6. rész: Vasárnap és a narancsos vodka

Ma át tudtam menni Rosalyahoz. Nagyon örült nekem. Átvittem neki a leckét, (amit tudtam, mert nem mindig szoktam felírni) és elmondtam, hogy miről maradt le. Én energia italt iszok, ő meg kakaót.

- Értem. – Bólogatott nem túl meggyőzően.

- Á. Mindegy. Úgy se fogod megérteni, pedig ez csak a cím! – mosolyogtam.

- Te beszélsz? – nevetett. – Te rosszabb vagy!

- Szerintem ilyenkor feleslegesen hozzuk át egymásnak a leckét. – kortyolok bele az energiaitalomba.

- Ja, de jó ez így.

- Te.. ha egy fiú azt mondja egy lánynak, hogy aranyosak a szemei, akkor mit érezhet, vagy mit gondolhat? Nem értem.

- Valószínűleg akkor a fiúnak tetszik a lány. Hogy mit gondolhat, azt nem tudom. Nem vagyok gondolatolvasó, de olyat senki nem mondana csak úgy. Én így gondolom. – mondta Rosalya.

- Aha.

- Miért? Valaki ezt mondta neked?

- Háát…
- Szóval igen! Ki mondta? – kíváncsiskodott lelkesedve.

- Még nem szeretnék semmit sem mondani.
- Naaa!!! El kell mondanod! Kentin volt? – Nézett a szemembe komolyan.

- Nem.

- Ó. Azt hittem. Az a fiú nagyon beléd zúgott.

- Igen, de nem ő.

- Akkor?

- Castiel.. – suttogom értetlenül.
- Ki? Hangosabban mondd!

- Castiel. – Előtte nem titkolhatom el. Lehetetlen.
- NA NEEEE!!!!! Komoly??!!

- Aha.
- De ki is ő?
- Az új fiú. – nevettem fel.

- Hmmm.. Biztos tetszel neki.
- Dehogy is! Nem! Tuti nem!!! Inkább hagyjuk ezt a témát.
- Oké.

Ma már Rosalya sokkal jobban érezte magát. Holnap már jön suliba.

Még nagyban beszélgettünk lányos dolgokról, amikor Leigh lépett be a barátnője szobájába. Kedvesen köszönt nekünk.

- Akkor én magatokra hagylak. Beszélgessetek csak. – Felálltam. – Sziasztok.
- Köszi, Natasha. – suttogta nekem Leigh. – Szia

- Már mész is?
- Igen.
- Ajj.. Sziaaa. – Ölelt át.

Miközben hazafelé sétálok, gondolkozom, hogy mit csinálhatnék ma. Elsétálok a parkba és ott leülök egy padra. Felnézek a felhőkre. Hűvös van.

Elvagyok, foglalva a felhők nézésével, amikor egy kisebb labda az ölembe esik. Előre nézek, hogy lássam ki dobta ide, de ekkor azt veszem észre, hogy egy kutya rohan felém. Gyorsan felállok és sikítok, mert a kutya rám ugrott. Elfelejtettem eldobni a labdát…

- Démon! – kiabál egy ismerős hang a kutyának.
- Castiel??
- Kit látnak szemeim.. – mosolygott.
- LESZEDNÉD RÓLAM A KUTYÁDAT?! – néztem rá mérgesen. Nem válaszol, csak mosolyogva leszedte rólam a kutyáját.
- Te. Miért dobtad át azt a plüsst tegnap?
- Öö… Még emlékszel? – Azt hiszem, egy picit elpirultam.
- Nehéz lenne elfelejteni.
- Khm.. És te.. Tegnap miért mondtad nekem, hogy aranyosak a szemeim? – Nézek rá kíváncsian.
- Hát.. Mondtam, hogy felejtsd el!
- Soha! MHMHMHMHM!!! Ó. Amúgy cuki, hogy fel van kötve a hajad.

- Cuki?
- Ja. – Előveszem a mobilom. – Maradj mozdulatlanul.
- Ha lemersz fotózni.. – A telefonom kiadott egy hangot, ami azt jelenti, hogy lefotóztam.
- Ez lesz a telefonom háttérképe!! – rohantam el.
- HÉ! GYERE VISSZA!!! – kiabál rám. – AZT HISZED, NEM ÉRLEK UTÓL?!

Ú! Tényleg, ő gyorsabb.. Akkor most merre? Nekem kell ez a kép! Ekkor hallom, hogy valaki dudál. Rögtön a hang irányába fordulok és aput veszem észre. Oda szaladok hozzá és beülök a kocsiba. Huh.. Ez most megmentett.

- Szia, apa.
- Mit csinálsz? – mosolygott rám kedvesen.
- Majd elmesélem, de most indíts!
- Miért?
- Apa! Siess!
- Valaki elől menekülsz?
- Mondom, majd elmesélem, csak menjünk.

Elkezdtek gurulni a kerekek előre. Végre! HAHA Castiel, vesztettél!!!

Pont az utolsó pillanatban indultunk el, de előtte kinyújtottam a nyelvem Castielre. Ő idegesen nézett rám.

Apának nem meséltem Castielről. Kicsit füllentettem, mert igazából nem is nagyon érdekli ki elől futottam, amíg az illető nem rossz pasi, vagy bűnöző, vagy tolvaj, meg ilyesmi. Kitett a házunk előtt. Elköszöntem tőle, aztán bementem a házba. Levettem a cipőmet és felrohantam a szobámba. Az ablakomat jól bezártam, hogy még véletlenül se tudjon onnan átjönni. Beállítottam háttérképnek azt a képet a telefonomon. Tök édi!!!!

De viszont kiszáradtam. Innom kell valamit. A hűtőben találtam narancsos vodkát. Ittam is egy pohárral. Egy kis alkohol nem árthat. Visszamentem a szobámba és leültem a gép elé.

A képet még a gépre is feltettem, eldugtam egy mappába és ott röhögtem.

Hallom, hogy csöngetnek, és sokáig abba se hagyja. Ez biztos a Vöröske. Nem nyitom ki az ajtót.

Vajon most milyen képet vághat Castiel? Hmm..

Sokáig elvoltam a gondolataimmal, majd felnéztem facebookra, hogy írjak Castielnek. De ő már megelőzött. Ezt írta:

Castiel Maddox: Te lány! Hihetetlen, hogy ennyire tetszek neked! Mit fogsz kezdeni a képemmel? Minden éjjel azt fogod nézni, mielőtt elalszol?!!!!!
Natasha Grey: Drága Vöröske! Annyira tetszel nekem, hogy a képeden fogok élvezkedni! Minden éjjel? Neeem.. 24 órán keresztül egy nap. Megállás nélkül!!! Ó! Mielőtt elalszom, téged foglak magam mellé képzelni, hogy nézem az „aranyos szemeidet” és érzem azt a csodás illatodat. Hmmmm.. De jó lesz!!!
Castiel Maddox: Jézusom! O.o Te magadnál vagy???

Natasha Grey: Nem! Szeretlek! Házasodjunk össze és legyen két gyerekünk!!!!*Q*
Castiel Maddox: Mit ittál utoljára??
Natasha Grey: Energia italt, de utána narancsos vodkát. Mer’?
Castiel Maddox: Értem. Akkor most nem lehet veled normálisan beszélni.
Natasha Grey: Már mé’ ne lehetne?!!!
Castiel Maddox: Mert részeg vagy.. xD
Natasha Grey: Te meg egy vörös cica!
Castiel Maddox: Az cuki.
Natasha Grey: Jut eszembe.. Nem tudom már mikor, de valamelyik nap lefotóztalak és átszerkesztettelek lánynak..
Castiel Maddox: MIVAN?!!
Natasha Grey: Nézd milyen gyönyörű vagy!!! xDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Castiel Maddox: …Mennyit ittál?
Natasha Grey: Csak egy pohárral. Problem?? ;PPP

Benyomtam valami zenét youtube-n és elkezdtem táncolni. Egyszerűen nem bírtam meglenni egy-helyben. Szétröhögtem magam a Vöröskén.

Később az ágyamban kötöttem ki hulla fáradtan.