé húzni.

- Szevasz, zöldség – integetett neki.

Benjamin csak pislogott és láttam az arcán, hogy mondani akart valamit, de meggondolta magát. Valószínűleg most biztosan örül annak, hogy lelépek.

Darellel kapcsolatban pedig, esélye sincs Natashanal. Nem aggódom, hogy inkább őt választja, mert én túlságosan is elcsábítottam már. Ettől a gondolattól mosolyognom kellett, mert megint arra gondoltam, amikor megcsókoltam. Van is egy ötletem, mivel lephetném meg. Natasha az enyém, és nem adom senkinek.

(Csak színeztem.)

Díj

Ezt a díjat bloggerek adják bloggereknek, és annyit tesz: a legjobb blog. Nagyon szépen köszönöm Enynek:3 Először úgy gondoltam, hogy minek válaszoljam meg, hisz kit érdekelne, de most meggondoltam magam. Viszont senkit sem tudok jelölni, mert jelen pillanatban nincs időm blogokat olvasni, nincs kedvencem, és amiket már olvastam, azokat elfelejtettem. Ezért bocsi. ><

Van pár szabály, amit be kell tartani, ha megkapod a díja:

Írd le, hogy kitől kaptad!

Írj magadról 10 dolgot!

Válaszolj 10 kérdésre!

Tegyél fel 10 kérdést!

Küldd tovább 10 embernek!

1)      Szeretem az animéket és a mangákat.

2)      Szeretek rajzolni.

3)      Szeretem a romantikus, de főleg fantasy/természetfeletti könyveket.

4)      Imádom a korea és japán drámai, romantikus doramákat/sorozatokat és filmeket.

5)      Imádom a koreai nyelvet.

6)      Utálom a tragédiát.

7)      Szeretem a hideget.

8)      Kedvenc színem a világoskék, fehér és a fekete.

9)    Régen készítettem SasuSaku történeteket, Indavideóra és Youtube-ra tettem fel őket, szóval régóta írok.

10)   Szeretnék egyszer könyvet írni.

+1: Szeretem piszkálni a tesóimatxD

Eny kérdései:

1)      Mi a kedvenc könyved?

            Jennifer L. Armentrout – Luxen sorozat (Imádom… kib*szottul imádomxd)

2)      Van háziállatod?

Egy hörcsög van és Pocak a neve. Van, hogy kidugja az orrát a ketrecből és szimatol, vagy ha szotyit adok neki:D Itt egy kép róla:

3)      Mi lennél inkább: rendőr vagy cukrász?

Cukrász

4)      Van valami, amitől rettegsz?

Van hát. Mindenkinek van valami szerintem, de ezt nem szeretném leírni. :D

5)      Mi volt életed legboldogabb pillanata?

Amikor a legjobb barátnőmnél aludtam és az aztadom.co oldalon nézegettünk képeket és azon nevettünk. Meg amikor a kutyájával szórakoztunk. Azt hittem, ott fulladok bele a nevetésbe.xD

6)      Van valaki, akiért az életed is odaadnád?

Nem tudom.

7)      Mi a kedvenc kajád?

Pizza

8)      Van kedvenc dalod/előadód?

T-ara little apple és https://www.youtube.com/watch?v=3eHxWNiknko. :D

9)      Szereted a Marve filmeket?

Nem mondanám, hogy nem szeretem, inkább számomra ezek a filmek semlegesek. Egyiket se utálom, de nem is a kedvenceim.

10)   Milyen állat lennél, ha választhatnál?

Cica lennék.

Még egyszer köszönöm Enynek. :3

49. rész: Félreértés

 Az eső eleredt, villámlott és dörgött az ég, s az én szívembe még több félelem költözött. Úgy éreztem, hogy elveszíthetem a Vöröskét, ha nem tudom megmagyarázni neki. De az is benne van a pakliban, hogy még jobban félre érti a helyzetet. Gondolok arra, hogy mi lesz, ha megtudja, hogy Darell velünk lakik és hogy eljegyzett.

Darell nekem csak egy gyerekkori barát, semmi több. Van olyan pillanatom, amikor olyan érzésem támad, mintha jobban kedvelném, mint egy sima barátot. De ez mégsem szerelem, mert Castielt ennél jobban szeretem.

Ma hülyén viselkedtem. Csak úgy szó nélkül képes lettem volna lelépni a buliról, csak azért, hogy a többiek ne aggódjanak értem. Igazából csak végig azt akartam, hogy a Vöröske jól érezze magát, nem akartam, hogy miattam el kelljen jönnie. Még is csak ő miatta szervezték ezt a bulit, és kibérelni ezt a helyet azért nem lehetett olcsó. A lényeg, hogy nem így kellett volna történnie.

De hogy voltam képes Darellt ide hívni? Nem gondolkodtam. Csak minél előbb haza akartam jutni, Rosalia meg nem engedett el egyedül.

S most nézd meg mi történt – mondtam magamnak. – Itt áll előttem Castiel, a szerelmem, és mindent félreért. Mi van, ha ezek után szakít, és… ne. Bele se merek gondolni.

Én meg még is csak dadogtam. Hirtelen azt se tudtam, hogy hol kezdjem, annyira megijedtem.

Nemcsak hogy féltem, hanem rosszul is éreztem magam. Hányingerem volt, és szédültem.

- Te meg mi a francot művelsz a csajommal? – Castiel hangja a szívembe mart. Bűntudatot éreztem, és sírhatnékom támadt, de egy könnycsepp se jöhetett ki a szemeimből. Nem sírhatok, meg kell magyaráznom neki.

A Vöröske zsebre dugott kézzel nézett Darellre, szemei ölni tudtak volna. Türelmetlenül rám pillantott. Már nyitottam az ajkaimat, már majdnem megszólaltam, amikor Darell megelőzött.

- Csajoddal? – tette fel a kérdést a mögöttem álló fiú, úgy, mintha rosszul hallotta volna.

- Jah, a csajom, asszem – Castiel hangjában csalódottságot éreztem.

- Félreérted – szólaltam meg, és elindultam felé, de Darell elkapta a csuklóm.  – Ő csak egy gyerekkori barát, nincs közöttünk semmi – ajkamba haraptam, hogy ne sírjam el magam.

Darell elengedett.

- Nati… - szólalt meg Darell, hangja szomorú volt, de mintha még is lett volna benne valami harag. Megértem, neki se mondtam el, hogy van barátom. – Miért nem mondtad el?

Darell szemeibe néztem.

- Sajnálom.

Még is mit mondhattam volna még? Csak kifogásként hallatszott volna.

Lepillantottam a cipőmre, a könnyeim kicsordultak. Már nem bírtam visszatartani.

Mi van, ha elveszítem Castielt? Ezek a gondolatok nem hagynak.

A szívem és a pulzusom az egekbe szökött, s nem éreztem a hideget, de még is remegtem.

- Hazaviszlek – jelentette ki Darell, és megfogta a csuklóm. Elkezdett húzni, de én nem akartam megmozdulni, és Castiel is közbeavatkozott.

Már csak arra eszméltem fel, hogy Darell elenged, és a földhöz csapódik, mert a Vöröske arcon ütötte. Darell arca vérzett, de semmi sem tartotta vissza, hogy visszaüssön. Ezt tette, de én közéjük álltam, és Darrel ökle a hasamba vágódott. Felsikítottam és a két tenyeremet a hasamhoz szorítottam. Hátraestem volna, ha a Vöröske nem kap el.

Hallottam Rosalia is, ahogy ijedten a nevemet kiáltja. Éreztem, hogy itt van mellettem, és hallottam azt is, hogy Darell bocsánatért könyörög nekem. De én képtelen lettem volna megszólalni, a szemeimet erősen lehunytam. Kapkodtam a levegőt, s a hasam rettentően fájt. Annyira szédültem is közben, hogy már nem tudtam volna megmaradni a két lábamon.

Hogy miért álltam be közéjük? Nem akartam, hogy Darell megüsse a Vöröskét, másrészt nem akartam, hogy jobban elfajuljon a helyzet.

Megérdemeltem ezt az ütést, amiért hazudtam.

Még Castiel hangját is hallottam. „Natasha” – ahogy kimondta a nevem, megkönnyebbültem egy picit, mert ijedt hangján érezhető volt, hogy szeret.

Sajnos elájultam, de legalább elmúlt a fájdalmam testileg és lelkileg, addig, míg álmodtam.

Álmomban megint egy játszótéren voltam, és egy padon üldögéltem a mamim mellett. Az anyukám egy könyvet olvasott, én meg a csúszdázó gyerekeket figyeltem, miközben Darellt vártam. Ez a pillanat nyugtató volt számomra, de ebben a pillanatban nem tudtam miért érzem magam így. Bár nyugodt voltam, de még is volt bennem egy kis idegesség, de még is megkönnyebbült a szívem. Nem sokkal később Darell hangjára lettem figyelmes, de amikor megláttam, valamiért elfogott egy félelem. Felálltam és az ellenkező irányba fordultam és elfutottam.

- Hé. Nati, várj… - kiáltotta Darell.

A helyszín változott. Már nem a játszótéren voltam a mamival, hanem egy erőben egyedül. Nappal volt, de a fák lombkoronái eltakarták a napot, így sötét volt, de lehetett látni. Megálltam és hátrapillantottam, hogy követ e Darell. Ott állt előttem pár méterrel, s kisfiús arca csakúgy vigyorgott.

- Nati, van buborékfújóm. Fújjunk buborékokat, az jó móka – valamiért kirázott tőle a hideg.

De miért is futok előle? Tulajdonképpen fogócskázunk?

A helyszín ismét változott, és a szobámban voltam kicsi Darellel és kicsi Castiellel. Pici kezeimmel a kazetták között keresgéltem egy jó filmet, amit a mami be fog tenni a tévébe.

- Mit nézzünk meg? – néztem a fiúkra, de ők sértődötten az ellenkező irányba néztek.

Felsóhajtottam és beültem közéjük kazettákkal a kezemben.

- Van kishableány, csipkerózsika, hamupipőke, meg ezek – mutattam nekik a többit, amelyek az ölemben voltak.

- Szerintem mást is játszhatnánk – nézett rám a fekete hajú kis Castiel és elmosolyodott.

Egyik pillanatban Castiel még kisgyerek volt, a másik pillanatban meg már itt ült 18 évesen vörös hajjal, és én is nagyobb lettem, de Darell eltűnt.

Éreztem, hogy ellepi a pír az arcomat, és a szívem felgyorsul. Már majdnem elfutottam, amikor váratlanul akkorát dörgött az ég, hogy fel is ijedtem az álmomból.

Felültem, és a tenyeremet a fejemhez szorítottam, mert nagyon fájt. Mély levegőt vettem, aztán észrevettem, hogy mellettem egy fiú ül és engem figyel. Felé fordítottam a fejem, hogy jobban megpillantsam. Benjamin, a bátyám nézett engem aggódó szemekkel, kezei a térdén nyugodott.

- Benjamin – szólaltam meg halkan. – Mi történt?

Hangom remegett, pocsékul éreztem magam.

- A két fiú hazahozott.

- Castiel és Darell?

Bólintott.

Benjamin idegesen megmasszírozta a homlokát, miközben lehajtotta a fejét. Nyugtalannak és türelmetlennek tűnt. Amikor újra rám nézett, nyitotta az ajkait.

- Darell mindent elmondott.

Szemeim kitágultak és a szívverésem felgyorsult.

- Castiel… H-hol van? – kérdeztem dadogva, mert féltem a bátyám reagálásától.

- Konyhában és Darell is ott van.

Lehúztam magamról a takarót, és fel akartam állni, de Benjamin nem engedte.

- Figyi, ha babás vagy, szólj. Oké?

- Nem vagyok terhes!

- Én is ezt gondoltam az elsőnél, de utána rájöttem, hogy... - értetlenül néztem rá, ezért félbehagyta mondatát.

- Milyen elsőnél? – kérdezem.

- Én is ezt kérdezem? – egy kis néma csend után újra megszólalt. – Amúgy nem gondolod, hogy köcsögség volt, amit Darellel műveltél? – a hangja elmélyült, és dühösen nézett rám.

- Nem szándékosan tettem.

- Nagyon megbántottad. Gondolj bele, ígéretet tettél neki. Mennyit gondolt rád, és satöbbi.

- De hát mondom, hogy nem szándékosan tettem. El akartam neki mondani, de nem volt megfelelő alkalom. Eddig nem is emlékeztem rá, hajnalban jöttem rá, ki is ő valójában – felment a vérnyomásom és melegem volt, meg szédültem is, de ez nem tartott vissza, hogy lemenjek a fiúkhoz beszélni.

Én tényleg nagyon sajnálom Darellt, de nem tudom visszaforgatni az időt, hogy másképp tudja meg az igazságot és kevésbé fájjon neki. Már megtörtént, amitől féltem, nincs visszaút. Tudom, hogy nagyon gonosz vagyok, erre nincs mentség. De másvalaki még is mit tett volna a helyemben? Azonnal elmondta volna neki az igazságot? Talán más ezt tette volna. Olyan hülye vagyok, nekem is ezt kellett volna tenni. Remélem a Vöröske megbocsát nekem.

- Engedj lemenni – szólaltam meg egy kis néma bambulás után.

A hasam még fájt, de elviselhető volt, szóval ezzel nem foglalkoztam.

Mikor felálltam, Benjamin elkapta a karom és visszaültetett.

- Forró vagy – mondta, mire a tenyerét a homlokomhoz érintette. – Maradj itt, hozok lázcsillapítót.

- Nem kell, jól vagyok.

Elengedett. Felsóhajtott és dühösen kezdett kiabálni velem.

- Akár akarod, akár nem, de én nem foglak sehova se elengedni így, lázasan.

- Mondom, hogy jól vagyok – kiáltottam.

Felálltam, de szédültem. Visszaültem.

- Látod? Még megállni se tudsz egyhelyben.

- Mindjárt jobban leszek.

- Itt maradsz.

- Ne mond meg, mit csináljak.

- De megmondom, mert a hugom vagy.

A hangunkat valószínűleg a fiúk is meghallották.

Benjamin kiment a szobámból, és bezárta az ajtómat, hogy ne tudjak kiosonni. Esküszöm, megverem egyszer. Hogy az a… Nagyon dühös lettem, de nem kiabáltam tovább, pedig nagyon szerettem volna. Akkor talán megnyugodtam volna egy picit, de ezt nem tehetem. Nem oldana meg semmit. Viszont nem tudok várni, valamit tennem kell.

Az ablakra pillantottam. Kimászok.

Feltápászkodtam. Megvártam, hogy elmúljon a szédülés, aztán az ablakhoz sétáltam és kinyitottam.

Az eső már elállt, és a nap is kisütött. Még hideg van, de nem volt időm felvenni egy pulcsit, mert hallottam Benjamin hangját közeledni. Megijedtem Benjamintól, ezért gyorsan kitettem az egyik lábamat az ablakpárkányra, és megkapaszkodtam valamiben. Benjamin már nyitotta az ajtót.

A francba is, de gyors.

Valahogy sikerült felállnom az ablakban, és ekkor Benjamin kinyitotta az ajtót, mellette Castiel állt. S amikor megpillantottak, Benjamin felkiáltott, hogy ne mozduljak.