12. rész: Majd nem összejöttünk.. + Benjamin itthon.

- Miért csókoltál meg? – Eltávolodok tőle egy lépéssel.

- Érzek irántad valamit, ami nem hagy nyugodni. – Közelebb jön felém egy lépéssel.

- Castiel.. – Hátrálok.

- Natasha. Én. – Közelebb jön. – Kedvellek.

Mennék még hátrébb, de a fal elállja az utamat. Oda szorít a falhoz.

Olyan közel van hozzám. Elpirulok. Vagyis.. szerintem már a csóknál elpirultam. Nyitja a száját, hogy mondjon valamit, de valaki megzavart minket:

- Khm.

Mind a ketten egyszerre oldalra nézünk. Kentin összefont karral néz minket. Mérgesnek tűnik.

- Mit műveltek?! – Kérdezi.

Castiel eltávolodik tőlem és Kentin felé fordul.

- Akarsz valamit? – Kérdezi, közben csúnyán néz rá.

Kentin most rám néz, aztán vissza Castielre.

- Semmit?

Kentin némán áll. A Vöröske visszafordul hozzám, de ekkor a másik fiú megmozdul és bever neki egyet.

Castiel elveszti egyensúlyát és a földre kerül. Megfogja az arcát és meglepődve néz Kentinre.

- Castiel! – Aggódva szólítom, miközben leguggolok hozzá.

Ránézek dühösen a másik fiúra. Erre ő megragadja a csuklóm és elkezd húzni. Ellenkezek, de ő az erősebb. Látom, hogy Castiel feláll. Magához ránt, de Kentin nem engedett el. Auuu.. A karom!T.T Fel is kiáltottam fájdalmamban. Kentin félve rám pillantott, közben elengedett. A kezemmel megfogom a másik karom. A Vöröske elém állt.

- Hagyjátok már abba!! – üvöltöm.

- Natasha! Nem hagyhatom, hogy együtt legyél egy ilyen gazemberrel!

- Te ne szólj bele az életembe! – Könny szökik a szemembe. Most miért kell ezt csinálni?

- De bele szólok! Óvódás korunk óta ismerjük egymást! – Közelebb akart jönni hozzám, de Castiel nem hagyta.

- És?! – Már én is kezdek ideges lenni.

- Mindig együtt voltunk. Emlékszel, amikor az oviban megkértem a kezed? Te igent mondtál! Megígértem, hogy megvédelek! – Felemeli a hangját és a mondat végén Castielre pillantott, majd vissza rám. Hátrébb állt a Vöröske miatt.

- Akkor még csak gyerekek voltunk!

- Szerelmesek voltunk egymásba!! Egyfolytában a nyomomban voltál, én meg örömmel fogtam meg a kezed. És emlékszel, amikor bepisiltél az oviban? Nem mondtam el senkinek! Én még oda is adtam neked a másik alsógatyámat és a nadrágomat, amit anyu pakolt be nekem.

- Mit művel?! – Suttogom értetlenül. Ez olyan kínos. Fogja már be! Ideges vagyok.

- És emlékszel, amikor egy nagyobb gyerek fellökött téged?! Én mentettelek meg, hogy ne ess bele a sárba!

- Jézusom, Kentin!

Miért mond ilyeneket?! Direkt Castiel előtt?! Fúúúú!!! És folytatja.. ÁÁ

Kikerülöm a Vöröskét és megindulok Kentin felé full vörös fejjel. Nem nézek hátra, nem merek Castiel fejére nézni. Amikor elé állok, abba hagyja. Bele rúgok a lábába. Ő fájdalmasan felkiáltott. Tudja, hogy ilyen vagyok, ha felidegesítenek. (Szétverem a másikat és csak nehezen tudom visszafogni magam. Persze vannak kivételek.)  Elfutok. Még ezt meghallottam: Szeretlek! Bocsáss meg!

Annyira belém szeretett, hogy még ilyeneket is bevet, hogy elijessze előlem a pasikat.

Felmegyek a 2. emeletre. A tesi cuccomat beteszem a szekrényembe és bemegyek a mosdóba. A tükörben megnézem magam. Ahhoz képest, hogy este nem tudtam aludni és sírtam..

Visszaemlékezik:

Most mit tegyek?! Nem tudok elaludni!! ÁÁ.. Össze-vissza forgolódom az ágyon. Mit tett velem ez az őrült?! Grr.. Ez így nem fog menni. Megint benyomom a gépet. Megnézek valami filmet. Hát, ha azután el tudok aludni.

Letöltöttem valami romantikus filmet.  Később, a film közepénél:

- Miiiiééért kell nekik szakítaniuk? Hisz annyira összeillenek!! Olyan szemetek a pasik!! – Letörlöm a könnyeimet a kezemmel, de az megállíthatatlanul folyik. – Miért csalta meg??!!! – Bőgök. – Ha összejövök Castiellel, ő is ezt fogja tenni velem??!! Neeee… De ő nem olyan. Az én Vöröském jobb! – Elnevetem magam sírás közben.

Azt írták erre, hogy romantikus, de ez inkább tragédia. Bár még nem néztem még végig.

A monitor előtt és a földön egy csomó taknyos zsebkendő hever. Mi vagyok én? Brühühühü… Fáj a fejem, de akkor is folytatom a filmnézést.

A lány később megbocsátott a fiúnak, és újra boldogak.

- Együtt kell lenniük! – Én miért nem vagyok ilyen boldog?! Miéééért!!!!!!! MIIIÉÉÉRT!!!???

De a film végénél a csajt elütötte egy autó. Hát ne tudjátok meg, hogy bőgtem. Durva volt. Még szerencse, hogy apa nem volt itthon. Remélem nem hallatszott át a szomszédba.

Majd a film végénél, elrohantam a mosdóba. Megmostam az arcom..

Sikerült elaludnom picivel később. De szörnyű érzés volt felkelni.

Ahhoz képest, hogy este nem tudtam aludni és sírtam és kikészültem, elég jól bírom..

Kicsit lenyugodtam és bementem az osztályterembe.

Jézusom! Mi van itt? Dakota a tanári asztalon táncol és Amber meg levideózza. Dajan röhög, (a többiek is, és pl. kivéve Nataniel, ő nincs a teremben), és a telefonjából ordibál a zene. Még a csengőt is alig lehet hallani. Leülök a helyemre, Rosalia mögé. Közben Castiel jött be.

- Mi a baj? – Kérdezi.

- Castiel és Kentin.. Később elmesélem. – Bólintott és előre fordult. A Vöröske leült mellém.

Kentin is megjött.

Az ajtóban a tanár áll. Felkapcsolja a villanyt és nézi a táncoló Dakotát. Erre a többiek ijedten néztek a rá. Azonnal befejezték és leültek a helyükre. A tanár nem túl boldogan, de leült és elkezdte mondani a mondandóját.

…

Amikor vége lett az utolsó órának is, elköszöntem a többiektől és Castiellel mentem haza. A buszmegállóban állunk.

- Castiel. – Nézek rá.

- Ne aggódj. Amit Kentin mondott, nem zavar. Az a múlt, és gyerek voltál. – rám mosolyog.

- Nem is aggódtam.

- Persze. – Összekócolja a hajam.

- Naa! – Megfogom a kezét, hogy levegyem a fejemről, de ő ekkor elkap és megölel. – Ca-Castiel. – Meglepődtem.

- Csak.. Maradjunk így egy kicsit.

Ó. Castiel. Egy kis töprengés után én is átöleltem. Beszívtam a férfias illatát. Most olyan jó így.

- Castiel.. – Suttogom.

- Css..

- Itt a busz.

Elenged. Elpirultam. Ő is egy picit. Felszálltunk a buszra és leültünk. Én ülök belül. Keresem a szavakat, hogy mit mondhatnék neki, de nem jut eszembe semmi.

- Ma mit csinálsz? – kérdezi.

Ekkor eszembe jutott valami. Féltékennyé tegyem?

- Ma egy helyes pasival találkozom.

- Kivel? – Kérdezi nyugtalanul.

- Na, mi van? Féltékeny vagy? – Rá nézek vigyorogva.

- Dehogy is.

- Na persze. – Suttogom, és kuncogok.

…

Később a kapunál elbúcsúztunk. Bementem a házba. A nappaliban:

- Azok a pompás színek! Ó! Micsoda gyönyörűség.. Drágám! Ma van az a nap.. Az a nap, amikor te és én, végre.. végre.. – Mondja szenvedélyesen egy virágnak a bátyám.

- Khm.

A testvérem, Benjamin felsikított lányos hangon.

- Jézusom! Drága hugicám.. Ne ijesztgess! – Mosolyog el.

Oda rohantam hozzá és a karjaiba ugrok. Ő elkap. Szorosan ölelem.

- Hiányoztál!

- Te is nekem. Hogy vagy?

- Jól vagyok. Sőt.. Annyira örülök neked! De amúgy mit csináltál az előbb?

- Ó. Én csak gyakoroltam. Tudod, egyszer eljön az a pillanat, amikor majd megkérem egy fiú kezét.

- Hogy te miért nem a lányokat szereted.. – Letesz.

- Ne mond, hogy egy lányt se szeretek.

- Persze. Én kivétel vagyok.

- Úgy van. – Vigyorog, majd elröhögi magát.

- Mi az??

- Hoztam neked ajándékot.

- Tényleg?! Mutasd!! Add ide! – Olyan izgatott lettem. Vajon mit kapok??

Azt mondta, hogy a szobámban van. Fel is rohantam, ő meg jött utánam. Az ágyamon találtam meg. Letépem róla a csomagolást és kinyitom a fekete dobozt.

Mi.. a.. BENJAMIN!!!

- Remélem, felpróbálod. Szeretném rajtad látni. – Ijesztően mosolyog.

- Te biztos meleg vagy? O_O

A dobozban egy amerikai zászlós mintájú bikini van. Amúgy jól néz ki, de ez fura tőle. Miért ilyet vett? Az a perverz állat! v.v Amúgy nagyon tetszik.

Benjamin röhög.

- Muszáj volt! Nem bírtam ki, hogy ne vegyem meg. – Röhög.

- Köszi. Tetszik.

- Amúgy, eredetileg ezt akartam adni. – Felém nyújt egy kisméretű dobozt. Elveszem tőle és kinyitom.

- Hűűű!! Ez gyönyörű! – Megölelem. – Nagyon tetszik!!

- Ennek örülök! Hagy adjam rád.

Elveszi tőlem és én megfordulok. Kilátok az ablakon és Castielt látom meg a túloldalon. Mérgesen és összefont karral néz minket. Félreérti? Castiel nem tudja, hogy ő a bátyám.

Benjamin rám adta. Még egyszer megköszönöm és oda lépek az ablakhoz. Kinyújtottam a nyelvem a Vöröskének és elhúzom a függönyt. Majd megmagyarázom neki.

…

Benjaminnal sokat beszélgettünk, majd estefelé ő előbb elment aludni. Nagyon elfáradt.

(Apa megint sokáig dolgozik, úgy hogy ő nincs itthon.)

Kint sötétedik és hideg van. Lezuhanyoztam. Felvettem egy pulcsit, mert fáztam, aztán befeküdtem az ágyamba. De kényelmes. Lecsukom a szemeimet. Már majd nem alszok, amikor valami zörgést hallok az ablak felől. Megijedek és felülök.

A villanyt felkapcsolta.

- Te meg mit keresel itt? Vagyis.. Mit akarsz? – Kérdezem Castielt.

- Még nem fejeztük be Azt a beszélgetést.– Mondja türelmetlenül. Elém áll.

- Azt mondtad, hogy kedvelsz. Komolyan gondoltad?

- Igen. – Felsóhajt. – Amikor először megláttalak, azt hittem nem foglak kedvelni. Először a piszkálódásodtól ideges lettem, zavart. De valahogy az elmúlt. Amikor együtt vagyunk, a külvilág megszűnik, és csak téged látlak. Átléptem egy határt..

- Castiel.. – Nyelek egyet. Belemarkolok a takaróba. Gyengéden néz rám.

- Mindig rád gondolok. De amikor ma megláttalak azzal a fickóval ideges lettem.. És amikor---

- Én is így érzek irántad. Veled boldog vagyok.. – Szakítom félbe.

- Beléd szerettem. – Elmosolyog.

- Én is.. beléd szerettem. Castiel. – Felálltam, ő azonnal átölelt. Szenvedélyesen elkezdtünk csókolózni.

Ekkor megcsörög az ébresztő órám és felébredek a csodálatos álmomból. Csak egy álom volt.. NEEEEEEEE… T.T Castiel nem is jött át hozzám. Olyan jó volt.

Azt veszem észre, hogy a szívem hevesen dobog. Az az álom nagyon valóságos volt.