7. rész: Egy átlagos nap.. Majd nem

Reggel fájós fejjel ébredtem fel. Nehezen kikeltem az ágyból és rögtön a mosdóba mentem. Muszáj innom valamit és pisilnem kell, de nagyon. Amikor pisiltem és ittam, meg bevettem fájdalomcsillapítót, azután megnéztem mennyi az idő. JÉZUSOM! Elaludtam! 8:04..

A szekrényemhez rohantam és kerestem gyorsan valami ruhát. A felöltözés után rögtön felkentem magamra egy kis sminket.

Felkaptam a táskámat a földről és azonnal rohantam ki a házból.

Pont 2. órára beértem. Jaj.. Kikészültem.

Rajzóra van (és másik teremben vagyunk), így tudok aludni.. Höh.. Tudnék, ha békén hagynának. Alexy mellett ülök, ő meg egyfolytában magyaráz nekem a divatról. Elővettem a táskámból a celluxot és Alexy mögé álltam.

- Túl hangos vagy!!! – Kiabáltam, erre körbetekertem a celluxot a szája körül. De sajnos nem tartott sokáig.

- Hé! Ez nem volt szép. – mondta vidáman. Legalább nem sértődött meg. Én meg hisztisen ültem vissza a helyemre és folytatta a dumáját. Á! Valaki mentsen meg tőle!

Egy pillanat… Mit is csináltam tegnap? Előveszem a telefonomat és meglátom a háttérképen Castielt. Ó. Erre emlékszem, amikor beállítottam. Hmm.. Mint ha Face-n is beszélgettem volna vele. Rá tudtam csatlakozni a suli wifijére, és felléptem Facebookra. Jézusom! Miket írtam én Castelnek.. WÁ!

Ránézek a Vöröskére. A leghátsó padban ül középen, (én meg a 3. sorban az ablaknál). Alszik.

Amikor kicsengettek azonnal felálltam és kimentem a mosdóba, hogy megmossam az arcom, utána bementem az osztályterembe. Mindenki beszélgetett valakivel.. vagy éppen rohangáltak a padok közt (Alexy és Violette).

- Állj meg! – Üvölti jó kedvvel Alexy.

- Hagyjál!!! – Menekül ki a folyosóra.

- De meg kell csipkednem az arcod!! – Rohant utána. Leültem a leghátsó padba, az ablak mellé. Castiel még nincs itt. Kinézek az ablakon és meglátom, hogy egyedül ül egy padon. Valószínűleg zenét hallgat.

Becsöngettek. Megint matek óra. Felteszem a táskámat a padomra, ami eddig Castiel székén volt és arra ráteszem a fejem. Lecsukom a szemem és aludni próbálok. Érzem, hogy leül mellém valaki, ez biztos a Vöröske. Hallom, hogy a tanár megint kb. ugyan azoknak magyaráz.

Valamit érzek a karomon. Csikiz… Kinyitom a szemem.

- Mit csinálsz?! – Suttogom, miközben rá nézek Castielre.

- Rajzolok. – mondja mosolyogva. Ránézek a karomra, hogy megnézzem mit rajzolt, de erre ő lenyomja a fejem a padra. HAH!

- Még nincs kész. Nem nézheted meg! – Súgja a fülembe.

- Engedd el a fejem! – Elengedte. A szája elé tette a kezét és próbálja visszatartani a röhögést. Én ökölbe szorítom a kezem. Meg akarom nézni mit firkált a karomra. Már fordítom a fejem, erre ő az arcomnál fogva arrébb tolja. Kössz. Grrrr!!!!

Összefonom a karom és idegesen nézek előre. A Vöröske meg folytatja a karom firkálását. Miért is hagyom?

Pár perc múlva megszólal.

- Kész.

- Most már megnézhetem?

- Ja. – Elkezd röhögni, de a tanár rászól, ezért abba hagyja. Megnézem. Nem hiszem el.. CASTIEEEEL!!!!!!!!!! Egy pókot rajzolt rám. – Gyönyörű.. – mondom flegmán.

- Mi a baj?

- Te.

- Igen? Tegnap még Face-n…

- Kuss! – Szakítom félbe a mondandóját. Nehogy kimondja. Tök kínos.

Az óra végén, szünetben kimentem az udvarra. Leültem egy padra. Sajnos itt se hagytak békén. Csak egy picit pihenni szeretnék. Álmos vagyok, nem aludtam eleget.

Ken jött oda hozzám.

- Szia, Natasha! – Köszönt vidáman. – Hogy vagy? – Leült mellém.

- Jól vagyok. De mit szeretnél?

- Mondanom kell valamit.

- Mit? Megint azt?

- Cssss! – csendesít el. Megfogja a két kezem. – Valami fontosat szeretnék neked bevallani. – Kifújta a levegőt és bátorságot merített.

- Ken..

- Szeretlek!

- Ken..

- Nagyon szeretlek, és nem tudok nélküled élni!

Kihúzom a kezeimet az övéiből és felállok. Ott akarom hagyni, de ő megállít.

- Mondj valamit.

- Kentin. Ezt minden héten elmondod legalább kétszer. A válaszom ugyan az és nem fog megváltozni. Csak barátilag szeretlek. – Egyre hangosabban fejeztem be a mondatomat, hogy megértse. De sajnos így se érti meg.

Körül nézek hova mehetnék. Castielt veszem észre, hogy engem néz. Kinyújtom rá a nyelvem, utána visszanézek Kenre.

- Sajnálom, Ken.

- Nem fogom feladni. – mosolygott el.

- Keress valaki mást.

- Te vagy életem szerelme.

- Elég. Most bemegyek. – Hagytam ott.

Még mielőtt beléptem volna az épületbe, próbáltam a szememmel megkeresni a Vöröskét. Egy csajjal beszélget. Most ott hagyja és Kentinhez megy. Vajon mit mondhat neki? Hmm.. Mindegy. Visszamegyek a terembe.

A következő óra Biológia volt, amin aludtam. Azután még unalmasabb órák következtek…

Ma nem voltam képes Castielt piszkálni. Kár. Majd holnap. De miért is akarom ezt? Magam sem tudom még. Csak jó érzés.

Hazafelé menet beugrottam még a boltba. Vettem egy dobozos tejeskávét és csokit. A csokit elteszem, a kávét meg elkezdem inni.

Mielőtt beléphettem volna a házba, megcsörrent a telefonom. Rosalya az.

- NATASHA! – Kiabálja.

- Mi az?

- Pénteken ráérsz?

- Igen. Miért? – Közben bementem a házba.

- Menjünk el bulizni! Yuki meghívott minket.

- Hú! Már alig várom! Mikor és hánykor?

- Elküldöm SMS-ben. – mondja boldogan.

- Oké. Rég buliztunk.

- Aha. Ránk férne már egy kis szórakozás.

Majd letette és küldött egy sms-t: „Péntek 17:00-kor találkozunk az Akvárium Klubban Yukival és a többiekkel. Majd jól kitáncoljuk magunkat!!!! Nagyon várom!! <3 (2:00-ig van nyitva. Maradunk majd addig?)”

Válaszoltam: „Naná!!*.*”

Rosalya: „Ne aggódj! Vigyázok, hogy ne igyál túl sok alkoholt.:)”

Én: „Tudom, és nem aggódom.<3”