18. rész: BOLOND!

Emlékeztető:

Egyik telefonból hangosan szól valami rock zene. Közben Dakota a táblát beszappanozza. Amber röhög. Peggy fotózza Dakotát és kiabál neki, hogy vegye le a pólóját, meg, hogy álljon már szexisebben. A székek fel vannak borulva. A kukából a szemetet a tanári asztalra szórták és a kukán meg Armin pihenteti a lábát, miközben ül és valamivel kockul. Nagyon beleéli magát. Iris, Violette, és Nataniel nincs a teremben. Alexy ahogy meglátott, oda jött hozzám és megölelt. Közben észreveszem, hogy Dajan a teremben labdázik. Rosalia meg hangosan énekel a helyén, a fülében meg a fülhallgató van és csukva van a szeme. Carla a konnektornál hátul épp kivasalja a haját. Kim Kentint szidja. Lisa és Charlotte, Amber barátnői meg táncolnak. Itt elszabadult a pokol..

…

Rosaliaval beszélgettem, amikor az igazgató nő belépett a termünkbe. Mindenki azonnal észrevette és rémülten pillantottak rá. Armin levette a lábát a kukáról és felállította. Peggy abba hagyta a fotózást, de nagyon figyelt, hogy most mi fog történni. Készült elővenni egy papírt és egy tollat. Sejtem miért.. Közben visszajött Iris, Violette, majd Nataniel is. Dajan már nem labdázik.

Vagyis mindenki leállt a dolgával.

Az igazgató nő dühösnek látszik. Összehúzza a szemöldökét és mély levegőt vesz. Azt hiszem, próbál megnyugodni, nem sok sikerrel.

- Jézusom! – Mondja halkabban. – Dakota! Az ott a kezedben egy szappan?! – Már kiabál.

- Ó! Ez? A látszat néha csal. – Vigyorog. Fel se fogja mit tett az iskola egyik tulajdonával.

Az igazgató nő Dakota elé áll és megfogja a fülét. A fiú felnyög fájdalmában.

- Óvatosan, Igazgató nő! A fülbevalóm! Au!

- Ezt nem úszod meg büntetés nélkül! Felhívom a szüleidet!

- Akkor tessék már megkérdezni, hogy mi a kaja. Ja, és szóljon anyámnak, hogy lóvéra van szükségem. – Dakota hangjában semmilyen megbántást nem hallok.

- Neveletlen! Szemtelen! – Mondta az igazgató nő összeszorított fogakkal.

Eközben a töri tanárunk lépett be a terembe, miközben becsengettek. Az igazgató nő Dakotával a fülénél fogva távoztak a teremből.

- Mi történt itt? Átsöpört itt egy hurrikán? – Kérdezi a tanár.

Nos.. Kicsit sem lepődtem meg Dakotán. Ez kajak nem normális. A töri tanár, Mr. Faraize beljebb lépett.

- Ki öntötte ki ide a szemetet? ? – Mutatott a tanári asztalra.

Természetesen mindannyian kussoltunk. Mindenki leült a helyére.

Alexy elvette Armin mellől a kukát és elkezdte felszedegetni a hulladékokat.

- Nem én voltam. – Mosolygott. – De ezért kapok egy ötöst?

- Nem. – Mr. Farazie megdörzsölte a homlokát, majd letette a tanári asztalra a könyvét, meg a laptopját. – El akarjátok mesélni, hogy mi történt?

- Tanár úúúr! – Jelentkezett Armin. – Kimehetek a mosdóba?

- Miért nem szünetben mentél?

- Mert meg kellett döntenem a rekordomat a Flappy Bird játékon.

A tanár felsóhajtott, aztán kiengedte. Alexy visszatette a szemetest a sarokba és leült a helyére.

Majd megérkeztek a késők. Lysander és Castiel. A Vöröske leült mellém.

- Dakota party drogot nyelt le. – Kezdte Dajan. – Ezért hülyült meg. Egy drogos állat.

- Nem nyelt le semmilyen drogot, barom! – Kiabált rá Amber.

- Nyugi! – Mondta a tanár. – Amber! Az ott mi a kezedben? – Nézett rá mérgesen.

- Rágó.

- Ne szemtelenkedj! Írd fel a táblára, hogy telefon nincs elől!

Amber felállt és oda ment a táblához.

- Melyik osztály ez? 11. Béna?

- De tanár úr! – Mondta Dajan.

- Diktáljátok a lógósokat.

- Dakota. – Mondta Iris.

Amber felírta a tábla bal felső sarkába: „MOBILT NYUGODTAN VEDD ELŐ!”. (Látom Dakotának nem sikerült azt a részt beszappanoznia.) Az osztály felröhög. A tanár hátranéz. Amber gyorsan letörli és felírja a helyeset.

Az óra többi részében írtunk a füzetünkbe. Ránéztem Castielre, ő alszik. Hogy merészeli.. Én itt szenvedek, ő meg boldogan… Hmmmmmm.. MHMHMHMH. ÓÓ.. Elmosolyodtam ördögien és összedörzsöltem a két tenyeremet.

Elővettem a nadrágzsebemből a telefonomat. Először is le akarom fotózni. Katt.. És kész a kép. Halkan a táskámból elővettem a masnis hajcsatjaimat. (Őszintén fogalmam sincs, hogy mikor és miért tettem bele, de most hasznát vehetem.) Egyenként, óvatosan felcsatoltam Castiel hajára. Ez az ember tényleg alszik. Újra lefotóztam. De éééédes!!! Megpusziltam a mobilom képernyőjét és magamban visítoztam, mert olyan boldog vagyok.

- Natasha! – Összerezzentem a tanár hangjától.

- Elnézést. – Gyorsan eldugtam a telómat, hogy ne vegye észre a tanár.

A Vöröske felemeli a fejét és rám néz. Én meg ott vigyorogtam, mint egy idióta. Aztán ránéztem Castielre. Próbáltam visszatartani a röhögést. De istenem… Ahogy ki néz. Tök cuki, meg vicces. A tenyeremet a számra tettem, de már bekönnyeztem.

- Mi a bajod? – Suttogja nekem.

- Nézd.. meg.. magad. – Valahogy sikerült kimondanom halkan.

Belemarkol a hajába. Gondolom most érezte meg. Lysander hátranéz és meglátja a cuki Vöröskét. Halkan felnevetett, aztán Rosalia is hátranézett, na, ő már hangosabban. Castiel meg gyorsan kivette a hajából a rózsaszín masnikat.

Majd szünetben: Fel akartam állni, de Castiel megfogta a csuklóm. Semmilyen érzelmet nem mutat ki.

- Mi van? – Kérdezem.

- Natasha. Drága Natasha. – Hangja lágy.

- Mi-mi van???

Elmosolyodott. De ez nem egy normális mosoly. Ez egy perverz vigyor. Ó, jajj! Magához ránt, az ölébe kerülök. Szexin megnyalja az ajkait. Elpirulok. Aztán megcsókol, de elneveti magát.

- Menjetek szobára. – Mondja vidáman Rosalia.

- Oda készülünk. – Mondja a Vöröske.

- Micsoda? Ööö.. Infó lesz. Át kell mennünk a kis épületbe. – Felállok, megfogom a táskámat és elrohanok.

- Na, de cica! Várj meg!

A kis épületben voltam, felmentem a lépcsőn az első emeletre, amikor Viktor állt elém.

- Szia. – Köszönt kedvesen.

- Szia. – Ki kerülném, de nem hagyja. – Mi van?

- Beszélhetnénk?

- Nem. – Ismét kikerülném, de megfogja a karom.

- Nem fog sokáig tartani. – Vigyorog.

- Mondjad.

- Ne itt. – Már kezd húzni lefelé a lépcsőn, de megállítom.

- Itt és most, vagy soha és semmikor. – Mondtam szárazon.

Némán felsóhajtott. Már nyitotta a száját, amikor Castiel jelent meg mögötte.

- Viktor.

Viktor elengedi a karom és megfordul.

- Micsoda meglepetés. Nem is tudtam, hogy te is ide jársz.

- Nem? – A Vöröske dühös, de nem mutatja ki.

- Most mennem kell a következő órámra. Szia, Natasha. Később találkozunk. – Küldött felém egy puszit. Öh.. Én csak pislogok.

- Arról ne is álmodj! – Castiel idegesen fújt egyet.

- Szerinted.. kiszemelt magának? – Kérdezem aggódva. De a Vöröske nem válaszolt. Megfogta a kezem és behúzott az infó terembe. (Becsengettek közben.)

Egész órán bosszantott.

- Castiel! Hagyd már a hajamat. – Suttogom neki. Megint összekócolja. - Naa! – Erre meg kikapcsolja a gépemet.

A tanár meg magyaráz a weboldalakról, nem figyel ránk.

- Ne már! – Meglököm. – Ne nevess!

Visszanyomom.

- Hülye! – Motyogom.

Viszont kicsit később elkezdte ezt zavarni a tanár és sokszor ránk szólt.

- Most már tényleg hagyd abba.

Gyorsan nyomott egy puszit az arcomra, míg a tanár háttal állt nekünk.

Suli után: Castiel elment Lysanderrel valahova, én meg egyedül indultam haza. A buszmegállóba álltam, amikor Viktor jelent meg mellettem.

17. rész: Minden rendben

A kocsiban ülök. A szívem majd kiesik a helyéről. Remegek. A testemet átjárja a félelem. Úrrá lesz rajtam a pánik. Mélyeket lélegzek, hogy megnyugodjak. Nem lesz semmi baj..

Ismét kinézek az ablakból. Ha jól látom, akkor az a csaj a földön ül. Fejét fogja és felnéz Castielre. Alexy egy autó mellett figyeli őket.

Váratlanul megszólal a telefonom, mire én összerezzentem. Kivettem a nadrágzsebemből a mobilomat és meglátom, hogy Rosalia hív. Azonnal fogadom a hívását.

- Hol vagy? – Kérdezi gyorsan.

- A parkolóban, Alexy kocsijában.

- Figyelj! Castiel egyáltalán nem csal meg. Van egy szőke hajú csaj, aki egyfolytában rajta lógott, míg ott voltam, de a pasid egyáltalán nem hagyta.

- Tényleg? - Úristen.. Egy kő esett le a szívemről. Olyan megnyugtató ez az érzés. Huu..

- Igen, de hogy miért nem akart ide engedni, azt nem tudom.

- Nem baj. Majd kiderítem. Fú.. - Kifújom a levegőt. - Úgy megnyugodtam..

- Helyes! Várjatok meg, megyek hozzátok.

- Oké. - Elmosolyodtam. Letettük.

Újra kinézek az ablakon. Alexy Castiellel beszélget. A csaj a pasimat akarja ölelgetni, de a Vöröske eltolja magától, nem, ez durvább volt, inkább ellökte. Dühös lettem. Nagyon… Már nem tudtam visszafogni magam. Ahhoz már túl késő.

Kiszálltam az autóból. Oda sétáltam hozzájuk.

- Natasha? - Hallom Castiel hangját, miközben rám néz. Alexy is észrevesz. Valamit motyog, de nem hallom. A csaj meg undorodva végig néz rajtam. Nem nagyon figyelem meg a két fiút. Csak a csajra összpontosítok. MEGÖLÖM!!

Oda lépek a csajhoz és elkapom a haját és megtépem. Ő elkezd sikoltozni. Megbotlik a lábába és a földre esik, velem együtt. A hasára ülök és a szabad kezemmel belemarok a karjába, bele a húsába. A fiúk próbálnak leszedni róla.

- Dögölj meg, te r*banc!!!! - Üvöltöm a képébe.

- Natasha, nyugodj meg! - Castiel elkapja a jobb kezemet, mielőtt beverhettem volna a csaj képét.

- Ááá!! - Sikoltozik. El akarja kapni az én hajamat, de nem hagyom neki.

Végül sikerült a két fiúnak leszedni a r*****-ról. Kitéptem a szőke haját, amelyeket eldobtam felé és lassan hullottak le a földre. A csaj szemfestéke elkenődött. Mellkasa zilált, úgy, mint az enyém.

- Őrült! Mi a f*sz bajod van?!! - Sikoltja dühösen.

- Szállj le a pasimról! - Ordítom.

- Pasid?! - A hangja olyan vékony. Felkacag. Idegesítő. Legszívesebben agyon verném. Ha most Alexy és a Vöröske nem fogna le, tuti szétverném.

Most Castielre nézek.

- Te még is mi a fenét műveltél?! – Súgom oda neki.

- Ez nem az.. - Mondja, de félbeszakítja a szőke liba.

- Úgy is csak játékszer vagy neki! - A mondat végén elvigyorog.

Már meg akartam indulni felé, de megelőztek. Váratlanul Rosalia megjelenik a csaj mögött. Belemarkol a hajába és jó erősen elkezdi húzni.

- Tudd, kivel beszélsz, te mocskos r*banc! - Elkezdi rángatni. A szőke meg üvöltözik. - Csak a szád nagy, mi?!! – Ordítja. A barátnőm is nagyon dühösnek látszik.

- SEGÍTSÉG!!! - Kiabálja.

Alexy elengedett és lefogja a barátnőmet.

- Ezt még megbánjátok!! - Mondja mélyeket lélegezve. Elrohant, de majdnem megbotlott a magas sarkú cipőjében. Csak most figyeltem meg, hogy mit visel. Egy rózsaszín miniszoknya és ujjatlan fehér póló van rajta, az utóbbi nagyon átlátszó. A bal csuklóján egy rózsaszín karóra van. Jesszus..

- Natasha, jól vagy? - Rosalia oda lép hozzám aggódva. A szemével végig néz rajtam, hogy nem e sérültem meg valahol. Bólintok.

A Vöröskére nézek. Pofán vágom. Ez meglepte.

- Ezt miért csináltad? - Kérdezi Rosalia. Meghökkent.

- Miért hagytad?! - Nagyon mérges vagyok rá. Legszívesebben elkezdeném rángatni, és üvöltöznék vele, hogy miért hagyta maga mellett a csajt. De nem teszem, mert nem számít. Az számít, hogy nem csalt meg és szeret engem.

- Azért, mert annak a csajnak az apja ennek a helynek a tulajdonosa. - Fújja ki a levegőt. - Most bajba vagyok. - Kínosan felnevet, közben beletúr a hajába.

Hogy tud még így is jól kinézni? Nem.. Már nem vagyok rá dühös. Pedig kéne. Kócos tincsei a homlokára hulltak. A szeme rajtam van, engem néz. Résre nyitotta a száját.

- Miért nem akartad, hogy eljöjjek? - Beleharapok az ajkamba. Megérzem a vérem ízét. Au.. Elszomorodtam. - A csaj miatt?

- Nem. Nem miatta. Csak meg akarlak védeni valakitől.

- Kitől?

- A dobosunktól.

Viktortól?

- Miért?

- Azért, mert egy erőszakos vadállat. Ha valakit kiszemel magának, ha van annak barátja, ha nincs, akkor is meg akarja szerezni magának, minimum egy éjszakára.

- Ó.. – Szent isten! Komoly? Már értem. - Előbb is elmondhattad volna.

- Tudom.

Karjaiba vetettem magam. Szorosan összefontam rajta a karjaimat. Most már teljesen megnyugodtam. Lelassult a szívverésem, a légzésem.

- Ne haragudj, hogy megütöttelek. - Mélyen beszívom a természetes illatát.

- Megérdemeltem. - Szorosan ölel magához. Elmosolyodom.

Rosalia elkezd boldogan tapsolni.

- Jaj de jó!

Castiel elengedett.

- Vigyétek haza.

- És te? - Kérdezem.

- Nekem van egy kis dolgom még.

- Ó. – Kicsit csalódott vagyok, hogy ő nem jön.

- Örülök, hogy most már jól vagy, Natasha. Menjünk. - Alexy mosolyogva elindult az autója felé.

- Előbb adj egy puszit. – Mondom a hülye pasimnak. Idióta! Ha előbb elmondta volna.. mindegy.

A Vöröske puszi helyett megcsókolt. A csókja lágy, gyengéd volt és szeretetteljes. Úgy éreztem, hogy minden gondom elszállt, míg csókolóztunk. A külvilág megszűnt, és csak ő meg én voltunk. Szerettem volna örökké érezni ezt a pillanatot, de sajnos el kellett szakadnunk egymástól. Neki még dolga volt. Nekem meg haza kellett mennem. Boldog vagyok, hogy minden tisztázódott. Nem fogom hagyni, hogy bárki is elvegye tőlem a szerelmemet.

Féloldalasan rám mosolygott, aztán elszakította a tekintetét rólam. Elővette a telefonját és beírt valami telefonszámot.

Rosalia és Alexy már a kocsiban vártak engem. Beültem hátulra a barátnőm mellé.

- Hogy érzed magad? – Kérdezi Alexy.

Bekötöm az övet.

- Már jobban érzem magam.

- Az jó. – Fújtatott idegesen Rosalia. – Legszívesebben kitépném a szőke csaj haját és aztán a belét, a máját, a tüdőjét, a szívét. Jól megrugdosnám. Lehugyoznám.

Felnevettem.

- Én is ezt tenném vele. – Mondom.

- Utálom, amikor így beszélnek veled.

Alexy kitolatott a parkolóból.

- A verekedés nem old meg semmit. – Mondja nyugodtan Alexy.

- Téged egyáltalán nem zavart? – Kérdezi Rosalia.

- De zavart. Nagyon is, hogy ez kikészítette Natashat. De én lányokat nem ütök meg. Van elég önuralmam.

- Köszönöm, hogy itt vagytok nekem. – Vigyorogtam. Rosalia átölelt, és tudtam, hogy Alexy is mosolyog.

Fogalmam sincs hányra értem haza. Álmos voltam és fáradt. Kényelmetlenül éreztem magam, muszáj volt lezuhanyoznom. A langyos víz jól esett. Felfrissültem. Belebújtam a pizsimbe és befeküdtem az ágyamba. Jól betakaróztam. A plafont néztem pislogva és Castielre gondoltam. Az összes csókunk eszembe jutott. Mind. Mindenre visszaemlékeztem, amik kettőnk között történt. Tudom, hogy ő a világon a legjobb számomra. Tényleg nem gondoltam, hogy bárkit is így fogok valaha szeretni. Még a blogommal se nagyon foglalkoztam az elmúlt pár hétben.

Az, hogy az a csaj apja, annak a helynek a tulajdonosa, nem nagyon érdekel. De azért remélem nem fog a Vöröske miattam bajba kerülni.

Sokáig csak gondolkoztam, majd álomba merültem.

Nehéznek érzem a szemem. Leheletet érzek az arcomon. Résre kinyitom a szemem, csak annyira, hogy lássam, ki van mellettem. Persze éreztem, hogy Castiel az, de látni is akartam. A vörös haja kócos. Alszik. Finoman ölel. Már másik ruhában van. Szürke pólót és kényelmes fekete nadrágot visel. A takaró a térdemig le van csúszva. Mikor jött át?

Most veszem észre, hogy hideg van. Felhúzom magamra, és a Vöröskét is betakarom. Eltelt vagy 5 perc, mire megmozdult. Majd lassan kinyitja a szemeit és rám mosolyog.

- Szia. - Köszönök halkan.

- Szia. – Suttogja.

- Örülök, hogy itt vagy. – Oda bújok hozzá a mellkasához. Beszívom az illatát. Élvezem a pillanatot.

- Nem bírtam nélküled aludni. Tegnap hülye voltam.

- Ja. – Nevetek fel.

- Mennyi az idő? – Kérdezi.

- Nem tudom, de nem is érdekel.

- Hétfő van. – Mondja.

- Micsoda? – Azonnal felpattantam mellőle és megnéztem az időt. Jézusom!!!

09:56 van. A bátyám miért nem ébresztett fel minket?

- Mindjárt tíz óra.. – Mondom a pasimnak, aki még mindig az ágyamon fekszik. – Kelj fel! – Lehúzom róla a takarót. Elkapja a csuklóm és visszahúz az ágyba. – Mit csinálsz?!

- Mivel már úgy is elkéstünk, maradhatnánk még így egy kicsit. – Rám fekszik közben.

- Ca-Castiel.. Nehéz vagy. – A mellkasomra tette a fejét. A lélegzete csiklandozza a bőrömet.

Végül csak sikerült valahogy kikelnünk az ágyból. Beértünk a suliba a 4. órára. Még szünet volt. Lysander a büfénél állt sorba, a Vöröske oda sétált hozzá, én meg felmentem a terembe. Már a folyosón lehetett hallani az osztályom üvöltését. Belépek a terembe és megállok az ajtóban. Szent Isten! Ezek normálisak?!!

Egyik telefonból hangosan szól valami rock zene. Közben Dakota a táblát beszappanozza. Amber röhög. Peggy fotózza Dakotát és kiabál neki, hogy vegye le a pólóját, meg, hogy álljon már szexisebben. A székek fel vannak borulva. A kukából a szemetet a tanári asztalra szórták és a kukán meg Armin pihenteti a lábát, miközben ül és valamivel kockul. Nagyon beleéli magát. Iris, Violette, és Nataniel nincs a teremben. Alexy ahogy meglátott, oda jött hozzám és megölelt. Közben észreveszem, hogy Dajan a teremben labdázik. Rosalia meg hangosan énekel a helyén, a fülében meg a fülhallgató van és csukva van a szeme. Carla a konnektornál hátul épp kivasalja a haját. Kim Kentint szídja. Lisa és Charlotte, Amber barátnői meg táncolnak. Itt elszabadult a pokol..

Viszont megakadt valakin a szemem. Egy új fiú. Engem néz. Olyan ismerős.. Nem ő az a dobos, akitől Castiel meg akart védeni? Mit keres itt? Miért ül a helyemen??! Két gödröcske megjelent az arcán. Felállt és ide jött hozzám. Túl közel.. Belépet a személyes terembe. Oda hajol hozzám és megszólal.

- Szia. – Lenéz a melleimre. Fúúú!

- Húzz el ettől a csajtól, haver! Ő már foglalt. – Beáll közénk Alexy.

- Csak köszöntem. – Alexyre néz. Aztán vissza rám. - Később találkozunk. - Majd kiment. Ez mi volt?

- Köszi. – Mondom Alexynek. Ő elvigyorog és leülök a helyemre.

Meglátom a padomon a táskáját. Megfogom és eldobom valamerre. Hülye perverz!! – Gondolom idegesen. Meglátott Rosalia, és boldogan köszönt nekem.

- Hallod! Láttad az új fiút? – Kérdezi.

- Sajnos.. Ja..

- Olyan ismerős, de nem emlékszem honnan.. Amúgy Viktornak hívják. – Nem mutatom ki, hogy már most mennyire undorom tőle.

- Tegnap ott volt a koncerten. Ő a dobos.

- Micsoda?! Ő az akitől Castiel meg akar védeni? – Bólintok. – Basszus, de szívás neked. – Meglepődve szívta be mélyen a levegőt.

- Az. – Felnevetek. – Castiel ki fog akadni. Ööö… de biztos, hogy az új osztálytársunk?

- Ööö.. Igazából csak bejött és leült a helyedre. Én nem tudtam arról, hogy jön egy új diák. Amúgy semelyikünk se tudta.

16. rész: Koncert

(Vasárnap)

Érzem, hogy a drágaságom átölel szorosan. Beszívom mélyen a férfias illatát. Muszáj elmosolyognom. Vicces lenne, ha valójában nem is Castiel ölelne át éppen. A Vöröske elkezd horkolni. Egy pillanat.. Castiel nem is horkol.

Kinyitom a szemem és Benjamint találom magam mellett. Jézusom! Kifolyik a nyál a szájából a párnámra. FÚJ!! Azonnal felülök és felsikítok, miközben lerúgom az ágyamról. Ő fájdalmasan felnyögött.

- Mi a.. – Suttogja. Megdörzsöli a szemeit. Felül.

- Mit keresel itt?

- Nem tudom. – Motyogja. – Mi is a baj? – Rám néz. Álmosan pislog.

Fogalmam sincs mennyi az idő. Sötét van kint, csupán csak a holdfény világít be az ablakon.

- Benjamin!

- Nem értem mi a probléma.. – Ásít egyet.

- Nézz magadra!

A bátyámon csak egy rövidnadrág van. Az izmos felsőteste szabadon van. A zöld haja kócos. Megnyalja a kiszáradt ajkait. Most, ha nem testvérek lennénk, tuti elpirulnék.. Sőt! ... Benjamin jó pasi. Szexi. Csak furcsa, de kit zavar..

- Ezzel nincs semmi gond. – Elmosolyog.

- Ahj! – Visszadőlök a párnámra. Lehunyom a szemem és veszek egy nagy levegőt, majd kifújom. Benjamin befekszik mellém. – Csak kérlek, ne nyálazd össze a párnámat.

- Ne aggódj! – Nevet.

- Miért nem a saját ágyadban alszol? – Kérdezem tőle álmosan.

- Mert az ágyam tele van ruhákkal.

- Randi?

- Nem, csak kezdem unni azokat. Még nem döntöttem, hogy mit csináljak velük.

- Értem. – éés.. Álomba merültem.

Legközelebb akkor ébredtem fel, amikor valami zajt hallottam az ablak felől. Átfordultam a másik oldalamra, és éreztem, hogy a bátyám már nincs mellettem.

Egy kéz végig simít az arcomon. Abban a pillanatban, amikor kinyitom a szemem, Castiel megcsókol. Felnyögök a meglepődöttségtől.

- Mit művelsz?

- Minek látszik? – Vigyorog. Oh.. Az a mosoly.. A Castiel mosoly. Fúúú… hogy én most legszívesebben miket tennék vele. Már a gondolattól is elpirulok, de hamar elhessegetem ezeket a perverz képzelgéseket.

- Még mindig haragszom rád. – Átfordulok a másik oldalamra. Hirtelen eszembe jutott a tegnap. Amúgy, valójában egyáltalán nem haragszom rá.

- Persze-persze. – Megfogja a derekamat és magához húz. Gyengéden átölel. – Ma este lesz egy koncert. Lysanderrel fogok fellépni.

- Tényleg? – Visszafordulok hozzá. – Miért nem szóltál előbb? Hánykor lesz?

- Csak el akartam mondani, hogy ma nem érek rá.

- Semmi gond. Elkísérlek. – Megváltozott az arckifejezése. Az előbb mosolygott, látszott rajta, hogy jó kedve van, de most, mint ha zavarná valami. – Mi a baj?

- Nem akarom, hogy gyere. – Mondja komolyan. A szeme egy árnyalattal sötétebb lett.

„Nem akarom, hogy gyere.” Nem akarja.. Miért? Kicsit rosszul esett. A szívem hevesen dobog. Miért nem akarja, hogy én is jöjjek?

- Miért? – Kérdem.

Felült. Nem néz rám. Mély levegőt vesz. Én is felültem.

- Mi a baj?

- Csak nem jöhetsz. – Morogja idegesen.

- De.. Miért? Mondj már valamit!

- Majd később. – Feláll. Kinyitja az ablakot.

- Elmész? – Nyelek egy nagyot.

Elment. Semmi köszönés, csak lelépett. Mi a fene volt ez? Aggódom.

Kivettem a szekrényemből pár ruhát és elmentem lezuhanyozni.

A kádban ülök, miközben a hátamra folyatom a vizet. Rossz érzésem támadt. Mindenképpen tudni akarom, hogy miért nem akarja a pasim, hogy elmenjek vele a koncertjére. Valamit nem láthatok? Vagy, esetleg megcsal? Nem.. Ezt azonnal verd ki a fejedből!! Némán felsóhajtok egyet. Biztosan lesz ott valami.. valami.. Nincs szülinapom, se névnapom. Nincs valentin nap és még nőnap sincsen. Gyanús.

10 perccel később már a reggelimet eszem. 10 óra van és a szobámban, a gép előtt ülök. Felnézek Facebookra. Rosaliatól jött egy üzenet:

Rosalia: Sziiiaaaa!! Te, hallod.. Azt hallottam Lys-től, hogy ma.. (fúúú… mikor is… Asszem olyan 16.00-ra mennek.) Na.. Szóval ma valahol itt Budapesten lesz koncertjük. Nagy színpaddal, meg hatalmas közönséggel. Már láttam néhány szórólapot a környéken. Mész te is?*--* Mert, ha igen, feltétlenül magaddal kell vinned!!!

Natasha: Szia. Ma tudtam meg Castieltől, de semmit se mondott. Nem akarja, hogy vele menjek. L Szóval valószínűleg itthon fogok ücsörögni, miközben azon aggódók, hogy mit csinálhat ebben és abban a pillanatban.

Rosali: Na, ne máááár!! Miért nem akarja, hogy menj?:@

Natasha: Fogalmam sincs. ._.

Rosalia: Hülye barom állat ez!!! Na, tudod mit? Csak azért is menjünk el. Most legyél egy kicsit önző… Amúgy is.. Szórakozni akarok veled. Q.Q

Natasha: Rendben. :D

Rosalia: Átmegyek hozzád és hozok néhány csinos rucit, addig te nézz utána, hogy pontosan hol és mikor lesz ez a bizonyos koncert! <3

Natasha: Siess!! *-*

Csak azért se maradok itthon. El fogok menni oda. Nem kell erről tudnia. De azért tényleg kíváncsi vagyok, hogy miért nem akar elengedni..

Még mielőtt benyomtam volna a google-t, előtte megnéztem, hogy Alexy mit írt.

Alexy: Szia. Van valamilyen programod ma? Úgy unatkozom.. >.<

Natasha: Szia. Van, de ha szeretnél, gyere el velem és Rosaliaval egy koncertre.

Alexy: Okéy! J Mikor? Hol? Hánykor?

Natasha: Most nézek utána. Majd elküldöm SMS-ben.

Alexy: Tali nálad.;)

Elkezdtem keresgélni. Hamar meg is találtam. Azért az fura, hogy nem vettem észre, pedig, ahogy látom itt, legalább egy hete reklámozzák. Na, mindegy. Elküldtem SMS-ben Alexynek. Azt írta, hogy később átjön.

Rosalia beront a szobámba.

- SZIAAA!!! – Üvölti boldogan, miközben ledobja magáról a válltáskáját. Kifújja a levegőt. – Fú! Siettem. Amúgy mi van a bátyáddal? Fura.

- Sziia! Nem tudom, miért? Hogy viselkedett?

Rosalia leült az ágyamra.

- Izzadt volt és gyorsan vette a levegőt. Magában röhögött. Kissé pirult volt az arca.

- Nem tudom, biztos edz.. – Jesszus.. Remélem azért nem az, amire gondolok.. Férfiak.. – Amúgy elhívtam Alexy-t.

- Szuper! – A táskájából kiveszi az összes ruhát. – Random kiválasztottam azokat, amik nekem tetszenek. Ja, tényleg, akkor mikor is és hol is lesz?

Mindent elmeséltem neki. Teljesen rosszul tudta az időt, mert, hogy nem 4-kor lesz, hanem 8-tól 9-ig lesz.

Hamar kiválasztottuk a ruhánkat, amiben menni fogunk.

- Kértek sütit? – Lép be a szobámba Benjamin.

- Igen! Köszii! – Vigyorgok. Elvettem egy szelet csokis sütit a tányérról, amit felénk tartott. Rosalia kettőt is elvett. Hehe.

- Jajj, de finom!! – Mondja a barátnőm.

- Mi is ennek a neve? – Kérdem.

- Brownie.

- Még sose ettem ilyet. – Harap bele megint Rosalia.

Elbeszélgettünk így hármasban. Majd megérkezett Alexy is és elkezdtünk öltözködni. Jó gyorsan eltelt az idő. 18:46 van.

Később.

Sikeresen bejutottunk ide. Pff.. Hogy mennyibe került? Hát remélem, hogy megéri, mert drága. Fúú.. 7000Ft. Abból mást szerettem volna venni, de mindegy.

Uhh, de sokan vannak. Alig látok el a színpadig. Próbálunk előre tolakodni, de nem sok sikerrel. Hátul vagyunk.  Majd egy ismerős hangot hallunk meg. Ahogy Lysander és Castiel megjelentek a színpadon, a közönség elkezdett örülten sikoltozni, huhogni, fütyülni.

- Jóestééét! Színpadon a Black Wings! – Az emberek tapsolnak. Én figyelmesen nézem Castielt. Látszik rajta, hogy jó kedve van. Integet a nézőknek. Lábujjhegyre állok, hogy jobban lássam. Ekkor Alexy váratlanul a nyakába vesz, én meg hirtelen megijedek, de aztán oda kiabálok neki, hogy hallja: „Köszi!”; Erre Rosalia: „Engem is!!” Szegény Alexy. Hehe.. – Én. A legcsodálatosabb őszinte ember. Az énekes. A híres.. Na, jó.. Hahaha! Lysander vagyok, de még is ki ne ismerne itt? – Nevet. – És itt mellettem, a bolond Vörös hajú, akit imádnak a csajok, Castiel Maddox!

„..imádnak a csajok..” -  Igen? MI?! Grrr…

A Vöröske is megszólal:

- Helló emberek! Kérlek, valaki dobja már meg ezt egy pitével! – Röhög. – Csak vicc volt. Látom, páran már tényleg készültétek megdobni. – Úgy vigyorog. Elszomorodom.

- Kössz, haver! – Ő is elneveti magát. – Éééés a nagyszerű dobosunk.. Dobpergést!! – Az az idegen férfi, akit még nem láttam, egész jól néz ki, de nem az én stílusom. Fekete hajszíne kiemeli a sárga szemeit. A nagy kivetítő őt mutatja, így látom. – Viktor!!!

A közönség ismét tapsviharba tört ki.

- Megpróbálunk jó hangulatot teremteni! – Castiel félbeszakítja.

- Nem próbáljuk, csináljuk!!! – Üvölti.

Majd elcsendesül a tömeg és Castiel elkezd játszani a gitárján.

Amíg hallgatom őket, elszáll a haragom. Lysander hangja csodás. A Vöröske élvezi a pillanatot. Legalább is ezt lehet észrevenni rajta. A dobos, Viktor is elkezd dobolni…

Majd amikor véget ér a szám, másikat kezdenek el játszani. A közönség Lysanderrel éneklik a refrént.

Castiel olyan gyönyörűen néz ki. Örülök, hogy jól érzi magát. Remélem, majd elmagyarázza.

A szünetben:

Castiel beletúr a hajába. Megizzadt, de még így is jól néz ki.

Alexy letett.

- Oda menjünk hozzájuk? – Kérdezi Rosalia.

- Ne! Csak.. nem akarom, hogy észrevegyenek.

- Hé! Nyugi. – Alexy észrevette rajtam, hogy félek.

Egy kis épületben vagyunk. Végül közel osontunk hozzájuk. Lysander ásványvizet iszik. Bementek egy szobába.

- Én figyelek, hogy jön e valaki. – Mondja Alexy és a folyosó végében megáll, baloldalra fordítja a fejét, és onnan les. Rosaliaval elkezdünk hallgatózni.

- Jól vagy? – Ez Lysander hangja.

- Ja. – Felismerem Castiel hangját.

- Miért nem hívtad el Natashat?

- Jön valaki! – Oda rohan hozzánk Alexy. A francba! Elbújtunk. Alexy bebújt a kukába. Én felültem az ablakpárkányra, és eltakart a függöny.

- Jaj! Én hova bújjak?! – Suttogja nekünk.

- Gyere ide mellém! – Mondja halkan Alexy. – Elférsz.

- Be nem bújok abba a kukába!

- Akkor lebuksz.

Rosalia bebújt Alexy mellé. Uhh.. Remélem, azért nincs tele szeméttel.

Két női hangra leszek figyelmes. Kik ezek? Hallom, hogy kinyitják az ajtót és vidáman köszönnek a fiúknak.

Jaj, de rossz itt ülni. Az ablak nyitva van és félek, hogy kiesek. Persze, olyan nagyot nem zuhannék, csak a 2.-on vagyunk…  Pff.. Nagyot nyelek. Annyira félek. Lehet, hogy igazából nincs mitől, de Castiel adott rá okot, hogy aggódjak.

A két nő becsukta maguk mögött az ajtót és előbújtunk.

- Fúj!! – Suttogja mérgesen Rosalia. Visszaállunk úgy, ahogy az előbb voltunk. Figyelmesen hallgatózok Rosaliaval.

Röhögnek. Olyan idegesítő ez. Nem nagyon lehet érteni őket. Túl nagy a hangzavar.

- Elég. – Hajtom le a fejemet.

- Mi a baj? – Néz rám Rosalia.

- Nem bírom tovább. Rossz érzésem van.

- Benyissak?

- Ne! – Csak azt ne! - Csak menjünk haza.

- Rendben. – Elmosolyog. – Szórakozzunk otthon.

- Oké. Alexy, megyünk. – Oda sétálunk hozzá. Már pont menni készültünk, amikor Rosalia visszarohan az ajtóhoz, és.. szó szerint beront oda. Mit művel?!!

- Fussunk! – A szívem gyorsan dobog. Nem akarok lebukni.

Alexy megragadta a csuklóm és elrohantunk.

- Mit művel? – Kérdem.

- Ne aggódj! Nem fog beárulni téged.

- Tudom, de ez meglepett.

Elmentünk a büfébe. Beálltunk a hosszú sorba. Kiszáradtam. Szomjas vagyok és melegem van…

A koncert végéig semmit se hallottam Rosalia felől. Nem üzent. Valószínűleg nem tud. Elsétáltunk Alexy kocsijához. (Igen, már tud vezetni, és jogsija is van.)

Rám néz.

- Nevess. – Parancsolja.

- Nem tudok.

- Nevess. – Ismétli meg. Ekkor elkezd csikizni.

- Nee! Hahhahah!– Visítok.

Hirtelen abba hagyja, és elnéz a fejem mellett. Dühös lesz. Mit néz ennyire? Megfordulok és keresem a szememmel azt, amit.. Mi a.. A számhoz kapom a tenyeremet. Castiel és.. egy nő… Nem látom, mit csinálnak, mert sötét van. De ez.. Nem jelent jót. Igaz?

- Mit művel? – A hangom rekedt. Sírhatnékom van.

- Oda megyek és megnézem.

- Várj! – És kiszállt az autóból.

Remegtem az idegességtől. A szívem úgy dobogott. Görcsbe rándult a gyomrom. Istenem.. Csak ne az történjen.. Csak ne az.. Ő nem olyan. Félreértés..

15. rész: A Horror háza

Vééégre hétvége!! – Végig nyújtózkodok az ágyon. - A Vöröskével megbeszéltünk egy randit. Fúú, de várom! 10:32 van. 11:30-ra jön át. Még van időm.

Lementem a nappaliba, mert onnan hallottam a bátyám, Benjamin hangját.

- Mit csinálsz? – kérdezem.

- Sütit sütök. – Mosolyog. Nagyon vidám. (Hah.. Mikor nem.)

- De jó! Milyet?                          

- Meglepi.

- Hűha! Már alig várom. – Nevetek.

Ott hagytam és felmentem az emeletre. Beléptem a fürdőszobába. Azonnal megszabadultam a ruháimtól. Büdös vagyok.. A tükörben magamat nézem, miközben fogat mosok. Hirtelen valaki kopog.

- Mi van? Használd a másik fürdőt! – Kiabálok kedvesen.

Abba is hagyta. Tuti Benjamin volt. Ki más lehetne? Nincs más itthon.

20 perc alatt végeztem is. Magam köré tekerem a törölközőt és belépek a szobámba. Az ajtó becsapódik mögöttem és utána hangos ijesztő nevetést hallok magam mögött. Azonnal oda kapom a fejem, de a sikolyt visszafojtom. Fúúú..

- Castiel! Megijesztettél! – Összefontam a karom.

- Szexi vagy. – Megjelent rajta az a perverz mosoly. He? Ja, majd nem pucér vagyok. Semmi baj. Mi? Semmi baj? ÁÁÁ!!!

Felsikítok. Oda rohanok az ágyamhoz és lehúzom a takarót, aztán magamra teszem.

- Menj ki! – Érzem, hogy kipirulok.

- Nem kell rejtegetned a testedet előlem. Egy pár vagyunk. Nincs mitől félned. – Szexin megnyalja az ajkait, azután elneveti magát.

- Ha-ha-ha… Tényleg. Mit keresel itt? Még korán van.

- Unatkoztam. – Leül az ágyam szélére.

- Értem. Nem akarsz kimenni? – A Vöröske még mindig bámul. Jaj..

- Nem. – Mondja vigyorogva.

- Gondoltam. – Felsóhajtottam. Már tegnap előkészítettem a mai ruhámat, úgy hogy azt akarom felvenni, ami Castiel mellett volt. Már majdnem elvettem mellőle, de hirtelen elkapja a csuklómat és magához húz. Jézusom!!!

A Vöröskén fekszek.

- Ki vagy pirulva. – Mondja nyugodtan.

- Nem mondod.. – Próbálok kiszabadulni a kezei közül, de nem megy. - Fel szeretnék öltözni!

- Öltözz. – mosolyog.

- Elengedsz?

- Nem. – Vágta rá azonnal.

Nyitottam a számat, hogy mondjak valamit, de ekkor hirtelen a bátyám kinyitotta az ajtót és a Vöröske meg hirtelen lelökött magáról. Az ágyról meg legurultam.

- Oh my god! – mondja ijedt hangon a tesóm.

(- Úristen!/Jézusom!)

Felülök. Castielre pillantok. Áll.

Megértem, hogy miért lökött le magáról, de ez akkor is fájdalmas volt nekem! Bevertem a térdem… Au..

- You! You!! – Ökölbe szorítja a két kezét Benjamin.

(- Te! Te!!)

Ajj ne!

- Benjamin! – Hiába szólok hozzá, úgy csinál, mint aki süket lenne.

- Mit akarsz a hugomtól? – Hangja fenyegető.

- Figyelj már, Benjamin! – Kiabálom.

Castiel meg akar szólalni, de a bátyám elkezd üvölteni.

- TUDOD, KIVEL SZÓRAKOZZ! – Pofán vágja.

A szám elé kaptam a tenyerem. Upsz.. Nem gondoltam volna, hogy megüti.

- ÁTVERTÉL! MEGCSALTÁL!! – Jesszus! Ez könnyezik?

Hogy én mekkora szemét vagyok. Ez az én hibám. Megbántottam a saját bátyámat. Nem gondoltam volna, hogy tényleg beleszeret a pasimba.

Szerda, Csütörtök és Péntek. Ezeken a napokon, én úgy csináltam, mint aki tényleg, de tényleg össze akarja hozni őket. Csak viccnek szántam. Csak arra gondoltam, hogy a Vöröskét mennyire kikészíthetem azzal, hogy…

Visszaemlékszik:

1.) Szerda: (Suli után) Megbeszéltem Benjaminnal, hogy a legközelebbi kávézóban, a „Star Café”-ban találkozhat a Vöröskével. Castiel természetesen nem ment volna el, ha tudta, hogy valójában nem is én fogom ott várni. Végig figyeltem őket. Nagyon vicces volt a drágám feje. Be is ültem a kávézóba, egy újsággal rejtettem el az arcomat és olyan ruhát vettem fel, amiben egyikőjük se ismerhet fel. Ne akarjátok megtudni, hogy az milyen borzalmas volt. Kínos volt, de megérte. Ja, és Castiel érkezett meg előbb. Előveszem a telefonomat és levideózok mindent:

- Szia, Szépfiú! – Benjamin leül Castiel elé. A Vörös hajú arca meglepett volt, de ugyanakkor látszott rajta, hogy nem érti, mit keres itt ez az ember. – Biztos zavarban vagy. Bevallom én is. – Nagy levegőt vesz. – Úgy vártam már ezt a pillanatot, amikor te és én.. – Castiel félbeszakítja.

- Te meg mit keresel itt? – Hangja nem árul el semmi féle érzelmet.

- Hát nem tudod? – Felvonja a szemöldökét. Vigyorog. – Értem már. Hát, akkor meglepii!! – Mondja vidáman.

- Mi van?

- A drága hugicám szervezte ezt meg. – Elfordítja a fejét. – Ó! Nézd! – Mutat egy pincérre, rögtön oda néz Castiel. Ekkor én gyorsan az újság mögé rejtettem a fejemet, mert, hogy benne vagyok a látókörébe. – Hozza a finom tortánkat.

- Natasha? – Kérdezi feszülten.

- Igen. Nagyon meglepődhettél. Jól vagy?

- Natasha! – Kiabálja.

Az újság mögött próbálom visszatartani a nevetést. Az az arc..

- Ő nincs itt. – A Vöröske ezt meg se hallotta.

Körbenéz, én meg ismét az újság mögé rejtem a fejem. Kikukucskálok. Valamit motyog. Nem hallom.. Közben a pincér leteszi az asztalukhoz a tortát. Csokis, vaníliás torta. Meg van rajta egy mopsz kiskutya marcipán. A marcipánt én választottam. Muhahaha!

- Mennem kell! – Feláll.

- Várj! – Benjamin elkapja a csuklóját, még mielőtt elmenekülhetett volna. – Ne menj!

- Ez egy félreértés!

- Nyugi! Inkább, hallgasd meg a dalomat, amit neked írtam. Az után garantáltan belém fogsz zúgni!

A Vöröske elkezd köhögni. Biztos félrenyelte a nyálát.

Na, mindegy. Végül is sikerült elmenekülnie. Menekülhetett Benjamin elől, mert, hogy szaladt utána.

Nem szólt semmit se nekem erről. Nem mesélt, nem szidott le, nem csinált semmit. Csak csendben volt mellettem. Vajon, mi történt azután, miután elrohantak?

Ja, amúgy Benjamin hazahozta a tortát.

2.) Csütörtök: Csak annyi történt ezen a napon, hogy Castiel átjött hozzám. De ahogy meglátta a zöld hajú testvéremet, azonnal el is menekült. Tényleg nagyon kíváncsi voltam mi történt az után. Majd csak a parkban találkoztunk. Megszívatott a kutyájával és szóba is hozta a tegnapot.

3.) Péntek: A bátyám átment hozzá. Vele mentem én is. Ekkor volt már egy kis lelkifurdalásom, de nem bírtam elmondani neki. Azért, mert nem hagyott szóhoz jutni, amikor a közelében voltam. Na, szóval átmentünk a pasimhoz. Be is kopogott hozzá, Castiel meg ajtót nyitott. Be akarta vágni az ajtót, de ezt Benjamin lába megakadályozta. Felé nyújtott egy szál rózsát és így szólalt: „Legszebb virágot, a legszebb férfinak!” Ott röhögtem, de ezt a bátyámat nem zavarta.

- Oh! My boyfriend is so beautiful! – Nos, azért beszél néha angolul, mert már megszokta ezt a nyelvet.

(- Óh! A pasim olyan gyönyörű!)

- Mi a.. – A Vöröske motyog.

Benjamin beljebb megy a szobába.

- I love you. I love only you! You are my destiny! – Énekli vékony hangon. – You are mine!

(- Szeretlek. Csak téged szeretlek! Te vagy a végzetem! - … - Az enyém vagy!)

Castiel nem igazán reagál erre semmit, legalább is nem veszem észre. Fura, hogy nem vág vissza valamivel. Megmozdul és kizavar minket a szobájából.

Bevágja az ajtót.

- Ne aggódj, drágám! Még ezt visszakapod! – Kiabálja nekem. Benjamin azt hitte, hogy neki.

Vissza a jelenbe:

Castiel és benjamin a szobámban, én a földön egy szál törölközőben és takaróval.

- TUDOD, KIVEL SZÓRAKOZZ! – Pofán vágja.

A szám elé kaptam a tenyerem. Upsz.. Nem gondoltam volna, hogy megüti.

- ÁTVERTÉL! MEGCSALTÁL!! – Jesszus! Ez könnyezik?

A Vöröske is meglepődött.

- De tudod mit? Jobb is, hogy ez így történt, mert valójában sosem szerettelek! Igazából én vertelek át! Hah! – Hah.. Olyan, mint én. Összefonja a karját.

- Én sosem mondtam, hogy szeretlek. Ezt az egészet a drága barátnőm, Natasha találta ki, hogy engem szívasson. –Felsóhajt.

- Gondoltam. Gyanús volt nekem, úgy hogy belementem a játékába. – Elmosolyog.

TESSÉK?!! Rám néz a tesóm.

- Azt akartam, hogy tudja, hogy ilyet nem szabad csinálni, még viccből se. Szerettem volna, ha lelkifurdalása lenne miattam. Satöbbi..

- Á! Értem. – Felnevet.

Pfffff…. – Összefonom a karom és mérgesen meredek előre

…

Elindultunk a Vöröskével. Nem tudom, hogy hova megyünk.

Leszállunk a buszról.

- Haragszol? – Kérdezem aggódva.

- Nem.

- Biztos? – Megáll és rám néz. Összekócolja a hajamat. - Naa! – Ellököm a kezét a fejemről.

Ő nevet. Elindul előre.

- Hé! Várj meg! – Utána megyek és megfogom a kezét. Mosolyog. Oh. Olyan elbűvölő!

2 perc múlva:

- Megjöttünk. – mondja.

Előre nézek. Rögtön a „Horror háza!” feliratot vettem észre.

- Ca-Castiel.. – Jézusom. Komoly?!

- Tetszik? – Mosolyra húzódik a szája.

- Őszintén? Nem.

Felkacag.

- Te ide be akarsz menni? – Kérdezem.

- Ja! Vicces lesz. Már tudom, milyen fejet fogsz vágni a végén.

Az arca azt árulja el, hogy ezt teljesen komolyan gondolja. Ez neki egy randi?

- Csak.. nem félsz?

- Én? Dehogy. Hah!

5 perc múlva:

Mindent elmagyaráztak. A lényeg, hogy végig fogom csinálni, nem mondom ki a biztonsági jelszót! („Nyuszi vagyok” a jelszó.)

Na, ide figyelj, Castiel! Tudod, ki fog félni? TE! HAH! Igen, te. MHMHMHMH!!! A végén én fogok rajtad röhögni! – Gonosz mosolyt villantottam felé. Ő Kinevetett. Cöh. Csak be ne hugyozzon. Drágaságom!

- Karolj belém.

- OHÓ! Megijedtél? Bánod, hogy ide jöttünk?

- Nem, csak tudom, hogy rettegni fogsz. – A francba. Reménykedtem abban, hogy hátha meggondolja magát.

- Nem fogok félni. – Elfordítom a fejem. – De mivel a pasim vagy, ezért, legyen. – Belekarolok a karjába. Nyelek egy nagyot, de nem mutatom ki, hogy igazából félek. Hallottam már erről a helyről, de még sose voltam itt.

Egy lépcsőn sétálunk lefelé valami pincébe. Mögöttünk meg egy nő csukta be az ajtót, így teljes sötétség borított bennünket.

- Itt egy ajtó. – Mondja Castiel.

Belépünk oda. Egy lámpából halvány fény villog. Mögöttünk bevágódott az ajtó, én meg visszafojtottam magamba a sikolyomat. Halk morgást hallok, aztán óvatosan egy kéz megsimogatja az arcomat. Sikítottam. Úgy megijedtem, hogy amikor hátrébb akartam menni, ráléptem a Vöröske lábára.

- Mi a baj? – Kérdezi.

- Valami hideg kéz megérintett. – Suttogom. – És bocs, hogy rád léptem.

- Semmi. – Nevet. Cöh. V.V

Észreveszünk az egyik sarokban egy nagyobb darab rácsot, (közel van hozzánk), amiben van valaki. Minket néz. Az arca tiszta „mű” vér és tele van sebbel. Hosszú, fekete a haja és zsíros, meg.. saras. Hirtelen felénk akar nyúlni, de nem ér el bennünket, mert már eltávolodtunk tőle egy kicsit. Elkezd ordibálni.

- MIND MEGHALUNK! MIND MEGHALUNK! MEGHALUNK!! – A hangja félelmetes. Hangosan nagyokat lélegezz.

(…)

Egy teljesen üres szobában voltunk, ahol volt lámba és fel volt kapcsolva. Ez a szoba büdös, mocskos, hideg. Középen egy ember ült, nem láttam az arcát:

Castielre nézek.

- Menjünk oda hozzá. – Elkezd húzni oda.

- Várj! – Suttogom.

- Mi az? – Megáll és rám néz.

- Nehogy már oda menjünk. – Fogom szorosan a kezét.

- Miért ne?

- Tutira meg fog ijeszteni bennünket.

- Ne félj.

- Nem félek. – Mondom.

- Veszem észre.

- Tényleg nem félek! – Tettetett haraggal nézek rá.

- Akkor miért remegsz?

- Ööö.. Mondom, hogy nem félek! Bátor vagyok! – Elengedem és az az ijesztő valaki mögé állok.

- Hahó! Néni! – Megfogom a vállát.

- És ha férfi?

- Néni, vagy bácsi! – Kedvesen szólok hozzá. A Vöröskére pillantok. Csak néz. C-c-c.. Férfi… Visszanézek az emberre.. A nőre.. Engem néz. Lehervadt a mosolyom. Ahogy a testvérem mondaná: Oh my god!!!

Belekapaszkodik a két karomba. Kinyitotta az ajkait. Fúúúúújjj!! Wááá!!

- Mentsen meg.. – Mondja halkan.

Castiel elrántott előle. Mögé állok. Én meg a sírás határán vagyok már.

Elkezd felénk négykézláb jönni.

- Ha nem akartok segíteni, akkor megöllek titeket! – Ördögien felkacagott. Egyre gyorsabban jön felénk.

- Fussunk már! – Kiabálom.

(…)

Valami különös zajt hallunk. Castiel elhúzza a függönyt, azután belépünk a következő szobába, vagy ami lenni akar ez… Halvány fény világítja meg a teret. Előttünk egy bohóc áll. Közelebb jön felénk. Ijesztő vigyorral szólal meg:

- Kéritek? – Felénk nyújt egy szál művirágot.

- Nem!

- Nem!– Utánozza a hangomat. Castielre nem is néz.

Elővesz a hátsózsebéből egy kést.

- Nem! – Mondja ismét idegesen, csak már a saját normális hangján.

Váratlanul beborított minket a sötétség. A Vöröske elengedett.

- Castiel! – Utána akarnék nyúlni, de nem találom, közben meg itt van előttem egy kib*szott ijesztő bohóc. A bohóc ördögien felnevetett, de ezt a hangot már valahonnan mögöttem hallottam, ezért megfordultam. – Castiel!! – Kiabálom hangosan.

Nem is tudom mennyi idő telt el. Körülbelül 10 perc. Még mindig nincs meg a Vöröske. Elvitte a bohóc?! Egyáltalán nem hallom, nem tudom, hogy itt van-e még. A földre zuhantam. Annyira remegek, hogy nem bírok már megállni a saját lábamon. Hova a fenébe tűnt?!! A könnyeim kiszöknek a szememből és végig folynak az arcomon. A levegőt szaporábban veszem. Már nem tudom hányszor mondtam ki a jelszót, de még senki se jött segíteni.

- CASTIEL?!! NE SZÓRAKOZZ MÁR!! – Zokogom.

Néha hallok fura zajokat. Például, mint, ha valaki kaparászná a falat. Sikolyokat. Suttogásokat. Lépkedéseket is. Magamban már káromkodtam egy sort..

- Oké! Megérdemlem ezt, rosszat tettem, bocsánat!! DE EZ AKKOR IS TÚLZÁS!!! – Üvöltöm teljes hangerőmből.

Hirtelen valaki megfogja az arcom és erősen magához ránt. Mi a… Ez.. LESMÁROLT?!!!!!!!!!!! El akarom lökni magamtól, de ő sokkal erősebb. A villanyt valaki felkapcsolja és meglátom Castielt. Előttem ül. Ő csókolt meg. Most nagyon mérges vagyok!!!

- Menj a f*nébe!! – Ordítom. Most még jobban sírok. Miért?! Miért ilyen durván?!

Átölel. El akarom taszítani magamtól, de nem hagyja.

- Hagyj már! – Belemarok a hátába. A homlokomat a vállára teszem. – Szemét! – Bőgök.

- Ne haragudj! – Suttogja a fülembe. – De kimondtad végre. – Érzem, hogy elmosolyog.

Most tényleg nagyon haragszom rá.