30. rész: Karácsony 1/2

(3 héttel később: 2013. December 25.)

Álom: 7 éves Natasha

Annyira fázom. Félek. Körül vesz a sötétség. Senki nincs itt, aki megvédhetne, csak a félelmeim vannak. Valami nedvességet éreztem a lábamon, ezért lenéztem. Minden csupa vér. Mit csináljak?! Sikoltok, de senki se hallja meg a hangomat. Anyu! Apu! Hol vagytok?! Kiabálok, de hiába. Nincs itt anyu és apu, hogy megvédjenek. Már sírok, tehetetlen vagyok. Várjunk csak.. Mi az a fény ott? Ez megvakít. Megvárom, hogy megszokja a szemem, aztán elindulok, bele a kerek fénybe. Lehet ott várnak a szüleim, és biztosan ott van velük a bátyám.

Körülnézek. Minden fehér. Most hol vagyok? Már nem fázok. Itt jobb, mint a sötétben. Melegség áramlik a szívembe, amitől sokkal jobban érzem magam és a rettegés elszáll belőlem. Mélyet és megkönnyebbülve sóhajtottam fel, de amikor a szemem előtt bevillant egy kép, azonnal újra rám tört a félelem. A hideg kirázott és térdre estem. Egy könnycsepp kicsordult a szemeimből és elakadt a lélegzetem.

Még mindig nem találtam meg a családom. Ki akarok innen jutni! Felállok és elkezdek futni egyenesen előre, de mint ha semmivel se jutnék előrébb.

A mami hangját hallom: „Kicsim, itt vagyok.”

Anyu!

Megfordultam 180°-kal és megláttam. Megláttam őt! Gyönyörű fehér menyasszonyi ruhát visel, csillogós fekete göndör tincsekkel. Odafutottam hozzá és a karjaiba ugrottam, ő elkapott. „Mami, úgy félek”. Olyan szép.. Még sose láttam ilyen meseszép hercegnőt.

„Nincs mitől félned, Natasha. Itt vagyok.” – mondta, aztán elmosolygott. Gyengéden ölelt, és a hátamat simogatta. Nyugtatni próbált, ami sikerült is. Nyugodtabban lélegeztem, már a szívem se dobogott őrülten. Nem tudom mennyi idő telt el, de azokban a percekben boldognak éreztem magam, hogy a mami átölel és vigyáz rám.

Hirtelen nagyon hideg lett. Villámlik és dörög az ég, de az eső egyáltalán nem esik. Anyu karjaiban nem félek!

Megláttam Benjamint, a bátyámat apu mellett. Apu ide akart jönni, de.. de.. Mi az ott? Mellettünk egy hatalmas fekete lyuk hevert a földön. Ijesztő! Nagyon ijesztő! Ha nem állnak meg, akkor bele esnek!

- „Apu állj meg!” – kiabálom, de nem hallja meg, mert messze van. Anyunak akarok szólni, de eltűnt mellőlem. Valami furcsát kezdtem el érezni, valami meleg nedvességet. Hisz ez.. vér?! Az én vérem?!

- „Mami, hova lettél?! MAMI!” – üvöltöm bőgve.

A hangom rekedt. Fuldokoltam. Amikor megláttam anyut apuval elfogott a pánik.

– „Álljatok meg!” – A hangom már halk. Suttogás. Semmit se tehetek, nem tudok mozdulni és még csak 7 éves vagyok és kicsi. Tehetetlen vagyok! Meg akarom menteni őket! Hogy nem veszik észre azt a nagyon nagy fekete lyukat, ami már pár lépéstől van tőlük?

Szédülök..

Nem! Nem! NEM! NEM! Bele fognak esni a sötétbe..

Egyet pislogtam és a ruhájuk már véres volt, mellettük egy idegen férfi állt. Ki ő? Olyan kísérteties... Jobban megnéztem, hogy az idegennek mi van a kezében: egy pisztoly. Az idegen a mami fejét célozta meg, és DURR. Nincs többé mami. Ugyan ezt csinálja az apukámmal és lő egyet, egyenesen a fejébe. Apu sincs többé. Benjamin következik..

MIÉRT NEM TUDOK MEGMOZDULNI?! EZ CSAK EGY ÁLOM ÉS NEM A VALÓSÁG!!

A férfi felém fordult és rám szegezte a pisztolyt. Én következem. Már látom az arcát. Hisz ő.. Viktor?! Hallom a durranást, belőlem meg kiszakadt egy sikoly.

- ÁÁÁ!! – Sikoltva ülök fel az ágyamon.

A szívem hevesen ver és meleg van.. nagyon meleg. Kapkodom a levegőt és érzem, hogy egy izzadság csepp lefolyik a nyakamon. Kiráz a hideg.. Remegve markolok bele a hajamba.

Ez mi a fene volt?! Ilyet már nagyon rég álmodtam.

- Natasha, mi a baj?! – Tör be a szobámba Benjamin. Ide siet hozzám és átölel.

- Ro-rosszat álmodtam. – Nyögöm ki.

- Tűzforró vagy..

Kopogást hallok az ablak felől, és egy fiú a nevemet kiáltja, biztosan Castiel. Képtelen vagyok tisztán gondolkozni, az az álom nagyon valóságos volt. El akarom felejteni.. A kezeimet bámulom lehajtva a fejem. Benjamin eltűnt mellőlem, majd a másik oldalról két hideg kezet érzek magamon. Ezek a kezek gyengéden átölelnek.

- Mi történt?! – Kérdezi aggódva Castiel.

- Rosszat álmodott. – Válaszol a bátyám.

Castiel..

Hozzá bújok a mellkasához és mélyen beszívom az illatát. Férfi tusfürdő illata van. Nyugtató.. A Vöröske egy puszit nyom a homlokomra és simogatja a hátamat. Olyan hangos voltam, hogy meghallotta? Heh..

- Ki kell mennem a mosdóba. – Suttogom.

Amint beértem a fürdőszobába, ledobtam magamról a ruháimat és beültem a kádba. Úgy éreztem, hogy a testem égett, mint ha máglyára vetettek volna. Furcsa.. Hideg vizet engedtem a hátamra és kezdtem megszabadulni a szenvedéstől.

 Már nyugodtabban lélegeztem fel. A törölközőben megtörölgettem a nedves hajamat és egy másikat meg magam köré tekertem.

Egy pillanat.. nem hoztam magammal ruhát, odakint meg kettő férfi vár. Ehh!

Amit csak találok itt, az összes törölközőt magamra teszem. Mielőtt kilépnék, valaki kopog az ajtón.

- Ugye nem vagy álmos? Mert elvinnélek egy szép helyre. – Ez Castiel hangja.

- Nem.

- Akkor jó. A nappaliban várok rád.

Ez megnyugtató. Benjamin is visszamehetett már a szobájába, hisz még biztosan nem jött fel a nap.

Belépek a szobámba és felkapcsolom a villanyt. A szekrényemben kerestem valami ruhát, amit fel is vettem.

Az az álom.. Anyu..

Ökölbe szorítom a kezem. Anyut megölte egy férfi a szemem láttára. Nagyon sokáig ilyeneket álmodtam. Most miért? Próbálom visszatartani a könnyeimet, de még is kicsordul. Hallom, hogy belép valaki a szobámba és érzem, hogy mögém áll. Átölel.

- Natasha.. – Benjamin az. - You don't be sad! Smile! – Mondja kedves nyugtató hangon.

(- … - … - Ne légy szomorú! Mosolyogj!)

Felnevetek, ő meg elenged. Felé fordulok.

- Már jobban vagyok. – Letörlöm a könnyeimet.

- Helyes. – Elmosolyog.

- Castiel elvisz egy szép helyre. – Mondom.

- Tudom, már mondta. Elengedlek.

- Nem kell ahhoz az engedélyed. – Vigyorgok.

- Dehogynem. Még kiskorú vagy. – El kezd nevetni, én meg beleütök a karjába barátságosan. Ahogy a testvérek szokták. – Szórakozz jól! Én meg visszafekszem aludni.

Lementem a nappaliba. A Vöröskét meg a kanapén találtam meg ülve, épp a telefonján játszott valamivel.

- Hova megyünk? – Kérdezem.

- Egy pill. Ezt még lejátszom.

Nem is hallotta, amit kérdeztem. Várok én.. várok és várok.. már 5 perce várok. Na jó, akkor ide hozom a táskámat a szobámból, addigra biztosan befejezi. Hehe, elfelejtettem. Meg felveszem a kabátomat és a cipőmet. Tényleg, még azt se tudom, hogy mennyi az idő.

Hajnal 3:42 van.

Amikor visszasétálok hozzá, még mindig ugyan azt csinálja. Kikapom a kezéből a mobilt és beledobom a táskámba, ő meg sértődött fejjel néz rám.

- Most már befejezted. – Angyali mosolyt villantok neki.

- Á! Fáj a seggem.. – Nyög fel.

- Nem csodálkozom, hisz rajta ültél a távirányítón.

- Nincs kedved megmasszírozni? – Megnyalja az ajkait szexin, de aztán elröhögi magát.

- Inkább induljunk.

- Hát jó..

Kiléptünk a házból. A Vöröske felém fordul, hogy bekösse a szememet. Azután felkap a vállára és belemarkol a popsimba. ANYÁD!

- Hm.. Jó kerek. – Felnevet.

- Castiel!!

- Css.. Ez egy élvezetes este lesz.

- Elengednéd a fenekemet?

- Nem, még fel kell töltődnöm.

Felsóhajtok.

- Castiel.. A távirányító közelsége nem volt elég?

- Nekem a segged közelsége kell.. De jöhet melled is.

- Ha-ha.

Erre rávágok egyet a fenekére, ő meg lányosan felnyög direkt.

- Elég ebből a perverzségből! – Mondom kipirultan.

- Jó-jó.

Váratlanul elkezdtem zuhanni és egy puha helyen értem földet. Hol vagyok? Ilyen hamar meg is érkeztünk?

- Hmm.. Most maradj nyugton. Te leszel a párnám.

- Mi? Hol vagyunk? Levehetem a kendőt?

Érzem, hogy a Vöröske lefekszik mellém. Ez a hely.. puha és kényelmes és hideg sincsen.. Öö, ja és férfi szag van. CSAK NEM..!

Leveszem a szememről a kendőt és hatalmas fény lepte el a szobát. Ez a Vöröske szobája!

- A szemem!!!

Castiel felröhög.

Ekkor ő átölel a kezével és a lábával, miközben mellettem fekszik póló nélkül. A szemei csukva vannak és nekem felragyognak a szemeim. HOGY LEHET VALAMI ILYEN ÉDES?! Elbűvölő..

- Kiskutyaa.. – Mondom cuki vékony hangon és megsimogatom a buksiját.

Castiel kinyitja a szemét és bámul. Én meg felnevetek.

Hát nem számítottam arra, hogy az a gyönyörű hely Castiel szobája lesz.  Végül mindketten elaludtunk összeölelkezve.

Reggel arra ébredek, hogy valami kettőnk közé furakodik, ezért kinyitom a szemem és Démont látom meg. Megsimogatom, ő meg a farkát csóválja. Ekkor a Vöröske megmozdul, átöleli a kutyáját és megpuszilja. A kutya meg elkezdi nyalni az arcát.

Visszafojtom a nevetést. Felkelek, és a táskámból előveszem Castiel telefonját, mert az enyémet a szobámban hagytam és elkezdem videózni őket. A Vöröske ébredezik és elkezd nyújtózkodni. Démon ugat egyet és boldogan ugrál körülötte. Amikor a pasim észreveszi, hogy tiszta nyál az arca és hogy a kutya nem hagyja békén, hirtelen kiugrik az ágyból és fura képet vág.

- Mi a baj? – Kérdezem.

- Csak egy álom.. – Megvakarja a fejét.

- Hé! – Jut eszembe valami. – Tudod, milyen nap van ma?

- Ja, szerda.

- És karácsony!!! Mit kapok tőled?