8. rész: Buli: Túl hamar lettem részeg.. Ajjj!!

Egész héten Castiel kikészített.  Kértem, hogy fejezze be, de mint ha meg se hallotta volna. Miért piszkált?! Nem normális, természetesen ezt még vissza fogja kapni. De viszont most kikapcsolódhatok.  Ma úgy be fogok rúgni, hogy rám se fognak ismerni. És az a legjobb, hogy nincs itt Castiel.

Itt állok Rosalival a klub előtt. Yukiékat várjuk. Ó. Már ott is jönnek.

- Sziasztok!- üvölti nekik Rosaly, miközben integet nekik. Yuki és a két barátnőivel ide szaladtak hozzánk.

- Sziasztok! Végre ez a pillanat is eljött! –mosolygott boldogan Yuki . – ők itt a barátnőim. Fanni és Emily. - Bemutatott minket egymásnak.

Fanni:

Emily:

Rosalia:

Natasha:

Yuki:

Beléptünk az épületbe. A hangos zene üvölt a hangfalakból. Sokan táncolnak, de néhányan arrébb vonultak beszélgetni, vagy a pultnál rendelnek italokat. A színpad üresen áll.

- Hozok italokat. Mit kértek? – Kérdezi Fanni.

- Bloody Mary-t kérek!! – Üvölti boldogan Rosalia.

- Sört. – mondta Emily.

- Blue Arrow!! – Ordítom a hangos zene miatt.

- Jövök veled, Fanni. – mondta Yuki és elmentek..

Mi addig leültünk egy asztalhoz.

- Hú! Ma tuti berúgok! – mondtam

- Azt nem engedhetem. Tudod, hogy nem bírod az alkoholt. – Nézett rám komolyan Rosalia.

- Az.. Jó-Jó. Óvatos leszek, és nem rúgok be. – sóhajtottam fel.

Majd meglátjuk. MUHAHAHAHA! Fel akarok szabadulni, és ezen csak az alkohol segíthet.

Majd Fanni és Yuki megjöttek az italokkal. Elvettük tőlük a sajátunkat és megköszöntük. Én hamar meg is ittam.

Hirtelen elhalkult a zene és a színpad felől szólalt meg egy ismerős hang. Ott álltak Castiel és Lysander. Ezek mit keresnek itt . MIH?! MIÉRT VAN ITT A VÖRÖSKE?! Hggrmm… Nyugi Natasha. De mi.. Ekkor Castiel elkezdett gitározni, Lysander meg énekelni. Jéé.. Castiel tud gitározni? Szerelmes lettem… mi? Mit mondtam? Mindegy.

Elvettem Rosalya italát és egy korttyal megittam az egészet.

- Hé! Natasha! – Nézett rám mérgesen.

- Bocsi – mosolyogtam rá.

- Hozzál magadnak, ha ennyire szomjas vagy, de inkább ne igyál többet!

- Jól van.

Elkezdtem kuncogni. Azt hiszem, ez egy kicsi megártott.

- Én elmegyek táncolni! – üvöltöttem oda nekik. Fanni és Yuki jöttek velem, Rosalia elment másik koktélért, Emily meg egy pasival beszélget.

Elkezdtem ide-oda mozgatni a derekamat és a karjaimat a magasba emeltem. Két hideg kezet éreztem a vállamon, amik lecsúsztak a combomig. Az ajkai a nyakamon van, és mögöttem szorosan hozzám simul. A szemeimet lecsukom és átadom magam a zenének. Vigyorgok, és jól érzem magam. Nagyon jól. Talán túlságosan is jól? Megfordultam és a pasi nyakát átkaroltam és így táncoltunk tovább.

Az idegen szemeit nézem. Szép kék szeme van és emo fazonú fekete haj. Közel hajol az ajkaimhoz, de hirtelen valaki elrántja. Ekkor vettem észre, hogy a zene már befejeződött. Csak pislogtam. Megráztam a fejem. Hova lett a gyönyörű kék szemű fickó?

Castiel megjelent előttem és mérgesen nézett rám. Én a nyakába ugrottam a nevét kiáltva. Ő elkapott és letett.
- Csak azt ne mondd, hogy részeg vagy.

- Nem. Én szerelmes vagyok. – Átöleltem. – De kibe vagyok szerelmes?

- Te a lámpaoszlopba vagy szerelmes. - Szedett le magáról.

- Dehogy iiiis. – Nevettem.

Elkezdtem táncolni, de a Vöröske megragadta a csuklóm, és kivezetett a táncparkettről. Leültem egy asztalhoz.

Ezek történtek ma:

1.) Castieeeeel!! Vegyél nekem pónit! – Erre ő: - Jól van. Majd amikor piros hó esik. – Én elkezdtem örömömben visítozni.

2.) Cuki a pofikád, drága Vöröske. – Castiel erre nem mondott semmit, csak azt, hogy elmegy egy pohár vízért. Közben Rosalia ült le mellém.

- Jézusom! Natasha, tiszta vörös az arcod. Nem kéne szívnod egy kis levegőt? – Kérdezte aggódva.

- Teljesen jól vagyok. Táncolni akarok!

- Részeg vagy?

- Dehoogy! – Végig nyaltam a kiszáradt ajkaimat. – Szomjas vagyok.
- Részeg vagy! – Üvölti, miközben hirtelen felállt.

- Na, drágám! – Álltam fel én is. - Itt ki a részeg? – nevettem, de felcsuklottam.

- Te. – Megjött a Vöröske. Felém nyújtotta a poharat. – Idd meg! – parancsolta. Megittam, mert Castiel olyan csúnyán nézett rám, hogy már megijedtem.

3.) Míg Castiel Lysanderrel beszélget, addig én felálltam és elmentem valami italért. Már épp kortyoltam volna bele a koktélomba, amikor Castiel kivette a kezemből és megitta.

- Hééé!

- Ez finom volt.

- Az az enyém volt.

- Úgy van. Csak volt.

- Chssz… Jól van.

- Kiviszlek levegőzni.

4.) Kint a szabadban. A friss levegőn. A hideg levegőn. FÁZOM! A Vöröske észrevette, hogy vacogok és rám adta a dzsekijét.

- Te. Mondanom kell valamit. – mondtam.

- Hallgatlak. – Közben meggyújtott egy szál cigit.

- Azt hiszem, szeretlek. Idegesít, amikor kikészítesz, mert azt nekem kéne téged. Persze, azért én is elégszer piszkáltalak.. de mindegy, nem ez a lényeg. Szeretlek! Azért, mert.. Nem tudom, csak kib*szottul szeretlek. Oké, nem mutattam ennek jelét, de most kimondom! SZERETLEK!!!!

- Ennyi? – kérdezte, erre nem reagálva semmit.
- Mit jelentsen ez?

- Micsoda?

- Szerelmet vallottam neked! – mondom mérgesen.

- És?

- ÉS?! ÉÉÉS???!!! Mondj valamit arra!

- Oké. Te nem vagy magadnál. Nem tudlak komolyan venni.

- He?

- Tükörbe kéne nézned. A hajad kócos. A sminkedet leizzadtad. Az arcod vörös. Úgy nézel ki, mint, ha most szabadultál volna a –

- Ne fejezd be!

- Figyelj.
- NEM! Te figyelj! Egy gyönyörű lány, aki én vagyok, épp szerelmet vallott, te meg.. Te meg.. – Hirtelen sírhatnékom támadt. A könnyeim végig folytak az arcomon. A levegőt mélyen beszívtam. – Te egy igazi –

- Natasha!

- Mi van?!

- Hazaviszlek.

- Szemét!!! – elkezdtem ütögetni a mellkasát, miközben megállíthatatlanul bőgtem. Majd olyan fél perc múlva befejeztem és ezt mondtam: - Nem érdekelsz! Igazából már másba vagyok szerelmes.

- Igen? Kibe?

Körbenéztem. Csupán csak a zene hallatszik ki az épületből. Egy ember épp hány, a haverja röhög rajta. Mást nem látok.

- Nem mondom meg! – Kinyújtottam rá a nyelvem. Ekkor olyan történt, amire nem számítottam.. Ez.. MEGCSÓKOLT!!!

Tátott szájjal és kipirultan néztem rá, megdermedve.

- Te.. – Nem találom a szavakat. Mit mondjak? Ő meg elkezd röhögni. Jön fel valami a torkomon. Érzem..

- Úgy se fogsz erre emlékezni. Ha még is, akkor –

A mondatát azért nem fejezte be, mert lehánytam a cipőjét. Upsz..

- Ööö.. Én.. – Lenézett a cipőjére, aztán rám, utána le, majd megint rám. Mély levegőt vett. Én próbáltam elmosolyodni olyan szépen, amennyire csak ilyen állapotban lehetséges. – Akkor.. Én.. Most megyek. Szia! – Már rohantam volna el, amikor megfogta a karom.

- Ezek után csak így itt hagysz? – Hangja komoly.

- Izé.. Részeg vagyok. Ez a mentségem.

Megláttam, hogy épp Fanni sétált ki az épületből egyedül.

- Fanni!!! – Kiabálok oda neki. Észre is vett és intett felém. Castiel is meglátta, hogy kihez szóltam. – Most mennem kell! – Kirántom a karom a kezei közül.

- Natasha!

- Fanniii!!!! Ismerjük meg egymást!! – Futok felé, de félúton elesek és ekkor elnyomott az álom.

Álmomban egy sötét szobában voltam. Hideg és félelmetes hely volt. Volt egy olyan érzésem, mint, ha valaki figyelne. Igen, bámult is egy ismerős. Azt hiszem Castiel volt. Emlékszem a vörös hajára. Hirtelen megláttam. Az arca nem árult el semmit. Nem szólalt meg, csak nézett. Próbáltam megszólalni, de nem ment. Az ajkait szétnyitotta és ezt mondta: „Lehánytad a cipőmet! Ezt meg kell bosszulnom!”
Közeledett felém. Levette a pólóját, majd újra megszólalt: „Tudod, most mi következik?”

Már épp le akarta húzni a gatyáját. „Édes bosszú!!!”

Nehogy.. ne, ne, ne, ne! NEEE!!!

Hirtelen felültem sikítva és szaporábban vettem a levegőt. Egy autóban ülök.

- Jól vagy, Natasha? – Kérdezte aggódva Rosalia.

Mellettem Castiel. Rosalia vezet. De megint elnyomott az álom.

- Elaludt. – Hallottam Castiel hangját.

Nem emlékszem, hogy álmodtam-e újra valamit. Legközelebb az ágyamban ébredtem fel.

7. rész: Egy átlagos nap.. Majd nem

Reggel fájós fejjel ébredtem fel. Nehezen kikeltem az ágyból és rögtön a mosdóba mentem. Muszáj innom valamit és pisilnem kell, de nagyon. Amikor pisiltem és ittam, meg bevettem fájdalomcsillapítót, azután megnéztem mennyi az idő. JÉZUSOM! Elaludtam! 8:04..

A szekrényemhez rohantam és kerestem gyorsan valami ruhát. A felöltözés után rögtön felkentem magamra egy kis sminket.

Felkaptam a táskámat a földről és azonnal rohantam ki a házból.

Pont 2. órára beértem. Jaj.. Kikészültem.

Rajzóra van (és másik teremben vagyunk), így tudok aludni.. Höh.. Tudnék, ha békén hagynának. Alexy mellett ülök, ő meg egyfolytában magyaráz nekem a divatról. Elővettem a táskámból a celluxot és Alexy mögé álltam.

- Túl hangos vagy!!! – Kiabáltam, erre körbetekertem a celluxot a szája körül. De sajnos nem tartott sokáig.

- Hé! Ez nem volt szép. – mondta vidáman. Legalább nem sértődött meg. Én meg hisztisen ültem vissza a helyemre és folytatta a dumáját. Á! Valaki mentsen meg tőle!

Egy pillanat… Mit is csináltam tegnap? Előveszem a telefonomat és meglátom a háttérképen Castielt. Ó. Erre emlékszem, amikor beállítottam. Hmm.. Mint ha Face-n is beszélgettem volna vele. Rá tudtam csatlakozni a suli wifijére, és felléptem Facebookra. Jézusom! Miket írtam én Castelnek.. WÁ!

Ránézek a Vöröskére. A leghátsó padban ül középen, (én meg a 3. sorban az ablaknál). Alszik.

Amikor kicsengettek azonnal felálltam és kimentem a mosdóba, hogy megmossam az arcom, utána bementem az osztályterembe. Mindenki beszélgetett valakivel.. vagy éppen rohangáltak a padok közt (Alexy és Violette).

- Állj meg! – Üvölti jó kedvvel Alexy.

- Hagyjál!!! – Menekül ki a folyosóra.

- De meg kell csipkednem az arcod!! – Rohant utána. Leültem a leghátsó padba, az ablak mellé. Castiel még nincs itt. Kinézek az ablakon és meglátom, hogy egyedül ül egy padon. Valószínűleg zenét hallgat.

Becsöngettek. Megint matek óra. Felteszem a táskámat a padomra, ami eddig Castiel székén volt és arra ráteszem a fejem. Lecsukom a szemem és aludni próbálok. Érzem, hogy leül mellém valaki, ez biztos a Vöröske. Hallom, hogy a tanár megint kb. ugyan azoknak magyaráz.

Valamit érzek a karomon. Csikiz… Kinyitom a szemem.

- Mit csinálsz?! – Suttogom, miközben rá nézek Castielre.

- Rajzolok. – mondja mosolyogva. Ránézek a karomra, hogy megnézzem mit rajzolt, de erre ő lenyomja a fejem a padra. HAH!

- Még nincs kész. Nem nézheted meg! – Súgja a fülembe.

- Engedd el a fejem! – Elengedte. A szája elé tette a kezét és próbálja visszatartani a röhögést. Én ökölbe szorítom a kezem. Meg akarom nézni mit firkált a karomra. Már fordítom a fejem, erre ő az arcomnál fogva arrébb tolja. Kössz. Grrrr!!!!

Összefonom a karom és idegesen nézek előre. A Vöröske meg folytatja a karom firkálását. Miért is hagyom?

Pár perc múlva megszólal.

- Kész.

- Most már megnézhetem?

- Ja. – Elkezd röhögni, de a tanár rászól, ezért abba hagyja. Megnézem. Nem hiszem el.. CASTIEEEEL!!!!!!!!!! Egy pókot rajzolt rám. – Gyönyörű.. – mondom flegmán.

- Mi a baj?

- Te.

- Igen? Tegnap még Face-n…

- Kuss! – Szakítom félbe a mondandóját. Nehogy kimondja. Tök kínos.

Az óra végén, szünetben kimentem az udvarra. Leültem egy padra. Sajnos itt se hagytak békén. Csak egy picit pihenni szeretnék. Álmos vagyok, nem aludtam eleget.

Ken jött oda hozzám.

- Szia, Natasha! – Köszönt vidáman. – Hogy vagy? – Leült mellém.

- Jól vagyok. De mit szeretnél?

- Mondanom kell valamit.

- Mit? Megint azt?

- Cssss! – csendesít el. Megfogja a két kezem. – Valami fontosat szeretnék neked bevallani. – Kifújta a levegőt és bátorságot merített.

- Ken..

- Szeretlek!

- Ken..

- Nagyon szeretlek, és nem tudok nélküled élni!

Kihúzom a kezeimet az övéiből és felállok. Ott akarom hagyni, de ő megállít.

- Mondj valamit.

- Kentin. Ezt minden héten elmondod legalább kétszer. A válaszom ugyan az és nem fog megváltozni. Csak barátilag szeretlek. – Egyre hangosabban fejeztem be a mondatomat, hogy megértse. De sajnos így se érti meg.

Körül nézek hova mehetnék. Castielt veszem észre, hogy engem néz. Kinyújtom rá a nyelvem, utána visszanézek Kenre.

- Sajnálom, Ken.

- Nem fogom feladni. – mosolygott el.

- Keress valaki mást.

- Te vagy életem szerelme.

- Elég. Most bemegyek. – Hagytam ott.

Még mielőtt beléptem volna az épületbe, próbáltam a szememmel megkeresni a Vöröskét. Egy csajjal beszélget. Most ott hagyja és Kentinhez megy. Vajon mit mondhat neki? Hmm.. Mindegy. Visszamegyek a terembe.

A következő óra Biológia volt, amin aludtam. Azután még unalmasabb órák következtek…

Ma nem voltam képes Castielt piszkálni. Kár. Majd holnap. De miért is akarom ezt? Magam sem tudom még. Csak jó érzés.

Hazafelé menet beugrottam még a boltba. Vettem egy dobozos tejeskávét és csokit. A csokit elteszem, a kávét meg elkezdem inni.

Mielőtt beléphettem volna a házba, megcsörrent a telefonom. Rosalya az.

- NATASHA! – Kiabálja.

- Mi az?

- Pénteken ráérsz?

- Igen. Miért? – Közben bementem a házba.

- Menjünk el bulizni! Yuki meghívott minket.

- Hú! Már alig várom! Mikor és hánykor?

- Elküldöm SMS-ben. – mondja boldogan.

- Oké. Rég buliztunk.

- Aha. Ránk férne már egy kis szórakozás.

Majd letette és küldött egy sms-t: „Péntek 17:00-kor találkozunk az Akvárium Klubban Yukival és a többiekkel. Majd jól kitáncoljuk magunkat!!!! Nagyon várom!! <3 (2:00-ig van nyitva. Maradunk majd addig?)”

Válaszoltam: „Naná!!*.*”

Rosalya: „Ne aggódj! Vigyázok, hogy ne igyál túl sok alkoholt.:)”

Én: „Tudom, és nem aggódom.<3”

6. rész: Vasárnap és a narancsos vodka

Ma át tudtam menni Rosalyahoz. Nagyon örült nekem. Átvittem neki a leckét, (amit tudtam, mert nem mindig szoktam felírni) és elmondtam, hogy miről maradt le. Én energia italt iszok, ő meg kakaót.

- Értem. – Bólogatott nem túl meggyőzően.

- Á. Mindegy. Úgy se fogod megérteni, pedig ez csak a cím! – mosolyogtam.

- Te beszélsz? – nevetett. – Te rosszabb vagy!

- Szerintem ilyenkor feleslegesen hozzuk át egymásnak a leckét. – kortyolok bele az energiaitalomba.

- Ja, de jó ez így.

- Te.. ha egy fiú azt mondja egy lánynak, hogy aranyosak a szemei, akkor mit érezhet, vagy mit gondolhat? Nem értem.

- Valószínűleg akkor a fiúnak tetszik a lány. Hogy mit gondolhat, azt nem tudom. Nem vagyok gondolatolvasó, de olyat senki nem mondana csak úgy. Én így gondolom. – mondta Rosalya.

- Aha.

- Miért? Valaki ezt mondta neked?

- Háát…
- Szóval igen! Ki mondta? – kíváncsiskodott lelkesedve.

- Még nem szeretnék semmit sem mondani.
- Naaa!!! El kell mondanod! Kentin volt? – Nézett a szemembe komolyan.

- Nem.

- Ó. Azt hittem. Az a fiú nagyon beléd zúgott.

- Igen, de nem ő.

- Akkor?

- Castiel.. – suttogom értetlenül.
- Ki? Hangosabban mondd!

- Castiel. – Előtte nem titkolhatom el. Lehetetlen.
- NA NEEEE!!!!! Komoly??!!

- Aha.
- De ki is ő?
- Az új fiú. – nevettem fel.

- Hmmm.. Biztos tetszel neki.
- Dehogy is! Nem! Tuti nem!!! Inkább hagyjuk ezt a témát.
- Oké.

Ma már Rosalya sokkal jobban érezte magát. Holnap már jön suliba.

Még nagyban beszélgettünk lányos dolgokról, amikor Leigh lépett be a barátnője szobájába. Kedvesen köszönt nekünk.

- Akkor én magatokra hagylak. Beszélgessetek csak. – Felálltam. – Sziasztok.
- Köszi, Natasha. – suttogta nekem Leigh. – Szia

- Már mész is?
- Igen.
- Ajj.. Sziaaa. – Ölelt át.

Miközben hazafelé sétálok, gondolkozom, hogy mit csinálhatnék ma. Elsétálok a parkba és ott leülök egy padra. Felnézek a felhőkre. Hűvös van.

Elvagyok, foglalva a felhők nézésével, amikor egy kisebb labda az ölembe esik. Előre nézek, hogy lássam ki dobta ide, de ekkor azt veszem észre, hogy egy kutya rohan felém. Gyorsan felállok és sikítok, mert a kutya rám ugrott. Elfelejtettem eldobni a labdát…

- Démon! – kiabál egy ismerős hang a kutyának.
- Castiel??
- Kit látnak szemeim.. – mosolygott.
- LESZEDNÉD RÓLAM A KUTYÁDAT?! – néztem rá mérgesen. Nem válaszol, csak mosolyogva leszedte rólam a kutyáját.
- Te. Miért dobtad át azt a plüsst tegnap?
- Öö… Még emlékszel? – Azt hiszem, egy picit elpirultam.
- Nehéz lenne elfelejteni.
- Khm.. És te.. Tegnap miért mondtad nekem, hogy aranyosak a szemeim? – Nézek rá kíváncsian.
- Hát.. Mondtam, hogy felejtsd el!
- Soha! MHMHMHMHM!!! Ó. Amúgy cuki, hogy fel van kötve a hajad.

- Cuki?
- Ja. – Előveszem a mobilom. – Maradj mozdulatlanul.
- Ha lemersz fotózni.. – A telefonom kiadott egy hangot, ami azt jelenti, hogy lefotóztam.
- Ez lesz a telefonom háttérképe!! – rohantam el.
- HÉ! GYERE VISSZA!!! – kiabál rám. – AZT HISZED, NEM ÉRLEK UTÓL?!

Ú! Tényleg, ő gyorsabb.. Akkor most merre? Nekem kell ez a kép! Ekkor hallom, hogy valaki dudál. Rögtön a hang irányába fordulok és aput veszem észre. Oda szaladok hozzá és beülök a kocsiba. Huh.. Ez most megmentett.

- Szia, apa.
- Mit csinálsz? – mosolygott rám kedvesen.
- Majd elmesélem, de most indíts!
- Miért?
- Apa! Siess!
- Valaki elől menekülsz?
- Mondom, majd elmesélem, csak menjünk.

Elkezdtek gurulni a kerekek előre. Végre! HAHA Castiel, vesztettél!!!

Pont az utolsó pillanatban indultunk el, de előtte kinyújtottam a nyelvem Castielre. Ő idegesen nézett rám.

Apának nem meséltem Castielről. Kicsit füllentettem, mert igazából nem is nagyon érdekli ki elől futottam, amíg az illető nem rossz pasi, vagy bűnöző, vagy tolvaj, meg ilyesmi. Kitett a házunk előtt. Elköszöntem tőle, aztán bementem a házba. Levettem a cipőmet és felrohantam a szobámba. Az ablakomat jól bezártam, hogy még véletlenül se tudjon onnan átjönni. Beállítottam háttérképnek azt a képet a telefonomon. Tök édi!!!!

De viszont kiszáradtam. Innom kell valamit. A hűtőben találtam narancsos vodkát. Ittam is egy pohárral. Egy kis alkohol nem árthat. Visszamentem a szobámba és leültem a gép elé.

A képet még a gépre is feltettem, eldugtam egy mappába és ott röhögtem.

Hallom, hogy csöngetnek, és sokáig abba se hagyja. Ez biztos a Vöröske. Nem nyitom ki az ajtót.

Vajon most milyen képet vághat Castiel? Hmm..

Sokáig elvoltam a gondolataimmal, majd felnéztem facebookra, hogy írjak Castielnek. De ő már megelőzött. Ezt írta:

Castiel Maddox: Te lány! Hihetetlen, hogy ennyire tetszek neked! Mit fogsz kezdeni a képemmel? Minden éjjel azt fogod nézni, mielőtt elalszol?!!!!!
Natasha Grey: Drága Vöröske! Annyira tetszel nekem, hogy a képeden fogok élvezkedni! Minden éjjel? Neeem.. 24 órán keresztül egy nap. Megállás nélkül!!! Ó! Mielőtt elalszom, téged foglak magam mellé képzelni, hogy nézem az „aranyos szemeidet” és érzem azt a csodás illatodat. Hmmmm.. De jó lesz!!!
Castiel Maddox: Jézusom! O.o Te magadnál vagy???

Natasha Grey: Nem! Szeretlek! Házasodjunk össze és legyen két gyerekünk!!!!*Q*
Castiel Maddox: Mit ittál utoljára??
Natasha Grey: Energia italt, de utána narancsos vodkát. Mer’?
Castiel Maddox: Értem. Akkor most nem lehet veled normálisan beszélni.
Natasha Grey: Már mé’ ne lehetne?!!!
Castiel Maddox: Mert részeg vagy.. xD
Natasha Grey: Te meg egy vörös cica!
Castiel Maddox: Az cuki.
Natasha Grey: Jut eszembe.. Nem tudom már mikor, de valamelyik nap lefotóztalak és átszerkesztettelek lánynak..
Castiel Maddox: MIVAN?!!
Natasha Grey: Nézd milyen gyönyörű vagy!!! xDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Castiel Maddox: …Mennyit ittál?
Natasha Grey: Csak egy pohárral. Problem?? ;PPP

Benyomtam valami zenét youtube-n és elkezdtem táncolni. Egyszerűen nem bírtam meglenni egy-helyben. Szétröhögtem magam a Vöröskén.

Később az ágyamban kötöttem ki hulla fáradtan.

5. rész: Egy szerencsétlen szombati nap

Elkezdek nyújtózkodni. Lassan kinyitom a szemem. Oldalra nézek, hogy lássam Castielt, de nincs mellettem. Felülök és körbenézek a szobámban.

Már elment?

Ránézek az órára: 10:24. Húú. Még jó, hogy szombat van. Tegnap azt hittem, hogy ma még csak péntek van.. Egy mosollyal kikelek az ágyamból. Indulok ki a szobámból, de félúton megállok. Visszanézek a falamra. Nem hiányzik valami? Megvontam a vállam és beléptem a fürdőszobába.

Vajon a Vöröskét kizárták? Tényleg a szomszédban lakik? Ki kell derítenem..

Megreggeliztem. Elvégeztem minden itthoni munkámat.

A szobám ablakából pont a szomszéd házra lehet átlátni. Épp az ablakát nézem. Hmm.. Mint ha valakit láttam volna a szomszédban. Kicsit belátok az ablakon keresztül a szobába. MEGINT! De nem láttam elég jól. VAN EGY ÖTLETEM!! De nem jó… Azért még se dobhatom meg egy kővel vagy akármivel. De miért érdekel ez ennyire? Ha Castiel szobája lenne, akkor talán meg is tenném. Azt hiszem..

Á. Mindegy. Ne érdekeljen. Elpillantottam onnan és leültem az ágyamra.

- De úúúúgy unatkozom!! – mondtam fájdalmasan. Ismét a falamra nézek, amely pont az ágyam mellett van. – Mi hiányzik???? Nem hagy nyugodni. – Csaptam a combomra idegesen. Au..

Úgy gondoltam, hogy utoljára átnézek a szomszéd ablakába, utána meg felhívom Rosalyat és megkérdezem, hogy van-e olyan állapotban, hogy átmehetek hozzá. De nem így történt, nem hívtam fel. Miért? Ezért:

Átnézek a másik házra. Az ablak ki van nyitva. Valaki kinyitotta. Ha tényleg Castiel lakik ott, akkor, ha átdobnék valamit, akkor visszaadná. Neeem.. Még is honnan tudná, hogy az enyém? De azért megér egy próbát.

Megfogtam egy random plüsst és áthajítottam a szomszédba. Ezaz! Sikerült bedobnom abba a szobába. Vigyorogva elkezdtem örömömben ugrálni. De aztán hirtelen megálltam.
Egy pillanat.. Milyen plüsst dobtam át? Egy kutyát. Egy.. ku-tyát. NEEEEE!!! AZ A KEDVENCEM!!!!

Elkezdtem visítozni és lerohantam a nappaliba. Most mit csináljak?! Azt anyukámtól kaptam!

A pánik úrrá lesz rajtam. A szívem elkezdett gyorsabban verni. Leülök a földre. A sírás kerülget.
A belső énem ezt mondja: Ne kezdj már itt sírdogálni! Szerezd vissza!!!!

Vissza kell szereznem. De hogyan?

Az ablakom és az ő ablaka előtt van egy fa. Ha átmásznék rajta.. Bár könnyebb lenne, ha megkérném őket, hogy adják vissza. De az olyan kínos lenne. ÁÁÁ! És ha leesek? De gyorsan kell cselekednem. Az is lehet, hogy már valaki észrevette.

A bátorságomat összegyűjtve felrohantam a szobámba és kinyitottam az ablakomat. Hideg van. Átnéztem. Az az ablak még mindig nyitva van és nem látok ott senkit. Gyerünk!

Elkezdek remegni, amikor megfogok egy vastag faágat. Abba kapaszkodva kilépek az ablakból és átlépek egy vékonyabb ágra, ami elbír. Átölelem a fának a törzsét és mély levegőt veszek. Ekkor hallom, hogy valaki a nevemet kiabálja aggódva. Kentint láttam meg.
- Natasha! Mit csinálsz ott? – kiabálja nekem.

Tovább akartam menni, úgy, hogy nem válaszolok neki. Előre néztem az ablakra, de ott meg Castielt vettem észre. Úgy megijedtem, hogy megcsúszott az egyik lábam és felsikítottam. Szerencsére elkaptam egy vastag ágat. Ott lógtam. Ez még kínosabb.. Miért nem mentem át egyszerűen? Már túl lennék rajta.

Nem merek a fiúra nézni. Az arckifejezését látva olyan volt, mint ha szórakozott volna ezen, de nem tudom, most milyen képet vág, hogy majd nem leestem.

- Natasha! – üvölti aggódva Ken, közben ide fut hozzám.

Castiel szemszögéből:

Az ágyamon ülök és kezembe veszem a telefonomat. Kaptam egy SMS-t Lysandertől.

„Hozz már WC-papírt!!!”

Lysander azért jött át, hogy elpróbáljuk a zenénket, de végül a vécén kötött ki… Összefingta a szobámat, ezért kinyitottam az ablakot.

Válaszoltam az SMS-re: „Előbb még leugrom a boltba.”
Erre ő: „NE SZÓRAKOZZ!!!:@”

Miután kiröhögtem, vittem neki WC-papírt. Visszamentem a szobámba és hallom, hogy valaki Natasha nevét kiáltja idegesen. Beletúrtam a hajamba és az ablak elé akartam állni, hogy megnézzem mi történt már megint. De közben meg a csajt pillantom meg. Ez megőrült?! Mit csinál azon a fán?!

Mielőtt az ablakhoz érnék, véletlenül belerúgok egy plüssbe. Ez meg hogy kerül ide? Rápillantok Natashara. Az övé? Hát persze.. Megrázom a fejem, és elnevetem magam.

Megtámaszkodom az ablakpárkányban. Ekkor Natasha rám néz. Elkerekedett a szeme és összeráncolta a homlokát. Eközben megcsúszott és majd nem leesett. Pont hogy elkapott egy vastag ágat.

Gyorsan átléptem a fára és elkaptam a csuklóját, még mielőtt leeshetett volna.

- Őrült! – Kiabálom neki. Felhúzom magam mellé. Erősen kapaszkodik belém. Besegítem a szobámba, ekkor Lysander lép be az ajtón és meglepődve néz minket.

Mikor sikeresen bemásztunk az ablakomon, Natasha még mindig nem engedett el, hanem erősen karolta át a nyakamat.

- Talán zavarok? – kérdezi lysander.

Ekkor a lány feleszmélt és elengedett. Meglátja a földön azt a kutyás plüsst és rögtön felkapja.

- Cs-csak ez kellett! – mondta idegesen és kirohant a szobámból.

- Mi történt? – Kérdi tőlem Lysander.
- Semmi.

- Jó. Nem is érdekel. – mosolygott el. -  Inkább folytassuk, amit elkezdtünk.

- Biztos készen állsz erre? Nem kell még rohannod a vécére?

- Készen állok, inkább ne kérdezz feleslegesen.

- Oké. – röhögtem ki, majd abba hagytam. – De viszont nekem közbe jött valami.

Natasha szemszögéből:

Jézusom. Nem hiszem el. A szívem majd kiesik a helyéről. Kentint elküldtem, most nem vagyok képes beszélni vele. Nem akarok most senkivel se beszélni. A földön ülök. Magamhoz ölelem a kedvenc plüssömet. Összehúzom magam és a térdemre hajtom a homlokomat.

- Nem vagy normális. – Megijedve felnéztem és Castiel guggolt előttem.
- Te meg mit csinálsz itt?

- Csak a plakátodat hoztam vissza.

- Mi? – Felém nyújtja. – Te elvetted? – Tudtam, hogy hiányzik valami a falamról, csak nem tudtam mi.. – Azért jöttél, hogy ezt visszaadd?

- Csak kölcsön vettem.
- Szó nélkül! Tolvaj!

- Nem vagyok tolvaj.
- Nem? Akkor mi vagy? – Már nem érzem azt a rossz érzést, mint az előbb. Most már mérges vagyok.

- Egy kedves srác.
- K-kedves? Te.. KEDVES? – kinevetem. – Jó vicc volt..

- Így beszélsz a megmentőddel?!

- Igen. Így! – kinyújtom rá a nyelvem.

- Direkt provokálni próbálsz? – kérdezi gúnyosan.

- Dehogy is! – Meglöktem egy kicsit. A földön ült előttem és egymás szemébe nézünk. – Mit keresel még itt? Már oda adtad a plakátot.

- El akarsz küldeni?

- Igen.
- Én ezt nem tudom elhinni.

- Mit?

- El akarsz küldeni, de nem lökdösöl ki a lakásból, hanem helyette itt ülsz nyugodtan és nézel rám azzal az aranyos szemeiddel.

- MI?! – Mi? Mit mondott? Aranyos szememmel? Castiel zavartan nézett rám, mire felállt és így szólt.

- Felejtsd el! Megyek!

Én meglepődve figyelem. A Vöröske kilépett a szobámból és becsukta maga mögött az ajtót.

... nézel rám azzal az aranyos szemeiddel.

Miért mondta ezt?

Ma már nem találkoztam Castiellel. Rosalyat felhívtam és már egy kicsit jobban érzi magát. Holnap átmegyek hozzá.

4. rész: A vöröskével

- TE MEG MIT KERESEL ITT??!! – esett le a vállamról a táskám.

Castiel az ágyamon hátradőlve ült. Kényelmesen elhelyezkedett. Rám nézett és intett felém.

- Kizártak. – vonta meg a vállát és nyomkodta tovább a telefonját. Oda mentem hozzá és kivettem a kezéből.

- Nálad van az én telefonom. Igaz?!

- Igen. – Röhögött fel.

- Add vissza!

Kivette a nadrágja zsebéből a mobilt és oda adta.

- Mi vagy te?! Egyáltalán miért ide jöttél? Miért nem az egyik haverodhoz?!

- Mert te vagy a legközelebb hozzám. – Nézett a szemembe.

- És honnan tudtad meg, hogy hol lakom? – kérdezem mérgesen.

- Valamelyik nap láttalak innen kijönni. Nem is egyszer.

- KUKKOLÓ!!!!! – ordítottam rá és ráhúzom gyorsan a testére a takarót, rá akarom tenni a fejére. Felmászok az ágyra és ráülök, hogy könnyebben sikerüljön. MEGAKAROM FOLYTANI!!!!!!!!!! De mivel nem bírtam, ezért kihúztam alóla a párnát és elkezdtem azzal ütögetni és egy kicsit káromkodtam.

- Hé! – Elvette tőlem a párnát és lefogta a kezem.

- PERVERZ!!! – Le akartam fejelni, de ő gyorsabban átfordított minket, így ő került felülre.

- Lenyugodsz? – Nézett a szemembe, miközben nyitotta a száját. – Amúgy meg a szomszédban lakom és nem bámultalak meg, csupán csak véletlenül vettelek észre.

- T-te a szomszédban laksz??? – lepődtem meg. Bólintott. – HÉ! Túl közel vagy hozzám! Szállj le rólam!

Elengedett és tőlem távolabb csúszott az ágyon. Elkezdett röhögni.

- Most meg min nevetsz?

- Vicces vagy.

- Te.. Hogy jutottál ide be? Apa nem szólt, hogy vendégem van.

- Bemásztam az ablakon.

- Te nem vagy normális.

- Még is ki lenne az ebben a világban?

- Például én!

- Te??? – elkezd hangosan röhögni. – Azt kétlem.

- Ch.. – összefontam a karom. – Nem maradhatsz itt! Menj haza!

- Mondtam, hogy kizártak – vakarta meg a tarkóját. – Nincs otthon senki, a kulcsom meg Lysandernél van.

- Akkor menj hozzá!

- Ő messze lakik.

Na persze..

- Lusta.. – mondtam unottan.

- Azt akarod, hogy az utcán csövezzek?

- Igen! – füllentettem.

- Hú, de kedves vagy.. De nem megyek sehova. – Feküdt vissza az ágyamra.

- Tudod mit.. – kezdtem és fülig ért a szám. – Itt maradhatsz, ha készíthetek rólad félmeztelen képeket.

- Azt felejtsd el!

- Az apám rendőr.

- Azt hiszed ezzel meg tudtál ijeszteni?

- Chhh… Maradj.. DE a földön alszol.

- Oké. – vigyorog.

Kirohantam a szobámból, Castielt magára hagyva. Bementem a fürdőszobába és magamra zártam.

- CASTIEL! MEGHALSZ!!! – üvöltöttem.

Megmostam az arcom és visszamentem a szobába.

- Miért nem jelentél meg a büntetésen?! Segítened kellett volna!

- Úgy se árultál be.

- És ha még is?! – kérdeztem idegesen.

- Akkor eltemetnélek élve.

- Mi?? – H*lyének néztem. Ő csak kiröhögött, úgy hogy egyedül hagytam. Lementem a konyhába és belenéztem a hűtőbe. Felsóhajtottam és lenyugodtam. Kivettem a hűtőből a vajat és a párizsit. Becsuktam és mellettem a Vöröske állt. Felsikítottam.

- NE IJESZTEGESS!!!!

- Miért ne?

A fenti szekrényből kivettem egy poharat és a csap elé álltam. Teletöltöttem hideg vízzel, aztán Castiel elé álltam. Ő kérdőn nézett rám, mire én leöntöttem.

- HÉ! Miért kell ilyen szadistának lenned?! – Ekkor levette a pólóját. – Azt akarod, hogy megfázzam?

- Miért nincs itt ilyenkor a telefonom? Fent hagytam a szobámban.. – motyogtam. – Hé! Maradj itt. Meg ne mozdulj! – Megindultam a szobám felé, de Castiel elkapta a csuklómat.

- És még én vagyok a perverz? Nem fogsz lefotózni. – Kirántottam a kezéből a csuklómat.

– Csak megyek zuhanyozni. Hozok neked is valami ruhát. – Már nem is vagyok éhes..

- Persze.. Itt megvárlak. – mosolygott el.

Felmentem az emeletre. Beléptem a bátyám szobájába és a szekrényében kerestem valami ruhát. Amikor találtam valami jót, visszamentem a konyhába. Ő ott ette jóízűen a párizsit.

- Kenyérrel egyed! – Oda adtam neki a ruhát. – Enyém a fenti fürdőszoba. Te használd azt. – Mutattam egy ajtóra, amely pont a konyha ajtaja előtt van.

Felmentem a szobámba. A szekrényemből kivettem a pizsamámat. Belépve a fürdőszobába rögtön levetkőztem, de előtte bezártam az ajtót. Teletöltöm a kádat meleg, habos vízzel. Jól elfekszem benne és élvezem a csendet. Most már tényleg lenyugodtam. De.. Nem vittem egy kicsit túlzásba, hogy Castielt még le is öntöttem? De miért pont hozzám jött? Tényleg azért, mert a szomszédban lakik? És sok ilyen kérdés merült fel bennem..

Körülbelül fél óráig ott ültem.

Felvettem a ruhámat és visszamentem a szobámba.

A Vöröske az ágyon ülve nézte a falamat bokszerben.

Elállt a lélegzetem és megálltam az ajtóban. 

- Vedd fel a ruhádat! – kiabálok rá.

- Az büdös és b*zis.

- Nem otthon vagy, nem maradhatsz így.

- Egyszer végre befognád a szád?

- Te meg lehetnél segítőkészebb és kedvesebb!

- Utálom az ilyen lányokat – mondta unottan.

- Igen? Akkor még is mit keresel itt?

- Mondtam…

- Mindegy. Ne veszekedjünk.. Azt utálom. – Ott hagytam a szobámba. Lementem a konyhában és ettem valamit… Majd átmentem a nappaliba és sokáig csak tv-ztem, míg végül ott aludtam be. Amikor már felébredtem az ágyamban találtam magam és sötét volt. Csak a holdfény világít be az ablakon. Oldalra néztem és Castielt láttam meg magam mellett. Hirtelen le akartam rúgni az ágyról, de aztán meggondoltam magam. Az ágyam melletti kisasztalon megláttam a telefonomat, megnéztem mennyi az idő. Éjfél múlt..

Ismét ránézek. Megint érezni akartam az illatát. Miért akarom megszagolni? Közel hajolok az arcához és megszagolom. Áh.. De jó szaga van. Éreztem, hogy tiszta vörös lesz a fejem és magamhoz térek.

- MIT CSINÁLOK?! – Gondoltam magamban nyugtalanul. Gyors lendülettel visszafekszem a helyemre, de azzal a lendülettel sikerült legurulnom az ágyról a takaróval együtt. Felnyögtem és befogtam a számat az egyik tenyeremmel. Remélem nem ébredt fel.

- Perverz. – Suttogja Castiel.

- Ha? – Ez most ébren van? A szívem a torkomban dobog. ÁÁÁ!!

- Perverz vagy.

- Láttad? – Nyeltem egy nagyot.

- Ja.

NEEEE!! Ez annyira kínos. Begurultam az ágy alá a takaróval együtt. Összeszorítottam a fogam és nézek bele a sötétbe..

- A-alva jártam. – A két tenyeremmel fogom az arcomat.

- Nem hiszek neked.

- Nem is kell.

Ekkor Castiel felkapcsolta a villanyt és benézett hozzám.

- Mi van?

- Gyere ki onnan.

- Nem mindegy neked hol vagyok?

- Nem. Meg fogsz fázni.

- Itt kényelmes.

- Biztos?

- Igen.

- Te tudod. – Lekapcsolja a villanyt és visszafekszik az ágyra.

Nyöszörgök. Igazából nem is akarok itt aludni, de ezek után, hogy lebuktam nem merek mellé visszafeküdni. Miért tettem? Ajjjj… Amikor megérzem az illatát, olyankor érzek belül valami melegséget. Jó érzés.. Felsóhajtok némán.

Ekkor két kezet érzek a lábamon. Ez mit csinál?!

-Ca-Castiel! – Elkezd kifelé húzni. Ő nem szól semmit.

Megfogja a csuklóm.

- Azt mondod magadra, hogy normális vagy, de még is a földön akarsz aludni, mert megszagoltál..

- Csak felejtsd el!

- Nem fogom.

- Miért?

Erre nem válaszolt, hanem felkapott a földről és visszatett az ágyra. Befeküdt mellém. Halkan felnevetett én meg kínosan fordultam neki háttal.

Legalább tudom, hogy holnap már nem fogom kínosan érezni magam. Ezért holnap, vagyis ma duplán ki fogom készíteni! Bár most nincs elég önbizalmam, hogy sikerülne is. Hmmm.. Később rápillantok a Vöröskére. Már alszik. Én is megpróbálok..

Sikerült álmodnom is. Álmomban Castiellel találkoztam.. De elég fura volt. Csak annyira emlékszem, hogy este volt és vele szemben álltam. Cigizett és hulla fehér volt. Horror... Brr.. Valahogy így nézhetett ki:

3. rész: A büntetés 2/2

Reggel fáradtan keltem ki az ágyból, még mielőtt megcsörrent volna az ébresztő. 5 perccel előbb ébredtem, de nem akartam tovább aludni. Kicsit izgatott voltam, hogy ma igazán kikészíthetem Castielt.

Megindultam a fürdőszoba felé, ledobtam magamról a ruháimat és beálltam a zuhany alá és magamra engedtem a hideg vizet. Felsikítottam és rögtön elzártam. Áh! Ez nagyon nem volt jó! Még szerencse, hogy apa már nincs itthon. (Állandóan dolgozik rendőrként.) Nem akartam volna, hogy meghallja a sikításomat.

Most már langyos vízzel lezuhanyoztam. A törölközőt magam köré tekertem, majd a csap elé álltam. Megmostam a fogam és egy picit kisminkeltem magam. Megfésültem a vörös hajamat, miközben a tükörben magamat néztem. Ma is kiengedve fogom hagyni.

Visszamentem a szobámba és kerestem valami csinos ruhát. Direkt felvettem Castiel dzsekijét. Hmm.. Castiel illatja van a kabátnak. Egy kicsit elkalandoztak a gondolataim, de hamar észbe kaptam.

Lementem a konyhába és készítettem szendvicset, meg teát. Felmentem a szobámba a táskámért és a telefonomért.

A telefonom kijelzőjén megjelent egy név, Rosalya. Elfogadtam a hívását és a fülemhez tartottam.

- Szia. Hát te?

- Szia, Natasha. Figyi.. - a hangja rekedt és felköhögött.

- Jól vagy? - kérdeztem aggódva, miközben a táskámat a vállamra tettem.

- Nem. Rosszul vagyok. Ma nem megyek iskolába. Gondoltam szólok – mondta.

- Ó. Gyógyulj meg.

- Köszi. De most leteszem, mert anya nem hagy békén.

- Oké, de ma nem tudok átmenni a büntetés miatt.
- Nem baj. Majd átjössz máskor. Szia.

- Szia.

Szegény Rosalya. Pedig tegnap még nem volt semmi baja. Küldtem neki egy sms-t.

„Nagyon gyorsan gyógyulj meg!! Majd elmesélem, hogy hogyan sikerült kikészítenem az új fiút. (Most képzeld el, ahogyan gonoszan.. ÖRDÖGIEN felnevettem. MUHAHAHAHAH!!!!!!!!)”

Amikor beértem az iskolába (7:51-kor), rögtön az osztályterembe indultam. Castiel még nem volt a helyén. Köszöntem a többieknek, aztán letettem a táskámat a padomra. Levettem Castiel dzsekijét és rátettem a székére. Kinéztem az ablakon, hogy megnézzem, hátha meglátom valahol az új fiút. Egy másik fiúval, Lysanderrel beszélget. Miközben néztem őket, valaki mögém állt, megfogta a vállam és így szólt:

- Natasha – megfordultam, hogy lássam az arcát, közben elengedte a vállam. Kentin áll előttem. Kíváncsian nézek rá. – Van kekszem, kérsz? – nyújtja felém a zacskót.
- Köszi – kivettem egy darab kekszet. Kedvesen mosolyogtam rá.

Megkérdezte, hogy hogy vagyok. Barátságosan válaszoltam.

Ekkor a drága vöröske lépett be a terembe és pont becsöngettek. Mindenki leült a helyére, amikor bejött a tanár. Dake megállás nélkül kiabált Amberrel. Viszont Amber elkezdte dobálni ceruzákkal. Hoppá! Most vajon min vesztek össze? Ezt folytatták legalább 15 percig, közben a tanár meg kikészült tőlük, úgy hogy kiküldte őket a teremből.

Matek óra van. Unalmas egyenleteket ír fel a tanár a táblára. Ásítok egyet, aztán kiveszek a tolltartómból egy ecsetet. Ránézek Castielre. Alszik.. Legalább is próbál. De nem hagyom. MHMHMHM!
Az ecset végével, a sűrű, vékony szálakkal megérintem az arcát. Végig simítom a szájáig. Megmozdult, ezért gyorsan elrejtettem. Mikor már mozdulatlan, akkor újra megteszem ugyan úgy. Felnyögött egyet, én meg visszafojtom a nevetést, de viszont vigyorgok. Most az orrán simítom végig a puha, sűrű szálakkal. Ismét elrejtem az ecsetet a combom közé. Megdörzsölte az orrát. Megfordította a fejét, így a haját látom.

A tanár észre se vette. (Azokkal foglalkozik, akik az első két sorban ülnek.)

Viszont kíváncsi voltam valamire.. Közel hajoltam hozzá és beszippantottam a finom illatját. Hmmm… Jó illata van.. Erre Castiel visszafordul, nekem meg vörös lesz a fejem. Közel vagyok így az arcához, de azonnal elrántom onnan a fejem.

Jajj.. Szerencsére csukva volt a szeme, így nem látta mit csinálok. Nagyon kínos lett volna. Betemetem az arcomat a két tenyeremmel és megvárom, hogy elmúljon ez a nyugtalanító érzés.

Alig 5 perc alatt el is múlt. Arra gondoltam, hogy a Vöröskét agyonverem. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel némán. Rápillantok és folytatom, amit elkezdtem.

Benyálazom a vékony szálakat, azután megérintem az ecsettel és végig húzom az arcán. Castiel erre elkapja a csuklómat. Hirtelen úgy megijedtem!!

- Mit csinálsz? – motyogja, miközben kinyitja a szemeit.

- É-én? Semmit – suttogom.
- Akkor mi az ott a kezedben?

- Ó – elengedi a csuklóm. – Az csak..

- Fejezd be! – mondja flegmán.

Kinéztem az ablakon. Lebuktam. No problem.. Ez még semmi sem volt.

Két perc múlva kicsengettek. Elsétáltam a szekrényemig, és onnan kivettem a tesi cuccomat. Rohantam a tesi öltözőbe. Gyorsan átöltöztem, majd berohantam a fiú öltözőbe. Még senki sem volt itt, viszont sietnem kell, mert már hallom a fiúk hangjait. Bemásztam az egyik szekrénybe. Elővettem a zsebemből a telefonomat és kinéztem. Pontosan Castielt láttam meg.. Hmmm Micsoda véletlen! A szekrény réséhez tartottam a telefon lencséjét, hogy letudjam fotózni a meztelen felső testét.

- Húú! De szexi.. – Gondolom magamban, erre kinyílik a szekrény és a Vöröskére esek. Ő elkap és mérgesen néz rám.

- Te meg mit csináltál a szekrényemben?! – kérdezte dühösen.

- Ez a te szekrényed? Nem tudtam! – megállok a két lábamon és elenged. Észre veszi a kezemben a telefont.

- Te.. Megint lefotóztál?!

- Deeehogy is – rázom meg a fejem.

- Add ide!

- Soha!

- Natasha!

- Mi van? Be fogsz árulni anyucinak?

- Olyannak nézek ki, aki az anyjának árulkodik?!

- Nem..

- Gondoltam – a telefonomért nyúl, de gyorsan mögém rántottam a kezem. A másik kezemmel előveszem a kekszet a zsebemből, amit Kentintől kaptam és belenyomom Castiel szájába. Gyorsan elszaladok.

Hallom, ahogy kiköpi és rám kiabál. Visszafutok a lány öltözőbe és leülök a padra. Kifújom a levegőt, amit eddig bent tartottam. Ekkor Castiel ront be az öltözőbe. A lányok elkezdenek sikítozni és elkezdik dobálni a cipőjükkel.

- TE PERVERZ DISZNÓ!! – kiabálja Kim, (a barna bőrű és fekete hajú lány), aztán hozzá vágja az egyik cipőjét. Castiel ezt elkapta, de a többit nem és a fejét védi a kezeivel.

- MENJ MÁR KI!! – üvölti Amber, miközben eltakarja a pólójával a felső testét.

- Jól van! Kimegyek, csak hagyjátok már abba! – A lányok abba hagyták és a Vöröske bosszúsan rám pillantott, kinyújtottam rá a nyelvem, majd kiment.

El kell dugnom valahova a telefonomat. De hova? Á! Gyorsan felteszem a blogomra. Fel is töltöttem, még mielőtt becsöngettek. Elégedetten elmosolyogtam. Amúgy a kép alá ezt írtam: „Meg akartam szívatni egy fiút, de nem úgy sült el, ahogy én azt elterveztem. Viszont le tudtam fotózni ezt a csodás férfias testet. Hmm.. *----*”

Elkezdődött a tesi. Kiléptem az öltözőből és Castiel várt kint. A tanár bezárta az ajtót. Az új fiú engem figyel.
- Kimegyünk futni! – jelenti ki a tanár.

- NEMÁÁÁR! – mondják kórusban a lányok. Én csak Castielt figyeltem, miközben elindul kifelé.

Az iskola előtt megvártunk mindenkit, bemelegítettünk, majd a tanár elindította a stopper óráját. De előtte ezt mondta:

- Két iskola kört kell lefutnotok. Lányoknak 5:30, fiúknak 5 perc! Jegyre megy! Indulás!

Elkezdtünk futni. Utálok futni!!!
Castiel mellettem futott.

- Túl közel vagy hozzám!
- Ennyire tetszem neked? – mosolyog el.

- MI?! Dehogy is!

- Akkor minek fotóztál le?

- Nem fényképeztem.

- Aha. Higgyem is el?

- Igen! – begyorsítottam. Castiel követtett.

- Lassú vagy – röhögött ki. Megráztam a fejem és majd nem előre estem, de szerencsére a Vöröske elkapott. - És béna – fejezte be a mondatát.

Eszembe jutott valami. Hirtelen megállok, és úgy csinálok, mint ha fájna a lábam. De látta rajtam, hogy csak színészkedek. Azt akartam, hogy felkapjon, és újra érezhessem az illatát. Hmm.. De nem így történt.. Futottam tovább, de most Castiel lehagyott. Hátranéztem. Amber és a barátnői sétálnak. Kim már előrébb van. Iris és Melody mögöttem fut. Violette könnyítettet kért, így ő csak sétál. Az összes fiú meg már lehagyott minket. Az első kört lefutottam megállás nélkül, de a másodiknál elkezdtem sétálni, mert már nem bírtam tovább. 5:05 perc, mire lefutottam.

Fogtam a mellkasomat és gyorsabban vettem a levegőt, miközben visszamentünk az épületbe. A teremben leültem egy padra. Mindenki bejött és a tanárra néztem. Épp Castiellel beszélgetett és oda adta neki a kulcsot. Azután a lányokra néztem. Violette mellém ült.
- Jól vagy? – kérdezte aggódva.

- Nem, de mindjárt jobban leszek – fújtam ki a levegőt.

Amberék is leültek a padra, csak ők egy kicsit távolabb tőlünk.
Jött oda hozzánk a tanár.

- Mit játszotok?

- Tollasozunk? – kérdezte Iris, miközben elém állt. Bólintottam és kiment. Két ütővel és egy tollaslabdával tért vissza. Az egyik ütőt felém nyújtotta.

Megláttam Castiel, hogy az asztalon ül, amely a függöny mellett van, a bordásfal előtt. Épp a telefonját nyomkodja. Mi.. A lusta…

A tesi óra után:

Amikor beléptem az öltözőbe, rögtön bementem a kis szobába (vittem magammal a fésűmet), ahol kezet tudtam mosni és megfésülködtem.

Gyorsan átöltöztem és befújtam magam. A ruháimat bepakoltam a szatyorba és felmentem az emeletre és rögtön a szekrényemhez léptem. Oda betettem a szatyrot és kivettem a Töri könyvemet és füzetemet.

Beléptem az osztályterembe. Alexy épp kinyitotta az ablakot. Violette a helyén ült. Lassan a többiek is megérkeztek. Leültem a helyemre és belenyúltam a zsebembe, hogy elővegyem a telefonomat, de nem volt ott. Rögtön elkezdtem keresgélni. Kicsit megijedtem, nem akarom elveszíteni.. Nem találtam a táskámban.. Bár tudtam, hogy nincs ott, de még is megnéztem, hogy hát ha..

Gyorsan lerohantam a lány öltözőbe, hogy megnézzem, hátha ott megtalálom, de nem így lett. Megkérdeztem a lányokat, hogy nem láttak itt egy telefont. Nemet mondtak.

Szomorúan visszamentem a terembe még mielőtt becsöngettek volna. Ajj ne már!!! Biztos Castielnél van.. Egy pillanat.. Amikor a tesiteremben megpillantottam, épp egy telefont nyomkodott. Lehet, hogy az az enyém volt??

Az új fiú nem jött be az utolsó 3 órára, így beszélni se tudtam vele.

Büntetés. Le kell szednem a padok alól a rágógumit. Kértem valami lapátféleséget meg egy vödröt..

Castiel nem jelent meg segíteni. Még ki se tudtam készíteni igazán, mert nem jött be a többi órára. Na, majd holnap.. Holnap sikerülni fog! Még jó, hogy csak a saját termünkben kellet, így hamar végeztem. Holnap már nincs büntetés.

Leültem az egyik székre és hátra dőltem. Át kéne mennem Rosalyahoz. Hamarabb végeztem, mint amire számítottam. Fel akartam hívni, de eszembe jutott, hogy nincs meg a mobilom. Kimentem a szekrényemhez és kivettem a másik telefonomat. Felhívtam a barátnőmet.

- Sziiaaa – kiabáltam bele.

- Csss… Halkabban..

- Bocsi – nevettem.

- Na mi történt? Megkaptam az sms-edet.

- Majd személyesen elmesélem. Te jobban vagy már?

- Nem. Ezen a héten nem jövök suliba – köhögött.

- Értem. Hát akkor gyorsan gyógyulj meg, mert ha nem, akkor viszem a kaszámat és kinyírlak, és újra élesztelek egészségesen!

- Rendben – nevette el magát. Majd ismét köhögött. – Ne röhögtess. Úgy fáj a mellkasom.

- Jól van – mosolyogtam. – Most átmehetek hozzád, vagy inkább ne?

- Megőrültél? Képes lennél átjönni hozzám, mikor beteg vagyok? Semmiképp se gyere át! Nem akarom, hogy te is elkapd.

- Jó, nem megyek át. De majd hívj, ha jobban leszel és jöhetek. Átviszem majd a leckét.

- Oké!

Ennyi. Majd amikor hazaértem, beléptem a lakásba és apa jelent meg előttem.

- Elmentem dolgozni. Szia – köszönt el és sietve lépett ki az ajtón.

Oké.. Úgy látszik el is felejtette, hogy büntetésben voltam. Remélem, eszébe se jut.

Felmentem a szobámba és egy nem várt vendég fogadott.

- TE MEG MIT KERESEL ITT??!! – esett le a vállamról a táskám.