38. rész: Elcsesztük

Viktor szemszögéből:

Add fel az életed. Te csak egy szánalmas senki vagy. Sose fogsz tudni megváltozni. A nyomorodban fogsz fetrengeni, mint egy tehetetlen hagyna, ami képtelen kijutni egy kis vízcseppből. Szorítsd szívedhez a pisztolyodat és megszűnsz létezni. Senkinek sem fogsz hiányozni. Tűnj el, nem kellesz! Takarodj!

- Nem…

Ne ellenkezz!

- Mi a fene…

Mocskos ember, ki változni sem tud. Ilyen ide nem kell.

- Elég…

Nem kellesz te senkinek sem. Dögölj meg!

A fülemhez szorítottam a két tenyeremet, a szemeimet erősen lehunytam. A levegőt szaggatottan szívtam be, aztán nyeltem egy nagyot. A tudatalattim teljesen romokban hevert. Próbáltam másra gondolni, olyanra, amit szeretek csinálni. Például cigizni, vagy futni, amikor a friss szellő az arcodba vág. Istenem… a szívem oly erősen dobog. Egy, kettő, három, négy, öt… száz. Nyugalom. Ne gondolkozz.

Natasha szemszögéből:

Az elmúlt pár napban csak otthon voltam, vagy a Vöröskénél. Védelmezett és aggódott értem. Olyan aranyos volt, főleg akkor, amikor nem az volt, amit ő akart. Akkor olyan édesen duzzogott, hogy nem bírtam ki nevetés nélkül.

Volt egy koncert tegnap előtt. Nem akart elengedni oda, félt, hogy bármi bajom esik, és hogy Viktor felbukkan e. De viszont nagyon el szerettem volna menni és a színpadon látni élőben. Végül elengedett, de csak úgy, ha az ő, vagy Lysander közelében maradok. Ez úgy lett megoldva, hogy felültettek maguk mellé a színpadra. Nem volt olyan nagyon sok ember, mint egy nagy sztárnál, viszont hangulatos volt. Nagyon boldog voltam.

 Lysander talált egy új dobost a csapatukba, eléggé félénknek látszott. Biztos az volt neki az első fellépése.

Végül eljött a szilveszter. Mindent a fehér hó lepett be, amitől az égőkkel együtt gyönyörű volt a táj. Meglepett a nagy hó, de így még jobb érzés volt itthon lenni a barátaimmal. Végül úgy alakult, hogy csak négyen lettünk. Én, Castiel, Lysander és Kentin. A többiek sajnos nem értek rá. Sokat nevettünk, játszottunk, ittunk és ettünk.

A nappaliban üldögéltünk, amikor hirtelen a földről felpattant Kentin.

- Játszunk valamit – kiáltott fel Kentin.

- Mit? – kérdeztem.

- Vetkőzős pókert – nevetett fel.

A Vöröske szúrós szemekkel pillantott Kentinre, mire ő kínosan elvigyorodott.

- Játszunk kérdezz-feleleket – szólalt meg Lysander.

- Kezdem én – Vöröske vigyorog. Rám néz. – Natasha, szűz vagy még?

MI VAN?! Az arcom lángol. Hogy képes ilyet kérdezni, amikor tudja a választ? Grrr… Visszakapod.

Ő elkezd nevetni hangosan, amitől muszáj vigyorognom. Lysander is mosolyog, Kentin meg értetlenül néz. Aztán épp nyitná a száját, hogy feltegyen egy másik kérdést, amikor váratlanul felmordult valamelyik fiúnak a gyomra.

- Nem én voltam! – vág komoly képet Kentin.

- Tudjuk… - nevet Lysander. – Én is megéheztem. Kéne valamit enni.

- Ja, kéne – állt fel Castiel -, go konyha. – A fiúkra nézett, intett nekik, hogy menjenek vele. Indultak is. Nem sokkal később vissza is jöttek üres kézzel.

- Nincs semmi – mondja Kentin.

Tehát akkor felöltöztünk és indultunk is…

Kint sétálgattunk a kezünkben chipsekkel, az egyik fiúnál meg volt kóla. Indultunk vissza hozzám, ám történt valami. Valami olyan, ami megváltoztathatja az életemet.

Natasha szemszögéből:

Már lement a nap és sötétség lepte el a világot. A világomat. Úgy érzem örökre. Az én egyetlen biztonsági zónámat. Tehetetlen vagyok és gyenge.

Gyenge lágy szellő csapja meg az arcom, ajtónyitódást hallok. Tehát most már nem vagyok egyedül. Ő is itt van. Az az ember, aki ezt tette velem. Az, aki ide ráncigált és nem kímélve bántott. Nem emlékszem mi történt az előtt, hogy elraboltak. Hiába próbálok visszaemlékezni, csak hatalmas nagy űr keletkezett a szívemben és semmi se tudja kitölteni e fájdalmas valóságot.

Az egyetlen reményem, az egyetlen emlékem, ami éltet az Castiel. Az az ember, aki teljes szívéből szeret engem, aki védelmezett, aki mindent megtenne értem. Összeszorul a szívem, ha rá gondolok, hogy most mennyire szenvedhet. Eltűntem és talán az is lehet, hogy többért nem lát engem. Talán az is lehet, hogy nem is élem túl… legyen bármi, én élve vagy halva, de akkor is kijutok innen. Majd… valahogy… fogalmam sincs hogyan. De élni akarok.

Napok teltek el úgy, hogy nem ittam és nem ettem. Nem aludtam, és nem voltam még ennyire fáradt soha. Bevallom, néha azt gondolom, hogy bár meghalnék, de aztán eszembe jut a Vöröske. Nem halhatok meg.

Ez szilveszterkor történt. Elmesélem.

A fiúk elmentek a konyhába, hogy hozzanak valami italt, meg gondolom valami rágcsálni valót. Én addig a telefonomon kerestem valami zenét. Amikor visszajöttek, mondták, hogy nincs semmi finomság, úgy hogy felvettük a kabátunkat, cipőnket és indultunk is egy éjjel-nappali kisboltba, ami még ilyenkor is nyitva volt. Amikor indultunk vissza én boldogan előresiettem, hogy kinyissam az ajtót, ám valaki leütött és minden elsötétült előttem. Annyit hallottam, hogy Castiel a nevemet kiabálja félelemmel teli hangon.

Figyelmetlenek voltunk.

Elvesztem.

Nem tudom meddig bírom.

- Nahát, felébredt a kisasszonyka – szólalt meg egy vékony hang. Ez a hang olyan ismerős, csak nem tudom hol hallottam már. Azt se tudom, mit akar tőlem, de semmi jót. Abban biztos vagyok, hogy nem egyedül van.

Szóval nem szólaltam meg – be van kötve a szám, a szemem is -, és nem adtam ki semmilyen hangot. Csak némán üldögéltem és az erős kötéstől fájlaltam a testrészeimet.

- Már kettő napja, hogy itt vagy és még nem kaptál erre semmilyen magyarázatot, hogy miért hozattalak ide. Elmondjam, vagy ne? Szeretnéd e tudni, vagy sem? – szünet. – Miért nem válaszolsz?

És te egy s*ggfej r*banc vagy, vagy csak szimplán hülye vagy? De megverném, ha tehetném.

- Na jó, elmondom. Nagyon dühít, hogy együtt vagy az én Castielemmel. – Hangja durva, lenéző, mélyebb. – Sok minden történt köztünk, visszajött volna hozzám és boldog lehettem volna, de erre jössz te és elveszed tőlem az egyetlen boldogságomat. Ő az én tulajdonom, r*banc! - Az utolsó mondatot ordibálta.

Erre hirtelen belerúg a szék lábába, amitől ráharaptam a nyelvemre ijedtségemben.

Ő Castiel exe? Jézusom, kivel töltötte el a napjait a múltban. Komolyan, sajnálom Castielt. Legszívesebben megmondanám a magamét ennek a csajnak, csak jelenleg be van kötve a szám. Még akkor is, ha megütne, vagy akármi. Nem bánnám meg, és akár meg is halnék, de akkor se mondanám azt ki, hogy elhagyom a Vöröskét. Történjen bármi, örökké szeretni fogom és örökkön örökké vele akarok lenni, mert ő az én igazi nagy Ő-m.