2. rész: A büntetés 1/2

A Vöröske elém állt és így szólt.

- Itt a telód – nyújtja felém.
Elveszem tőle.

– Ugye nem kell megköszönnöm? Várj. Ne válaszolj. Szia!
Elfutottam a szekrényemhez és kinyitottam. Körbenéztem és Castiel még mindig ugyan ott áll, csak engem néz. Más nincs a folyosón. 1-1 teremből néha kihallatszik egy kis zajongás. Vissza nézek Castielre, de ő már mellettem áll.

- Wáh! A szívbajt hoztad rám! – kaptam a szám elé a kezem, hogy elnémítsam magam. – Mit akarsz? – kérdeztem halkabban.
- Szerinted? Kérem a dzsekimet!

- Mi? Ja, ezt? Kérd szépen.

- Az nem vallana rám.

- Akkor mindegy. Sayonara Amigo – integettem neki, majd megfordultam és menni készültem, de a Vörös hajú elkapta a kabátját. Visszarántott és próbálta levenni rólam. Azt gondoltam magamban, hogy most miért nem engedi, hogy rajtam maradjon. Zavarja, hogy rajtam jobban áll?

Miközben maga felé fordított, le akarta húzni a cipzárt, de nem hagytam. Végül csak sikerült lehúznia, én megfordultam és el akartam rohanni, de olyan történt, amire nem számítottam… EZ A DZSEKIVEL EGYÜTT LETÉPTE RÓLAM A PÓLÓMAT!!! Akkorát felsikoltottam és tiszta vörös lett a fejem.
Nem tudom hogy sikerült ezt tennie, de NEM NORMÁLIS!!!!

Kb. így nézhetett ki a fejünk:

A két kezemet a melleimhez kaptam. Ekkor hallottam, hogy legalább két tanár kilép a teremből és felénk kiált. Rápillantottam a fiúra, hogy lássam, ő miként reagált erre. Ő is kipirult, és rám rakta a dzsekijét. Rögtön belebújtam a kabát ujjába és felhúztam a cipzárt.

Megjelent mellettünk az igazgatónő. Dühösen mered ránk. Én tök kínosan érzem most magam. Hogy történhetett ez?? 
- Mi ez a lárma?! Épp tanítás folyik!

- Elnézést kérünk – mondta Castiel. – Többet nem fordul elő.

Én meg fogtam a fejem.

- Nem is fog, azt garantálom! Fáradjanak le a tanáriba, szünetben ott találkozunk! – Ezzel befejezve visszament a terembe és folytatta az óráját.

- Jézusom.. – suttogtam idegesen.

Ekkor ez a hülye gyerek elkezd röhögni.

- Ez nem vicces!! – nézek rá dühösen.

- Maradhat rajtad – mondja nevetés közben.

- Meg ne fulladj.. – mondom flegmán.

Az igazgató megint ránk szólt mérgesen és elindultunk a tanáriba. Az ajtó előtt vártunk. Jajj.. Ez nem lesz jó, nem akarok büntit..

- Ez miattad van..
- Inkább ne nyafogj! Idegesít.

- Ch…

- Ja amúgy itt a pólód. – A fejemhez vágja.

- Kössz szépen. – karba tett kézzel ültem egy széken. Castiel 3 székkel arrébb ült. A többi 30 percben némán ültünk. Egyáltalán nem néztem rá, csak idegesen meredtem előre.

Majd kicsengettek és oda jött hozzánk az igazgatónő.
- Lenyugodtak?!

Nem válaszoltunk. Viszont azt kaptunk büntetésnek, hogy az utolsó óránk után takarítsuk le pár ablakokat a folyosókon, meg párat az osztálytermekben. .... Miért kell ilyen szigorúnak lennie???!!!
Amikor befejezte a tanár a mondandóját, elindultunk (legalább is én) az osztályunkba. Amikor beléptem, Rosalya rohant hozzám.

- Jól vagy?! Hallottam, hogy sikítottál – nézett a szemembe aggódva.
- Jól vagyok. Azt hiszem..

- Mesélj! Mi történt?

Leültem a helyemre, Rosalya meg mellém ült. Elmeséltem neki mindent. Elejétől a Végéig.

- Te szegéény! – Ölelt át.

- Estére se fogunk végezni az ablakokkal…  

- Az gáz.. és csak ezt a büntetést kaptátok, vagy van még valami más is?

- Sajnos van.. Holnap az asztalokról kell leszedni az összes rágót – mondtam lehangoltan. 
- Azzal hamar végeztek - biztatóan elmosolygott.

Becsöngettek. Rosalya leült a saját helyére (elém). Castiel meg pont a tanár elött jött be, ezért nem lett beírva későnek. Az irodalom óra és a többi két óra (Matek és nyelvtan) unalmasan telt el. Nem figyeltem a tanárra, csak arra vártam, hogy vége legyen ennek a napnak. Amikor vége lett az utolsó órának, elsétáltam a szekrényemhez és bepakoltam a cuccaimat. Elkezdtem keresgélni Castielt, de sehol se találtam. Egy tanár rám szólt, hogy ne mászkáljak már össze vissza a folyosón, ezért abba hagytam a keresést.

Egy takarítónőtől kértem mindent, ami az ablaktisztításhoz kell…

Ott pucoltam tisztára az üveget egyedül. De kedves ez a fiú… Utálom! UTÁLOM!! Azt hiszi, csak neki van dolga?! Nekem is sok dolgom lenne ma még. Még apát se tudtam felhívni, hogy szóljak neki, hogy ma később megyek haza. Bár az a nő tuti felhívta. Miért van itt ilyen sok ablak???!!!

Az igazgatónő néha rám nézett. A vacak vöröskét persze nem árultam be, hogy ő nincs is itt. Csak annyit mondtam, hogy ő most wc-n van, megy a hasa. Úgy hogy ezt hagyta. Nem vagyok olyan szemét, hogy beáruljam. Rosalya meg nem akart segíteni. Őszintén a helyében én se segítenék…

Mindjárt 4 óra.. Az iskola majdnem kiürült. Csak néhány okostojás maradt itt, meg 1-2 tanár. Nagy a csend, én meg fáradt vagyok. A 3. teremben pucolom le az ablakokat. A folyosói ablakokkal már végeztem. Eldobom a szivacsot és visszatartom a fájdalmas sikítást. Leülök a pad elé és lehajtom rá a fejem. Nem hiszem el, hogy az a szemét tényleg itt hagyott.. Lecsuktam a szemem és pihentem egy kicsit.
Egy hideg kezet éreztem az arcomon. Hirtelen felültem és visszatartottam a lélegzetemet. Ránéztem, hogy kiállt mellettem.

- Te? – néztem rá sértődötten.
- Elképzeltelek, ahogy egyedül mosod le az ablakokat. Megsajnáltalak – dugta zsebre a kezét.

- Nem kell megsajnálni. Már mehetsz is. Ne aggódj, nem árultalak be a nyanyának – tettem vissza a fejem a padra.

- Tudom, hogy nem árultál be…

- Honnan?

- Találkoztam útközben az igazgatóval. Elég kínos volt.. De azért kössz.

- Mindegy.. Inkább fejezzük be a többit. Haza akarok menni.

Csoda történt! Castiel besegített, de nem szóltunk egymáshoz. Csak éljem túl a holnapot is. Amikor végeztünk, megkönnyebbülten felsóhajtottam. A szekrényemből kivettem a táskámat és a kijárat felé sétáltam. Rossz ötlet volt otthon hagyni a fülhallgatómat.

Amikor kiléptem az épületből megcsapott a hideg szél.
- Hogy hívnak? – szólt hozzám a Vöröske.

- Találd ki, te *káromkodás*. – mutattam neki a középső ujjamat. Még mindig haragszom rá.

- Jéé! Ez a lány tud káromkodni is – röhögött ki.

- Még verekedni is tudok!

- El tudom képzelni, ahogy lányosan elkezdesz ütögetni. – nevet tovább…

Belerúgtam a lábába, felkiáltott és reflexből odakapta a kezét.

- B*zd… de erőset tudsz rúgni – nyögött fel fájdalmában.

-Kössz a bókot – elégedetten elmosolyogtam és ott hagytam. Ez egy kicsit felvidított, jól esett, hogy belé rúghattam.

Amikor hazaértem apa már nem volt otthon. Ledobtam a vállamról a táskámat és elindultam a konyhába. A hűtőn találtam egy kis cetlit. Ez van ráírva: „Az igazgatónő felhívott, hogy mit történt. Elmondta az ő szemszögéből. Tudni akarom a tiedből is. Ha hazaértem elmeséled! Haragszom rád..”

Hát.. oké..

Ettem valami kaját, aztán elmentem zuhanyozni. Befeküdtem az ágyamba, hogy pihenjek egy picit. A plafont néztem. Castielnek ez egy emlékezetes 1. nap volt a Sweet Amoris Gimiben. Ott feküdtem kb. fél óráig, aztán felkeltem és bekapcsoltam a gépet. Felnéztem facebookra. Van 20 értesítőm (az egyik barátnőm lájkolgatta a képeimet és megjelöltek egy képen..), 3 üzenetem. Visszaírtam annak a 3 személynek, majd amikor léptem volna ki, megláttam, hogy valaki bejelölt. Megnéztem ki az.. Nem hiszem el.. Minek jelölt be Castiel? HÉÉÉÉ!! HONNAN TUDJA A NEVEMET?!! Rámentem a profiljára és ez a kép van kint neki:

Pfff……

Tudok neki így is üzenetet küldeni, hogy nem jelöltem még vissza. Szóval írtam neki.

Natasha Grey: Honnan tudtad meg a nevem?! És minek jelöltél be? :@

Castiel Maddox: Ülésrendből. :P Csak ki akarlak készíteni.^^

Natasha Grey: De kedves vagy. -.-
Castiel Maddox: Tudom. xD

Natasha Grey: Kopj le!

Castiel Maddox: Azt az örömöt nem adhatom meg neked.:)

- WÁÁ!! – Majdnem a földhöz csaptam az egeret. – Nyugi..

Jól van Castiel.. Így állunk? Ne tudd meg, hogy holnap mennyire ki foglak készíteni!!!