35. rész: Borzongás

Castiel szemszögéből:

Úgy akartam tenni, ahogy Natasha mondta, gyakorolni a koncertre. Már nyúltam a gitáromért, már az ölembe volt, amikor csengettek. Azt gondoltam, hogy a csajom jött vissza a telefonjáért, mert itt hagyta. Ám amikor ajtót nyitottam, az ajtó túloldalán nem Natasha volt, hanem az exem, Moemi. Nyugtalan, ideges és feszült lettem. Hát megtalált..

Megindult befelé a házamba, nem akartam hagyni, de félre lökött. Becsuktam az ajtót, erre ő meg felém fordult és elmosolygott. Ugyan úgy nézett ki, mint mikor utoljára láttam. A szőke tincsei a vállára omlottak, a világoszöld szeme csillogott, ajkai vörösek voltak, de már rég nem éreztem iránta semmit. Nem kedvelem, el akartam kerülni és elfelejteni, mert ez a nő maga az ördög. Tényleg nem tudom, hogy mit szerettem benne, ő csak egy hűtlen megbízhatatlan nőszemély.

(Moemi)

- Szia – a hangja egészen vidám volt, nem tudtam eldönteni, hogy csak tetteti, vagy tényleg jó kedve van.

- Mit akarsz? – kérdeztem köszönés helyett.

- Hiányoztál. Látni akartalak, újra együtt akarok veled lenni.

- A mi kapcsolatunknak már rég vége. Soha nem akarok újra összejönni veled.. soha. – A hangom eléggé lenéző, durva.

- Miért? Mondj egy okot!

- Például megcsaltál! – kiabálom.

- Az egy tévedés volt – már ő is felemelte a hangját.

Ekkor váratlanul átölelt. Erősen. Szorosan. De úgy, hogy éreztem a szívverését, és eléggé gyorsan vert neki. De ez nem tudta megváltoztatni a véleményemet. Moemit nem kedveltem, soha többért nem fogom szeretni és soha többért nem lehetünk barátok. Majd alig öt másodperc múlva megéreztem Natasha jelenlétét, amitől nagyon megijedtem. Moemi elhúzódott tőlem, - ha egy másodperccel is tovább ölelt volna, én magam löktem volna el magamtól. Megfordultam és a szemem megakadt Natasha-n. A szeme elkerekedett és a homlokát ráncolta, de aztán összevonta a szemöldökét. A szívem majd meghasadt, hogy fájdalmat okoztam neki, még ha nem is önszántamból. A szemei könnyesek voltak, én meg hirtelen meg se bírtam szólalni, de hamar föleszméltem, hogy igenis mondanom kell valamit.

- Ő ki? – kérdezte az exem, úgy, mint ha fel se fogná a helyzetet.

Natasha megpillantotta Moemit, azután újra rám szegezte a tekintetét.

- Natasha, ez nem az – szólalok meg rekedt hangon. De ő elfutott, és nem vagyok benne biztos, hogy ezt meg is hallotta. Nem gondolkoztam, hanem azonnal utána futottam, hogy megmagyarázzam ezt az egészet.

Láttam, ahogy kinyitotta a házának az ajtaját és keményem becsapta. Rohantam, nem törődve azzal, hogy nincs rajtam cipő, se kabát. Nem kezdtem fázni.. nem. Bár remegtem, de ez nem az az érzés volt, hanem az, hogy elveszíthetem őt.

Amikor beléptem a házba, égett szagot éreztem, de nem tudtam ezzel foglalkozni, hogy mi történhetett. Felsiettem az emeletre, mert Natasha felszaladt. A szobája ajtajában állt, amikor a bátyja átölelte. Natasha meg csak zokogott..

- Natasha – a hangom tele van rémülettel. – Nem úgy történt…

Benjamin dühösen néz rám, de ő most egyáltalán nem tud érdekelni. Viszont váratlanul megjelent mellettem Moemi, amitől majd szívbajt kaptam. F*szom! Az arcán nem látok semmilyen megbánást, sőt, ez az egész szórakoztatja őt. Ökölbe szorítottam a kezem, és mély levegőt vettem.

- Menj innen – mondom Moeminek, de nem hallgat rám.

Natasha hirtelen abba hagyta a sírást. Benjamin elengedte és csak annyira távolodott el tőle, hogy a szemébe tudjon nézni. A lány a pólójába törölte a könnyeit, aztán megpördült és egyenesen Moemire nézett. Megindult felé és neki ugrott a csajnak, akinek elkezdte tépni a haját, amitől az exem kicsit lehajolt és neki lökődött a falnak. Közben felsikított, de nem hagyta magát, ezért ő is belemarkolt Natasha hajába. Egymás haját tépték, aztán Natashanak valahogy sikerült belerúgnia a csaj gyomrába a térdével, amitől Moemi összerogyott és elengedte Natashat.

Nagyon gyorsan történt minden, én és Benjamin csak ekkor kapcsolódtunk, hogy hopp.. le kéne szednünk róla. Én voltam a gyorsabb. Elkaptam Natashat, és elrántottam Moemi elől, de úgy, hogy neki ne fájjon. Nos, inkább az exemnek lett belőle baja, mert ekkor a csajom még mindig a haját markolta és hát, ezért nagyon fájhatott ez Moeminek. Elengedte. Ekkor a szőke hajú felkelt a földről és neki akart menni a csajomnak, de mielőtt én bármit is csinálhattam volna, Benjamin elkapta.

- What the hell?!! – motyogja mérgesen. – Ki vagy te, hogy a házamban tartózkodj?

(Mi a fene/pokol?!! - … - …?)

Moemi felnézett Benjaminra és kissé megijedt tőle.

- Ti beszéljétek meg – nézett ránk, majd elhurcolta Moemit.

Elengedtem Natashat, háttal állt nekem. Nem fordult meg, hanem átölelte magát és hallottam, ahogy lélegzik. A fejét lehajtotta, majd szaggatottan felsóhajtott.

- Natasha.. – kezdtem. – Esküszöm, hogy nem csaltalak meg, nem lennék arra képes, még csak meg se fordult ilyen a fejemben.. Én téged szeretlek! Az előbb ő ölelt át engem, nem én őt és el akartam lökni magamtól. – Megfordul, és a szemembe néz. A szemei felduzzadtak a sok sírástól és szomorú képet vág.

Elment mellettem, be a fürdőszobába és hallottam, ahogy megengedi a vizet. Pár perc múlva nedves arccal és lehajtott fejjel jött ki és közben a csizmáit lerúgta magáról. Elsétált a szobájába, aztán befeküdt az ágyába és magára húzta a takarót. Még sose láttam ilyennek, féltem..

Követtem. Magam mögött becsuktam a szobája ajtaját és leültem mellé. Az oldalán feküdt befordulva a fal felé, és még mindig mélyeket lélegzett.

- Kinyitnád az ablakot? - kérte rekedt hangon és szipogott. Felálltam és ablakot nyitottam, ahogy kérte. - Castiel.. - suttogta. Megfordult és rám nézett. Megfogta a takarója szélét és megemelte, jelezve, hogy feküdjek be mellé.

Nem tétováztam, azonnal befeküdtem mellé. Hátrébb csúszott az ágyon, hogy elférjek. A takaró másik fele magamon volt és Natasha a szemeimbe nézett. Már nyitottam a számat, hogy megszólaljak, amikor ő megelőzött.

- Castiel... - szünet. - Én hiszek neked. Szeretlek - suttogta. Elmosolyodtam. Közelebb húztam magamhoz és átöleltem, Natasha meg a mellkasomra tette a fejét, közben a lábaink összegabalyodtak. - Mondd ki.

- Mit?

- Hogy te is szeretsz.

- Szeretlek.

Kuncogott.

- A zoknid átázott - mondja immár nyugodtabb hangon.

- Észre se vettem eddig.

Nos, a zoknim azért ázott át, mert a beton nedves a hó miatt.

- Az a csaj.. - kezdte, de félbeszakítottam.

- Ő semmit se jelent nekem.

- Tudom.

Benjamin szemszögéből:

Elzavartam ezt a csajt, aki egyébként szerintem úgy nézett ki, mint ha most jött volna a diliházból. Bár nem csodálom, Natasha jól megtépte. Nem tudom, hogy mi történt, de most ezzel nem igazán tudok foglalkozni. Fel kell hívnom apámat, hogy valaki szándékosan akarta felgyújtani a házat. A füst szagát már alig lehetett érezni, és helyette a hideg friss levegő kezdte ellepni a ház alsó részét.

Visszamentem Natasha szobájához, óvatosan kinyitottam az ajtót, és megkönnyebbültem, amikor megláttam őket az ágyban. Épp Castiel beszélt. Észre se vettek, inkább becsuktam az ajtót és hagytam őket. De most hogy a fenébe fogok telefonálni?

Natasha szemszögéből:

Picit később rákérdeztem Castiel a múltjára, amit elkezdett mesélni:

- Moemit egy buliban ismertem meg. Részegek voltunk és akartuk egymást, szexeltünk. Annyira emlékszem, hogy utána felírta a bőrömre a telefonszámát, majd pár nap múlva felhívtam, mert tetszett. Tudtam akkor, hogy az a nő egy ribanc lehet, de nem gondolkodtam. Anno nem igazán vágytam szerelemre vagy ilyesmi, még csak eszembe se jutott ilyen, csak a csaj testét akartam. Tudom, ez borzalmas, de akkoriban vonzódtam hozzá és ő is hozzám, még ha nem is vallottam be magamnak. Később összejöttünk, de viszont ahogy telt az idő, egyre jobban mutatta meg a valódi énjét. Körülbelül egy hónap után kiderült, hogy amit magáról mesélt, a fele hazugság volt, és valójában csak egy elkényeztetett gazdag pasas kölyke volt, aki nem bírt engem. Hát én se őt. Az is kiderült, hogy az exem több férfivel is megcsalt. Ezek mind kiütötték nálam a biztosítékot és csak verekedni akartam. Még a gitáromat is szétvertem, Lysander állított le. Mivel akkor még alig tudtunk találkozni, így sokszor egyedül voltam és nem igazán tudtam mással beszélni, mert az akkori barátaimat, illetve a volt barátaimat véresre vertem. Valójában hamis barátok voltak – vett egy mély levegőt, majd kifújta. - Ahogy ezek kiderültek, Moemi eltűnt pár napra, nem tudtam elérni. Egyszer csak megjelent a volt otthonomban és segítségért könyörgött. Volt egy másik fickó, akit az exemet akarta birtokolni és többször is megverte, meg ilyesmi.. szóval segítettem neki, megmentettem. A pasit meg megvertem és megfenyegettem, utána többet nem nyúlt hozzá, még csak nem is ment a közelébe, tudtom szerint. Moemi hálás volt és újra akarta velem kezdeni, azt mondta, hogy belém szeretett, és hogy megbánta, hogy hazudott nekem. De én nem tudtam neki megbocsátani, a szememben csak egy k*rva volt. Majd sorjában vittem haza a csajokat – megakadt. – Akármennyire is szeretném ezeket kitörölni a múltamból, sajnos ez lehetetlen.

- Castiel.. – az ujját a számra tapasztotta, majd folytatta.

- Eltelt több mint egy év és ez idő alatt suliba se jártam nagyon. Majd egyszer csak a szüleim azt mondták, hogy elköltözünk egy másik városba és új életet kezdhetek. Nagyon örültem neki, hittem abban, hogy megváltozhatok, ezért is festettem be a hajamat vörösre.

Közben levette az ujját az ajkaimról. A szemében düh csillogott és megrándult a szája. Közelebb húztam magamhoz és gyengéden megcsókoltam. Majd annyira elhúzódtam tőle, hogy a szemébe nézzek.

- Mossuk le magunkról a mocskot – az alsó ajkamra haraptam. A Vöröske elmosolyodott.

- Kis huncut, ha pucéran akarsz látni, csak szólj.

- É-é-én nem... – vágtam rá dadogva, lángoló arccal.

Felnevetett.

- Hát persze – fölém mászik, aztán az ajkait az enyémre tapasztja és beszívja az alsó ajkamat. A hajába túrok és az ujjaim elvesznek benne, míg csókolózunk. Aztán elhúzódik tőle egy kicsit. – Amúgy itt mi történt?

A házra érti, persze hogy észrevette. Ahogy ez eszembe jutott, lebiggyesztettem az ajkaimat és a homlokomat ráncoltam. Rám tört újra a félelem, és ezt Castiel észrevette. Visszafeküdt mellém és magához húzott, átölelt. Éreztem a tekintetét rajtam, majd a számat nyitottam, hogy megszólaljak, de hirtelen nem tudtam. De végül megerőltettem magamat és sikerült kinyögnöm:

- Valaki fel akarta gyújtani a házat – nyelek egy nagyot.

- Micsoda? – A hangjában félelmet és haragot fedeztem fel.

- Szerintem Viktor volt – könnyek szöktek a szemembe.

A Vöröske káromkodott egyet.

- Castiel... Bevallom, én nagyon félek.

- Majd én elintézem, hogy többet ne keljen rettegned.

A mellkasához bújtam és beszívtam az illatát, ami elbűvölt. Mellette biztonságban érzem magam és máris nyugodtabban lélegeztem fel. Nyomott egy puszit a fejem búbjára, én meg elmosolyodtam. Most csak miatta aggódom egy kicsit, mert nem tudom, hogy hogyan akarja elintézni.

Castiel itt maradt velem még pár órát, majd amikor már sötét volt, mondta, hogy menjünk át hozzá és nézzünk egy filmet. Azért ott, és nem itt, mert Benjaminnak sikerült valahogy felhívnia apát, és apa nagyon dühös volt és elkezdett nyomozni a kollégáival a ház körül, hogy hátha találnak valami nyomot.  Itt voltak legalább egy órát és kikérdeztek bennünket is. Nem szóltam semmit sem Viktorról, mert mi van, ha még se ő volt? Majd Benjamin elment új bútorokat vásárolni, és még az a szerencse, hogy a hűtőhöz nem ért el a tűz, így nem lett semmi baja az ételeknek, meg egyebeknek, amik benne vannak. Na meg azért is akar átvinni magához, hogy biztonságban érezzem magamat, hogy ne féljek attól, hogy ki mászik be a szobámba éjjel, amikor alszok, meg ilyesmi.

Szóval átmentünk a szomszédba – Castielnek kölcsön adtam Benjamin cipőjét, biztosan nem fogja bánni, majd úgy is visszakapja. Hoztam másik ruhát, amibe majd átöltözök, mert a Vöröskénél fogok aludni. Beléptünk a szobájába és ő leült a gép elé és bekapcsolta.

- Akkor keresek filmet – mondja vigyorogva.

- Addig lezuhanyzok – biccentett, majd elkezdett halkan kuncogni. Próbálta visszatartani, de nem értettem mi olyan vicces. Aztán ott hagytam és a ruhámmal együtt elindultam a fürdőszobába. Amikor beléptem, látom, hogy nem lehet bezárni az ajtót. Ó basszus! Félek, hogy rám nyit. Az a nevetés eléggé gyanús volt.. na mindegy.

Már a kádban voltam, és a meleg vizet engedtem a hátamra, amikor Castiel nyitotta ki az ajtót. Döbbenten nézek rá, és eltakartam a testrészeimet, ahogy csak tudtam. Az arcom lángolt, hogy így lát. Ő csak vigyorog és leveszi a pólóját.

- M-m-mit csinálsz? – nyögöm ki.

- Bejövök melléd – nevet.

Letolja a fekete nadrágját, én meg gyorsan elfordítom a fejem. Lélegezz, Natasha! Lélegezz!

- Menj ki! – mondom vörös fejjel, a szívem még gyorsabban kezdett dobogni. Persze nem hallgatott rám, - valahogy úgy érzem, hogy ezt nem gondoltam komolyan - és inkább beült mögém. Oldalra fésülte a hajamat az ujjaival, aztán belecsókolt a tarkómba, amitől a hideg kirázott. De jó érzés volt.

- Mi a baj?

- Ez... kínos…

- De hát már szeretkeztünk. Ne légy zavarba. – A hangja olyan vidám és lágy. – Emlékszel, amikor azt mondtad, hogy mossuk le magunkról a mocskot? – bólintok. – És most ezt is fogjuk tenni.

Átölelt, én meg mosolyogtam. Ebben a pillanatban elfelejtettem minden rosszat, ami ma történt velem, és csak ő volt a szemem előtt, csak őt láttam. Érte dobogott a szívem, oly hevesen. Azt akartam, hogy megálljon az idő és ez a pillanat örökké tartson. Örökkön örökké… mert ha nem is vallottam be magamnak, vagy nem gondoltam rá, a tudatom legmélyén féltem attól, hogy valamelyikünknek baja esik, egy nem kívánatos személy miatt.