5. rész: Egy szerencsétlen szombati nap

Elkezdek nyújtózkodni. Lassan kinyitom a szemem. Oldalra nézek, hogy lássam Castielt, de nincs mellettem. Felülök és körbenézek a szobámban.

Már elment?

Ránézek az órára: 10:24. Húú. Még jó, hogy szombat van. Tegnap azt hittem, hogy ma még csak péntek van.. Egy mosollyal kikelek az ágyamból. Indulok ki a szobámból, de félúton megállok. Visszanézek a falamra. Nem hiányzik valami? Megvontam a vállam és beléptem a fürdőszobába.

Vajon a Vöröskét kizárták? Tényleg a szomszédban lakik? Ki kell derítenem..

Megreggeliztem. Elvégeztem minden itthoni munkámat.

A szobám ablakából pont a szomszéd házra lehet átlátni. Épp az ablakát nézem. Hmm.. Mint ha valakit láttam volna a szomszédban. Kicsit belátok az ablakon keresztül a szobába. MEGINT! De nem láttam elég jól. VAN EGY ÖTLETEM!! De nem jó… Azért még se dobhatom meg egy kővel vagy akármivel. De miért érdekel ez ennyire? Ha Castiel szobája lenne, akkor talán meg is tenném. Azt hiszem..

Á. Mindegy. Ne érdekeljen. Elpillantottam onnan és leültem az ágyamra.

- De úúúúgy unatkozom!! – mondtam fájdalmasan. Ismét a falamra nézek, amely pont az ágyam mellett van. – Mi hiányzik???? Nem hagy nyugodni. – Csaptam a combomra idegesen. Au..

Úgy gondoltam, hogy utoljára átnézek a szomszéd ablakába, utána meg felhívom Rosalyat és megkérdezem, hogy van-e olyan állapotban, hogy átmehetek hozzá. De nem így történt, nem hívtam fel. Miért? Ezért:

Átnézek a másik házra. Az ablak ki van nyitva. Valaki kinyitotta. Ha tényleg Castiel lakik ott, akkor, ha átdobnék valamit, akkor visszaadná. Neeem.. Még is honnan tudná, hogy az enyém? De azért megér egy próbát.

Megfogtam egy random plüsst és áthajítottam a szomszédba. Ezaz! Sikerült bedobnom abba a szobába. Vigyorogva elkezdtem örömömben ugrálni. De aztán hirtelen megálltam.
Egy pillanat.. Milyen plüsst dobtam át? Egy kutyát. Egy.. ku-tyát. NEEEEE!!! AZ A KEDVENCEM!!!!

Elkezdtem visítozni és lerohantam a nappaliba. Most mit csináljak?! Azt anyukámtól kaptam!

A pánik úrrá lesz rajtam. A szívem elkezdett gyorsabban verni. Leülök a földre. A sírás kerülget.
A belső énem ezt mondja: Ne kezdj már itt sírdogálni! Szerezd vissza!!!!

Vissza kell szereznem. De hogyan?

Az ablakom és az ő ablaka előtt van egy fa. Ha átmásznék rajta.. Bár könnyebb lenne, ha megkérném őket, hogy adják vissza. De az olyan kínos lenne. ÁÁÁ! És ha leesek? De gyorsan kell cselekednem. Az is lehet, hogy már valaki észrevette.

A bátorságomat összegyűjtve felrohantam a szobámba és kinyitottam az ablakomat. Hideg van. Átnéztem. Az az ablak még mindig nyitva van és nem látok ott senkit. Gyerünk!

Elkezdek remegni, amikor megfogok egy vastag faágat. Abba kapaszkodva kilépek az ablakból és átlépek egy vékonyabb ágra, ami elbír. Átölelem a fának a törzsét és mély levegőt veszek. Ekkor hallom, hogy valaki a nevemet kiabálja aggódva. Kentint láttam meg.
- Natasha! Mit csinálsz ott? – kiabálja nekem.

Tovább akartam menni, úgy, hogy nem válaszolok neki. Előre néztem az ablakra, de ott meg Castielt vettem észre. Úgy megijedtem, hogy megcsúszott az egyik lábam és felsikítottam. Szerencsére elkaptam egy vastag ágat. Ott lógtam. Ez még kínosabb.. Miért nem mentem át egyszerűen? Már túl lennék rajta.

Nem merek a fiúra nézni. Az arckifejezését látva olyan volt, mint ha szórakozott volna ezen, de nem tudom, most milyen képet vág, hogy majd nem leestem.

- Natasha! – üvölti aggódva Ken, közben ide fut hozzám.

Castiel szemszögéből:

Az ágyamon ülök és kezembe veszem a telefonomat. Kaptam egy SMS-t Lysandertől.

„Hozz már WC-papírt!!!”

Lysander azért jött át, hogy elpróbáljuk a zenénket, de végül a vécén kötött ki… Összefingta a szobámat, ezért kinyitottam az ablakot.

Válaszoltam az SMS-re: „Előbb még leugrom a boltba.”
Erre ő: „NE SZÓRAKOZZ!!!:@”

Miután kiröhögtem, vittem neki WC-papírt. Visszamentem a szobámba és hallom, hogy valaki Natasha nevét kiáltja idegesen. Beletúrtam a hajamba és az ablak elé akartam állni, hogy megnézzem mi történt már megint. De közben meg a csajt pillantom meg. Ez megőrült?! Mit csinál azon a fán?!

Mielőtt az ablakhoz érnék, véletlenül belerúgok egy plüssbe. Ez meg hogy kerül ide? Rápillantok Natashara. Az övé? Hát persze.. Megrázom a fejem, és elnevetem magam.

Megtámaszkodom az ablakpárkányban. Ekkor Natasha rám néz. Elkerekedett a szeme és összeráncolta a homlokát. Eközben megcsúszott és majd nem leesett. Pont hogy elkapott egy vastag ágat.

Gyorsan átléptem a fára és elkaptam a csuklóját, még mielőtt leeshetett volna.

- Őrült! – Kiabálom neki. Felhúzom magam mellé. Erősen kapaszkodik belém. Besegítem a szobámba, ekkor Lysander lép be az ajtón és meglepődve néz minket.

Mikor sikeresen bemásztunk az ablakomon, Natasha még mindig nem engedett el, hanem erősen karolta át a nyakamat.

- Talán zavarok? – kérdezi lysander.

Ekkor a lány feleszmélt és elengedett. Meglátja a földön azt a kutyás plüsst és rögtön felkapja.

- Cs-csak ez kellett! – mondta idegesen és kirohant a szobámból.

- Mi történt? – Kérdi tőlem Lysander.
- Semmi.

- Jó. Nem is érdekel. – mosolygott el. -  Inkább folytassuk, amit elkezdtünk.

- Biztos készen állsz erre? Nem kell még rohannod a vécére?

- Készen állok, inkább ne kérdezz feleslegesen.

- Oké. – röhögtem ki, majd abba hagytam. – De viszont nekem közbe jött valami.

Natasha szemszögéből:

Jézusom. Nem hiszem el. A szívem majd kiesik a helyéről. Kentint elküldtem, most nem vagyok képes beszélni vele. Nem akarok most senkivel se beszélni. A földön ülök. Magamhoz ölelem a kedvenc plüssömet. Összehúzom magam és a térdemre hajtom a homlokomat.

- Nem vagy normális. – Megijedve felnéztem és Castiel guggolt előttem.
- Te meg mit csinálsz itt?

- Csak a plakátodat hoztam vissza.

- Mi? – Felém nyújtja. – Te elvetted? – Tudtam, hogy hiányzik valami a falamról, csak nem tudtam mi.. – Azért jöttél, hogy ezt visszaadd?

- Csak kölcsön vettem.
- Szó nélkül! Tolvaj!

- Nem vagyok tolvaj.
- Nem? Akkor mi vagy? – Már nem érzem azt a rossz érzést, mint az előbb. Most már mérges vagyok.

- Egy kedves srác.
- K-kedves? Te.. KEDVES? – kinevetem. – Jó vicc volt..

- Így beszélsz a megmentőddel?!

- Igen. Így! – kinyújtom rá a nyelvem.

- Direkt provokálni próbálsz? – kérdezi gúnyosan.

- Dehogy is! – Meglöktem egy kicsit. A földön ült előttem és egymás szemébe nézünk. – Mit keresel még itt? Már oda adtad a plakátot.

- El akarsz küldeni?

- Igen.
- Én ezt nem tudom elhinni.

- Mit?

- El akarsz küldeni, de nem lökdösöl ki a lakásból, hanem helyette itt ülsz nyugodtan és nézel rám azzal az aranyos szemeiddel.

- MI?! – Mi? Mit mondott? Aranyos szememmel? Castiel zavartan nézett rám, mire felállt és így szólt.

- Felejtsd el! Megyek!

Én meglepődve figyelem. A Vöröske kilépett a szobámból és becsukta maga mögött az ajtót.

... nézel rám azzal az aranyos szemeiddel.

Miért mondta ezt?

Ma már nem találkoztam Castiellel. Rosalyat felhívtam és már egy kicsit jobban érzi magát. Holnap átmegyek hozzá.