23. rész: Castiel szülei

Megérkeztünk! Kicsit izgulok, de érzem, hogy minden rendben lesz és imádni fognak engem.

- Megjöttünk! - Kiáltja Castiel. Idegesnek tűnik.

Levettük a cipőnket, közben a szülők azonnal ide rohantak hozzánk. Mind a kettő végig néz rajtam. Kicsit ijesztő arcot vágnak.
Így néznek ki:

- Jobbat nem találtál? - Szólal meg az apja. Tessék?! Heh?!!

- Apa... – Castiel lehunyja a szemét és mély levegőt vesz. Azt hiszem, nem akar semmi meggondolatlanságot mondani.

- Nyugi, csak vicceltem! Szép lány. – Nevet. Höhh..
- Na, de drágám! - Szól rá Castiel anyja. – Szia, Lisa-nak hívnak. - Kedvesen mosolyog rám.
- Newton vagyok. – Mondja az apuka.
- Rex! – Csúnyán néz a férfira.

- Ne hívj már így. Átkozom a szüleimet, hogy egy kutya nevet adtak nekem. Hívj Napóleonnak.

- Jó napot! Natasha vagyok. - Mosolygok.
- Gyertek beljebb! Kész van az ebéd. – Mondja Lisa.
- Micsoda? Te főztél?! - Lepődik meg Castiel.
- Attól, hogy sokat dolgozok, még tudok főzni. Ugye drágám?
Rex bólogat, de mint ha nem gondolná komolyan.

Beléptünk a konyhába és leültünk az asztalhoz. A Vöröske mellém ült a jobb oldalamhoz, az apuka meg elém. Lisa hozza az ebédet, utána meg egy üveg bort.

- Anya. Ezt komolyan gondoltad? – A Vöröske a borra néz.
- Ó. Ez nem jó? Én szeretem.
- Natasha nem bírja az alkoholt.

- Óóó.. Tényleg, mondtad. – Rám néz. - Ne haragudj, már is hozok másikat. Mit kérsz? Van narancslé, kóla, ásványvíz…

- A narancslé jó lesz, köszönöm.

A tányéromon rántott hús, sült krumpli és krumplipüré van. Nyami!
- Szóval.. Natasha. - Szólal meg az anyuka. - Mondd csak.. Te szűz vagy még?
Óuuu! Csak ne.. csak ezt ne...
- Igen. - Válaszolom.
- Helyes. A szüzességet a házasság után szabad elveszíteni. - Elégedetten elmosolyog.
- De szívem.. Castiel már nem szűz. - Mondja Rex.
- Jajj, tényleg! Hogy is felejthettem el.. Emlékszem, egyszer rájuk nyitottam.
- Anya! - Szól rá idegesen.
- Jó jó, értem. – Harap bele a húsba.

Szóval a Vöröske már nem szűz?! Mindig is kíváncsi voltam, de nem mertem megkérdezni. Persze pont erre számítottam. Fura lenne, ha valójában szűz lenne. De azért szívesen leütném azt a csajt, aki elvette tőle. Grr!

- Natasha. Én nem hiszek neked. - Néz rám az apuka, én meg egyre feszültebb leszek. - Védekeztek? Óvszer, vagy fogamzásgátló?

- Apa! Hagyjátok már enni! – Kiabál a Vöröske.
- Á. Ne haragudj. Egyél csak. – Vigyorog az apja.
- Semmi baj. - Jesszusom! Csak szabaduljak már el innen. Ezek rosszabbak az apámnál.
Aztán fél perc kínos csend után ismét megszólal Castiel anyja.
- Biztos a fiamat akarod? – Mint ha a hangjával meg akarna ijeszteni. Furán és mélyebben szólalt meg.
- Igen. Szeretem őt. – És ezt komolyan is gondolom.
- A szüleid mit dolgoznak? – Lisa hangja ismét normális. Sőt, mint ha kedvesebb lenne.
- Apám rendőr.
- Az szép! Én is az akartam lenni, csak sajnos nem voltam olyan jó tesiből. – Szólal meg Rex.
- És az anyukád? – Kérdezi Lisa.
- Ő már nem él.
- Ó! Sajnálom.
- Anya. Nem felejtettél el valamit? – Próbálja elterelni a témát Castiel.
- Mit? – Lisa a fiára néz.
- Só..
- Ott van az orrod előtt, fiam!

Ismét megint egy kis kínos csend keletkezett. De legalább tudok enni az ételből. Iszok a narancsléből, amikor kaptam ismét egy kérdést.

- Mekkora a mellbőséged? – Kérdezi Rex.
Kiköptem az innivalót..
- REX! – Lisa fejbe veri a férfit.
- Most mi van?
- Nem illik ilyet kérdezni!
- Csak tudni akartam, hogy mekkorát fogdos a fiam..
- Befejeztem az ebédet. – Áll fel a Vöröske.
- Na de Castiel! Alig ettél valamit. – Mondja az anyukája.

- Natasha. – Rám néz Rex. – Te ugye a fiam osztálytársa vagy? – Bólintok. – Mesélj már.. Ott is… - De mielőtt végig mondhatta volna, Castiel elkapta a karom, felállított.

- Felmegyünk a szobámba. – Mondja, mire az anyukája ijedten pillant kettőnkre, de aztán elpirult. Ugye nem azt hiszi, hogy azért mennénk fel, hogy aztán dugjunk? Ilyenről szó sem lehet!!! – Ne értsd félre. – Mondja.

- De ne vidd már el! Még van egy csomó kérdésünk. – Mondja az apja.
Lisa feláll és közelebb sétál hozzánk.
- Inkább mutassuk meg neki a gyerekkori képeidet. – Mosolyog Lisa.
- Nem, nem és nem! – Mondja idegesen a Vöröske.
- Szívesen megnézném őket.
Biztos a pici Vöröske is édes lehet. Látni akarom.
- Nem akarod te azt látni. – Néz rám Castiel.

- Remek! Gyere! – Lisa belekarol a másik szabad karomba. Persze Castiel próbál visszatartani, de nincs sok sikere.

Leültem a kanapéra, közben az anyuka elment az albumokért. A Vöröske megáll előttem, én meg kinyújtom rá a nyelvem. Előre hajol egy kicsit és kinyitja a száját.

- Ha kinevetsz, megbüntetlek. – Suttogja. Megbüntet?

Hamar visszaért az anyukája 3 vastag albummal. Mind a ketten leültek mellém. Az apuka meg eszik tovább.

Olyan édes minden képen. Van mindenféle. Amikor a pucér képeit néztem, Castiel elpirult. Mindegyiknél vágott valamilyen képet. Én nem ezeken nevettem, hanem inkább a mellettem ülő Vöröske arcán. Viszont volt egy, ami tényleg nagyon tetszik. Lisa nekem adta.

(A KÉPET NE LOPD! ÉN RPC-ZTEM! :D)

Majd azután felmentünk a Vöröske szobájába. Leültem az ágyára.

- Nagyon aranyos voltál, Castiel. – Vigyorgok.
- Csak voltam? – Nevet.
- Most is az vagy. – Kinyújtom rá a nyelvem.
- Melyik képet adta oda neked az anyám? – Kérdezi.

- Nem mutatom meg. – Beledugom a melltartómba. Nehogy elvegye, kinézem belőle. - Tudod, hogy úgy is megszerzem.

- Nem! Anyukád nekem adta, már az enyém.
- Ugye nem egy pucér kép?
- Nem. – Leül mellém.
- Nem mutatod meg?
- Nem.
- Elveszem.
Ledönt az ágyra és fölém mászik. Elpirulok.
- Nem! Castiel, nem!

Jézusom! Ez nem a legjobb ötletem volt, nem akarom, hogy megfogja a cicim. A gondolattól is vérvörös lesz a fejem. Aztán váratlanul megcsókol. Benyúl a pólómba és egyre feljebb halad a keze, de én meg lefogom. Mivel ő az erősebb, nem tudom megállítani a kezét. Basszus, ha nem lennének itthon a szülei, talán.. talán… Aztán ráharapok a nyelvére. Kicsit elhúzódik az ajkaimtól és a szemembe néz.

- Ez nem volt szép. – Suttogja, aztán elvigyorodik perverzen.
- Az a nem szép, hogy itt fogdosol! – Mondom halkan.

- Ez még semmi. – Picit elhallgat. – Ez már valami! – Ekkor felül rajtam, kiveszi a kezét a pólómból és belemarkol mind két mellembe. Hirtelen nem tudtam mit mondani. Elakadt a lélegzetem. Erre nem számítottam. Aztán benyitott az anyukája. Castiel leesik rólam, le a földre, én felülök. Nem tudom mennyire, de szerintem nagyon vörös lehet a fejem.

- Kopogni luxus?! – Mondja morcosan a Vöröske, miközben felült, de egyáltalán nem nézett az anyjára, inkább engem nézett. Ő is elpirult.

- Óh! Izé.. Nem akartalak megzavarni titeket.. Öö.. – Hallgatózott? Gyanús.

- Mit akarsz? – Feláll Castiel.
- Izé.. Á! Majd később. – Kínosan felnevet. Kimegy a szobából és becsukja az ajtót.
Leül mellém a pasim.
- Ez gáz volt. – Mondja.
Bólintottam.
- Elpirultál. – Mosolyog.
- Te is. – Felnevetek. De édes! Előveszem a zsebemből a telefonomat.
- Mit csinálsz? – Kérdezi.
- Le akarlak fotózni.
Elveszi tőlem.
- Majd én..
Közel húz magához és átölel az egyik kezével, míg a másikkal, a telefonnal lefotóz bennünket.

Aztán visszaadta a mobilomat, miután megnézte, hogy hogyan sikerült a kép.
- Cuki.

- Szóval.. Mivel én látni akarom azt a képet, amit anyám adott neked.. – Ekkor belevágok a szavába.

- Akarni a wc-n kell. – Mondom vidáman.
- Ezért.. – Felnézek rá. Megnyalja az ajkait.

Nem tudom hogyan, de valahogy sikerült kivennie a képet. Túl gyorsan történt, hogy védekezhessek. Éreztem, hogy enyhül az arcomon a pirulás, de most ismét felerősödhetett.

Nézi a képet.

- Add vissza! – Nyúlni akarnék érte, de a Vöröske feláll és a szoba másik felébe sétál. Követem vörös fejjel.

- Igen.. Ezen a képen nagyon menő vagyok. – Nevet. – Tessék. – Visszaadja.

- Nem veszed el? – Kérdezem.

- Tied lehet. Nem cikis, szóval.. nem probléma.

Átölelem és beszívom mélyen a finom illatát. A kezeit a derekam köré helyezi, azután a fejem búbjára nyom egy gyengéd puszit. Boldog vagyok, és tudom, hogy ő is az.