58. rész

Emmett

A lány lélegzett, fel-le emelkedett a mellkasa, de kissé gyorsabban, hisz kitudja, már mióta volt kint a hideg levegőben, a nedves földön. Igencsak jócskán lehűlt az idő, és a pocsolyák csak megnehezítették a normális közlekedést, főleg ha ez a drága pocsolya nem a betonon van. A saras utak csúszósak voltak, s mivel a lány sem érezte túl jól magát, megcsúszott és seggre esett. De ahhoz is gyenge volt, hogy feltápászkodjon, ezért csak hátradőlt, és az eget nézte.

A nap már eltűnt a horizonton túl, és sárgás-rózsaszínes fényben pompázhatott volna az égbolt, de e helyett csak a szürkeség volt látható. Az eső immár csak csepegett.

S én voltam az a szerencsés, aki rátalált.

A lány elvesztette az eszméletét, én pedig meglestem a testét (de sajnos rajta voltak a ruhái). Mért ne? Férfi vagyok. Beleszippantottam a gyönyörű rózsámba, és féloldalas mosolyra húzódott a szám, kicsit oldalra is billentettem a fejem. Ajkamba kaptam a rózsa szálát, vigyázva arra, hogy a tüskéi ne sértsék fel a bőrömet. A kis feketeséget felkaptam a vállamra, seggel előre, azután pedig elindultam haza. Nem volt az olyan messze.

A teste hideg volt, ezért betettem a kádba. Oldalra, felém dőlt a feje, fekete tincsei pedig az arcára tapadtak. Levettem róla a cipőjét és a zokniját, majd a többi ruhájától is megszabadítottam. Na jó, a fehérneműjét rajta hagytam, de nagy erő kellett ahhoz, hogy visszafogjam magam. Hát, na. Perverz vagyok. Mhmhmh. De még mennyire. Hehehe.

Megengedtem a meleg vizet, majd felmelegítettem a testét. Amikor végeztem, megtöröltem és eszembe jutott, hogy fel kéne öltöztetni, de akkor a többi ruhadarabot is le kéne vennem.

Ó! Mit tegyek? Ha leveszem neki, olyan látványnak lehetek szemtanúja, amit élőben ezerszer jobb látni. De ha felébred, olyan tockost kaphatok, hogy annak megmarad a nyoma. De ha nem teszem meg, még megbánhatom. Kockáztatni kell. S ezt fogom tenni. Mhmhmhmh!

Démonias vigyorra húzódott az ajkam, és halkan kuncogtam.

- Hercegnőh – suttogtam elnyújtva, és már nyúltam felé.

- EMMETT HANARI. Mit csinálsz?! – kiabált le egy éles női hang, én pedig azonnal felé pördültem, és az arcomra fagyott a vigyorom.

- Yu-Y-Yuki – dadogtam, és hátráltam volna, de a kád elállta az utamat. – Az úgy volt, hogy…

Az egy fejjel kisebb húgommal szemben álltam, ő dühös szemekkel nézett a szemembe. Kiégette a lelkemet! Ha ő dühös, akkor kinyír.

Nyeltem egy nagyot.

- Csak a jó szándék vezérelt – bólogattam meggyőzően, és felnevettem, hogy enyhítsem a haragját. De erre a hasamba vágta az öklét, én belőlem pedig kiszakadt egy nyögés. – Olyan kegyetlen vagy – úgy csináltam, mint aki letörli a könnycseppjét az egyik szeméről.

- Ő ki? – tolt arrébb, hogy megpillantsa a fekete hajú lányt.

Emmett Hanari

Kigombolt vörös inget és fekete gatyát visel, fekete cipővel. Napbarnított bőre van Hawaii utazása miatt, nyakában pedig ott lóg egy medál fekete lánccal. Aranysárga szemei vannak, barna félhosszú gondosan kifésült hajjal, ám néhány rakoncátlan tincse kócos látványt varázsol neki. Kétoldali tincse pedig hosszabb, mint a másik: jobb oldali tincse pár centivel hosszabb, a baloldali pedig az álláig ér, szembe hulló tinccsel, ami az orráig ér. Az egyik fülében pedig ott virít egy piercing.

Kor: 24

Születésnap: Július 7.

Magasság: 188 cm

Yuki Hanari

Hátközepéig érő egyenes lila haja van, oldalra csatolt tinccsel, szemei pedig égkék színűen virít. Hosszú szempillái és telt rózsaszín ajkakkal lett megáldva. Fekete cicanacit visel, fekete tűsarkúval, és szürke pólót Love felirattal. S kék színű cipzáras pulcsi van a póló felett, amit tulajdonképpen a másik bátyjától csórt el, ezért egy kicsit nagy rá.

Kor: 17

Születésnap: December 4.

Magasság: 165 cm

- Nem tudom – feleltem. Felpillantott rám gyilkos szemekkel. – Nem én bántottam – mondtam azonnal, mielőtt ilyeneken kezdett volna gondolkozni. Sajnos, kinézi belőlem. Pedig olyan jó bátyóka vagyok.

- Akkor?

- Itt nem messze találtam rá, a pocsolyában feküdt eszméletlenül.

Erre lekevert nekem egyet a tarkómra, mire amolyan „ezt most miért érdemeltem ki” tekintettel pillantottam rá.

- Ezt most miért kaptam? – csúnyán néztem rá, tettetett sértődött fejjel.

- Miért ne? – vigyorodott el.

- Ne bántsd a szeretett bátyád.

- Noah-t és Genjit jobban szeretem – nyújtotta ki rá a nyelvem.

- Ez most fájt – szipogtam, és drámaian a mellkasomra helyeztem az egyik tenyeremet megpaskolva egy kicsit.

Újra a lányra fordította a fejét.

- Megnézted már, hogy van e nála valami, például a telefonja?

- Nem – feleltem, erre újra lekevert nekem egyet. Na, de na. Most miért? Olyan gonosz kis hugica. :<

Castiel

Nem tudom, hol lehetett. Tiszta ideg voltam. Ám amikor a telefonom kijelzőjén megpillantottam Natasha nevét, hogy engem hív, kicsit megkönnyebbülve sóhajtottam fel. Azonnal fogadtam a hívását.

- Hol vagy? – kezdtem köszönés helyett. Hangomon észre lehetett venni, hogy nem vagyok jó kedvemben.

- Izé… - szólalt meg egy ismeretlen lány hang, nekem meg rögtön az játszott le a fejemben, hogy elvesztette a telefonját, és valaki megtalálta. – Yuki Hanari vagyok, és a bátyám eszméletlenül talált rá erre a lányra. Most itt van nálunk – hangja félénk volt. Már szólaltam volna meg, amikor kiabálni kezdett. – Fogd be, pisis! – üvöltött rá valakire.

- Mi az, hogy pisis? Én vagyok az idősebb – hallottam egy másik mélyebb hangot.

- El tudsz jönni a lányért? – kérdezte tőlem Yuki.

- Igen. Mond a címet.

Szerencsére nem volt messze, így pár perc alatt meg is érkeztem oda. Közben felhívtam Benjamint, hogy megnyugtassam a kis lelkét, hogy megvan, most megyek érte. Mondtam neki, hogy jó lenne, ha értünk jönne kocsival, azt mondta, szól az apjának, én meg erre megadtam a címet.

Amikor becsengettem, egy pár centivel alacsonyabb fiú nyitott ajtót nekem. Barna göndör haja volt ibolya szemekkel. Unott tekintettel nézett végig rajtam.

- Gondolom a húgom veled beszélt telefonon – sóhajtott fel. – Gyere be.

Bevezetett egy szobába, ahol Natasha vállig betakarva feküdt, és sápadt volt. Hideg volt, mert az erkély ajtaja nyitva volt, ahol egy másik fiú cigizett, közben onnan figyelt befelé. Oda léptem Natasha mellé, és mielőtt még bármit is csinálhattam volna, egy lila hajú lány lépett be. A szemével először engem talált meg, de aztán az a mosoly, ami eddig rajta volt, most dühösre váltott.

- Emmett! – lépett egyre közelebb hozzá. – Megmondtam, hogy ne nyisd ki az erkély ajtaját, te idióta – erre bevágta az ajtót, és rá zárta.

- Hé. Ne csináld már – próbálta volna kinyitni az ajtót, de nem tudta. Én meg Natashat a karjaimba húztam, és akkor vettem észre, hogy másik ruhában van. Ha fiú tette, megölöm. Nem tetszik az a gondolat, hogy valamelyik látta meztelenül. Feldühít. – Noah, segíts már – szólt a göndörnek, mire gonoszan elvigyorodott. – Dik, jól van. Akkor, ha megbetegszem, a rabszolgáim lesztek – összefonta a karjait a mellkasán, miközben a cigi a szájában volt.

- Csak szeretnéd – nyújtotta ki rá a nyelvét Yuki, azután pedig felém pördült. – Ne haragudj, a bátyám egy hülye. Nehéz a felfogása – mosolygott.

- Ezt hallottam – kiabálta Emmett.

- Mi történt vele? – kérdeztem megkönnyebbülve. Egy kő esett le a szívemről.

- Az ott, az az idióta – mutatott Emmettre. Emmett csak megforgatta a szemeit, és dohányzott tovább. A füstöt fújta ki. – Ő talált rá – folytatta volna, amikor a bátyja beleszólt.

- A csaj úgy nézett ki, mint egy hulla – mondta, Noah pedig kiment a szobából. Nem tetszett, legszívesebben lekevertem volna egyet neki a stílusa miatt (nem Noahnak, hanem Emmettnek).

Yuki elhúzta a függönyt, így az a barom már nem látszott.

- Ki öltöztette át? – kérdeztem.

- Én voltam – felelte Yuki. – A ruhái teljesen átáztak, így muszáj volt róla levenni – mondta kedvesen.

Még csak most néztem meg, milyen szobában voltam. A falak világoszöld színűek, tele poszterekkel, rajzokkal és fényképekkel. A franciaágy a fal mellett volt, de két oldalt egy-egy éjjeli szekrény helyezkedett el. Az ággyal szemben pedig egy gardrób volt, ajtaja fehér. Az ágy és a gardrób között pedig egy üvegasztal volt, amellett egy fotel. A gardrób mellett egy tévé is fel volt szerelve a falra, az alatt pedig egy nagy plüsspanda bámult ránk. Az üvegasztalon egy laptop hevert, középen meg egy átlátszó cserép, amiben rózsa csokor volt. Az asztal alatt pedig egy kerek bolyhos szőnyeg, a két éjjeli szekrényen pedig egy-egy lámpa volt. A szobához meg még társult az erkély, meg egy ablak. Az ablak alatt pedig a radiátor, és erre dőlt rá Yuki.

- Szóval Castiel vagy, ugye?

- Igen.

- Hmmm... – gondolkodott el.  – Nem tudom honnan, de ismerős vagy. Lehet már láttalak valahol.

- Ne pasizz előttünk – szólt rá Emmett.

- Fogd be, nem pasizok – forgatta meg a szemeit. Majd hirtelen kivirult, és a szemembe nézett. – Már tudom honnan vagy.

Szerintetek honnan lehet neki ismerős?

Így elsőre nektek milyennek tűnnek az új karakterek?

Mit gondoltok?