45. rész: Egy barát

Natasha

Amikor Sophie mocorgására felébredtem a kanapén mellette, amikor megpillantottam a Vöröskét, egyszerűen annyira megkönnyebbültem. De észrevettem, hogy az arca megsérült, aztán megijedtem.

Majd sikerült kettesben lennünk Castiel szobájában, hogy megbeszéljük a dolgokat.

A szívem gyorsan dübörgött a mellkasomban, és kettős érzés volt bennem. Az egyik a boldogság. Boldog voltam, amiért láthattam Castielt, amiért újra vele lehettem, és azért, amiért szeretjük egymást. A másik részem kicsit haragudott rá, de ebben a haragban keverődött egy kis félelem is.

- Azért mentem el, mert meg akartalak védeni – kezdte.

- Ezt már mondtad.

- Ne szakíts félbe – mosolygott, de újra leegyenesedett az ajka. – Az exem azt mondta, hogy vagy szakítok veled és többet nem állok veled szóba, vagy el kell utaznom. Még a kapcsolatot sem tarthattam veled, mert Moemi emberei figyeltek engem. Lysander néha titokban lefotózott téged, hogy láthassalak legalább így, és én emiatt annyira rosszul éreztem magam, hogy miattam szenvedtél. Eddig bírtam… Sokszor megfordult a fejemben, hogy valahogy leállítom Moemit…

A kezei ökölbe szorultak, én megfogtam őket, amitől megenyhült a szorítása.

- De ennek már vége. Ma beszéltem Moemivel… Többet ilyen nem lesz.

- Pontosan ki ez a Moemi, hogy így meg tudott fenyegetni? – tettem fel a kérdést.

- Egy maffia főnöknek a lánya.

- Akkor az embereitől kaptad a sérüléseidet – inkább mondtam, mint kérdeztem. – Hol fáj?

- Jól vagyok, semmim sem fáj – mosolygott el.

- Castiel, ne most vagánykodj! Hol fáj az arcodon kívül? – Hangom szigorú volt.

Ő felsóhajtott és nyitotta az ajkait. A pólója szélére markolva pillantottam rá, aztán a hasára, ő meg elkapta a kezem.

- Mit csinálsz? - tette fel a kérdést úgy, mint ha nem tudná, mit akarok.

- Csak megpillantom a sebed, hogy mennyire komoly.

- Ne keress kifogásokat, ha csak le akarsz vetkőztetni - vigyorgott el.

- Castiel!

Felnevetett, én meg rácsaptam a mellkasára gyengéden, mire ő meg összerezzenve felszisszent. Meg akartam szólalni, amikor a Vöröske elkapta az arcom és szájon csókolt. Puha ajka az enyémhez simult, nekem meg felgyorsult a szívverésem és jó érzés volt. Elhúzódott tőlem egy nagyon picit, a homlokát az enyémhez érintette és így néztünk egymás szemébe.

- Szeretlek - mondta mosolyogva.

- Ne tereld el a témát – suttogtam neki.

- Milyen témát?

- Már amnéziád is van?

Felkuncogott, aztán újra megcsókolt, majd ismét a szemembe nézett.

- Minden rendben lesz most már, ezt megígérem. A sebeimmel meg ne törődj, nem vészesek. Holnap már meg se fogom érezni.

Hangjában érződött a komolyság és a boldogság, de igenis, akartam foglalkozni a sebeivel, vele. Még nem akart eltávolodni tőlem, még csak egy kicsit sem. Lefeküdtünk összebújva az ágyon, élveztük a csendet és azt, hogy együtt lehetünk. Vöröske szuszogására lettem figyelmes. Kinyitottam a szemem és felpillantottam az arcára. Édesen aludt, a mellkasa egyenletesen emelkedett és süllyedt. Élveztem a pillanatot és a látvány, de eszembe jutott valami. Az, hogy nekem be kéne vásárolnom, még mielőtt a bátyám hazaér. Basszus!

Óvatosan kimásztam Castiel mellől, és az ágy szélén ülve elővettem egy telefont az egyik zsebemből.

Mennyi is az idő? 13:45. Még van időm.

Castiel éjjeli szekrényére tettem a telefonját, aztán még mielőtt kimentem volna a szobájából, eszembe jutott, hogy kéne neki üzenetet hagynom. A számítógépe előtt volt egy üres papír és pár toll, úgy hogy írtam neki.

„Szia, Castiel. Ha felébredsz, és nem találsz itt, akkor ne ijedj meg. El kellett mennem bevásárolni, mert a tesóm megkért rá. Szeretlek! <3”

Hamar végeztem a vásárlással, és amikor hazaértem, itthon senki se volt. Bepakoltam a cuccokat a hűtőbe, aztán két csokival a kezemben elindultam vissza Castielhez. Az egyik csokit elkezdtem enni.

Castiel még mindig aludt és nem volt szívem felébreszteni. Viszont Démon meg itt ugatott, és a póráza volt a szájában. Sophie és Lysander is eltűnt, ezért úgy döntöttem, hogy én viszem el sétálni Démont. Mivel még Castiel fel sem ébredt és nem látta az előző levelemet, ezért azt összegyűrtem és bedugtam a zsebembe, helyette írtam neki egy másikat, ha pont akkor ébredne fel, amikor nem vagyok itt.

Amikor a kutyus elvégezte a dolgát parkban sétálva, Démon elém rohant és rám nézett azokkal az édes szemeivel. Majd meglátta a kezembe a citromsárga labdáját. Úgy láttam, játszani akar, ezért eldobtam neki a labdát, mire ő meg elkezdett utána szaladni. Csak hogy a bénaságomnak köszönhetően eltaláltam valakinek a fejét. Hallottam, ahogy az a fiú felnyögött és a fejéhez kapott, én meg a számhoz kaptam. Upsz... Oda szaladtam hozzá és bocsánatot kértem.

- Uhm... Bocsi, véletlen volt - mondtam.

- Semmi... - szexy francia akcentussal beszélt, felvette a labdát, Démon meg leteperte és kezéből kivette a labdát. Hozzám lépett, letette elém a labdát, az orrával még meglökte és csóválta a farkát. Felvettem és eldobtam neki egy másik irányba, mire ő meg elszaladt érte.

A fiú felé nyújtottam a kezem, hogy felsegítsem. Elfogadta a segítségemet, felállt leporolta magát, majd szemügyre vett. - Bocsi, de nem Natasha Greynek hívnak?

- De, honnan tudod a nevem?

Nagy mosoly jelent meg az arcán. Hosszú – épp hogy a válláig érő - barna haja, és elől szőke tincsei kiemelik a vörös szemét, fekete kabátot visel egy fehér sállal és kék csőfarmernadrággal.

- Mért ne tudnám a jövendőbeli feleségem nevét?

- T-tessék? - a hideg kirázott. WHAT?

Arckifejezése szomorúvá változott.

- Komolyan elfelejtettél? - kezét a szívére rakta, a földre térdelt, kezét felém nyújtotta. - Széttöröd a szívemet Nati - hiteles színlelés lenne, ha nem mosolyogna.

- Nem lehet, hogy összekeversz valakivel? Hogy hívnak téged?

- Nati, miért csinálod ezt velem... kegyetlen vagy - felállt és háttal állt nekem. - Darell... Darell Matthews.

Elgondolkoztam, hogy ismerős-e nekem ez a név, ez az ember. De nem. Sajnos nem jut eszembe, hogy valaha ismertem is volna őt.

- Nem emlékszem. Mióta is ismersz?

- Hogy felejthettél el? Kiskorunk óta szomszédok voltunk és mindig együtt voltunk... ez tényleg fáj... pedig mindig megmentettelek a "gonosz" fiúktól a játszótéren...

- Sajnálom. Anyukám halála előtt semmire sem emlékszem - leegyenesedett a szám, és elszámoltam tízig, nehogy elfogjon a rosszkedv.

Felém fordult, kivett a pénztárcájából egy képet, amit felém mutatott. A képen ő és én voltunk egy homokozóban. Hosszú fekete hajam lófarokban, citromsárga pólót és kékrövidnadrágot viselek. Darell haja rövid barna, fekete hosszúnadrág és repülős mintás póló van rajta. Engem néz, ahogy vödörbe lapátolom a homokot

- Az ott tényleg én vagyok – szólaltam meg döbbenten.

Démon letette elém a labdát boldogan és rám ugatott, hogy dobjam már el, de csak a képet néztem. Miért nem emlékszem? Darell megsimogatta az arcomat, amikor leejtette a másik kezét maga mellé.

- Nem telt el úgy nap, hogy ne gondoltam volna rád, ezért is jöttem vissza.

- Izé...

- Amúgy, hogy van Benjamin?

- Jól van... - felvettem a földről a labdát és eldobtam, Démon elszaladt. - Amerikában tanult, de most itthon van - elmosolyodtam.

- Akkor sikerült elérnie a célját... - megsimogatta hajamat. - Tényleg hiányoztál – belepuszilt a hajamba.

- Remélem, majd emlékezni fogok rád – motyogtam. De komolyan is gondoltam. Emlékezni akarok rá.

- Nem megyünk el nézelődni? Rég voltam már itt, és ha jól látom sok minden megváltozott.

- Jó ötlet, csak akkor vissza kéne vinnem a kutyát a barátomhoz.

Végül hazavittem Démont és Castielnek készítettem gyorsan egy kis ebédet teával, ha felébredne és megéhezne. Ismét hagytam egy üzenetet neki. "Elmentem egy barátommal sétálgatni. By: Natasha" Majd nem fél óra telhetett el, amikor visszaértem a parkba. A szememmel keresgélni kezdtem Darellt.

Ott ült, ahol hagytam és az eget nézte. Odasétáltam hozzá és köszöntem neki. Elvigyorgott, felállt, és megfogta a kezem, úgy sétáltunk. Nem rántottam el a kezem, mert ismerős és kellemes érzés fogott el, na meg azért is, mert nem akartam megbántani.

Elmentünk Benjamin cukrászába, aki épp kiszolgált egy vásárlót. Kiszedtem Darell kezeiből az enyémet és oda mentünk Benjaminhez. Amikor megpillantott engem, elmosolyodott, aztán a fiúra nézett, és még nagyobb mosoly terült szét az arcán.

- Nahát! Darell! Te vagy az? - kérdezte.

- Végre valaki megismer - ölelkeztek, majd pacsiztak.

- Natasha nem ismert fel? Really? Pedig olyan jóban voltatok.

- A nevemet se tudta. Összetörte a szívemet - túlozta el. - Bár lehet, hogy csak kifogás, hogy ne tartsa be az ígéretét.

Benjamin felnevetett.

- Óh, hogy az az ígéret. Hát remélem sikerül elnyerned, mert a mostani... – félbeszakítottam, ő meg felsóhajtott. - Hát sok sikert hozzá. Ha kell segítség, csak szólj - vigyorgott.

- Benjamin! - szóltam rá "sértődötten".

- Mindig ilyen aranyos? - kérdezte Benjamint. - Régen is imádni való volt, de túlszárnyalta magát.

- Ne mondjatok ilyet - zavarba jövök, ha tovább folytatják.

- Csak az igazat mondom. Most is ellopod a srácok szívét, vagy csak én vagyok olyan mázlista, hogy beléd habarodok?

Felsóhajtok.

- Benjamin, hozz csokis minyont - mondtam, aztán leültem egy asztalhoz.

Darell is rendelt, majd leült mellém és elbeszélgettünk. Mikor kajálni kezdtünk, megjelent Rosalya és Alexy. Felálltam és odakiáltottam nekik. Ahogy megláttak, az arcukról lehervadt a mosoly és láttam rajtuk, hogy félreértik. Ide jöttek hozzánk.

- Natasha, mit csinálsz itt? - kérdezte Rosalia.

- Eszek és beszélgetek az új barátommal.

- Istenem, milyen cukipofa - Alexy Darell mellé ült, Darell arca tiszta kék lett.

- Ha megbocsájtotok – szólalt meg, aztán kiment a mosdóba.

- Ki ez a srác?

- Egy gyerekkori barátom, akire valójában nem emlékszem. De Benjamin igen - feleltem.

- És mi van Castiellel? Hol van? - kérdezte Rosalia.

- Ő otthon alszik.

Darell kirohant a mosdóból hozzánk.

- Bocsi, de a főnököm hívott, és ha nem sietek, nagy bajban leszek – pénzt rakott az asztalra, és megpuszilt - Sziasztok - elrohant.

- Bezzeg nekem nincsenek ilyen gyerekkori barátaim - panaszkodik Alexy.

- Azt mondta, hogy ígéretet tettünk egymásnak, hogy összeházasodunk... - mondtam, mire Rosalia kiköpte a Minyonomat, amit az előbb kezdett befalni.

- Micsoda??? - akadt ki.

- Akkor te most el vagy jegyezve?

- Izé... Lehet? De én nem emlékszem. Most mit tegyek?

- Ez csak egy gyerekkori kis ígéret, különben is most Castiellel jász, aki kicsinálná a srácot – mondta Rosalia.

- De ha el van jegyezve, akkor nem csalja meg azt a srácot Castiellel? - Alexy logikázni próbált.

- Az tuti, hogy kicsinálná. Most fogalmam sincs, mit tegyek, nem akarom megbántani Darellt - nyögtem fel fájdalmasan a fejemet fogva.

- Szerintem tartsd titokban Castiel előtt - ajánlja Alexy.

- Viccelsz? Ha később Castiel megtudja abból csak nagyobb baj lesz - ellenkezik Rosalya. A telóm felcsörgött és az emlegetett szamár az.

- Castiel az. Felveszem - mondtam. A fülemhez emeltem a telefont.

- Végre megvan az én csajom - Sophie hülyéskedett. - Már hiányollak... azt hiszem... jesszus ez nagyon lezbisen hangzott...

- Sophie? - felnevettem. - Ja, annak hangzott. Miért hívtál?

- Mert megtehetem... és mert szerelmi problémám van

- Na, mesélj.

- Ez nem telefon téma.

- Hol vagy?

- Itthon az alvó medve mellet. Olyan aranyosan szuszog - odarakta a telefont a szájához, és lehetett hallani, ahogy szuszogott. Visszatette a füléhez a telefont. - Siess ide, vagy a végén lesmárolom - viccelődött. Castiel szuszogásától elpirultam. Jajj.

- Sietek.

Letettem.

- Most mennem kell – felálltam, ők meg rám néztek.

- Castielhez? - egyszerre kérdezték.

- A húgához. Sziasztok - mondtam, aztán elrohantam.

Amikor megérkeztem, azt gondoltam, hogy Sophie biztosan Castiel mellett lesz, úgy hogy felmentem Castiel szobájához. Ott is volt és épp tollal firkálta a bátya arcát. Észrevett, és kirohant hozzám, becsukta maga mögött az ajtót és megölelt.

- Végre. Nem tudom, mit csináljak.

- Mi történt? - kérdezem mosolyogva.

- Összevesztem a fehér nyuszimmal. Vagyis azt hiszem... Nála voltunk és megcsókoltam, ő meg szerintem azt hitte, hogy szeretet hiányom van, mert régen azért csókolgattam. Tudtam, hogy ezért viszonozza, ezért megkérdeztem mi is vagyok én neki. Erre volt olyan köcsög és azt mondta, "olyan vagyok, mintha a húga lennék". Szóval megrúgtam és rácsaptam az ajtót. Szerinted haragszik rám? Mi ez a kérdés persze, hogy igen... - hadarja végig az egészet. - Most komolyan, mit csináljak?

- Beszélj vele őszintén.

- De én a "húga vagyok".

- Igen, a húgom vagy - jelent meg az ajtóban a Vöröske és ásított egyet.

Amint megláttam az arcát, elnevettem magam. Az arca össze van firkálva.

- Miért van az, hogy mindig én vagyok nálatok a téma?

- Miért van az, hogy mindig azt hiszi, hogy róla beszélünk? - forgatta Sophie a szemét.

- Miért, kiről van szó?

- Rólad bátyó - hazudott. - Mert annyira imádunk, hogy... hogy sajt - megpuszilta. - A sajtnál tudod, hogy nincs jobb.. Megyek is sajtot enni – lerohant.

Castiel idejött hozzám, karjaiba zárt és egy puszit nyomott az arcomra.

- És milyen baráttal is voltál?

- Rosalyaval és Alexyvel - nem említem meg neki Darellt. Lehet jobb, ha nem tudja.

- Akkor máskor többes számot használj, mert a végén féltékeny leszek - mosolygott.

- Oké - kuncogtam. Átöleltem és beszívtam az illatát. Felpillantottam rá. - De öhm... Mosd meg az arcod, azután csinálhatnánk valamit.

Ő csak kérdőn nézett rám.

- Nézz tükörbe és meglátod...

Fürdőbe ment.

- SOPHIE - kiabált ki, majd pár perc múlva megtalált a nappaliban. Lekapcsolta a tévét, elém lépett, én meg kérdőn néztem rá. Aztán felkapott a karjaiba és elindult.

- Mit csinálsz?? – kérdeztem.

Lerakott az ágyra és rám mászott.

- Levadásztalak – szólalt meg.

- De Castiel... – arcom kipirult. Ő a nyakamat kezdte nyalni.

- Castiel - suttogtam, de mint ha meg se hallana. - Itthon van a húgod...

- Már megrontottam a lelki világát, szóval... – elkezdett vetkőztetni.

Elkezdte felhúzni a pólómat, végül levette rólam, és újra megtalálta a nyakamat. Lassan haladt lefelé, engem meg elkapott a bűntudat, amiért nem mondtam el neki Darellt. De amikor megcsörgött a telefonom, a nadrágzsebemhez akartam nyúlni, de a Vöröske meg megzavart a csókjával.

Felvettem a telefont és Benjamin szólt bele.

- Mi van? - kérdeztem.

- Gyere át, hugi.

- Most nem érek rá, úgy hogy leteszem.

- Pedig van számodra egy nagy meglepetésem.

- Az nem várhat?

- Hát... Na jó, elég estére hazajönnöd.

- De milyen meglepetésről van szó? - kérdeztem kíváncsian.

- Ha elmondanám, nem lenne meglepetés. Este hat után gyere haza – letette.

Hamar eltelt az idő, és már haza is kellett mennem. Elköszöntem tőlük, és siettem, mert kíváncsi voltam mi az a meglepetés. Kinyitottam a bejárati ajtót. A bátyámat kerestem, amikor Darell jött ki a fürdőszobából egy szál törölközőben. A haja csurom vizes volt, kockás hasán a látszottak a vízcseppek.

- T-te mit keresel itt? - mondom lángoló arccal, és gyorsan elfordultam tőle.

- Nem mondta Benjamin? Mivel kiderült, hogy a pasas, akitől béreltem a házat, pedofil és amíg nem találok új lakást ide költözök. Emlékszel? Régen mindig azt akartad, hogy együtt éljünk, mert az összebújós éjszakákat kevésnek tartottad.

- Összebújós éjszakák?

- Mindig átszöktél hozzám és ölelkezve aludtunk az ágyamban.

- Tényleg ilyet csináltam? Mindegy. Öltözz fel - mondom, aztán felsietek a szobámba.

Beléptem a szobámba, magam mögött becsuktam az ajtót. Levettem a kabátomat és a pulcsimat, amiket az ágyamra hajítottam. Az ablakból megláttam, hogy Castiel leskelődik utánam. Oda léptem az ablakhoz és kinyújtottam rá a nyelvem, mire ő meg felnevetett. Azonban hallottam, hogy kinyílik az ajtó és gyorsan elhúztam ijedten a függönyt.

- Szóval ilyen a szobád... hiányolom a babákat - mosolygott.

- Mit csinálsz?

Darell felöltözve jött beljebb a szobámba. Egy szürke melegítő nadrágot vett fel és rövid ujjú fekete pólóval.

- Megnézem, hol alszol. Már fél órája itt vagyok, csak nem akartam az engedélyed nélkül bejönni - elém lépett és megölelt. - Tényleg örülök, hogy melletted lehetek.

- Az jó... - suttogtam, és megpróbáltam eltolni magamtól, de mégse ment, mert valami meleg érzés fogott el, mint amikor megfogta a parkban a kezem. Érzem, hogy régen jóban voltunk. Ettől az érzéstől picit megijedtem, és Castielre gondoltam. Ez nem helyes...

- Éhes vagyok - szólaltam meg. - Együnk valamit.

- Még egy picit hagy öleljelek - kérte és a francia akcentusától dobbant szívem. Mi a feneeee?!

Eltelt vagy fél perc, amikor úgy döntöttem, hogy ennyi elég, és eltoltam magamtól.

- Tényleg éhes vagyok. Benjamin itthon van?

- Azt mondta, valami tini lány a cukrászdában tartja a szülinapját és egész este ott lesz.

Értem. Azaz ma este kettesben maradtam Darellel, ami nem jó. Nagyon nem jó.

44. rész: Mi ez a sok probléma?

Castiel

A nap még alig jött fel, de én már ébren vagyok. Nem tudok aludni, mert ma nehéz napom lesz. Sok mindent el szeretnék intézni, de attól félek, hogy nem úszom meg épp bőrrel. Egyszerűen nem tudom megérteni Moemit, az exemet. De nem is akarom, csak azt szeretném, ha végre eltűnne az életűnkből. Bár sose ismertem volna meg…

Most az ágyamon fekszem, és a plafont nézem, miközben Natasha-ra gondolok. Arra a lányra, akibe beleszerettem. Ő más, mint a többi. Van benne valami, ami engem érdekel, amitől más szemmel nézek rá, mint a többi lányra. Hihetetlen, hogy találtam egy ilyen nőt és megváltoztatott. Más lettem és én képes voltam elhagyni, csak azért, hogy megvédhessem. Meg akartam védeni… megfenyegettek. „Vagy az enyém leszel, vagy senkié! Szakíts azzal a csajjal és hagyd el, vagy különben megölöm. Megölöm, mert nem tudom elviselni, hogy te mással legyél. Vagy én, vagy senki! Castiel… Jól dönts!” – mondta Moemi a szemembe. Rosszul döntöttem, és hagytam, hogy egy nő irányítson. De ez nem fog még egyszer megtörténni, azt garantálom. És nem lennék képes újra ezt megtenni vele, még hozzá alig bírtam távol tartani magam tőle. Sokat szenvedett miattam, de én nekem sem volt jó kedvem ebben a pár hónapban. Mindent meg fogok érte tenni, hogy kihúzzam magunkat ebből a helyzetből.

Annak nagyon örülök, sőt… boldog vagyok, hogy a húgom, Sophie hazatért. Annyira hiányzott és még mindig a szívemet marja a bűntudat, amit tettem vele. Nagyot csalódhatott bennem, de hála Natashanak, megváltoztam. Ha ő nincs, talán még mindig olyan lennék, aki kihasználja a lányokat, de Natasha iránt sose éreztem úgy. Sophie… remélem, egyszer megbocsátasz a lelked mélyén.

Beszívom mélyen a levegőt, aztán felültem és az ablak felé fordítottam a fejem.

Natasha-nal hagytam a telómat, ezért nem írtam neki. A húgom minden percben rajtam lógott, és amikor meg elengedett, akkor meg más dolgom volt. És a nap végére annyira fáradt lettem, hogy zuhanyzás nélkül csak bedőltem az ágyamba és elnyomott az álom. Igen, egy kicsit tudtam aludni, de amikor hajnalban felkeltem, már nem éreztem magam fáradtnak. Az agyam egyfolytában azon kattogott, hogy mi lesz ma. Az első dolgom, ahogy rendbe hoztam magam, beszélek Natashaval. Mindent elmondok neki, miért mit tettem. Tudnia kell az igazságot. Utána találkoznom kell az exemmel. Engem nem fog irányítani. Ideje erősnek mutatnom magam előtte, mert úgy érzem, ahogy eddig viselkedtem, az nem én voltam. Ma mindent rendbe hozok. És ha sikerrel járok, boldog leszek.

Leültem a forgószékbe és csak bambultam. Gondoltam arra, hogy írhatnék Facebook-on Natahanak, de meggondoltam magam. Mert mi van, ha nem olvassa el, mielőtt találkoznánk… nem akarom megrémíteni vagy ilyesmi. Inkább elindultam lezuhanyozni.

Folyattam magamra a meleg vizet és egy pillanatra se tudtam megállítani a gondolataimat. Ökölbe szorítottam a kezem és felsóhajtottam. A csajomra gondoltam, hogy megnyugodjak. Ideges voltam és szívesen szétvertem volna valamit, de nem tettem. Vagy fél óráig csak folyattam feleslegesen a vizet, a homlokomat a csempének döntöttem és lecsukott szemmel álldogáltam. De aztán egy női hangtól és dörömböléstől összerezzentem, az ajtó felé fordítottam a fejem.

- Castiel, ne légy köcsög! - kiabálja be a húgom.

- Most mit tettem?

Aztán benyitott, mosolyra húzta a száját.

- Nem illik egy lány elől elfoglalni a fürdőt – beljebb lép, és végig néz rajtam. - Rég fürödtünk együtt - elkezdett vetkőzni, mire én felordítottam, és kezeim közé rejtettem a férfiasságomat.

- Akkor még gyerekek voltunk! Húzzál már ki! – kiabáltam, de ő csak inkább felkacagott.

- Mintha nem láttalak volna meztelenül. Nem illik egy nő előtt fogdosnod magad...

- Nem illik bejönnöd, amikor tudod, hogy valaki zuhanyozik - mutattam az ajtóra, aztán újra megszólaltam. - Menj ki.

Kinyújtotta rám a nyelvét, majd kiment. Én meg elzártam a csapot, aztán némán felsóhajtottam. Derekam köré tekertem egy törölközőt, majd kinyitottam az ajtót, hogy Sophie bejöhessen. De ő nem volt itt, viszont én valami finom illatot éreztem. Felkorgott a gyomrom, ezért siettem a szobámba és gyorsan magamra kaptam egy fekete csőnadrágot és egy piros rövidujjas pólót. Az után lementem a konyhába és Sophiet találtam ott a gáztűzhely előtt egy serpenyővel.

- Mit csinálsz? - kérdeztem mellette megállva. - Hmm.. Finomnak látszik - mosolyogtam.

- Sajtos rántottát. Kérsz?

- Aha. Éhen halok - leültem az asztalhoz, mire ő a nyakamnál átkarolt.

- Kérek érte egy puszit.

- Nem vagy ehhez már túl nagy? - felvonom a szemöldököm, de végül arcára nyomok egy puszit.

- Szeretlek bátyó - megpuszilt. - Amúgy - suttogott a fülembe. - Nem kellett a fürdőbe mennem, csak meg akartalak lepni... - két tálba szedi a rántottát.

Kifújom a levegőt.

- Valahogy éreztem - felröhögök.

Elém tette a tálat és egy csésze teát.

- Natasha kettő - tettem hozzá motyogva.

Elkezdtem felfalni a reggelimet. Éreztem magamon a tekintetét, ezért oldalra fordítottam a fejem, hogy megpillantsam az arcát. Csúnyán nézett rám, a haja égnek állt és a szemébe féltékenységet fedeztem fel.

- Mi a baj? – tettem fel a kérdést, bár úgy is tudtam a választ.

 - Semmi - felelte, aztán beleült az ölembe és úgy evett.

- Sophie... rossz helyen ülsz – néztem őt, de a lila haja eltakarta az arcát.

Sophie mindig beleült az ölembe, amikor féltékeny volt. Most is ezt tette, de így kényelmetlen volt reggelizni.

- Szerintem nem...

- Biztos? - vigyorgok. Ő bólintott, mire én elkezdtem csikizni. Erre ő leesett, de engem meg magára húzott. Tehát felborultunk és én négykézláb támaszkodtam felette.

- Sophie – kezdtem, de ő félbeszakított.

- NE! – kiabált. Szemei kikerekedett, a homlokát ráncolta, és egy könnycsepp kicsúszott a szeméből. Közben a száját lekerekítette, aztán lelökött magáról és kifutott a konyhából.

- Sophie! - utána rohantam, az ajtajánál megálltam. - Kinyitnád az ajtót?

Nem válaszolt. Biztosan eszébe jutott neki az a nap…

- Ha kijössz, akkor a bátyádtól kapsz egy hatalmas ölelést.

Még mindig nem válaszolt.

- Akkor megeszem a reggelimet egyedül - megfordultam és indultam is a konyhába.

Ajtó nyílását hallottam meg magam mögött, Sophie kikukucskált könnyes szemekkel, de ahogy megpillantottam, ő becsukta az ajtót. Megnéztem mennyi az idő. Lassan indulnom kell, úgy hogy lesiettem a konyhába és folytattam a reggelim elfogyasztását. Pár perccel később a szemem sarkából észrevettem a húgomat, aki ide jött hozzám és az ölembe ült megint. Szorosan átölelt és a fejét a mellkasomra fektette. Mivel már befaltam a reggelimet, és jól laktam, így maradt még egy kis időm, hogy a húgommal foglalkozzak.

- Jól vagy? - kérdeztem és átöleltem.

- Igen csak... a helyzet emlékeztetett a... tudod… - hangja vékony volt és lehetett hallani, hogy visszafolytja a sírást. Szipogott egyet és felsóhajtott.

- Tudom. Sajnálom.

- Soha ne hagyj el – kérte.

- Nem foglak - belepusziltam a hajába.

- Ma is itt maradsz? - figyelte a tekintetemet.

Megráztam a fejem. Akármennyire is szeretnék itthon maradni, ma nem lehet.

- He? Mi az, hogy nem? - csalódottságát hallottam hangjában.

- Dolgom van ma.

- K*csög - csak úgy közölte, mire a fejét a mellkasomba vágta. Aucs?

- Nem vagyok az. El kell intéznem valami fontosat.

- Veled megyek.

- Nem jöhetsz.

- Miért is? – újra felpillantott rám.

- Mert veszélyes - mondtam, de már is megbántam. Jobb lett volna, ha semmit sem tud erről. Bár ahogy látom, nem hisz nekem.

- Castiel Castiel Castiel... szerinted az is veszélyes, ha többször szállok fel a vidámparkban ugyan arra a hullámvasútra... nem kéne ennyire eltúloznod a dolgokat.

Felnevetek.

- Szóóóval... itt maradsz velem? - boci szemeket vetett be ellenem.

Régen a szomorú boci szemeinek alig tudtam ellenállni, mindig rá vett olyanra, amit én nem igazán akartam, ő meg igen. Kicsit el lett kényesztettve, eleinte direkt hagytam magam, mert a szüleink alig tudtak foglalkozni velünk a meló miatt, de minél idősebb lett, annál nehezebb nem-et mondani neki, főleg az után, hogy cserbenhagytam.

- Nem - hangom határozott volt.

- Idióta - felment a szobájába megsértődve.

Felsóhajtottam. Megálltam a szobája előtt és bekopogtam. Persze hogy haragszik, hisz két éve nem is láttuk egymást, nem beszélgettünk.

- Tudod, szeretlek téged. Bármi is fog ma történni velem, akkor is így érzek. Nem mindig lehetek veled, mert vannak magánügyeim is, remélem ezt megérted. Lysander átjön ma hozzád, én nekem fogalmam sincs, mikor jövök.

- Azért használod Lysandert, hogy lerázz? - ajtón át beszélt. - Nem vagyok hülye, észrevettem.

- Nem...

- Mikor jön?

- Délre már itt lesz.

Válaszoltam, mire kinyitotta az ajtót és elém állt.

- A barátnődhöz mész? - csúnyán pillant rám.

- Ja. Beszélnem kell vele.

Erre leguggolt és a lábamba csimpaszkodott.

- Sophie! - hajamba túrtam. Nyitottam a számat, hogy mondjak valamit, de ő megelőzött.

- Már megint fontosabb a barátnőd? – mondta. Újra nyitottam a számat, de megint közbevágott. - Várj... Ne válaszolj. Hagyjuk a fenébe - elengedett és visszament a szobájába.

- Mindketten ugyan olyan fontosak vagytok. De tettem valamit, amit bánok, és ezt kell megbeszélnem vele, utána találkoznom kell más valakivel. Ha ma minden jól alakul, akkor bármennyi időt szívesen eltöltök veled.

- MINDIG EZT MONDOD - kiabált ki.

- Sajnálom... - megfordultam és elindultam a szobámba a dzsekimért.

Már nem jött oda hozzám, nekem meg mennem kellett, úgy hogy még odaléptem a szobájához, és elköszöntem. Semmi választ nem kaptam, de majd megbékél.

Becsöngettem Natashahoz, de nem ő nyitott ajtót, hanem a bátyja. Mérges szemekkel nézett, a karjait összefonta és összehúzta a szemöldökét.

- Akarsz itt valamit, Maddox? – tette fel a kérdést lenézően.

- Natasha-val kell beszélnem, engedj be.

Elforgatta a szemeit és a száját oldalra húzta, majd vissza egyenesbe.

- Ch… Komolyan azt hiszed, hogy beengedlek?

- Ez nem kérés volt… - szakított félbe.

- Ez itt az én házam, és ide be nem teszed a lábad – már csukta volna be az ajtót, de a lábammal kitámasztottam.

- Beszélnem kell Natasha-val – ismételtem meg, de mint ha fel se fogta volna mit mondtam. Kijjebb nyitotta az ajtót és az ajtófélfának dőlt.

- Te tisztában vagy azzal, hogy mennyiszer bántottad a húgomat? Megbíztam benned, hittem neked, hogy meg fogod védeni és sose fogod megbántani, de többszörösen is csalódtam benned. És most megkérlek, távozz. Natasha alszik, hála neked, ismét lerészegedett, úgy hogy egy ideig nem is fog felébredni.

A bűntudat ismét szíven csapott, amely akkorát dobbant, hogy azt hittem kiszakad a helyéről. A szemöldökömet összehúztam és ökölbe szorítottam a kezemet, és Benjamin meg bevágta az ajtót. Pár pillanatig csak mozdulatlanul álltam és bambultam előre, majd egy hangos dudálás kiszakított az emlékeimből. Megpördültem és egy fekete BMW márkájú autóból egy fekete öltönyös csávó intett felém. Elindultam a kocsihoz, vettem egy mély levegőt, aztán beszálltam.

Hát ez is eljött. Azt hiszem felkészültem mindenre, hogy találkozzak vele. Még annak az esélye is megvan, hogy szétvernek. De legyen, ha ez az ára, hogy békén hagyjon minket.

Egy elhagyatott gyárhoz vittek az emberei.. Egy szót se szóltak, én se hozzájuk, csak csendesen vezettek. Összesen hárman voltunk a kocsiban, én elől az anyósülésen ültem. Amikor megérkeztünk, kiszálltam és körbe néztem. A gyár körül egy nagyerdő volt, mögöttem meg csak betonos út. Kicsit arrébb meg kertes házak sorakoztak föl boltokkal.

Felsóhajtottam, azután a fekete öltönyös emberekkel megindultam befelé az épületbe.

Moemi tényleg nagyon megváltozott belsőleg, de kívülről még mindig ugyan olyan volt. Fekete mintás harisnyát hordott fekete pánt nélküli koktélruhával. A szőke egyenes haja ki volt engedve, amit a kezével hátrasimított, hogy megigazítsa a haját. Egy vörös színű fotelben üldögélt, miközben a drága mobilját bámulta. Mellette volt egy átlátszó asztal, amin egy fehér váza volt piros tulipánnal. Belülről a gyár inkább hasonlított egy palota belsejére, mint igazából egy gyárra. Minden modern és drága volt, és szerintem egyáltalán nem volt barátságos a hely.

Amint Moemi észrevett, gonosz mosolyra húzta a száját, majd felállt. Végig nézett rajtam, én meg zsebre dugtam a kezem. Pár másodperc múlva megszólalt, miközben összefonta a karját. Én pár méterre álltam tőle. Emberei csak mögöttem voltak, máshol nem láttam. Biztosan itt vannak… persze, hogy itt vannak, csak megbújva várnak a parancsra, hogy előjöhessen, aztán porrá verjenek.

- Tudok valamit, amit nem kellene – kezdte. Felsóhajtott, majd folytatat. – Azt hittem megbeszéltük, de te mit teszel? Nem tartod be – félbe szakítottam. Nem bírtam hallgatni. De ő csak mondta és mondta, körülbelül húsz perc telhetett el, amíg csak azt magyarázta, hogy én mennyire egy szemét dög vagyok, és hogy meg fogom kapni a büntetésemet és csináljam azt, amit ő akar. Felsorolta, hogy milyen büntetésre számítsak, meg hogy holnap menjek ki külföldre, ő fizet mindent, és majd jön utánam. – Még megbocsátok, ha azt teszed, amit mondok.

- Nem érdekel – egy lépést közelítettem felé. – Nem irányíthatsz engem. Semmi közöd hozzám, még csak nem is szeretsz – még egy lépést megtettem felé.

- Állj meg ott, ahol vagy – parancsolta. Megálltam, de egyáltalán nem ijedtem meg tőle. – De szeretlek, és nem engedem, hogy más nővel legyél. A barátnődnek annyi! Megölöm, mert nem tartottad be a megállapodásunkat! – kiabálta idegesen.

Mérges lettem. „A barátnődnek annyi! Megölöm…”. Ökölbe szorítottam a kezem, azután tovább sétáltam felé.

- Ha szeretsz… mond, akkor miért bántasz? Ha szerelmes vagy belém, akkor miért okozol nekem szenvedést? – Nem szólalt, ezért folytattam. – Te csak birtokolni akarsz. Nem érdekel téged, hogy a másik mit érez. Csak saját magaddal foglalkozol, önző vagy.

Dühösen összehúzta a szemöldökét, és sértődötten pillantott rám. Látszott rajta, hogy igazam van. Az arca mindent elárult, nem tudja titkolni.

- Hogy mondhatsz ilyet… - suttogta, de én még is meghallottam. Felém mutatott a mutató ujjával. – Vond vissza, amit mondtál! – üvöltötte haraggal teli hangon.

- Soha – feleltem.

Megismételte, mire én ugyan azt válaszoltam. Szaggatottan felsóhajtott, az után az egyik emberének szólt, hogy jöjjön elő, kapjanak el és verjenek szét. Látszott rajta, hogy a harag teljesen ellepi a tudatát. Készültem védekezni, amikor hátulról a két férfi elkapott, lefogott, mire egy harmadik előjött egy oszlop mögül, és felém tartott. Kirántottam a jobb oldalamon lévő ember kezéből a karomat, aki utánam nyúlt, de én előbb a baloldalon lévő pasast ököllel pofánb*sztam, amitől ő egy hangos kiáltással elengedett és padlóra esett. A másik újra elkapott, de én meg gyomorszájon rúgtam, ő is elterült a földön. A szemem sarkából láttam, hogy előjön még pár ember. A harmadik, aki felém tartott, elővett egy pisztolyt, amit felém mutatott. Nem fog lelőni – gondoltam. De a két férfi, aki mellettem van, hamar felállt és ismét elkapott, akik a földre rántottak és belém rúgtam párszor, amitől felnyögtem fájdalmasan. Azután amikor végeztek, talán olyan fél perc múlva, megragadtak a könyökömnél és felhúztak a térdemre, én meg fájdalmasan vettem egy levegőt. Aztán valaki az arcomat találta el az öklével, a fejemet az ütéstől oldalra billent, és fémes ízt éreztem meg a számban. Még egy ütést kaptam a másik oldalamra.

Ez így nem volt igazságos…

Moemi háttal állt nekem és magát ölelte. Nem láttam az arcát, fogalmam sincs, mit gondolhat most, de abban biztos voltam, hogy feldühítettem. Csak értse meg, mit tesz…

- Megveretsz az embereiddel… – szólaltam meg rekedt hangon, mire ismét felnyögtem egy ütéstől, de utána folytattam. – Ebben is látszik, hogy… - még egy ütés, most a gyomromba. Visszafojtottam a sikolyomat. - Nem szeretsz valójában – fejeztem be, aztán lehunytam a szemem.

Majd nem kaptam még egy ütést, amikor Moemi hangjára lett figyelmes mindenki.

- ELÉG! – kiáltotta.

Megpördült és felém pillantott. Az embereit elküldte előlem. Én négykézláb lehajtott fejjel kapkodtam a levegőt, vártam, hogy megszólaljon. Az arcomtól lefelé a derekamig mindenem fáj, lehunytam a szemem.

- Menjetek onnan – parancsolt az emberei, akik el is tűntek azonnal. Moemi a földet pásztázta, majd rám pillantott.

- Mikor lettél ilyen gonosz? – nyögtem ki fájdalmasan.

- Mit tudsz te? – csattant fel.

- Sok mindent nem, de tudod, hogy nem vagyok rá kíváncsi.

Moemi ökölbe szorított kézzel, és összeráncolt könnyes szemekkel lépett felém pár lépést, de megállt.

- Pont hogy annyit tudsz rólam, hogy felnyomj a rendőrségnél. Ha nem szeretlek, akkor meg kell, hogy öljelek. Nem kockázhatok.

Ez a nő illegális dolgokat szokott csinálni, meg ilyesmi, persze hogy fél, hogy elárulok mindent a rendőröknek, főleg azok után, amit velem és a csajommal tett.

- Tudod, hogy nem tenném.

- Nem tudom.

- Dehogynem. Nem emlékszel, régen hogy viselkedtünk egymással, amikor még jóban voltunk? Mindig játékosan voltunk egymással, jó haverok voltunk. Megismertél engem, nem mindenben változtam meg.

Egy kis néma csend után újra megszólalt.

- Miért? – tette fel a kérdést, de nem igazán tudtam, mire érti. Mivel nem szólaltam meg, folytatta. – Azt hiszem, igazad van – mondta, én meg kinyitottam a szemem és ránéztem. – Tényleg csak birtokolni akarlak. Azt hittem, hogy ez szerelem, de rájöttem, hogy nem. A szavaid… amit mondtál… - könnyek folytak végig az arcán, de letörölte, azután újra rám pillantott és erősnek mutatta magát. – Castiel Maddox! – felsóhajtott szaggatottan. Hangja szigorú volt. – Elengedlek. Légy boldog a csajoddal, de aztán soha többért ne lássalak.

Tényleg elenged. Számítottam erre, de így átélni még jobb, és végre félelem nélkül együtt lehetek Natashaval.

- De már nem tudom visszavonni azt, hogy a nődet megöljék. Elküldtem oda az egyik emberemet, és ha nem igyekszel, akkor kinyírja. És gyorsan húzz a szemem elől, mielőtt meggondolom magam.

Feltápászkodtam és az egyik tenyeremet a mellkasomra tettem a fájdalom miatt. Kikerekedett a szemem, és hatalmas düh tört ki belőlem.

- Hogy micsoda?!

- Carlos, a sofőröm elvisz téged…

Moemi

Borzalmas vagyok. Rossz családban nőttem fel, rossz helyen és rossz emberekkel, ezáltal én is olyan lettem, mint azok az emberek, amelyek amolyan maffiások.  Én sokáig próbáltam ellenállni, de az apám győzött. Ő mindig arra tanított, hogy ami kell nekem, azt vegyem el, ha kell, erővel. Törődjek a saját dolgaimmal, az érzéseimmel, mert végül úgy is egyedül maradok. Ebben igaza volt, mert amint beleszerettem egy fiúba, azok elhagytak, megcsaltak, bántottak. A világ kegyetlen és romlott, a valósűgban csak az maradhat életben, aki erős, és én felül akarok kerekedni mindenkin, azt akarom, hogy féljenek tőlem. Castielt magamnak akartam, és tényleg csak birtokolni akartam, de a szavai észhez térítettek. A tényleg szeretném, akkor nem lennék képes bántani, de még is megtettem. Csupán csak féltékeny voltam, hogy Castiel szeret úgy egy lányt, hogy akár az életét is feláldozná, csak azért, hogy megvédje. Én ilyet sose kaptam senkitől, vagyis de… egyszer, amikor Castiel megmentett. De azt nem szerelemből tette, még is megtette. Amikor megmentett egy olyan embertől, aki pont, hogy engem akart birtokolni, és dugni. Csak egy tárgy voltam neki, de Castiel megmentett és az életem megváltozott egy kicsit. Uralkodni akartam.

Mindig is úgy gondoltam, hogy hiába próbálkozok, nem tudok uralkodni az érzéseimen, tehát mindig az lett MINDIG, amit én akartam. És Castielben már nem igazán találok semmi érdekeset. Oké, hogy védelmező típus, de még sem látom azt benne, amit régen láttam. Azt az ördögi démont, akit kedveltem, aki alattomosan bármit megtett volna értem, amíg ki nem derült, hogy megcsaltam. De még az után is láttam rajta, de most… most olyan, mint ha teljesen más ember állna előttem, ez nem ő.

Végül elengedtem. Mert többet nem akartam látni, nem akartam, már nem izgatott. Úgy gondolom, hogy jó volt egy kis játékszernek, bár nem használtam ki eléggé, nem játszadoztam vele túl sokat. Így nem volt izgalmas, hogy távol volt tőlem. De mindegy. Már elengedtem és többért nem fogok foglalkozni vele. Ennek vége, úgy is kerítettem egy új játékot magamnak, aki sokkal érdekesebb, méghozzá ő legalább azt csinálja, amit én kértem.

Még ha ki is mondtam, hogy nem bízok Castielben, valójában még is, mert ő nem jó.

Tehát most elment, hogy a nőjét mentse meg. Nem hiszem, hogy sikerrel jár, az embereimet profiknak tanítom. A legtöbbjük az.

Natasha

Kétszer olvastam el, mert elsőre nem fogtam fel. Aztán felsikítottam és a bátyám nevét kiáltottam türelmetlenül mérgesen. MEGÖLÖM!

„Itt volt Castiel, de elküldtem. Viszont nekem sietnem kellett dolgozni, úgy hogy nem leszek itthon, amikor felébredsz. Ma ne menj suliba, maradj itthon és pihenj. Este eléggé berúgtál később beszélünk.  Ja, és menj el bevásárolni. D.u. 3-ig dolgozok. Benjamin"

Visszafeküdtem még egy kicsit aludni. Később arra keltem, hogy a telefonom csörög. Kómásan felütem és pislogtam, szédültem. A telefonért akartam nyúlni, ami mellettem volt az éjjeli szekrényemen, de véletlenül levertem. Leesett a mobil a földre, leakartam érte nyúlni, de a szédülésem miatt leestem az ágyról a takaróval együtt. Végül felvettem a telót a fülemhez emeltem, miközben a padlón feküdtem csukott szemmel.

- HOGY MERÉSZELSZ LELÉPNI? HA MEGLÁTLAK, MEGFOJTOGATLAK TE VADBAROM! - kiabált a telefonba egy lány.

- Honnan léptem le? - motyogtam. - Ez nem Rosalia hangja - megfordultam a másik oldalamra és azt hittem, csak álmodtam.

- NEM VAGY ANNYIRA TÖKÖSLEGÉNY, HOGY BÁTYNAK NEVEZD MAGAD, CASTIEL – csuklást hallottam, majd nevetés. - Annyira imádlak, hogy feliszom a piásszekrényt.

- Sophie? - kinyitottam a szemem és felültem. - Te vagy az, Sophie? Ööö... Natasha vagyok.

- MOST MÁR A NEVEDET IS LETAGADOD – üvegcsörömpölést hallottam. - NEM VAGY NATANIEL, FELFOGTAD TE GÖRÉNY?

- Tényleg Natasha vagyok. Te részeg vagy?

- Miért vagy velem ilyen kegyetlen? Tudod, hogy rosszul esik, ha más lánnyal vagy... mindig visszaemlékeztet arra a napra – elkezdett sírni.

- Nincs itt Castiel, nem vagyok ő. Értesz engem? - felálltam. Megszédültem, ezért lehuppantam az ágyamra.

Csak sírást lehetett hallani, majd megszólaltam.

- Sophie...

Aztán megszakadt a vonal.

Gyorsan megszépítettem a fejemet, felöltöztem és megittam egy pohár vizet, azután rohantam a szomszédba. Csengettem. Pár percbe beletelt, mire ajtót nyitott. Lila haja kócos, arca teljesen vörös, Castiel egyik pólóját és egy rövid melegítőgatyát visel, piásüveggel a kezében.

- Te ki vagy? Mert én ki vagyok a sok hülyeségtől - nevetett.

- Natasha vagyok, Castiel barátnője. Hozzád jöttem. Beengedsz?

- Tudom ki vagy, tegnap beszéltünk elfelejtetted? - háborodik fel. - Vagy előtte? - gondolkozó feje van.

- Emlékszem, de inkább én kérdeztem volna ezt. És tedd le azt a piát.

- A BOR A LEGJOBB BARÁTOM! SEGÍTETTE FELDOLGOZNI A ROSSZ IDŐKET! - megnézte az üveget, aztán eldobta. - HOGY MERÉSZELSZ ELFOGYNI? ELHAGYSZ TE ISTENSÉG? – bement, majd átlépve a szilánkokat, követtem. Magam mögött becsuktam az ajtót. Oda siettem Sophiehoz, aki a nappaliban ált meg.

- Eleget ittál - mondom határozottan.

A nappaliba lépve látni, hogy mindenhol törött üvegek hevernek a földön, de Sophie kikerülgette, úgy ment a piás polchoz, hogy még egyet levegyen. Követtem, aztán kivettem a kezéből az üveget, mire ő rám nézett.

- Szólj, ha te is piatárs akarsz lenni.

- Én nem ihatok. De neked sem kéne - megfogtam a kezét és odavezettem a kanapéhoz és leültettem. Mellette foglaltam helyet, a szemébe néztem. - Öntsd ki a szíved, mond el mi bánt. Hidd el, utána jobban fogod érezni magad.

- Olyan vagy, mint Lysander, de nyugi téged nem smárollak le - kacagott.

Felnevettem.

- Lysander? Nem hiszem – mosolyogtam. - Miért smároltad le?

- Mert cuki és törődik velem... bár ez két  éve volt - csuklott.

- Lysander igazán kedves. Kedveled, mi?

- MIÉRT ILYEN TÖKETLEN CASTIEL? - akarata ellenére témát váltott. Vagyis ezt hiszem. - Miért nem tartja be a szavát?

- Mit ígért neked?

- Mindent. Hogy örökké mellettem marad, hogy vigyáz rám, hogy senki se állhat közénk - sírt. - Miért ígér ilyeneket, ha nem tartja be? Pedig szeretem....

- Hidd el, Castiel is szeret téged. Látnod kellett volna az arcát, amikor szóltam neki, hogy az állomáson vártad.

- Akkor miért hagyott magamra mikor szükségem volt rá? Miért futott a barátnőjéhez mikor nekem volt szükségem rá?

- Na jó.. meséld el, mi történt.

- Kell a pia…

- Szerintem eleget ittál.

- Pont hogy keveset.

- Az alkohol nem old meg semmit.

- De segített elfelejteni az erőszakot.

- Erőszakot?

- Három pöcsfej megerőszakolt. Hogy kínozná meg őket a halál f*sz*.

Jézusom! Szegény mit élt át…

A dohányzó asztalról elvett egy félig üres üveget, és abba kortyolt bele.

- Persze ez már évekkel ezelőtt volt

Elveszem tőle. És magamhoz ölelem.

- Sajnálom.

- És hol volt a " bátynak" nevezet férfiegyed? Hát a csajával volt, mert felhívta magához, pedig velem lett volna programja. Ráadásul nem is keresett? Lysander hívta fel később, hogy nála vagyok piásan, erre Castiel közli, hogy " pedig azt hittem otthon van". Néha megfojtanám.

A haját simogattam és figyelmesen hallgattam.

- Haragszol rá, mi? Ezzel nem vagy egyedül.

- Haragudtam, és nem bírtam a szemébe nézni, szóval leléptem, de attól még szeretem.

- Értem.

- Semmit se értesz....

- Hidd el, át tudom érezni.

- Tudod milyen, mikor három kanos disznó szexuálisan zaklat egy 13 éves kislányt?

- Én is sokat szenvedtem, amikor kicsi voltam, de nem ilyen miatt. És e miatt tudom milyen szenvedni. De a barátok segítettek nekem. Neked vannak barátaid?

Hamisan felnevetett.

- Barátok? Osztálytársaim nem szerettek, csak Castiel és Lysander fogadott a társaságukba.

- Én leszek a barátod.

- Te is az a plázacica ribi vagy, aki a tesó alapján akar közel jutni a bátyához?

- Nincs szükségem ahhoz, hogy közel jussak hozzá - elengedtem, és a szemébe néztem. - És nem vagyok plázacica ribi.

Ismét felröhögött.

- De a zöld csávó veled az volt.

Már annyira nevetett, hogy leesett a kanapéról és elterült a földön.

- Az a zöld csávó a bátyám - visszafojtom a nevetést.

- Akkor is az volt.

- Hogy érted?

- Ah, a cipőket bámulta te meg ott aludtál, mint a csávó, aki a csaját várja

- Láttad? Csak megkérte, hogy elkísérjem. A bátyám, Benjamin nem kedveli Castielt, és észrevett a házatok előtt. Gondolom emiatt kérte meg.

- Lysanderrel meglátogattuk a tesóját. Elráncigált bátyó mellől, mert "neki pihenésre van szüksége".

Mindketten egy kicsit elcsendesedtünk és csak bambultunk. Én tényleg a barátja szeretnék lenni.

- El fogod venni tőlem castielt, mi? – kérdezte fájdalmas rekedt hangon. A homlokát ráncolta.

- Dehogy is. Nem sajátíthatom ki magamnak.

- Komoly? - kíváncsi szemmel pillantott rám.

- Aha - mosolygok. - Csak hagyd, hogy találkozhassak vele.

Felállt, és nagyon közel hajolt hozzám.

- Tényleg olyan szex isten az ágyban, mint ahogy régen hallottam a csajai szájából?

- Most miért kérdezed? - elpirultam.

- Régen mindig hallottam, hogy ezt kiabálják a lányok közben.

- Castiel... Akkor feküdt le csajokkal, amikor te itthon voltál?

- Shhh… - suttog. - Sose tudta, hogy otthon vagyok. Bár kicsit nehéz volt nem észrevenni, mikor a konyhaasztalt avatták fel - nevetett.

Nem jutottam szóhoz. Ez.. Undorító.

- Azt elhiszem.

- Az beteges, ha már elképzeltem, hogy borít ágynak egy srác?

- Szerintem nem az. Minden tinédzsernek vannak szexuális vágya. Vagyis a legtöbbnek, ahogy én észrevettem.

- És ha a legjobb barátod az? És tök zavarba vagy ha beszélsz vele telefonon? És ha énekel tiszta fangirl leszek? – az ajkaiba harapott. Megfordult és térdre esett. Készültem volna elkapni, de megmaradt a térdén. - WÁÁÁ – kiabálta, mire a fejét a dohányzó asztalba verte.

- Mond meg neki mit érzel iránta. Egy megfelelő időpontban.

- És ha a fehér nyulam megutál? - picit felcsuklott.

- Fehér nyulad?

Aztán leült mellém és rám dőlt. Egyből bealudt.

- Hé - megböktem az arcát. – Sophie…

Szuszogott. Annyira rám dőlt, hogy már inkább feküdt rajtam. Nem tudok kimászni alóla és annyira k*csög nem vagyok, hogy lelökjem magamról ezért elfogadom a sorsom és alszok egyet vele.

Castiel

Ha csak rágondolok… ha arra gondolok, hogy valami baja esik, rögtön elsírom magam, de mivel férfi vagyok, ezért nem sírok. Rettentően aggódom érte, azért is, hogy hogyan fogom mindezt megmagyarázni neki. És félek, hogy valami baja esik. Natasha… Csak tarts ki, mindjárt ott vagyok. Ígérem, mostantól mindig melletted leszek, és többért nem hagylak el.

Már látom a házat a kocsiból, a sofőr lelassít az előttünk lévő kék autó miatt, ezért én kilököm, kiszállok és bevágom az ajtót, azután futottam a házához. Őrülten nyomkodtam a csengőt, de körülbelül egy perc után sem nyit ajtót senki. Nagyon ideges voltam, és már észre sem vettem, hogy fájdalmaim vannak.

Úgy gondoltam, hogy akkor a fán átmászva bejuthatok a házba, ezért hazarohantam és meglepetésemre őt láttam meg a húgommal. A kanapén alszanak összebújva. Annyira megkönnyebbültem, mint ha egy kő esett volna le a szívemről. Hirtelen sokkal boldogabb lettem és felnevettem. Vigyorogtam, és oda léptem hozzájuk.

Sophie felült, ezzel felkeltve Natashat, és megdörzsölte álmos szemeit. Mikor észrevett, magához ölelte az álmosan pislogó Natashat és szúrós szemmel nézett rám.

- Most már az én csajom – kinyújtja rám a nyelvét. Látszik rajta, hogy még egy kicsit részeg.

- Te ittál?

- Csak egy fél gyűjteményed – mondta. Szegény Natasha meg már megfullad Sophie melleiben.

- Micsoda?! - megfordulok, és látom, hogy szinte teljesen kifosztotta a piás szekrényt. Visszafordulok hozzájuk. - Ti hogy hogy ilyen jóban vagytok? - Miről maradtam le?

- Bazd, hogy milyen agybarom vagy! Nem hogy örülnél, hogy összejöttem a csajunkkal.

- Én örülök! Persze, hogy örülök, csak meglepett.

Sophie elengedte Natashat, aki még csak most ébredt fel valójában.

A húgom elkezdett dobálni párnákkal

- HAZUDTÁL! NINCS ITT A FEHÉR NYULAAM - látni szemein, hogy majd elbőgi magát.

- Szia castiel - még csak most fogja fel Natasha, hogy mi folyik itt - Mi az a fehér nyúl? Részegen is arról beszélt...

- Lysanderre gondol - válaszoltam kedvesen Natashanak. Utána Sophiera néztem. - Nem tudom miért nincs itt. Lehet bármelyik pillanatban itt lesz.

- Castiel, mi van a fejeddel? – kérdezte félve, kikerekedett szemekkel és felvont szemöldökkel.

- Akkor megkeresem a fehér nyulam egyedül - kinyújtja rám a nyelvét Sophie, majd nekiment a konyhaajtónak. Elterült a földön és lehunyta a szemét.

Hirtelen nem jutottam szóhoz, de aztán elkaptam Natasha csuklóját és magamhoz rántottam. Szorosan öleltem magamhoz és a fülébe suttogtam.

- Istenem, de hiányoztál – vigyorogtam a nyakába.

Natasha kezei a hátamon voltak, amelyek szorosan tartottak magához. Közben hallottam, ahogy Sophie sértődötten felnyög, ezért felé fordítottam a fejem, és kitártam felé az egyik karom, hogy ő is jöjjön ide, aki ekkor már ült. De aztán csengettek az ajtón, és csak úgy felpattant a földről, villámgyorsan rohant a bejárati ajtó felé, közben kiabálta, hogy "nyusziii" és puffanást lehetett hallani. Biztos leterítette Lysandert.

- Szereti Lysandert, mi? – pillantott fel rám Natasha. Bólintottam. - De mi is történt veled?

- Majd később elmesélem. Amikor kettesben leszünk.

Lysander hercegnőként hozta be Sophie-t.

- Találtam egy félrészeg Alice-t, aki nem találta meg csoda országot.

- De a fehér nyulamat megtaláltam - megpuszilta Lysander fejét, a haverom meg letette. Sophie megfogta a kezét és a konyha felé húzta. - Hagyjuk a gerléket magukra – mondta, mire én is és Lysander is csodálkozva néztünk rá.

- Furcsa – Lysander megfogja a homlokát. - Nincs láza.

- Kicserélték a húgomat az ufók? – kérdeztem Natashatól, ő csak mosolygott.

- Miért olyan furcsa, hogy hagyok a bátyámnak dugási lehetőséget? Nem ez az első alkalom.

- Várj... mi van? Te azt láttad, hogy régen azokkal a nőkkel... - nem fejeztem be a mondatot, de Sophie bólogatott. Most az arcom tiszta depi - bemocskoltam a húgom lelki világát.

- Már megszoktam bátyó...

- Szerintem mennyünk a szobámba - karoltam át a csajom derekát. - Képes hallgatózni Alice és a fehér nyula.

- Oké - mosolygott.

Felmentünk, magam mögött becsuktam az ajtót, aztán felé fordultam, mire kaptam egy nagy pofont. Meglepődve pillantottam rá, aztán elkapta két oldalt az arcomat, és magához vont. Puha ajkai meg találták az enyémet és vadul csókolni kezdett, amit viszonoztam. Két csók között suttogott nekem: „Annyira hiányoztál.” Majd eltolt magától, és leült az ágyamra az ajkát harapdálva.

- Úgy örülök h jól vagy... annyira sajnálom – szólaltam meg.

Aztán oldalra fordítva a fejét, megpillantott – és én is – egy női állatmintás fehérneműt, ami az ágyamon hevert. Az meg hogy kerül oda?

- Ez még is micsoda? – kérdezte idegesen.

Úgy érzem, hogy a fejem elkékült, aztán szétnyitottam a számat és válaszoltam.

- Komolyan már a szobámat is elfoglalta a húgom? És miért hord egyáltalán ilyen... Minek neki állatmintás? – elvettem az ágyamról, és kinyitottam az ajtómat és kidobtam a szobámból. Az után leültem Natasha mellé, a párnámat meg a fejemhez nyomtam. - Bele se akarok gondolni.

Natasha felnevetett és megsimogatta a buksimat.

- Na, légy jó kisállat, és mesélj szépen.

Ledobtam magam mellé a párnámat.

- Én nem vagyok Lysander, hogy az ilyen állathívogatásra izguljak - felnevetett, én meg felsóhajtottam némán. - Mielőtt mesélnék...  Megemelem a nem létező kalapom előtted, mert megbarátkoztál a húgommal. Miről is beszélgettetek? - kicsi féltékenység lehet hallani a hangomban.

- Rólad - felelte. - Meg Lysanderről, csak nem tudtam, hogy róla volt szó.

- Vagyis csajos téma. Akkor annyira nem fontos.... Na, akkor kezdem a mesélést.

Új szereplő

Sophie Maddox (Alice)

                Kor: 15

                Szülinap: Január 18.

                Csillagjegy: Bak

                Testvér: Castiel

                Hajszín: Sötétlila (eredetileg fekete)

                Szemszín: Fekete

                Magasság: 164 cm

                Súly: 52

                Kedvenc étel: Sült, főzött, panírozott hal, bármi, amiben van sajt, epres édességek

                Kedvenc ital: narancslé, boros tea  

                Kedvenc szín: Lila, zöld

                Szeret: Hülyéskedni, táncolni, zongorázni, a titkokat/rejtélyeket, a tesójával lenni

                Utálja: ha valaki közé és Castiel közé áll, ha parancsolnak neki

43. rész: Stresszes nap

Már feljött a nap, már ébren voltam, amikor el kellett kezdenem öltözködni. Az éjjel alig bírtam aludni, az agyam egyfolytában csak azon járt, hogy ki az a Sophie. Meg még azon, hogy mi a fenéért tűnt el pár hónapra. Sok mindent képzeltem el, hogy talán ő.. hogy talán.. annyira nem akarok olyanra gondolni, hogy Castiel megcsalt, mert ő ilyenre nem lenne képes. Én úgy ismertem meg, hogy hűséges. Arra is gondoltam, hogy lehet az exe… Ahhsss…

Felkaptam magamra egy világoskék cső farmernadrágot egy szürke vállas pólóval, amin egy nagy rózsaszín szív van kivágva csíkokkal. A hajamat kontyba kötöttem, és felkentem magamra egy kis BB krémet, hogy ne a sápadt arcommal és a barna karikáimmal lássanak. Mielőtt elindultam otthonról, gyorsan bekaptam egy szendvicset, hogy ne éhezzek. A táskámba is eltettem kettőt.

Amikor kiléptem a házból, Alexy és Rosalia álldogáltak kint. Amint észrevettek, hatalmas mosoly terült szét az arcukon.

- Natashaaa! Hogy érzed magad? – tette fel a kérdést Rosalia elém lépve.

- Fáradt vagyok.. egész éjjel nem aludtam.

- Hmmm.. Castiellel mit műveltetek az éjjel?

- Semmit.. – bezártam az ajtót és indultam is el a suli felé, amikor hirtelen megálltam. „Castiellel mit műveltetek az éjjel?” Rosalia felé fordultam. – Honnan tudsz róla? – összefontam a karom és összeszűkült szemekkel figyeltem rá. Alexy elnézett más merre.

- Ööö… izéé.. – motyogott a barátnőm.

- Tudtátok?

- Meg tudjuk magyarázni… - nézett rám Rosalia megbánó tekintettel. – Nem mondhattuk el – nem szólaltam meg. – Most haragszol?

Megráztam a fejem.

- Csak fáradt vagyok és Castiel.. – gyorsan becsuktam a szám. Nem akartam róla beszélni, már elegem volt, hogy egy folytában csak ő van a fejemben. Tovább indultam a buszmegállóba. A két barátom mellém sietett és Alexy megszólalt.

- Nem békültetek ki? – kérdezte.

- De… De aztán elrohant egy csaj miatt.

- Egy csaj miatt? Kibelezem! – dühöngött Rosalia.

Rosalia olyan barát, aki bármit megtenne értem – én is őérte -, mert legjobb barátok vagyunk. Ha ő ideges, akkor én is. Ha én vagyok szomorú, akkor ő is. Legalább is úgy próbálunk tenni, mert megértjük egymást. Sok hülyeséget is túléltünk már mi együtt, vigyázunk egymásra. Nagyon ritkán van olyan, hogy összeveszünk, de ha meg is történik, akkor másnapra már nem is emlékszünk arra. Hihi.

- Aahhh... Annyira egy pöcsfejek a fiúk. Nem törődnek a lányok érzéseikkel, ezért nincs most barátom. Grr...

- Szóval pöcsfej vagyok? - dühösen kérdi Alexy.

- Nem, te nem. Te kivétel vagy. Vannak kivételek, de a legtöbb az, akik csak szexet akarnak - mondta, miközben Alexyre pillantott. - A fiúk rosszak!

- Most már rossz is vagyok - sértődött be, mint egy kiscsaj.

- Nem, te lányos vagy. Cuki vagy - mosolygott el Rosalia, mire közelebb lépett Alexyhez, ezzel meg is álltak és belecsípett a fiúnak a két arcába és gügyögő hangot adott ki, mint ha valami babához beszélne. Visszafojtottam a nevetést.

Ekkor Alexy elütötte Rosalia kezét.

- Nem vagyok cuki.

- Ez fájt - kiáltott fel. - A fiúk túl nagy erővel rendelkeznek. Mindegyik durva! - sietett előre duzzogva, engem utolérve.

- Ch, nők... Ezért szeretem a pasikat.

- Alexy, te nem vagy százas! - fordult hátra a fiúhoz és motyogott valamit.

Közben megérkeztünk a buszmegállóba és pont ekkor érkezett meg a busz. Megállt mellettünk és fel is szálltunk hátra. Rosalia leült egy kétszemélyes helyre belülre, Alexy meg mellé ült. Én álltam mellettük és lestem ki az ablakon. De nem sokkal később meghallottam Rosalia hangját.

- Menj már innen! Elfoglalod az összes helyet a nagy seggeddel!

Alexy felhorkantott és összefonta a karjait.

- Te foglalod el a hatalmas hájaddal!

Rosalia felsikoltott sértődötten, közben néhányan rájuk néztek, én meg magamban nevettem.

- De rossz vagy!

Úgy gondoltam, jobb, ha arrébb állok tőlük. Ez tényleg jó ötlet volt, mert a következő pillanatban Rosalia lelökte a székről Alexyt. Alexy gyorsan felállt és Rosalia felé mutatta a mutató ujját.

- Te vagy a rossz! – szólalt meg dühösen.

Aztán rám nézett és belém karolt, közben a busz megállt közel a sulihoz, de nekünk menni kellene még egy megállót – ezt gondoltam, amikor Alexy elkezdett húzni kifelé az ajtón, de mielőtt akár ki is léphettünk volna, felállt Rosalia elkapta a csuklómat.

- Ő nem megy sehova, ne vedd el a barátnőmet!

- Ő az én barátom is – kiabált Alexy.

És engem kezdtek el erre-arra húzogatni.  Alexy tűnt erősebbnek, de Rosalia se adta fel, nekem meg kiszakad a kezem. Kezd elegem lenni…

- Hagyjátok már abba! – szólaltam meg, de meg se hallották. Aztán Alexy kirántott minket a buszból, én karjaiba estem, Rosalia meg nekem.

Épp akkor értünk be a suliba, amikor pont becsengettek. Felrohantunk a második emeletre a termünkbe és leültünk. A tanár előttünk jött be, de úgy is csak pihi órával kezdünk, mert osztályfőnöki van. Leültem a helyemre, mire Rosalia és Alexy is le akart ülni mellém. Elkezdtek egymással visítozni, hogy ki legyen mellettem. Felsóhajtottam és lehajtottam a karjaimba a fejemet. Jesszus, valaki mentsen meg.

Végül Alexy a székemmel arrébb húzott, hogy beüljön mellém a székével, így immár ő van belül, Rosalia meg kiakadt. A tanárnő rájuk szólt, hogy üljenek már le, mire Rosalia a kitolt üres székre tette le a fenekét a jobboldalamon, és dühösen összefont karokkal nézett a tábla felé.

- Utállak! – motyogja. Ezt Alexynek szánja.

- Béküljetek már ki – suttogtam álmosan pislogva.

- Akkor kérjen bocsánatot - nézett rám Rosalia.

- Én? Te kezdted - szólalt meg Alexy.

Ismét felsóhajtottam. Felálltam és átültem egyel előre, Lysander mellé.

- Szia - köszöntem és lefektettem a padra a kezeimet.

- Szia - egy pillanatra rám nézett, majd vissza, hogy a jegyzetfüzetét bámulja.

A telefonja hirtelen felrezgett és a kijelzőre pillantott, mire elvigyorgott, mint a tejbe tök.

A tanár elkezdett valamit beszélni, hogy hova menjünk kirándulni majd jövő hónapban. Erre páran - Amber és Charlotte - beordították, hogy két vagy több naposra menjünk, mire a fiúk - kivétel Lysander és Nataniel - felkiáltottak egy hosszú igent.

Lysanderre néztem.

- Min mosolyogsz? - kérdeztem.

- Castiel segítségkérésén – mondta rám se nézve.

- Castiel? - felgyorsult a pulzusom. - Miben kért segítséget? - kérdeztem félve.

- Sophie megint letámadta - kuncogott. - Bár két év távollét után nem csodálom, hogy nem száll le róla – most már felém fordította a fejét.

Ahhh! Na, most lettem ideges.

- Ki az a Sophie? Kitalálom... - az ujjaimra pillantottam és összevontam a szemöldököm. - Az exe?

Lysander először csodálkozva nézett, majd elkezdett nevetni. A tanár rászólt, de nem tudta abbahagyni, ezért ki kellett mennie a teremből, hogy lenyugodjon.

Most mi ütött belé? Még mindig nem tudom ki ő. Magamban sikoltoztam, mert annyira ideges lettem ettől. Szünetben elkapom Lysander.

Az óra további részét átaludtam. Ahogy megszólalt a csengő, felkaptam a fejem és Lysander jött be a terembe. Leült mellém, bár még mindig kuncogott. Szerintem semmi vicceset nem mondtam, nem értem mi van vele. Hátranéztem, Rosalia és Alexy egymással beszélgettek, de nem is figyelek arra miről. - Úgy látszik kibékültek. - Inkább visszafordítottam a fejem Lysanderhez és újra megkérdeztem, hogy ki az a Sophie.

Rám nézett, de még mindig nem hagyta abba.

- Olyan vicces vagy.

- Miért? Mi olyan vicces rajtam?

- Ex... ez haláli...

- Ahhggr... - a tenyerembe fektettem a fejem lehunyt szemmel. - Mindegy, majd megkérdezem Castieltől.

- Nem ajánlom, hogy találkozz vele. Nem jó ötlet.

- Mi van? - újra a fiúra néztem. Még nagyobb düh fortyogott bennem, de visszafojtottam és felálltam. Szóltam Rosaliéknak, hogy vissza szeretnék ülni a helyemre, mire Alexy felállt és oda ment a testvéréhez, hogy boldogítsa.

Ekkor Lysander az asztalomra ült.

- Castiel még nem mesélt Sophieról?

- Nem - feleltem.

- Magatokra hagylak, pisilnem kell - szólalt meg Rosalia és a táskájából kivett egy zsepit, küldött egy "majd mesélj" pillantást nekem, utána kiment a teremből.

- Mesélek róla - leült Rosalya helyére. - Sophie egy nagyon-nagyon féltékeny lány. Sose szerette Castiel kapcsolatait, és mivel fontos neki Sophie véleménye, gyakran szakított velük. Tudod miért?

- Miért?

- Mert az ő vezeték neve is Maddox – vigyorgott. - Komolyan azt hitted, hogy Castiel összejönne a saját húgával?

- Hú-húga? - döbbenten pislogtam. Előre fordítottam a fejem.

Castiel sose mesélt arról, hogy lenne testvére. Az anyja se. Mi a fene?

- Most azon gondolkozol mért nem mondta el?

Bólintottam.

- Sophie mindig boldog volt és imádott hülyülni. De történt AZ az eset és elzárkózott mindenkitől, majd csak egy üzenetet hagyott, hogy a nagymamájához költözött. A szülei úgy döntöttek, hogy nem beszélnek róla, amíg el nem jön az idő és ezt Castiel tiszteletben tartotta.

- Mi történt vele?

- Bocsi, de ez tabu.

- Oké, értem. Köszi, hogy meséltél róla – mondtam megnyugodva.

Már nyugodtabban lélegeztem fel, de az még mindig nem tudtam meg, hogy miért tűnt el, hol volt és mit csinált, esetleg kivel volt a Vöröske. Viszont tudom, ki az a Sophie.

A többi órát már sokkal jobb kedvel ültem le, mint ahogy pár perce éreztem magam. Mikor Rosalia visszajött, elmesélte, hogy kibékültem Alexyvel. Észrevettem, nehéz lett volna nem kiszúrni. Úgy beszélgettek egymással, mint ha az életük függene rajta. Ezt úgy értem, hogy szenvedélyesen ejtették ki a szavakat, mint ha valami eltúlzott drámában szerepeltek volna.

Suli után – Alexy a testvérével ment el valahova - Rosaliat hazakísértem, közben elmeséltem neki azt, amit Lysander mondott nekem arról a lányról. Rosalia figyelmesen hallgatott, majd nem igazán tudott mit hozzáfűzni. Ő azt tanácsolta, hogy beszéljek Castiellel erről, meg hogy ne felejtsem pofán vágni helyette… Jól van – nevettem magamban egy jót ezen.

Mivel így is akartam tenni, otthon letettem a táskámat és átmentem Castiel házához. Csengettem, mire egy kicsivel alacsonyabb lány jelent meg előttem. Hosszú sötétlila hajában egy nagy kék masni van, nagy fekete szemeivel vizsgált engem. Fehér toppot, rövid világoskék szoknyát viselt térd fölöttiig érő kék fehér csíkos zoknival.

- Segíthetek? – felismertem a félénk hangját, amit a telefonban hallottam.

- Castielt keresem.

- Ki vagy?

Arra gondoltam, amit Lysander mondott: "Sophie egy nagyon-nagyon féltékeny lány. Sose szerette Castiel kapcsolatait, és mivel fontos neki Sophie véleménye, gyakran szakított velük."

- Egy barátja - válaszoltam. Végül is igaz, barátok is vagyunk.

Csúnyán nézett rám.

- Hazug! - bevágta az ajtót.

- Öö... - Hirtelen nem jutottam szóhoz.

Már majdnem újra csengettem, amikor Benjamin hangjára lettem figyelmes. Gyorsan odakaptam a fejem, intett felém, hogy menjek oda hozzá. Oda sétáltam, a bátyám mosolygott.

- Mi az? – kérdeztem.

- Jössz vásárolni?

- Nem sok kedvem van hozzá.

- Naaa – nyafogott. – A kedvemért. Egyedül unalmas – cuki szemekkel próbált nézni, és az ajkait csücsörítve lebiggyesztette.

- Na jó – mondtam, mire ő kiáltott egy „EZAZZ!!”-t.

Már indultunk is, amikor a telefonom elkezdett rezegni. Egy üzenetet kaptam Viktortól:

„Bocs a tegnapért. Tali?”

Visszaírtam neki.

„Sziaa. Most nem alkalmas. Tesómmal vagyok, majd máskor. Ok?”

Hamar kaptam is választ rá.

„Este buli? Rád fér egy kis szórakozás.;)”

Egyáltalán nincs kedvem bulizni ebben a pillanatban és nem érzem, hogy ez később megváltozna. Követtem Benjamint, aki vigyorogva rám pillantott, majd az elhaladó autókra. A buszmegállóban álldogáltunk, amikor visszaírtam Viktornak.

„Még meggondolom.^^”

Nem sokkal később kaptam még egy SMS-t tőle, de nem néztem meg. Nem volt hozzá kedvem, igazából azt se tudom miért jöttem el Benjaminnal vásárolni. Az Ázsia-centerben voltunk, és egy padon üldögéltem, míg ő az előttünk lévő cipős üzletben keresett.. cipőt. Lassan leragadt a szemem, nehezen tudtam nyitva tartani, hiába próbálkoztam. Nem akartam itt bealudni. Érzem, hogy előre dőlt a fejem picit, és el akart nyomni a tudatlanság, amely az álomországba repít. De gyorsan kinyitottam a szemem és felpillantottam. Benjamint kerestem meg a szememmel, most egy fekete cipőt próbál fel. Felsóhajtottam és ismét lassan becsukódott a szemem.

Majd egy ujjat éreztem meg az arcomon, majd eltűnt. Ismét valami megbökött és éreztem, eldőlök valamerre, de el is kapott valaki. Ekkor a szemeim rögtön felnyíltak és a bátyámat pillantottam meg magam mellett. Gyorsan felálltam és eszembe jutott, hogy Benjamin az előbb még cipőt próbált.

- Elaludtam? – kérdeztem, mire ő felkacagott. Szóval igen. – Meddig aludtam?

- Hát ööö… - a mobiljára pillantott, aztán vissza rám. – Csak egy órát.

- Mi? – majdnem hangosan kérdeztem, de visszafogtam magam. – Menjünk haza.

Benjamin is felállt és már indultunk is.

- Amúgy mit vettél?

- Majd otthon megmutatom – felelte mosolyogva.

Amikor hazaértünk már majdnem besötétedett. Felmentem a szobámba, hogy keressek valami ruhát, amit zuhanyzás után felvehetnék. Minél hamarabb le akartam feküdni, mert még mindig álmos voltam. Bár az az egy óra alvás kicsit segített, de másnapot akartam, hogy tudjak beszélni Castiellel. Most mérges vagyok rá, mert még egy SMS-t se írt. Lehet nekem kéne.

Aztán váratlanul kaptam egy üzenetet, már azt hittem, hogy a Vöröske írt, de csalódnom kellett. Nem ő volt, hanem Viktor. Nem foglalkoztam vele, inkább visszadugtam a nadrágzsebembe a telót. Belépve a szobámba egy alakot láttam az ágyamon ülni. Felkapcsoltam a villanyt.

- Te meg ki vagy és hogy jutottál be? - pislogtam, hogy hátha csak hallucinálok, de tényleg itt volt a szobámban egy idegen. Várj csak... Hisz ő az a lány, aki ma ajtót nyitott Castielnél, amikor csengettem. Ő Castiel huga?

- Az ablakok csodákra képesek - mosolyog közben.

- Nem mondod - egy kis csend után megszólaltam. - Te vagy Castiel huga?

- Nevem is van...

Hogy is hívták? Ööö... Mit is mondott Lysander?

Kínosan felnevettem, mert nem emlékeztem hirtelen a nevére. De szerencsére eszembe jutott kb. olyan majdnem fél perc múlva.

- Ööö... Sophie.

- A hangod alapján te meg A barátnő.

- Igen - mosolyogtam. - Miről szeretnél beszélgetni?

- Erről a barátnő dologról... nem nagyon tetszik - bájos arca van, de tekintetében valami... gonosz.

- Miért? Valami baj van velem?

- Igen

- És micsoda? - Nem mutattam magam gyengének. Összefontam a karom és becsuktam magam mögött az ajtót, aztán rádöntöttem a hátam. Sophie-t néztem enyhén mosolyogva, hogy jelezzem, nem félek tőle. Bár szerintem nem is rémisztő, inkább aranyos a külseje. Most is ugyan azt viselte, mint mikor ma utoljára láttam.

- Hogy a barátnője vagy. Gondolom, te se örülnél, ha egy vad idegen járna a testvéreddel. Meg érted a problémám nem? Ezért is jöttem ide - az egyik párnámat ölelte magához és piszkálta.

- Megértem. De hidd el, nem vagyok gonosz, se csalfa. Én hűséges vagyok - és ezt komolyan is mondtam.

- És bunkó - közölte.

- Miért vagyok bunkó?

- Már öt perce beszélünk és be se mutatkoztál. Főleg, hogy már beszéltünk telefonon is.

Felnevettem, mert igaza volt.

- Ó tényleg, ne haragudj. Natasha vagyok, Natasha Grey.

- Sophie Maddox - mutatkozott be. - Bár sok embert idegesít ez a név, szóval Alice-nek is becéznek… de kérlek, te ne hívj így.

- Szerintem a Sophie név nagyon szép. De rendben – újabb kínos csend lett, mire kinyögtem valamit. Kicsit feszült voltam, de ő is annak tűnt. - Oh, jut eszembe, nem vagy éhes? Van még pár szelet csoki torta, tegnap hozta a bátyám.

- Idegenektől nem fogadok el semmit és nem kajálni jöttem, szóval kezdem is... Mióta is jársz Castiellel?

- Ahogy gondolod. Egy ideje… több mint három hónapja.

Arra gondoltam, mikor elhagyott… hogy azokat a napokat nem kéne beleszámolni. Legyűrtem magamban a hirtelen keletkezett szomorúságot, és semleges arckifejezéssel néztem Sophie-ra.

- Castiel rekordot döntött, két-három hétnél sose volt több. Vagy egy éjszakánál – suttogta, de én simán hallottam. Bár inkább úgy tűnt, hogy csak magának mondja.

- Mert én vagyok számára az igazi - mosolyogtam őszintén, mert tudtam, hogy Castiel tényleg szeret engem.

- Ch - elfordította a fejét. - Nincs szüksége más lányra rajtam kívül - halkan beszélt. Egy pillanatra megremegett a hangja, de utána tovább folytatta normális hangnemben.

- Még valami kérdés?

- Első komoly pasid?

- Igen

- Szóval kis kapcsolatok is voltak? - látszik rajta az érdeklődés.

- Castiel az első pasim, előtte nem jártam senkivel. Persze volt olyan, hogy tetszett valaki, de az Castiel előtt volt.

- Hiszel a szavaiban?

- Igen, fontos nekem és bármit megtennék érte.

- A szavaid alapján naiv vagy. Minden szép szavát elhinni, amiket már más nőnek is mondott... Hogy mindig megvéd bármitől, hogy mindig ott lesz, ha szükség van rá... Reménykedhetsz, hogy ezek igazak, de nem - lefele nézett a padlóra, és mintha magának mondta volna.

- Teljesen biztos vagyok ebben. Bízok Castielben. Még te se változtathatod meg a véleményünket.

- Szerinted, ha mindketten bajban lennénk, kit mentene meg? - Az ablakhoz sétált, felállt rá. - Csak reménykedhetsz, hogy téged - ezt is halkan mondja.

- Az teljesen más...

- Nem - felém fordult, Sophie-ból csak úgy áradtak a könnyek - Bármennyire szeret, mindig a másikat választja – és lelépett.

- Ez nem igaz! - kiabáltam utána, de nem tudom, hogy meghallotta.

Bosszúsan ökölbe szorítottam a kezeimet. Visszafojtottam magamba a sírást, csak bambultam. A következő pillanatban a bátyám kopogott.

- Kivel beszéltél? – kérdezte.

- Senkivel – mondtam, mire kinyitottam az ajtót és a szemébe néztem. – Ma elmegyek bulizni.

El akartam menni mellette, mire elkapta a karom és visszarántott.

- Nem mehetsz sehova, holnap suli.

- Nem érdekel, akkor nem megyek holnap suliba.

Csak azért sem hagyta, hogy elmenjek, bezárt a szobámba. Nem úgy, hogy kulccsal… hanem szavakkal. Azt mondta, ha nem fejezem be, akkor nem fog elengedni sehova se. Én meg erre idegesen ordítottam, majd végül leültem az ágyamra és azt vettem észre, hogy sírok. A könnyek úgy folytak ki a szememből, hogy nem bírtam megállítani.

Castiel elvesztése után megváltoztam egy kicsit, én így érzem. Most is hogy viselkedek? Kiabálok, mert nem enged el a tesóm buliba? Ilyen még sose volt. Mindig csak akkor mentem el otthonról este, amikor másnap nem volt suli és figyeltem magamra. Most meg? Ahj…

A rózsára pillantottam az ablakpárkányomon. Castiel azért jött vissza hozzám, mert szeret és hiányoztam neki. De akkor miért nem kaptam tőle még egy üzenetet se? A tenyerembe fektettem a fejem és mélyeket lélegeztem. A Vöröskét képzeltem el, azokat a gyönyörű szemeit, a puha haját, a bőrét, az ajkát. Aztán eszembe jutott, hogy hátha Facebook-on írt, úgy hogy bekapcsoltam a gépet. Amikor felléptem az oldalra, volt három üzenetem. Reménykedve kattintottam rá, aztán ismét csalódtam. Rosalia, Alexy és még egy barátom írt, de nem Castiel. Mi van vele? Nekik nem volt kedvem visszaírni, táncolni akartam valami hangos zenére és alkoholt akartam inni, hogy mindent elfelejtsek. Legalább egy kis időre. Nem éreztem azt, hogy tényleg visszakaptam a Vöröskét.

Még is rákattintottam Rosalia üzenetére.

Rosalia:

Sziaaa, uncsizom.

Natashaaaa! Nem írsz… miért nem vagy fent fbn?

HAHÓÓÓÓÓ!

Gyere fel fbre!!!!44 Nem tudlak felhívni.

Natasha

Natasha

Natasha

Natasha

És még egy párszor leírta a nevemet.

Natasha:

Itt vagyok, mizu?

Rosalia:

VÉGRE! Semmi, tanulok. Veled?

Natasha:

Tanulsz?xdd Bulizni akarok

Rosalia:

Ja:3 Nélkülem nem mehetsz el, de engem most nem fognak elengedni.:(

Natasha:

Engem se, de szerintem megoldom. Viktorral elmegyek valahova, csak szólnom kell neki.

Rosalia:

VIKTORRAL?!! MEGVERLEK HALLOD! NEM BULIZOL VELE! Inkább mesélj, mi van Castiellel…

Natasha:

Castiellel? Most nevetnem kell… ja még sem.-.- Nem írt azóta.

Rosalia:

Te írtál neki?

Natasha:

Nem

Rosalia:

-_- … ÍRJÁ NEKI HÜLYE NŐ!

Natasha:

Hmmmmm… ok, pil.

Kivettem a zsebemből a telómat és megkerestem Castielt, aztán küldtem neki egy SMS-t.

"Sziaa, mit csinálsz? Mikor talizunk?:)"

Írtam Rosalianak, hogy küldtem egy SMS-t neki. Meg ott hisztiztem neki, hogy mikor ír már. Szegény Rosaliat kikészítem, de most annyira hisztis kedvemben vagyok. Kényelmetlenül éreztem magam és éhes voltam. „Szenvedés” közbe megnéztem Alexy üzenetét is.

Alexy:

Szia:) hallod...

Natasha:

Nem hallom. Létszi, hangosabbanxdd Viccet félretéve, mi van?:)

Elküldtem az üzenetet, utána lementem a konyhába és készítettem egy szendvicset, meg találtam a hűtőben egy literes üvegben kólát, de csak a feléig volt tele. Ezekkel felsiettem a szobámba és a tányért letettem magam elé az asztalra, a kólát pedig a lábamhoz.

Rosalia írt.

Rosalia:

Leigh ki akar velem békülni... Félek... ._.

Natasha:

Azjoooo, de.. mitől félsz??

Rosalia:

Tudod nem akartam felvenni azt a ruhát a randinkra, amit ő vett nekem és emiatt vesztünk össze..

Tudod, össze is tépte mérgében…….

Natasha:

Ja

Rosalia:

Na, azt írta, h bánja, h ennyire kiakadt. És h holnap suli után értem jön és elvisz valahova. És attól félek, hogy...

Natasha:

hooogy??? Mooond:D

Rosalia:

Hogy le akar feküdni velem. >///< DE MENSTRUÁLLOK

Natasha:

xDD

Rosalia:

Ne ikszdézz!!!:C

Natasha:

Ha azt akarja, akk csak mond meg neki az igazat.

Rosalia:

aaaaaa ok><

Közben meg is vacsoráztam és ittam egy kis kólát. Olyan fura íze volt... de nem zavart, finomnak tűnt.

Benyomtam a Youtube-t és kerestem valami zenét, közben megszomjaztam megint és kortyoltam egy kicsit a kólából. Olyan furaaaa.. aztán megláttam, hogy rá van ragasztva egy cetli. "Ne idd meg! Vodka van belekeverve!" Ööö... uuuupsz... Ezen nevetnem kellett. Nem tudom mi volt rajta vicces, de szakadtam. Írni akartam Rosalianak, de véletlenül Alexynek írtam. Most a fiú visszaírt.

Natasha:

Xddddddd te, annyiraszakadokxd

Alexy:

na, min?

Natasha:

semmiunxd minden... olyan vicces

Alexy:

?

Natasha:

gyu

Alexy:

????

Natasha:

senmu

Alexy:

mi van veled??xD

Natasha:

jót érzek

Alexy:

Azt meghiszemxD De holnap mesélek valamit*-*

Rosalia írt. Nevetve olvastam fel, már annyira nevettem, hogy könnyeztem és kezdett megfájdulni a torkom, mert úgy éreztem, hogy kiszáradok.

Rosalia:

írjááál!o3o

Natasha:

rézseg vaok xdddddd kajak!! Veletlen vot!

Nem vaygk biztos benne h a kanál liszt

Rosalia:

Írok a bátyádnak:D

Natasha:

Me???xddxd

Nem írt vissza. Én meg nem bírtam abba hagyni a nevetést, és ahogy benyomtam egy másik zenét, azon kezdtem nevetni. Aztán fel akartam állni, táncolni, de meghallottam, hogy Benjamin kinyitja az ajtót. Belépett és rám nézett.

Véletlenül felcsuklottam.

- Benjamin – sikoltom. – Találtam valamit, amit nem kellett volna… - motyogtam, nem tudom, hogy milyen hangosan mondtam. A bátyám a kezébe vette a kólás üveget, aztán újra rám pillantott. – Bátyó… - rám tört egy kis bánat, és lebiggyesztettem az ajkam.

- Direkt hagytam egy ce… - becsukta a száját, mert tudta, ezzel semmire se megy. – Máshova kell majd elrejtenem az alkoholt – mondta magának.

- Benjamin… annyira szomorú vagyok Castiel miatt – átöleltem magam és lefelé fordítottam a fejem.

- Mesélj – leült az ágyamra és magával húzott engem maga mellé.

- Nem ír egy kib*szott üzenetet sem, nem jön át. A testvérével foglalkozik, rólam meg elfelejtkezett. Beszélni akarok vele, hogy mi történt vele az elmúlt hónapokban, mikor… tudod. Annyira fáj a szívem, hogy nem bírom elviselni. Néha úgy érzem, hogy nem akarok élni, de aztán eszembe jutsz te és a barátaim. Meg a hülye Vöröske is, de, de… Na, élni akarok – csak úgy ömlöttek belőlem a szavak, és zokogtam. Kicsit szédültem, ezért a bátyám vállára hajtottam a fejem. – A régi akaroooook enniii – visítottam.

- Lenni – javított ki, mire én felröhögtem. – Felejtsd el őt.

- Tudom, hogy nem kedveled, de én szerelmes vagyoook.

Majd megitatott hideg vízzel a bátyám, de utána nem is emlékszem mit csináltam, csak arra ”tértem vissza” a valóságban, hogy a fürdőszobában vagyok és pislogok a tükörben. Meztelen vagyok, és a kádba folyik a víz. Lassan meg fog telni… Aztán a tükörben megláttam a Vöröske telefonját. Megfordultam és egyszerűen annyira megkönnyebbültem, mint ha egy hatalmas kő esett volna le a szívemről. Akkor talán azért nem írt Facebookon, vagy azért nem jött át hozzám, mert a húga lefoglalta. Örömömben hangosan felnevettem, és kicsordult pár könnycseppem. Egész végig itt volt a mobilja.

Felsóhajtottam, aztán elzártam a csapot és beleültem a langyos vízbe. A Vöröske mobilján megnéztem a képeit, és nagyon meglepődtem. Ezek a képek akkor készültek, amikor ő nem volt itt… Lysander fotózta? A képeken én szerepeltem. De volt régebbi is, amin még vörös volt a hajam. Castielről is találtam néhány képet magáról, de olyan sok képe nem volt. Csak 32 darab, de nem néztem tovább. Az arcomhoz nyomtam a mobilját és motyogtam valamit, hogy mennyire hiányzott. Ööö… Biztosan az alkohol hatása.

Majd rajzoltam a gépen, - eléggé jól tudok rajzolni, csak is akkor, amikor van kedvem alkotni valami képet. Hát most sikerült. – Utána megkerestem Benjamint, és visítoztam neki, hogy kólát akarok inni, és csoda, volt a hűtőben, amibe nem volt semmilyen alkohol belekeverve. Töltöttem magamnak egy pohárral, aztán felsiettem a szobámba egy szívószállal.

Aztán a Castiel képet „megitattam”… Aha… megitattam… Le is fotóztam, de asszem ez nem az én mobilom. Nevettem, majd később arra térek magamhoz, hogy az ágyamban vagyok betakarva és csiripelnek a madarak. A fejembe egy hatalmas fájdalom nyilallt és a szám szélén egy papír ragadt oda. Felültem, és vártam egy kicsit, amíg a szédülés megszűnik, azután leszedtem magamról a gyűrött papírt. Kétszer olvastam el, mert elsőre nem fogtam fel. Aztán felsikítottam és a bátyám nevét kiáltottam türelmetlenül mérgesen. MEGÖLÖM!