14. rész: Randi 2/2

Közelebb jön, én meg hátrálok. Végül a falhoz szorít. A mellem a mellkasához ér és mélyen a szemembe néz. Nyelek egy nagyot.

- Mit érzel irántam? – Kérdezi.

Nagy levegőt veszek és bátorságot merítek. Itt az ideje..

- Amikor velem vagy, boldognak érzem magam. Mással is, de veled teljesen más. Ha mellettem vagy, a szívem elkezd hevesen verni. Állandóan csak rád gondolok. Amikor felkelek, rögtön az jut eszembe, hogy vajon most Castiel mit csinálhat. Amikor eszek, arra gondolok, hogy vajon az a fiú mit eszik ma, mit csinál, kivel találkozik, ma láthatom? Nem tudlak kiverni a fejemből. A szemem előtt csak téged látlak. Mosolyognom kell miattad. Amikor piszkállak, vagy te engem, jól érzem magam, mert velem foglalkozol. Te egy nagyon jó barát vagy számomra. Vicces kikészíteni téged. Nevetnem kell azokon, amilyen fejeket vágsz közben. Volt már fiú, akit szerettem, de veled teljesen más. Legszívesebben a pincébe kikötnélek egy székhez, csak hogy biztonságban legyél. Én.. – Ismét nagy levegőt vettem és kimondtam azt a szót. – Szeretlek!

Castiel azonnal megcsókolt, amikor kimondtam. Az erős ajka a számhoz tapadt. Ez annyira meglepett, hogy felnyögtem. Majd azután a homlokát az enyémnek támasztotta.

- Ugyan így érzek. – Suttogja. – Szeretlek!

Hát megtörtént. Elmondtam mit érzek. Nagyon boldog vagyok. Nem zavar, hogy egy pizzériázóban a női mosdóban jöttünk össze. Nem túl romantikus, de nekem ez is megfelel. Egyáltalán nem számítottam, hogy ez.. hogy pont ma.. hogy ő is így érez.

Visszamentünk az asztalhoz.

- Visszakaphatom a telefonomat? – Kérdezem.

- Persze. – Kiveszi a zsebéből és oda adja.

- Öhm.. Rosalia mit mondott neked?

- Titok. – Vigyorog.

Titok? Nem sokáig. Úgy is kiderítem valamelyikőjüktől, de azért el tudom képzelni, miről mesélhetett neki.

Elénk tett a pincér egy egész nagy pizzát. Jesszus, de jól néz ki. Imádom ezt. Amúgy a Vöröske bevallotta, hogy ez előre meg volt szervezve. Hát nem mondom, hogy meglepődtem. Már az elején, a rózsa miatt rájöttem.

- Te.. Kérdezek valami fontosat. – Rám néz komoly tekintettel.

- Na.

- Elvárom, hogy az igazat válaszold!

- Az igazat fogom. – Beleharapok a finom pizza szeletembe. Nyami <3

- Akarod tudni, hogy mekkora van nekem? – Jól kihangsúlyozta a „mekkora” szót. Félre nyeltem a kaját. Köhögök és belekortyolok a kólámba. Kb fél perc múlva meg tudok szólalni. Ugyan olyan képpel néz rám, mint az előbb.

- Milyen kérdés ez?!

Már nem bírja ki, hogy ne mosolyogjon. De próbál visszaváltani a komoly arcra, nem sok sikerrel.

- Csak vicceltem. – Most már nevet.

Igen?! Nesze, te perverz! – Gondoltam és hozzávágtam a pizza szeletemet. Először nem fogtam fel mit tettem. De a következő másodpercben én felsikítottam. Castiel meg meglepődve néz rám, aztán a pólójára, mert, hogy azt találtam el.

- JÉZUSOM!!!! EZT NEM KELLETT VOLNA! – A szám elé tettem a kezem, hogy elcsitítsam magam.

- Nem ám! – Felállt.

- Azt még meg akartam enni. – Lebiggyesztettem a számat.

- Micsoda? – Neveti el magát. – Komoly?

- Miért? Finom. – Elveszek egy másik szeletet a középső tányérból és beleharapok.

- C-c-c.. Milyen neveletlen.

- Kicsoda?! – Nézek rá.

- Te.

- Jaj! Ne haragudj! – A legszebb mosolyomat mutatom meg neki. Castiel felsóhajt.

- Muszáj lesz levennem a pólómat.

- Tényleg? Igen. Vedd le. – Készülök a telefonomért nyúlni titokban.

A Vöröske elment a mosdóba. Mikor visszajött, a kabátja volt rajta, – póló a kezében -, és nem volt felhúzva a cipzárja, így láttam azt a csodálatos mellkast, pocakot. Fúú.. Izmos. Bár erre már rég rájöttem. Mikor leült, rögtön a pizzára nézett rá. Én meg közben a telefonommal titokban videóztam.

Beleharap. Rám pillant, és rögtön észreveszi a mobilomat.

- Natasha.

- Mi az? Már a pasim vagy.

Ő is elővette a telefonját és lefotózott.

- Miért fotóztál le? – Kérdezem kíváncsiságból.

- Mert már a csajom vagy. – Nevet. – Perverz.. – Még jobban röhög.

- Én?? Te kérdeztél olyat.

- De te gondoltál perverz dologra, én csak az izmaimra gondoltam.

- Az izmaidra? – Én is nevetek.

Mivel ma szóltam a tesómnak, Benjaminnak, hogy el fog maradni az utolsó 2 órám – nem tudom miért- (5 órám lenne), így hamarabb kellett hazamennem. Elkísért Castiel.

Belépünk a nappaliba, Benjamint vesszük észre.

- A szívemet úgy megdobogtattad, mint még senki soha. A pulzusom felgyorsult. A fülem zúg. Még a nyálam is úgy folyik utánad! Akarlak! De még is a földbe gyökereztem, nem tudok mozdulni. Fogságba estem! Benne maradtál az agyamban! Ha lecsukom a szemem, ha nem, ha itt vagy, ha nem, akkor is látlak! Annyira megőrjítettél. Perverz gondolataim támadnak rólad. A szemei oly sötétek. A haja olyan csodálatos, mint a piros alma színe. Vajon milyen az ágyban? Milyen a teste? Úgy kipróbálnám vele.. Ahh.. Hogyan nevezzem? Piroska? Vöröske? Alma? Alma.. haha. Nem..

- Mi a.. – Ledöbbentem. – Ő most.. rád gondol, Castiel? – suttogom neki.

- Óh! Hát megjöttetek? És elhoztad a nagy őt? – Megszagolja a rózsáját, amit most veszek észre.

- Azt hiszem, én lelépek. – Suttogja és elrohan.

- Hova megy? – Elém áll.

- Dolga akadt. – mosolygok. Azért amit az előbb láttam, vicces volt.

És eszembe jutott valami. Mivel már a Castiel a pasim, az nem azt jelenti, hogy mostantól nem fogom szívatni. Naná, hogy fogom! – Összetettem a két tenyeremet és ördögien felnevettem.

- Min gondolkozol? – Néz rám.

- Á. Semmi. Te.. Szóval tetszik neked Castiel? – Magamban nevetek. Óóóó De jóó.. Hahahaa..

- Castielnek hívják? Szép név. És tetszik. – Mosolyog. De nem látok benne semmi féle szerelemet.

Tudom, hogy Benjamin nem fog megsértődni, ha megtudja, hogy a Vöröskével járok, miközben úgy csinálok, mint ha össze akarnám őket hozni. Hogy honnan tudom? Onnan, hogy ismerem. Meg amúgy is, sokszor kérdeztem régen ilyeneket, régi ismerősökről. Mindegyiknél más arckifejezése volt. Tudom mi mit jelent, és miután elment, sokszor e-mail-eztünk egymással. Na, ennyit erről.

- Szervezzek neked egy találkozót vele?

- Az nagyon jó lenne. – Nevet. – De most el kell mennem.

- Hova mész?

- Bemegyek a rendőrségre, apához. Alig szoktam itthon látni. Te nem jössz?

- Hát igen. Sokat dolgozik a családért. És nem, most nem szeretnék.– mosolygok.

Majd Benjamin nyomott egy puszit az arcomra, aztán elment.

Beléptem a konyhába és kinyitottam a hűtőt. Kiveszem a tejet és csinálok kakaót. Amikor elkészült, felmentem a szobámba. A kakaót meg letettem a gép elé és leültem a székre. Hátradőlök lazán. Végig gondolom, hogy ma mi történt. Kajak megtörtént. Hihetetlen. Hehe..

Kivettem a fiókomból egy hajgumit és a hajamat felkötöttem kontyba. Megszólal a telefonom. Megnézem ki hív, aztán azonnal felveszem.

- Szia Rosalia! – Köszönök.

- Natashaaa!! – Kiabál. – Na, mesélj! Összejöttetek?

- Igen. – Kortyolok bele a kakaómba.

- EZAAAAAAZZZZZ!!!

- Te.. Mit mondtál neki? – kérdezem.

- Á.. Csak ezt, meg azt..

- Mindegy. Összejöttünk. Ez a lényeg.

- Ez a beszéd! Amúgy a tanárok észre se vették, hogy hiányoztál. Be se írtak.

- Komoly? – De jó. Terveztem, hogy elmondom a bátyámnak, hogy írjon igazolást. De igazából nem akartam, mert akkor rákérdezne, hogy mit csináltam, kivel voltam, hol voltam. És nem akarom, (még), hogy tudja, hogy a Vöröskével voltam.

- Igen.

- És Castielt?

- Őt se, mert.. fúúú.. hallod..

- Hallom. Na miért?– nevetek.

- Dakota összeverekedett egy gyerekkel a suliban. Komoly volt.

- Mi történt?

- Nem tudom kicsoda, vagy hogy, hogy néz ki, de az a pasi rámozdult Amberre a folyosón. Dakota meg pont észrevette. Először csak ordibált vele, de az a fickó nem hagyta annyiban a dolgot, majd elkezdték ütögetni egymást.

- Úúú.. Most mi lesz velük? – Megint iszok egy kis kakaót.

- Nem tudom. Majd kiderül.

- Akkor emiatt nem vettek észre.

- Igen. Véresre verték egymást. Brutális volt.

Még beszélgettünk egy kicsit, majd letettük. Megittam a maradék kakaómat és lementem a konyhába. Elmostam a poharat…

Visszamentem a szobámba. Bekapcsoltam a gépet és elkezdtem kockulni..

Este körül arra figyelek fel (fürdés után, amikor készültem befeküdni az ágyamba), hogy rezeg a telefonom.

Kaptam egy SMS-t Castieltől: „Baj van! Rosszul vagyok! Azonnal gyere át! A földön fekszem, nem tudok felállni. Fázom!! A szüleim nincsenek itthon. Segíts! ( Az ajtó nincs bezárva.)”

Jézusom! Komoly? Megijedtem. Azonnal lerohantam, felvettem gyorsan a cipőmet és a kabátomat. Átrohantam a szomszédba. Tényleg nincs bezárva az ajtó. Beléptem és kiabálom a nevét. Nem válaszol. Sötét van, ezért felkapcsolom a villanyt. Megnézem a nappaliban, nincs ott, azután felszaladok a szobájába. Remegve kinyitom az ajtót és felkapcsolom a villanyt.

- Casti.. – Az ágyon fekszik. Sima fekete nadrágot és pólót visel. Röhög. Kinyújtja rám a nyelvét. – Te.. Átvertél?

- Látni akartalak.

- De akkor miért így? Miért ijesztettél meg?! – Kiabálom.

Feláll és elém áll.

- Csak vicc volt. – Átölel. Én is ölelem.

- Bolond. – Kuncogok.

Hirtelen felkap és az ágyra dob.

- Héé! – Rám fekszik.

- Most már el fogok tudni aludni.

- Mi? Nem. Így nem aludhatsz el. Nehéz vagy!

- Viseld el.

- Köszi.. Amúgy nem kapcsoltad le a villanyt.

- Tudom. – mondja álmosan.

- Hallod! Be ne aludj már. Castiel.. Hahó.. Hé! Kajak alszol?

A Vöröske nem válaszol.

- Tényleg nagyon nehéz.. – motyogom.

13. rész: Randi 1/2

Castiel szemszögéből:

A mosolyom lehervadt. Az izmaim megfeszültek. Ökölbe szorítom a két kezem. A szívverésem felgyorsult. A pulzusom az egekbe szökött. Haragot érzek. Miért? Magam sem tudom az okát. Csak azt tudom, amit látok. Natasha és az a férfi. Az a férfi, akire azt mondta, hogy helyes.

A nyakába tesz valami nyakláncot. Közben Natasha észrevesz. Kinyújtja rám a nyelvét. Ez most vicc?! Amúgy hirtelen a tekintetétől elszállt a haragom, de amikor elhúzta a függönyt, újra rám tört a féltékenység. Nem lehetek féltékeny. Még csak nem is járunk.

Leültem az ágyamra. Benyitott a szobámba Lysander.

- Kopogni luxus? – kérdezem idegesen.

- Ó! Bocs. Elfelejtettem. – Mondja. Kimegy és becsukja az ajtót. Kopog.

- Gyere.

- Csá, haver! – mosolyog.

- Erre nem volt szükség.

Leült mellém.

- Na, mi a baj? Nem szoktál ilyen lenni.

- Semmiség.

- Ha semmiség lenne, akkor nem lennél ilyen hangulatban.

Felsóhajtok.

- Natasha? – Gyanakvóan néz rám.

Bólintok.

- Egy másik pasival. – mondom.

- Pff.. – És véletlenül leköpött, amikor próbálta visszatartani a röhögést, de nem megy neki. Szóval most.. Kinevet. Én meg letörlöm a nyálát az arcomról. – Te szerencsétlen!

- Köszönöm. Nagyon vicces vagy. – Az ablak felé pillantok sértődötten.

- Komolyan ez a bajod? Nem ismerlek. – Már a hasát fogja.

- Miért ilyen meglepő?

- A nagy Castiel Maddox féltékenykedik. Ez nem olyan nagy probléma. Az a fura, hogy te ahelyett, hogy elcsábítanád azt a csajt, vagy tennél valamit, inkább itt üldögélsz és idegeskedsz. – Mondja komolyan. – Ha szeretnéd végignézni, ahogy lenyúlják előled Natasha-t, akkor maradj csak tovább itt és ne csinálj semmit. De akkor később meg ne rinyálj! – Feláll. – Te vagy a férfi.. Hívd el egy randira.

- Húha.. Jól beszélsz.

Ez meglepett. Végül is igaza van.

- Nehogy elpuhulj! – Elővesz egy papírt és felém nyújtja.

- Nem fogok.. Ez mi? – Elveszem tőle és megnézem.

- Dalszövegünk. Olvasd el és mondj róla véleményt.

- Oké.

Másnap reggel:

Beszívom mélyen a friss hideg levegőt. 7:30 van és Natasha háza előtt állok. Megvárom, míg kijön.. de inkább becsöngetek, mert hideg van és unatkozom. Az ajtó kinyílik és azzal a zöld hajú pasassal találom szemben magam, akit tegnap láttam Natashaval. Ugyan olyan magas, mint én. A ruhái.. Mi a.. Egy szál boxerben áll előttem. Fúúúúú…

- Te ki vagy? – Felcsillant a szeme. A hangja fura, de vidám.

- Natasha pasija! – Ó. Ez csak úgy ki jött belőlem. Összefonom a karom és fenyegetően nézek rá, de mint ha ezt ő észre se venné.

- Tényleg? A húgom barátja vagy? – Vigyorog, közben végig mér. Pfőj!

- Igen.

Várj. Mi van? Húga? Vagyis ez a...

- Nagyon szerencsés a drágám. – Beenged. Bent halk zene szól. Valami klasszikus zene.. – Drágám! Egy szépfiú téged keres. – Kiabálja.

Szépfiú?! Remélem rosszul hallottam. Ez a fickó.. Á. Mindegy. Natasha jön le a lépcsőn, még nem láttam ilyen szépnek. Vörös hajában egy fonás van, vörös pulcsija majd leesik róla - mázlija, hogy nem villant -, fekete harisnyája szakadt, sportcipőt visel. Mindig így szokott öltözni, de valamiért most más.

- Hát te? – Mondja, amikor leért. Boldogan elém áll.

- Gondoltam mehetnénk együtt. – Hirtelen megjelent előttem egy kép. Elképzeltem, hogy Natasha-t átölelem gyengéden és a nyakába harapok, miközben a kezem egyre lejjebb halad. Beletúrok a hajamba és elhessegetem azokat a gondolatokat.

- Oké. Menjünk. – A zöld hajúhoz fordul. Átöleli és elköszön és felveszi a táskáját a földről.

Elsétáltunk a buszmegállóba.

Natasha szemszögéből:

 Némán haladunk egymás mellett. Érzem, hogy a tekintete végig rajtam van. Kínos ez.. De a Vöröske megtöri a csendet.

- Az a zöld hajú.. – kezdte.

- Ő a bátyám. Benjaminnak hívják.

- Ja. Amúgy szépfiúnak hívott. – mondja undorral.

- Milyen jó ízlése van. – nevetek.

- Mi van? – Megáll és kérdőn néz rám.

- Majd rájössz! – Megérkeztünk a buszmegállóba. Pont jön egy busz.

- Mond már!

Felszálltunk. Végül elmondtam a Vöröskének, hogy a bátyám meleg. Figyelmeztettem, hogy jobb, ha elkerüli, mert biztosan már kiszemelte magának.

A busz végében állunk. Kapaszkodok és nézek ki az ablakon. Azon gondolkozom, hogy ma miből fogunk írni. Azt hiszem csak felelések lesznek. Megáll a busz, kinyílik az ajtó és hirtelen elkezd kifelé húzni Castiel. Mit művel? Még nem vagyunk ott. Kint megáll, felém fordul és rám néz gyengéden.

- Castiel. Miért szálltunk le? – Kérdezem.

- Randizzunk.

- Tessék? – Micsoda? Jól értettem? Ledermedtem.

- Lógjuk el a mai napot és randizzunk. – Még mindig nem engedte el a kezem.

- Castiel.. – Jézusom.. Ez most komoly? Szeretnék igent mondani, de.. A francba! Csak ne bánjam meg! – Jól van. Randizzunk. – Elpirulok. Ez most tényleg megtörténik? Húú..

Körbe nézek. A főtéren vagyunk.

- Mit csináljunk?

- Először is együnk. Éhen halok.

Elmentünk egy közeli pizzériázóba. Még zárva van, de Castiel ismeri a tulajt, aki már az épületben van – hogy mit keres ott ilyenkor, nem tudom. -, ezért mi bemehettünk. Belépve megcsap egy finom illat. Halk zene szól egy hangfalból. Egy megterített asztalhoz leülünk. Az asztal közepén van egy átlátszó váza, amiben egy szál rózsa áll. Ez furcsa. Jön egy pincér, kedvesen köszönt minket és felénk nyújt egy-egy étlapot. Belenézek. De muszáj látnom, hogy Castiel milyen arcot vág. Ő elégedetten mosolyog. Gyanús. Van egy olyan érzésem, hogy ez már el volt tervezve.

Újra az étlapra pillantok. Mi van? Hah. Ez mi?!!

Mai menü: A párjával:

1. Csók:

·         Hajló csók

·         Francia csók

·         Nyelves csók

·         Szívó csók

·         Tükörcsók

·         Felsőajak-csók

·         Vágygerjesztő csók

·         Vándorcsók

2. Ölelés:

·         Barátságos

·         Kezeket a derékra

·         Kezeket a fenékre

Nem is olvasom tovább.. Ez.. Hallom, hogy Castiel röhög. Ránézek. Én meg úgy elpirulok..

- Ez mi?! – Felállok és oda nyomom elé.

- Oda van írva. Mai menü… a párjával. – Vigyorog.

Kiakadtam. Ez előre el volt tervezve. Most már 100%-ig biztos vagyok ebben.

- Ülj le. Csak vicc volt.

- Vicc.. – Suttogom. Nagyon vicces. Kacagnom kell. – Ezzel most valamire célozni akartál? – Kérdem.

- Nem. – Vágta rá rögtön. De még sem volt őszinte.

Hirtelen eszembe jutott valaki.. Rosalia. Basszus!

- Öö.. Ki kell mennem a mosdóba! – Megfogom a táskám és ott hagyom.

Beléptem a mosdóba és elővettem a táskámból a telefonomat. Fel kell hívnom Rosaliat.

- HOL VAGY?! – Üvölt le.

- Elfelejtettem szólni, hogy ma nem tudok veled suliba menni.

- MICSODA?! ÉS MÉG CSAK MOST SZÓLSZ?! TUDOD, MILYEN HIDEG VAN?!!! ITT VÁRLAK, TE MEG MEGFELEDKEZEL RÓLAM!

- Ne haragudj! – Ú. Nagyot sóhajt.

- De mi a baj? Rosszul vagy? – Kérdezi aggódva. – És bocs, hogy leordítottalak.

- Semmi baj. Ne aggódj, nincs semmi bajom.. Izé.. Castiellel randizunk..

- MICSODA?!

- Mai napot ellógjuk és randizunk.

- Aztaaa! Gratulálok!

A derekamon két kezet éreztem meg, amik átkaroltak. Megijedtem, de visszatartottam a sikolyt. A tükörben Castielt pillantottam meg. Megnyugodtam. Már azt hittem, hogy valami idegen kezd el fogdosni. A Vöröske felé fordulok.

- Mit művelsz? Megijesztettél.

Váratlanul az ajkai az enyémhez tapadtak. A telefon kiesik a kezemből, ami a földön landol. A kezeimet a mellkasára teszem. El akarom lökni magamtól, de ő megfogja az egyik kezével a fejem és szorosan tart magához.

- Natasha! Ott vagy? Hahóó!! – Hallom Rosalia hangját.

Az ajkai a nyakamra vándorolnak.

- Castiel.. – Suttogom. Most szorosan átölel. – Miért?

- Natasha! Én.. Szeretlek! – Suttogja a fülembe.

Elhúzódik tőlem annyira, hogy a szemembe tudjon nézni. Újra megcsókol, azután a homlokát az enyémre teszi. A két keze a karomon van és érzem az illatát.

- Tudom, hogy te is érzel irántam valamit. - Nem mondok semmit. Félek és ideges vagyok. Nem tudom, hogy az érzéseim iránta valósak e, vagy csak fellángolás. De egy hang megtöri a csendet.

- HŰŰŰŰŰŰŰ! CASTIEL!! NATASHA SZERELMES BELÉD, EGYFOLYTÁBAN RÓLAD BESZÉL!! ÖSSZE KELL JÖNNETEK!! HALLOOD?!!!! – Üvölti. JÉZUSOM!!! EZ MEG! ÁÁÁ! Már így is full vörös vagyok..

Az ajkamba harapok. Castiel lepillant a földön heverő telefonomra. Felveszi, és a füléhez emeli.

- Ismételd meg. – Mondja Rosalianak.

Remegek. A szívem őrülten dobog. Úgy érzem, el kell futnom. Meg is próbálok, de Castiel elkapja a csuklóm. Rosalia elmondja neki az érzéseimet. Ő nagyon jól ismer engem. De nem neki kéne ezt tennie, hanem nekem. Én szerettem volna elmesélni ennek a fiúnak az érzéseimet. De végülis akkor… Mit mond neki Rosalia?

A Vöröske kinyomja Rosaliat és zsebre dugja a mobilt.

Közelebb jön, én meg hátrálok. Végül a falhoz szorít. A mellem a mellkasához ér és mélyen a szemembe néz. Nyelek egy nagyot.

- Mit érzel irántam? – Kérdezi.

12. rész: Majd nem összejöttünk.. + Benjamin itthon.

- Miért csókoltál meg? – Eltávolodok tőle egy lépéssel.

- Érzek irántad valamit, ami nem hagy nyugodni. – Közelebb jön felém egy lépéssel.

- Castiel.. – Hátrálok.

- Natasha. Én. – Közelebb jön. – Kedvellek.

Mennék még hátrébb, de a fal elállja az utamat. Oda szorít a falhoz.

Olyan közel van hozzám. Elpirulok. Vagyis.. szerintem már a csóknál elpirultam. Nyitja a száját, hogy mondjon valamit, de valaki megzavart minket:

- Khm.

Mind a ketten egyszerre oldalra nézünk. Kentin összefont karral néz minket. Mérgesnek tűnik.

- Mit műveltek?! – Kérdezi.

Castiel eltávolodik tőlem és Kentin felé fordul.

- Akarsz valamit? – Kérdezi, közben csúnyán néz rá.

Kentin most rám néz, aztán vissza Castielre.

- Semmit?

Kentin némán áll. A Vöröske visszafordul hozzám, de ekkor a másik fiú megmozdul és bever neki egyet.

Castiel elveszti egyensúlyát és a földre kerül. Megfogja az arcát és meglepődve néz Kentinre.

- Castiel! – Aggódva szólítom, miközben leguggolok hozzá.

Ránézek dühösen a másik fiúra. Erre ő megragadja a csuklóm és elkezd húzni. Ellenkezek, de ő az erősebb. Látom, hogy Castiel feláll. Magához ránt, de Kentin nem engedett el. Auuu.. A karom!T.T Fel is kiáltottam fájdalmamban. Kentin félve rám pillantott, közben elengedett. A kezemmel megfogom a másik karom. A Vöröske elém állt.

- Hagyjátok már abba!! – üvöltöm.

- Natasha! Nem hagyhatom, hogy együtt legyél egy ilyen gazemberrel!

- Te ne szólj bele az életembe! – Könny szökik a szemembe. Most miért kell ezt csinálni?

- De bele szólok! Óvódás korunk óta ismerjük egymást! – Közelebb akart jönni hozzám, de Castiel nem hagyta.

- És?! – Már én is kezdek ideges lenni.

- Mindig együtt voltunk. Emlékszel, amikor az oviban megkértem a kezed? Te igent mondtál! Megígértem, hogy megvédelek! – Felemeli a hangját és a mondat végén Castielre pillantott, majd vissza rám. Hátrébb állt a Vöröske miatt.

- Akkor még csak gyerekek voltunk!

- Szerelmesek voltunk egymásba!! Egyfolytában a nyomomban voltál, én meg örömmel fogtam meg a kezed. És emlékszel, amikor bepisiltél az oviban? Nem mondtam el senkinek! Én még oda is adtam neked a másik alsógatyámat és a nadrágomat, amit anyu pakolt be nekem.

- Mit művel?! – Suttogom értetlenül. Ez olyan kínos. Fogja már be! Ideges vagyok.

- És emlékszel, amikor egy nagyobb gyerek fellökött téged?! Én mentettelek meg, hogy ne ess bele a sárba!

- Jézusom, Kentin!

Miért mond ilyeneket?! Direkt Castiel előtt?! Fúúúú!!! És folytatja.. ÁÁ

Kikerülöm a Vöröskét és megindulok Kentin felé full vörös fejjel. Nem nézek hátra, nem merek Castiel fejére nézni. Amikor elé állok, abba hagyja. Bele rúgok a lábába. Ő fájdalmasan felkiáltott. Tudja, hogy ilyen vagyok, ha felidegesítenek. (Szétverem a másikat és csak nehezen tudom visszafogni magam. Persze vannak kivételek.)  Elfutok. Még ezt meghallottam: Szeretlek! Bocsáss meg!

Annyira belém szeretett, hogy még ilyeneket is bevet, hogy elijessze előlem a pasikat.

Felmegyek a 2. emeletre. A tesi cuccomat beteszem a szekrényembe és bemegyek a mosdóba. A tükörben megnézem magam. Ahhoz képest, hogy este nem tudtam aludni és sírtam..

Visszaemlékezik:

Most mit tegyek?! Nem tudok elaludni!! ÁÁ.. Össze-vissza forgolódom az ágyon. Mit tett velem ez az őrült?! Grr.. Ez így nem fog menni. Megint benyomom a gépet. Megnézek valami filmet. Hát, ha azután el tudok aludni.

Letöltöttem valami romantikus filmet.  Később, a film közepénél:

- Miiiiééért kell nekik szakítaniuk? Hisz annyira összeillenek!! Olyan szemetek a pasik!! – Letörlöm a könnyeimet a kezemmel, de az megállíthatatlanul folyik. – Miért csalta meg??!!! – Bőgök. – Ha összejövök Castiellel, ő is ezt fogja tenni velem??!! Neeee… De ő nem olyan. Az én Vöröském jobb! – Elnevetem magam sírás közben.

Azt írták erre, hogy romantikus, de ez inkább tragédia. Bár még nem néztem még végig.

A monitor előtt és a földön egy csomó taknyos zsebkendő hever. Mi vagyok én? Brühühühü… Fáj a fejem, de akkor is folytatom a filmnézést.

A lány később megbocsátott a fiúnak, és újra boldogak.

- Együtt kell lenniük! – Én miért nem vagyok ilyen boldog?! Miéééért!!!!!!! MIIIÉÉÉRT!!!???

De a film végénél a csajt elütötte egy autó. Hát ne tudjátok meg, hogy bőgtem. Durva volt. Még szerencse, hogy apa nem volt itthon. Remélem nem hallatszott át a szomszédba.

Majd a film végénél, elrohantam a mosdóba. Megmostam az arcom..

Sikerült elaludnom picivel később. De szörnyű érzés volt felkelni.

Ahhoz képest, hogy este nem tudtam aludni és sírtam és kikészültem, elég jól bírom..

Kicsit lenyugodtam és bementem az osztályterembe.

Jézusom! Mi van itt? Dakota a tanári asztalon táncol és Amber meg levideózza. Dajan röhög, (a többiek is, és pl. kivéve Nataniel, ő nincs a teremben), és a telefonjából ordibál a zene. Még a csengőt is alig lehet hallani. Leülök a helyemre, Rosalia mögé. Közben Castiel jött be.

- Mi a baj? – Kérdezi.

- Castiel és Kentin.. Később elmesélem. – Bólintott és előre fordult. A Vöröske leült mellém.

Kentin is megjött.

Az ajtóban a tanár áll. Felkapcsolja a villanyt és nézi a táncoló Dakotát. Erre a többiek ijedten néztek a rá. Azonnal befejezték és leültek a helyükre. A tanár nem túl boldogan, de leült és elkezdte mondani a mondandóját.

…

Amikor vége lett az utolsó órának is, elköszöntem a többiektől és Castiellel mentem haza. A buszmegállóban állunk.

- Castiel. – Nézek rá.

- Ne aggódj. Amit Kentin mondott, nem zavar. Az a múlt, és gyerek voltál. – rám mosolyog.

- Nem is aggódtam.

- Persze. – Összekócolja a hajam.

- Naa! – Megfogom a kezét, hogy levegyem a fejemről, de ő ekkor elkap és megölel. – Ca-Castiel. – Meglepődtem.

- Csak.. Maradjunk így egy kicsit.

Ó. Castiel. Egy kis töprengés után én is átöleltem. Beszívtam a férfias illatát. Most olyan jó így.

- Castiel.. – Suttogom.

- Css..

- Itt a busz.

Elenged. Elpirultam. Ő is egy picit. Felszálltunk a buszra és leültünk. Én ülök belül. Keresem a szavakat, hogy mit mondhatnék neki, de nem jut eszembe semmi.

- Ma mit csinálsz? – kérdezi.

Ekkor eszembe jutott valami. Féltékennyé tegyem?

- Ma egy helyes pasival találkozom.

- Kivel? – Kérdezi nyugtalanul.

- Na, mi van? Féltékeny vagy? – Rá nézek vigyorogva.

- Dehogy is.

- Na persze. – Suttogom, és kuncogok.

…

Később a kapunál elbúcsúztunk. Bementem a házba. A nappaliban:

- Azok a pompás színek! Ó! Micsoda gyönyörűség.. Drágám! Ma van az a nap.. Az a nap, amikor te és én, végre.. végre.. – Mondja szenvedélyesen egy virágnak a bátyám.

- Khm.

A testvérem, Benjamin felsikított lányos hangon.

- Jézusom! Drága hugicám.. Ne ijesztgess! – Mosolyog el.

Oda rohantam hozzá és a karjaiba ugrok. Ő elkap. Szorosan ölelem.

- Hiányoztál!

- Te is nekem. Hogy vagy?

- Jól vagyok. Sőt.. Annyira örülök neked! De amúgy mit csináltál az előbb?

- Ó. Én csak gyakoroltam. Tudod, egyszer eljön az a pillanat, amikor majd megkérem egy fiú kezét.

- Hogy te miért nem a lányokat szereted.. – Letesz.

- Ne mond, hogy egy lányt se szeretek.

- Persze. Én kivétel vagyok.

- Úgy van. – Vigyorog, majd elröhögi magát.

- Mi az??

- Hoztam neked ajándékot.

- Tényleg?! Mutasd!! Add ide! – Olyan izgatott lettem. Vajon mit kapok??

Azt mondta, hogy a szobámban van. Fel is rohantam, ő meg jött utánam. Az ágyamon találtam meg. Letépem róla a csomagolást és kinyitom a fekete dobozt.

Mi.. a.. BENJAMIN!!!

- Remélem, felpróbálod. Szeretném rajtad látni. – Ijesztően mosolyog.

- Te biztos meleg vagy? O_O

A dobozban egy amerikai zászlós mintájú bikini van. Amúgy jól néz ki, de ez fura tőle. Miért ilyet vett? Az a perverz állat! v.v Amúgy nagyon tetszik.

Benjamin röhög.

- Muszáj volt! Nem bírtam ki, hogy ne vegyem meg. – Röhög.

- Köszi. Tetszik.

- Amúgy, eredetileg ezt akartam adni. – Felém nyújt egy kisméretű dobozt. Elveszem tőle és kinyitom.

- Hűűű!! Ez gyönyörű! – Megölelem. – Nagyon tetszik!!

- Ennek örülök! Hagy adjam rád.

Elveszi tőlem és én megfordulok. Kilátok az ablakon és Castielt látom meg a túloldalon. Mérgesen és összefont karral néz minket. Félreérti? Castiel nem tudja, hogy ő a bátyám.

Benjamin rám adta. Még egyszer megköszönöm és oda lépek az ablakhoz. Kinyújtottam a nyelvem a Vöröskének és elhúzom a függönyt. Majd megmagyarázom neki.

…

Benjaminnal sokat beszélgettünk, majd estefelé ő előbb elment aludni. Nagyon elfáradt.

(Apa megint sokáig dolgozik, úgy hogy ő nincs itthon.)

Kint sötétedik és hideg van. Lezuhanyoztam. Felvettem egy pulcsit, mert fáztam, aztán befeküdtem az ágyamba. De kényelmes. Lecsukom a szemeimet. Már majd nem alszok, amikor valami zörgést hallok az ablak felől. Megijedek és felülök.

A villanyt felkapcsolta.

- Te meg mit keresel itt? Vagyis.. Mit akarsz? – Kérdezem Castielt.

- Még nem fejeztük be Azt a beszélgetést.– Mondja türelmetlenül. Elém áll.

- Azt mondtad, hogy kedvelsz. Komolyan gondoltad?

- Igen. – Felsóhajt. – Amikor először megláttalak, azt hittem nem foglak kedvelni. Először a piszkálódásodtól ideges lettem, zavart. De valahogy az elmúlt. Amikor együtt vagyunk, a külvilág megszűnik, és csak téged látlak. Átléptem egy határt..

- Castiel.. – Nyelek egyet. Belemarkolok a takaróba. Gyengéden néz rám.

- Mindig rád gondolok. De amikor ma megláttalak azzal a fickóval ideges lettem.. És amikor---

- Én is így érzek irántad. Veled boldog vagyok.. – Szakítom félbe.

- Beléd szerettem. – Elmosolyog.

- Én is.. beléd szerettem. Castiel. – Felálltam, ő azonnal átölelt. Szenvedélyesen elkezdtünk csókolózni.

Ekkor megcsörög az ébresztő órám és felébredek a csodálatos álmomból. Csak egy álom volt.. NEEEEEEEE… T.T Castiel nem is jött át hozzám. Olyan jó volt.

Azt veszem észre, hogy a szívem hevesen dobog. Az az álom nagyon valóságos volt.

11. rész: Szerintem beleszerettem.

Este van, és az ágyamban fekszem a sötétben. Azon gondolkozom, hogy mit akar mondani Castiel. Azon a bulin megcsókolt. Ma is majdnem. Mit érezhet irántam?

Nagy a csend. Lassan és nyugodtan lélegzem. A szemem előtt a Vöröskét látom. Elképzelem, ahogy átölel és megpuszilja a homlokomat, majd azt suttogja nekem: Szeretlek! Én meg beszívom a csodálatos illatát és mosolygok.

Miért gondolok ilyenre? Nem szerethettem belé! Nem tudom kiverni a fejemből.

Felülök. Vajon ő most mit csinálhat? Pff.. Ez meg milyen kérdés? 23:41 van. Biztos alszik. De ne gondoljak rá! Ő nekem csak egy barát! BARÁT!!

Eszembe jut valami.. Mivel úgy se tudok aludni, ezért bekapcsolom a gépet. Majd rákattintok a „Vöröske” mappára és megnézem azokat a képeket, amiket én fotóztam róla. Elmosolygok. Olyan aranyos..

Tényleg!! Amióta Castiellel barátkozom, azóta nem nagyon készítettem helyes, szexi pasikról képeket. Csak a Vöröskéről. Belebolondultam.

Másnap:

A suli előtt találkoztam Rosaliaval. Kerestünk egy nyugisabb helyet, ahol beszélhetünk. A kertészklubban egy fa alá, az árnyékba leültünk. Hűvös van és csend. Neki dőltem a fának és becsuktam a szemeimet.

- Nagyon rosszul nézel ki. – mondta Rosalia. – Mi történt?

- Egész éjjel nem tudtam aludni. Fáradt és álmos vagyok. – mondtam nyugodtan.

- Igen? Na, mesélj! Történt valami. – Elkezdett a táskájában keresni valamit.

- Castiel. – kezdtem.

- Mit művelt? És hagy csináljam meg a fejedet. Ez így borzasztó. – Kivette a táskájából a BB krémet.

Mindent elmeséltem neki. A csókot és a majdnem csókot is. Azt az ölelést, amikor átmentem hozzá, hogy bocsánatot kérjek. Azt, hogy a Vöröske mennyire furán viselkedik. És azt is, hogy lehet beleszerettem.

- Értem. Azt ajánlom, hogy ezt beszéld meg vele. – Kezembe adja a tükrét.

- Már is jobban nézek ki. Köszii! – mosolyogtam el. – Meg fogom beszélni vele, csak nem tudom, majd hogyan kezdjek neki.

- Jön az majd magától.

Még mielőtt becsöngettek, elmentünk a büfébe és vettem kávét. A forró italt kortyolom a termünk előtt. Neki dőlök a falnak és bambulok előre. Armin boldogan köszön nekem és belép a terembe. A diákok üvöltésétől víz hangzik a folyosó. Én meg lehangolt vagyok. Rosalia már bement a terembe.

Castiel jön felém. Elmegy mellettem, de mielőtt bemenne a terembe, rám mosolygott. Azt hiszem picit elpirulhattam.

Amikor megittam az egészet, összegyűrtem a műanyag poharat és beledobtam a kukába. Becsengettek. Bementem én is és leültem a helyemre, Castiel mellé. Az első óra osztályfőnöki.

Feszült vagyok. De eszembe jutott valami. Lysander kicsit híres. De, hogy Castiel az lenne, arról nem igazán tudok, de már tudom, hogy Lysanderrel szokott fellépni. Előveszem a telefonomat és a google-ba beírom: chatbot4u. Az első találatra kattintok és be is adja az oldalt. Beírom, hogy „Castiel”. Nem ad ki semmit. Hmm… Pedig ő is híres egy picit. Akkoooor.. Beírom, hogy „Lysander”. Na, róla találtam. Hú.. nem is kevés. Akármit írhatok, úgy is csak egy gép beszél.. Kiválasztok egyet. „A Perverz Lysander cukiság!”

A Perverz Lysander cukiság!: Szia, édes! Hogy vannak a szexy lufijaid???;)))));P<3

Mi van? Mi ez a szöveg? Jézusoom! Inkább hagyom ezt. Akkor most.. Mindenképpen jó kedvem lesz! Igen!! Kit piszkáljak? Hmmm.

Ránézek mindenkire. Kit kéne? Violette-t nem látom, mit csinál, de szerintem rajzol. Rosalia tanul. Amber és Dake etetik egymást.. oké. Alexy rajzol. Kim zenét hallgat, és most leteszi a fejét a padra. Hmm.. Alexyt vicces piszkálni.

Kitépek az egyik füzetemből egy kis papírdarabot, jól összegyűröm és neki dobom a fiúnak. A hátát találtam el, de nem reagált erre semmit. Még egyszer ezt megteszem, de most a fejét találom el. Alexy hátranéz, én meg gyorsan az ablak felé pillantottam. Észreveszem, hogy Castiel alszik. MHMHMHMH!!! Olyat találtam ki. De előbb Alexyt akarom piszkálni. – Gonoszan elmosolygok, de magamban nevetek.

Megint összegyűrök egy pici papírdarabot és eldobom Alexy felé, de nem találtam el. Ajjj! Ismét.. éééés siker! Eltaláltam a fejét. Hátranéz felém. Úgy csinálok, mint, ha nem én lettem volna. Visszafordul. Még kétszer megcsinálom. Magamban már szétröhögtem magam, de eltakarom a számat a tenyeremmel, mert nehezen bírom visszatartani. Alexy megfordul és nekem dob egy nagyobb darab összegyűrt nyálas papírt, ami a homlokomat találta el. Pislogok. Meglepődtem. Fúúú.. Alexy!

A többi 10 percben egyfolytában dobáltuk egymást. Végül oda suttogtam neki, hogy most már elég, de nem hagyta abba, ezért Kim mellé ültem. (Középső és utolsó pad.) Alexy mögött vagyok. Megbököm a hátát.

- Te! Elég. – Vigyorgok.

- Képes vagy feladni? Akkor én nyerem a csatát. – Nevet és rákönyököl a padomra.

- A csatát megnyered, de a háborút nem.

Farkas szemet nézünk, majd elnevetjük magunkat.

- Oké! – Kinyújtja rám a nyelvét. Én is így teszek.

Ekkor az ablak felől valaki megdob valamivel. Oda nézek, Castiel alszik. Ő volt? Mindegy. Visszanézek Alexyre.

Alexyvel olyan jó hülyülni. Ő a 2. legjobb barátom.

Az 1. természetesen Rosalia. Amúgy már nem is érzem magam álmosnak.

- Ma jössz velem vásárolni? – Kérdezi.

- Nem lehet. Suli után haza kell mennem. Ma jön haza a bátyám.

- Na, az jó!

- Majd legközelebb.

A maradék időben beszélgettünk, majd kicsöngettek.

A következő óra tesi. Neee!!!

Felkapom a vállamra a táskámat és kimegyek a szekrényemhez. Onnan kiveszek egy szatyrot, amiben a tesi cuccaim vannak.

Tesi:

Mivel napos idő van és nincs hideg, ezért kimentünk futni. Majd a tesi teremben a fiúk felkötötték a hálót és két csapatba álltunk. Röplabdázni fogunk. 6 a 6 ellen. A többiek meg vagy a konditeremben vannak (pl.: Armin és Dajan), vagy pedig tollasoznak (pl.: Violette, Iris, Charlotte és Lisa (Amber barátnői).

Csapatom: Én, Castiel, Lysander, Alexy, Kentin, Rosalia.

Ellenfél: Dakota, Amber, Melody, Nataniel, Kim és Peggy.

A tanár bedobja a labdát. Most dől el, hogy melyik csapat fog kezdeni. Amber próbálta átütni a labdát, de nem sikerült neki. Mi kezdünk. Forgunk, és én nyitok.

…

Jól elvoltunk. Kentin véletlenül fejbe találta Ambert, ezért Dakotával elmentek az orvosiba. Amúgy alig találta el, de neki szokása az ilyet eltúlozni. Pedig csak súrolta.

Ken át állt az ellenfélhez és így folytattuk tovább.

…

Vicces volt. Én véletlenül kétszer is eltaláltam Castielt. Upsz. Alexy a labda után rohant, hogy vissza tudja ütni, de közben hasra esett. Viszont Nataniel fejét tényleg eltalálta a labda (Castiel volt), de mindannyian, Nataniellel együtt csak röhögtünk. Jó volt a hangulat.

Az óra után megyek fel a lépcsőn a 2. emeletre. Előttem a Vöröske sétál fel. Végig nézek rajta és meglátom azt a formás fenekét. JÉZUSOM! Most fejezzem be ezt!! Castiel és a feneke... ÁÁÁÁÁ MIÉRT GONDOLOK ILYENRE??!! T.T Ki kell mosnom a szememet… az agyammal együtt. Úgy érzem, ezt meg kell örökítenem.

Gyorsan előveszem a telefonomat és lefotózom Castiel seggét. Kiadott egy hangot, jelezve, hogy kész. A Vöröske hátrafordult, én meg megfordultam és elszaladtam.

- Natasha!! – Kiabálja.

Kifutottam az udvarra. Fú! De megijedtem. Elfelejtettem lenémítani a telefonomat. Szemügyre veszem a képen látható popót. Ú!!! De szexi! Kicsit homályos lett a kép, de így is nagyon tetszik.

Ekkor Castiel kiveszi a mobilt a kezemből.

- HÉ! – Utána nyúlok, de ő a magasba emelte, hogy ne érjem el. – Add vissza!

- Milyen képet készítettél rólam? – Tettetett dühvel nézett rám. Tudom, hogy igazából nem is mérges.

- Semmilyet! Add már vissza!

- Akkor megnézem. – És megnézte. De kínos. Lebuktam. Most meg kitörölte.

Megint érzek valamit. Mint, ha jó érzés lenne vele lenni. Nem is tudom. Nehéz szavakba ejteni. Engem néz. Felsóhajt, azután visszaadja a telefont.

- Beszélni akarok veled. – mondja nyugodtan. De volt valami más is a hangjában. Valami.. Nem is tudom, hogyan jellemezhetném ezt.

- Miről? – Lenézek a cipőmre.

- Nézz rám.

- Csak mond.

- Azt akarom, hogy rám nézz! – Megfogja az államat és megemeli.

Látom őt, de nem mutatom ki, hogy mit érzek. (Legalább is próbálom.) De belenézek abba a két elbűvölő szempárba. Hogy lehet ilyen helyes? Eltel körülbelül 10 másodperc, majd megmozdul és azt veszem észre, hogy az ajkaink összeérnek.

A következő pillanatban meg a nyelve már az én számban van.