Közelebb
jön, én meg hátrálok. Végül a falhoz szorít. A mellem a mellkasához ér és
mélyen a szemembe néz. Nyelek egy nagyot.
-
Mit érzel irántam? – Kérdezi.
Nagy
levegőt veszek és bátorságot merítek. Itt az ideje..
- Amikor
velem vagy, boldognak érzem magam. Mással is, de veled teljesen más. Ha
mellettem vagy, a szívem elkezd hevesen verni. Állandóan csak rád gondolok.
Amikor felkelek, rögtön az jut eszembe, hogy vajon most Castiel mit csinálhat.
Amikor eszek, arra gondolok, hogy vajon az a fiú mit eszik ma, mit csinál,
kivel találkozik, ma láthatom? Nem tudlak kiverni a fejemből. A szemem előtt
csak téged látlak. Mosolyognom kell miattad. Amikor piszkállak, vagy te engem,
jól érzem magam, mert velem foglalkozol. Te egy nagyon jó barát vagy számomra.
Vicces kikészíteni téged. Nevetnem kell azokon, amilyen fejeket vágsz közben.
Volt már fiú, akit szerettem, de veled teljesen más. Legszívesebben a pincébe
kikötnélek egy székhez, csak hogy biztonságban legyél. Én.. – Ismét nagy
levegőt vettem és kimondtam azt a szót. – Szeretlek!
Castiel
azonnal megcsókolt, amikor kimondtam. Az erős ajka a számhoz tapadt. Ez annyira
meglepett, hogy felnyögtem. Majd azután a homlokát az enyémnek támasztotta.
-
Ugyan így érzek. – Suttogja. – Szeretlek!
Hát
megtörtént. Elmondtam mit érzek. Nagyon boldog vagyok. Nem zavar, hogy egy
pizzériázóban a női mosdóban jöttünk össze. Nem túl romantikus, de nekem ez is
megfelel. Egyáltalán nem számítottam, hogy ez.. hogy pont ma.. hogy ő is így
érez.
Visszamentünk
az asztalhoz.
- Visszakaphatom
a telefonomat? – Kérdezem.
-
Persze. – Kiveszi a zsebéből és oda adja.
-
Öhm.. Rosalia mit mondott neked?
-
Titok. – Vigyorog.
Titok?
Nem sokáig. Úgy is kiderítem valamelyikőjüktől, de azért el tudom képzelni,
miről mesélhetett neki.
Elénk
tett a pincér egy egész nagy pizzát. Jesszus, de jól néz ki. Imádom ezt. Amúgy
a Vöröske bevallotta, hogy ez előre meg volt szervezve. Hát nem mondom, hogy
meglepődtem. Már az elején, a rózsa miatt rájöttem.
-
Te.. Kérdezek valami fontosat. – Rám néz komoly tekintettel.
-
Na.
-
Elvárom, hogy az igazat válaszold!
- Az
igazat fogom. – Beleharapok a finom pizza szeletembe. Nyami <3
-
Akarod tudni, hogy mekkora van nekem? – Jól kihangsúlyozta a „mekkora” szót.
Félre nyeltem a kaját. Köhögök és belekortyolok a kólámba. Kb fél perc múlva
meg tudok szólalni. Ugyan olyan képpel néz rám, mint az előbb.
-
Milyen kérdés ez?!
Már
nem bírja ki, hogy ne mosolyogjon. De próbál visszaváltani a komoly arcra, nem
sok sikerrel.
-
Csak vicceltem. – Most már nevet.
Igen?!
Nesze, te perverz! – Gondoltam és hozzávágtam a pizza szeletemet. Először nem
fogtam fel mit tettem. De a következő másodpercben én felsikítottam. Castiel
meg meglepődve néz rám, aztán a pólójára, mert, hogy azt találtam el.
-
JÉZUSOM!!!! EZT NEM KELLETT VOLNA! – A szám elé tettem a kezem, hogy
elcsitítsam magam.
-
Nem ám! – Felállt.
-
Azt még meg akartam enni. – Lebiggyesztettem a számat.
-
Micsoda? – Neveti el magát. – Komoly?
-
Miért? Finom. – Elveszek egy másik szeletet a középső tányérból és beleharapok.
-
C-c-c.. Milyen neveletlen.
-
Kicsoda?! – Nézek rá.
-
Te.
-
Jaj! Ne haragudj! – A legszebb mosolyomat mutatom meg neki. Castiel felsóhajt.
- Muszáj
lesz levennem a pólómat.
-
Tényleg? Igen. Vedd le. – Készülök a telefonomért nyúlni titokban.
A
Vöröske elment a mosdóba. Mikor visszajött, a kabátja volt rajta, – póló a
kezében -, és nem volt felhúzva a cipzárja, így láttam azt a csodálatos
mellkast, pocakot. Fúú.. Izmos. Bár erre már rég rájöttem. Mikor leült, rögtön
a pizzára nézett rá. Én meg közben a telefonommal titokban videóztam.
Beleharap.
Rám pillant, és rögtön észreveszi a mobilomat.
- Natasha.
- Mi
az? Már a pasim vagy.
Ő is
elővette a telefonját és lefotózott.
-
Miért fotóztál le? – Kérdezem kíváncsiságból.
-
Mert már a csajom vagy. – Nevet. – Perverz.. – Még jobban röhög.
-
Én?? Te kérdeztél olyat.
- De
te gondoltál perverz dologra, én csak az izmaimra gondoltam.
- Az
izmaidra? – Én is nevetek.
Mivel
ma szóltam a tesómnak, Benjaminnak, hogy el fog maradni az utolsó 2 órám – nem tudom
miért- (5 órám lenne), így hamarabb kellett hazamennem. Elkísért Castiel.
Belépünk
a nappaliba, Benjamint vesszük észre.
- A
szívemet úgy megdobogtattad, mint még senki soha. A pulzusom felgyorsult. A
fülem zúg. Még a nyálam is úgy folyik utánad! Akarlak! De még is a földbe
gyökereztem, nem tudok mozdulni. Fogságba estem! Benne maradtál az agyamban! Ha
lecsukom a szemem, ha nem, ha itt vagy, ha nem, akkor is látlak! Annyira
megőrjítettél. Perverz gondolataim támadnak rólad. A szemei oly sötétek. A haja
olyan csodálatos, mint a piros alma színe. Vajon milyen az ágyban? Milyen a teste?
Úgy kipróbálnám vele.. Ahh.. Hogyan nevezzem? Piroska? Vöröske? Alma? Alma..
haha. Nem..
- Mi
a.. – Ledöbbentem. – Ő most.. rád gondol, Castiel? – suttogom neki.
-
Óh! Hát megjöttetek? És elhoztad a nagy őt? – Megszagolja a rózsáját, amit most
veszek észre.
-
Azt hiszem, én lelépek. – Suttogja és elrohan.
-
Hova megy? – Elém áll.
- Dolga
akadt. – mosolygok. Azért amit az előbb láttam, vicces volt.
És
eszembe jutott valami. Mivel már a Castiel a pasim, az nem azt jelenti, hogy
mostantól nem fogom szívatni. Naná, hogy fogom! – Összetettem a két tenyeremet
és ördögien felnevettem.
-
Min gondolkozol? – Néz rám.
- Á.
Semmi. Te.. Szóval tetszik neked Castiel? – Magamban nevetek. Óóóó De jóó..
Hahahaa..
-
Castielnek hívják? Szép név. És tetszik. – Mosolyog. De nem látok benne semmi
féle szerelemet.
Tudom,
hogy Benjamin nem fog megsértődni, ha megtudja, hogy a Vöröskével járok,
miközben úgy csinálok, mint ha össze akarnám őket hozni. Hogy honnan tudom?
Onnan, hogy ismerem. Meg amúgy is, sokszor kérdeztem régen ilyeneket, régi
ismerősökről. Mindegyiknél más arckifejezése volt. Tudom mi mit jelent, és
miután elment, sokszor e-mail-eztünk egymással. Na, ennyit erről.
-
Szervezzek neked egy találkozót vele?
- Az
nagyon jó lenne. – Nevet. – De most el kell mennem.
- Hova
mész?
- Bemegyek a rendőrségre, apához. Alig szoktam itthon látni. Te nem jössz?
-
Hát igen. Sokat dolgozik a családért. És nem, most nem szeretnék.– mosolygok.
Majd
Benjamin nyomott egy puszit az arcomra, aztán elment.
Beléptem
a konyhába és kinyitottam a hűtőt. Kiveszem a tejet és csinálok kakaót. Amikor
elkészült, felmentem a szobámba. A kakaót meg letettem a gép elé és leültem a
székre. Hátradőlök lazán. Végig gondolom, hogy ma mi történt. Kajak megtörtént.
Hihetetlen. Hehe..
Kivettem
a fiókomból egy hajgumit és a hajamat felkötöttem kontyba. Megszólal a
telefonom. Megnézem ki hív, aztán azonnal felveszem.
-
Szia Rosalia! – Köszönök.
-
Natashaaa!! – Kiabál. – Na, mesélj! Összejöttetek?
-
Igen. – Kortyolok bele a kakaómba.
-
EZAAAAAAZZZZZ!!!
- Te..
Mit mondtál neki? – kérdezem.
-
Á.. Csak ezt, meg azt..
-
Mindegy. Összejöttünk. Ez a lényeg.
- Ez
a beszéd! Amúgy a tanárok észre se vették, hogy hiányoztál. Be se írtak.
-
Komoly? – De jó. Terveztem, hogy elmondom a bátyámnak, hogy írjon igazolást. De
igazából nem akartam, mert akkor rákérdezne, hogy mit csináltam, kivel voltam,
hol voltam. És nem akarom, (még), hogy tudja, hogy a Vöröskével voltam.
-
Igen.
- És
Castielt?
- Őt
se, mert.. fúúú.. hallod..
-
Hallom. Na miért?– nevetek.
-
Dakota összeverekedett egy gyerekkel a suliban. Komoly volt.
- Mi
történt?
-
Nem tudom kicsoda, vagy hogy, hogy néz ki, de az a pasi rámozdult Amberre a
folyosón. Dakota meg pont észrevette. Először csak ordibált vele, de az a fickó
nem hagyta annyiban a dolgot, majd elkezdték ütögetni egymást.
-
Úúú.. Most mi lesz velük? – Megint iszok egy kis kakaót.
-
Nem tudom. Majd kiderül.
- Akkor
emiatt nem vettek észre.
-
Igen. Véresre verték egymást. Brutális volt.
Még
beszélgettünk egy kicsit, majd letettük. Megittam a maradék kakaómat és
lementem a konyhába. Elmostam a poharat…
Visszamentem
a szobámba. Bekapcsoltam a gépet és elkezdtem kockulni..
Este
körül arra figyelek fel (fürdés után,
amikor készültem befeküdni az ágyamba), hogy rezeg a telefonom.
Kaptam
egy SMS-t Castieltől: „Baj van! Rosszul
vagyok! Azonnal gyere át! A földön fekszem, nem tudok felállni. Fázom!! A
szüleim nincsenek itthon. Segíts! ( Az ajtó nincs bezárva.)”
Jézusom!
Komoly? Megijedtem. Azonnal lerohantam, felvettem gyorsan a cipőmet és a
kabátomat. Átrohantam a szomszédba. Tényleg nincs bezárva az ajtó. Beléptem és
kiabálom a nevét. Nem válaszol. Sötét van, ezért felkapcsolom a villanyt.
Megnézem a nappaliban, nincs ott, azután felszaladok a szobájába. Remegve
kinyitom az ajtót és felkapcsolom a villanyt.
-
Casti.. – Az ágyon fekszik. Sima fekete nadrágot és pólót visel. Röhög.
Kinyújtja rám a nyelvét. – Te.. Átvertél?
-
Látni akartalak.
- De
akkor miért így? Miért ijesztettél meg?! – Kiabálom.
Feláll
és elém áll.
-
Csak vicc volt. – Átölel. Én is ölelem.
-
Bolond. – Kuncogok.
Hirtelen
felkap és az ágyra dob.
-
Héé! – Rám fekszik.
-
Most már el fogok tudni aludni.
-
Mi? Nem. Így nem aludhatsz el. Nehéz vagy!
-
Viseld el.
- Köszi..
Amúgy nem kapcsoltad le a villanyt.
-
Tudom. – mondja álmosan.
-
Hallod! Be ne aludj már. Castiel.. Hahó.. Hé! Kajak alszol?
A
Vöröske nem válaszol.
- Tényleg
nagyon nehéz.. – motyogom.
Jajjj, de nagyon jóóó ♥ Legjobb sztori, soha ne hagyd abba ;) nagyon jókat írsz :)
VálaszTörlésfolytasd minél hamarabb!!!!!!!!!!!!!!
VálaszTörlésfolytit!
VálaszTörlésEz tényleg nagyon jó ....légyszí folytasd....pls!!!!!!! Naggyon jól írsz! ;) imádom ezt a történetet! ♥
VálaszTörléshihi folyti
VálaszTörlésVan neked szived?......így abbahagyni......folytiiiiiiiis!! :3 <3
VálaszTörlésMikor lesz folyti?
VálaszTörlésNee mikor lesz folytatás? Már nem bírók várni:DD
VálaszTörlésFolytatást követel a nép!!!
VálaszTörlésSziasztok! Már készül a következő rész. Nem tudom megmondani, hogy mikorra tudom befejezni, de igyekszem vele. :D
VálaszTörlésCsak siess!
VálaszTörlésvárjuk :3
VálaszTörlés