46. rész: Emlék

Natasha

Darell Matthews. Az a fiú, akivel nagyon jóban voltam kiskoromban, de én nem emlékszem rá. Még is hiszek neki, hisz van bizonyítéka. Az a kép teljesen meglepett. Azonban valami még is dereng, hogy mi régen barátok voltunk, érzem. Amikor a parkban megfogta a kezem, és amikor megölelt, a szívem furcsán dobogott, ami nem igazán tetszett, mert nem zúgtam belé. Én egy fiút szeretek, és az nem is fog változni. De ha Castiel tudomást szerez róla, és arról, hogy egy ideig velem fog lakni, teljesen ki fog akadni. Igen, talán nekem kéne elmondanom, mert elképzelhetetlen, hogy ezek ketten ne fussanak össze véletlen. De még is kicsit félek, ha megtudja. De nem értem a saját érzésemet, miért félek elmondani neki? Nem félek… Holnap elmesélem neki, és nem lesz semmi félreértés.

Darell előttem állt és a szemembe nézett, miközben elmosolyodott. Aztán megfordult és elindult kifelé, de még mielőtt ki is érhetett volna a szobámból, kopogást hallottam az ablakomból. A szívem majd kiugrott a helyéről, Darell felém fordult és kíváncsi tekintettel pillantott a függönyre, amely eltakarta az ablakot. Castiel be akar hozzám jönni.

- Ez mi volt? – tette fel a kérdést jó kedvűen.

- Micsoda? – A hangom nyugodtnak tűnt, ami meglepett, mert valójában mindjárt összeesek. Ugye nem veszi észre, hogy remeg a lábam? Most nem láthatja meg Castiel Darellt, ez most olyan félreérthető helyzet. Ahh, basszus, basszus! – Én nem hallottam semmit – megindultam a fiú felé, és elkezdtem kifelé tolni a szobámból. Azután rácsuktam az ajtót.

- Mi a baj? – hallottam az aggódó hangját.

- Semmi, csak át akarok öltözni.

- Ja, akkor oké. Azt hittem megbántottalak – megnyugvást éreztem a hangjában.

A Vöröske ismét kopogott. Oda siettem az ablakhoz, és mielőtt beengedtem, vettem egy mély levegőt. Néztem, ahogy szexisen bemászik az ablakomon, és éreztem, hogy elpirulok. Beletúrt a hajába, közben rám nézett és széles mosoly jelent meg az arcán. A fekete farmer zsebéből elővett egy telefont – az én telómat, és felém nyújtotta, elvettem tőle.

- Mostanában sokszor nálam hagyod a telódat. Van ezzel valami hátsó szándékod? – szólalt meg játékos hangnemben, én meg egyre jobban éreztem, hogy ég az arcom.

- Hátsó szándék? Te perverz – suttogtam, de ő még is meghallotta.

Felnevetett.

- Hiányoztál – húzott magához és gyengéden átölelt.

- De hát csak pár perce váltunk el – mosolyodtam el, közben felnéztem rá, a szemébe.

Közelebb hajolt a fejemhez, csak pár centi választott el az ajkától. Csak pár másodperc múlva szólalt meg.

- Szia – mondta, aztán elhúzódott tőlem és elkezdte kitenni a lábát az ablakomon.

- Mi? Várj, és most mi van a csókunkkal? – panaszkodtam, mire ő meg felröhögött, és visszasietett hozzám. Direkt csinálta, a kis…

Picit oldalra billentette a fejét, tenyerébe fogta két oldalt az arcom és követelőzően kezdett csókolni, még is éreztem benne a szeretetét. A szívem nagyot dobbant tőle. Megkapaszkodtam két oldalt a nadrágjában, és természetesen viszonoztam a csókot. Amikor átdugta a nyelvét a számba, amikor megérintette a nyelvem az övével, egyszerűen a mennyországban éreztem magam. Amikor véget ért a csókunk, homlokon puszilt.

- Sajnos vissza kell mennem Sophie miatt.

Így is tett.

Ablakomat becsuktam és elhúztam a függönyt. Beszívtam mélyen a levegőt, majd kifújtam. Huh, ez meleg volt.

A szekrényemhez lépve kikerestem pár ruhát, amit fürdés után szeretnék felvenni. Amint találtam egy barna cicanacit és egy fehér rövid ujjú pólót, meg fehérneműt, megindultam a fürdőszoba. A konyhából éreztem egy finom illatot, de nem mentem le megnézni, csak miután végeztem a zuhanyzással. Fekete hajamat kiengedve sétáltam le Darellhez, akit a konyhában találtam meg.

- Szereted a vörös színt? – tette fel a kérdést, amint megpillantott.

- Igen – feleltem. – Mi az? – böktem a tányér felé, ami le volt takarva egy másik tányérral.

- Süti. Az majd vacsora után – mosolyodott el.

Már majdnem mondtunk valamit, de megzavart minket a csengő.

- Vársz valakit? – kérdezte.

Megráztam a fejem.

Amikor kinyitottam az ajtót, Viktort pillantottam meg kócos hajjal. Amint meglátott, hülye vigyor jelent meg az arcán, miközben egyik lábáról állt a másikra.

- Szia, hát te? - Hangom kedves volt, de aztán megéreztem rajta az alkohol szagát. - Jól vagy?

Aztán váratlanul rám dőlt, én meg alig bírtam megtartani.

- Úgy hiányoltalak – suttogta a fülembe. – Tudod milyen aranyos vagy? Néha felraknálak a polcra, hogy nézhesselek… vagy az ágyba? Lényegtelen – felcsuklott.

- Viktor – próbáltam eltolni magamtól, de túl nehéz volt. – Elengednél?

A szövegére nem reagáltam, mert felesleges lett volna. Részeg. Talán fel sem fogná a szavaimat. Egyáltalán érti, mit beszélek? Szerintem nem is figyelt erre.

- Olyan puha vagy, mint a párnám.

 A fejét lejjebb tolta, és beletemette a melleimbe az arcát, én meg éreztem, hogy lángol az arcom és legszívesebben most agyonverném. Valahogy sikerült ellöknöm magamtól, és már majdnem rákiabáltam, amikor egy féltékeny aurát éreztem meg mögöttem. Megpördültem és Darellt pillantottam meg, akinek dühében égnek állt a haja. Újra megnéztem Viktor fejét, aki Darellt méregette a véreres szemével.

Aztán a következő pillanatban Darell felemelte Viktort a pólójánál fogva és a falnak dobta, aki a fenekére csúszott, le a padlóra. Darell ropogtatni kezdte az ujjait, én meg hirtelen azt se tudtam, hogyan állítsam le.

- Hogy merészelsz így bánni egy nővel? – tette fel a kérdést gyilkos pillantással.

- Ő nem nő, ő Natasha – Viktor összevonta a szemöldökét.

- Aki a jegyesem - mondta Darell.

Viktor meglepődő arcot vágott, mire rám nézett és szerintem nem jutott szóhoz. Akartam ellenkezni, de nem bírtam volna értelmeset kinyögni.

A részeg Viktor elájult.

- Most mit csináljunk vele?

- Kötözzük meg a szekrényben?

- Nee. Azt hiszem, hívni kéne az egyik haverját - felsóhajtok.

Leguggoltam hozzá és elkezdtem keresgélni a teloját, amikor Viktor elkapta a kezemet. Ijedtemben felsikítottam.

- Hova nyúlkálsz, édesem? Ha te is, én is – egyik tenyerébe fogta a mellem, én meg erre belevágtam egyet a hasába, ő meg felnyögött, azután felnevetett.

Erre Darell megfogta Viktort, és elkezdte húzni a földön, akit az ablakhoz vitt és kilógatott. Én meg lángoló arccal siettem utána.

- Darell! Ezt nem szabad – kiabáltam zavaromban.

- Miért? A földszinten vagyunk úgyis. Nem fájnak neki... – gondolkodó arcot vágott. - Így tényleg nem jó... – mondta. -  Áh, mindegy. Lusta vagyok felvinni az emeletre.

- Inkább hagyd, majd én elintézem - dühös képet vágtam és összefontam a karom.

A kanapéra fektette, Viktor egyik lába lecsúszott és kifolyt a nyála. Darell meg a karjaiba zárt és éreztem gyors szívdobogását.

- Bocsi, csak kicsit... rossz érzés, hogy más is megérinthet.

Viktor leesett a kanapéról, aki rögtön fel is ébredt és el kezdte ölelni a lábamat.

- Csoportos szendvics – mondta, miközben felcsuklott.

- Leüthetem?

- Üsd...

Darell pofon vágta Viktort, aki ismét elájult, Darell meg tovább ölelt.

- És most elengedhetsz - mellkasára fektettem a két tenyeremet, hogy eltoljam magamtól.

- Kicsit furcsa – elengedett és a szemembe nézett ráncolva a homlokát. - Régen alig akartál elengedi... – elpirult. Gondolom egy emléktől.

Amikor elvitték Viktort, vacsora után befeküdtem az ágyamba. A plafont néztem, miközben gondolatok kimentek a fejemből és lassan lecsukódtak a szemeim. Álomba merültem, és oly fura érzésem volt közben.

Az égbolt kék színben pompázott, felhők nem voltak, csak én, a mami és a többi gyerek, akik a játszótéren játszottak. Én az anyukám mellett üldögéltem, ő egy könyvet olvasott, én meg a legjobb barátomat vártam, Darellt. Láttam, hogy a többiek milyen jól szórakoznak, én is ezt akartam tenni, csak Darellel.

Meleg volt, de csak annyira, hogy élvezhető legyen. Pillangók repkedtek, méhek vándoroltak virágról virágra, madarak csiripeltek.

- Mami, megnézem a virágokat – szóltam neki.

A mami rám mosolygott, én meg oda siettem a csúszda mellé, ahol piros tulipánok voltak. Leguggoltam és csodálkoztam, hogy hogyan létezhet ilyen szép dolog, amikor két fiú állt meg mögöttem. Ők picit magasabbak voltak nálam, egyik szőke, a másiknak meg fekete haja volt.

- Nézd mit hoztunk neked – vigyorgott a szőke, mire a fekete felém nyújtotta a kezét.

Felálltam, hogy megnézzem, mi van a kezében. A fekete kisfiú megmutatta, mi van a tenyerébe, én meg valami nagy bogarat pillantottam meg.

- Fúúúj – sikoltottam, és hátráltam.

A két fiú nevetett. Közeledtek felém azzal a csúnya bogárral, én meg elfutottam, de ők követtek. A mamihoz akartam bújni, de meghallottam Darell hangját, ahogy a fiúkra kiabált, miközben oda sietett hozzám. Vigyorogtam és boldoggá tett, hogy látom, de aztán megbotlottam valamiben és hasra estem. Szemeim könnybe lábadtak, a két fiú elrohant Darelltől.

- Nati – aggódó hangját hallottam.

Amint ideért hozzám, felsegített a földről. Letöröltem a könnyeimet, és a zokogás kerülgetett.

- Megsérültél?

Megráztam a fejem. Ekkor Darell magához húzott és átölelt, karjai a hátamon nyugodtak. Ölelését viszonozva újra mosolyogtam és megnyugodtam. Darell egy fejjel magasabb volt nálam, az állát a fejem búbjára fektette, én meg a mellkasán pihentettem a fejem.

- Késtél – suttogtam.

Felpillantottam rá.

- Bocsi, anyukám nem találta a homokozó cuccokat. Építsünk várat - elengedtük egymást.

- De én túl öreg vagyok a homokvárhoz.

- Persze-persze, ha te mondod – vigyorgott, és elindultunk az anyukája felé, aki az én mamim mellett üldögélt és beszélgettek.

- De tényleg.

- Tudom-tudom...

- Nem hiszed? Megmutatom neked – megragadtam Darell pólóját és magamhoz húztam. Ajkamat az övére tapasztottam.

Amikor eltávolodtam tőle, akkor fogtam fel, mit csináltam és éreztem, ahogy elpirulok. Darell értetlenül, de boldogan nézett rám, majd meghallottuk az anyukám hangját, hogy ismételjük meg, mert le akart fotózni minket. Erre még jobban elöntött a pír, és mozdulatlanná dermedtem, nem tudtam mit csináljak, el akartam futni. Aztán Darell a tenyerébe fogta az arcomat, és megcsókolt.

Ekkor kinyíltak a szemeim és azonnal felültem. Megszédültem, ezért vártam egy pillanatot, de a fejemben csak az az álom volt. Ez inkább olyan, mintha emlék lenne… hisz ez emlék. Emlékszem…  A fénykép…

Zakatoló szívvel pattantam fel. Felkapcsoltam a villanyt és a ruhás szekrényemben kezdtem kutatni.

Van egy doboz, amit elrejtettem, és régóta nem nyitottam ki. Teljesen megfeledkeztem róla… Hogy felejthettem el? A légzésem szaporábbá vált és a sírás kerülgetett.

Ahogy megtaláltam, nem foglalkozva pár kihajított ruhámmal, az ágyamra ültem. A kezemben volt egy vörös kopott kerek fémdoboz rózsaszín virágokkal díszítve. Kinyitottam és egy csomó olyan dolgot találtam, amit elfelejtettem. De megtaláltam azt a képet, amit az álmomban a mami fotózott, és volt itt… egy gyűrű.